Fejér Megyei Hírlap, 2003. március (48. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-14 / 62. szám

G­J J­W 'VI P'V) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 2003. március 14., péntek­i/liviVy^Y szempont Párhuzamos forradalmak Az 1848 . március 15-i pesti forradalmi események csak egy sze­letét jelentik a magyar polgári forradalomnak, hiszen Pozsonyban rendszerváltó törvényhozói tevékenység is folyt. Ezt a vármegyék közgyűlési határozatai előzték meg. A kormány­­párt, a konzervatívok valódi ellenzékét a liberálisok képez­ték, akik elsősorban Deák Ferenc zalai képviselő intencióira reagáltak. Deák j­elenléte - „vidéki" mivolta ellenére - az or­szágos politikai életben annyira nyilvánvaló volt, hogy a császári titkosszolgálat figyeltette. A következő jelentést írták róla 1845-ben: „Deák lenne az egyedüli, akinek más el­lenzékiek rivalizálás nélkül alávetnék magukat." Deák elvhű ember volt. A közvetlen országgyűlési munkába akkor kapcsoló­dott be - és lett igazságügyi miniszter-, amikor 1848 . március 20-án világossá vált: korábbi politikai követelései szerint alkotmányosan egy új rend születik Magyarországon. ■ Dömölki Lajos írása 1844-ben a reformtörekvésekkel szemben a császári kormányzat rossz megoldással lépett fel: hatalmi erővel kényszerítette ki a vármegyéktől, hogy a főispáni helytartók működését elfo­gadják. Az országgyűlést eltiltották a megyék ügyeitől. A vármegyei közgyű­léseket az adminisztrátorok csak a sza­bályok szerint irányíthatták, hozzájuk rendelték a közigazgatás és a bíróságok felügyeletét. Az „Ellenzéki Nyilatkozat" A magyar parlamentarizmus alappil­lérét jelentő vármegyékben arról folyt a vita, hogy a nemesek fizessenek-e úgy­nevezett „háziadót”, tehát megszüntet­ve a nemességi adómentességet saját pénzével támogathassa avagy sem az önkormányzatokat. Mindez, bár terhe­ket vett volna le a kancellária válláról, veszélyt jelentett a központi hatalom számára, hiszen önálló költségvetéssel, jelentős részben önálló igazságszolgál­tatással és végrehajtó hatalommal ren­delkező államigazgatási egység erősö­dött volna meg. Több vármegyei ne­mesember ezért önként vállalta az adó­fizetést. A legnagyobb sikert Deák Ferenc érte el, aki 1845. március 4-én Zala vármegye közgyűlésén több mint 200 nemest vett rá az önkéntes adózás­ra. A szétzilált ellenzék, de a konzerva­tívok is komoly figyelemmel kísérték Deák politikai megnyilatkozásait. A kormánypárt hívei és szócsövük, a „Bu­dapesti Híradó” kénytelenek voltak el­ismerni, hogy az 1845. november 15-i zalai közgyűlésen „alkotmányos szel­lemű, épületes, szép, józan és pártszíne­zet nélküli nézeteket, a zalai ellenzéktől egészen különbözőket nyilvánított.” Természetesen azt is hozzátették sebté­ben, hogy „Deák Ferencet más téren ál­lam nem szerethetik, s e nagy tekintélyű hazánkfiát csak saját pártjukhoz tarto­­zandónak ismertetni óhajtják...” Bár Deák egyértelműen a Széchenyi­­féle „fontolva haladás” elve mellett állt ki, az adózás kérdésében nem voltak egyetértésben. A legnagyobb magyar a Jelenkor című folyóiratban A pisztoly idő előtti elsülése című vezércikkében éppen azért aggódott, hogy az önkéntes adózás elrettenti majd a fizetéstől a ne­mességet. Deák mindeközben a rafináltan fel­épített adminisztrátori rendszert ügyes retorikával leplezte le: ,i Nem akarok én kételkedni azon, hogy a magyar kor­mány magas hivatalnokai olyan férfiak, kik jót akarnak, oly férfiak, kik a hon boldogságát, a nemzet felvirágzását akarják eszközölni. Hiszen mi érdekelt is volna elárulni, megrontani azon ha­zát, melynek ők is tagjai. Akarom hinni, mit ők maguk, vagy legalább őróluk mondanak, miszerint csak azért igye­keznek ők erős, hatalmas és szilárd kor­mánypártot szerezni, hogy ezáltal jót eszközölhessenek a hazának és e hazá­ban. De kételkedés nélkül hiszem is azt, van mégis valami, ami nekem félelmet és aggodalmat okoz. Egyik az, hogy lesznek, kik a kormány érdekében s a kor­mánypártnak megerősítésére nem válo­gatják meg az eszközöket, s ahol szüksé­gesnek hiszik vesztegetéshez is nyúlnak. Fogja-e tagadni valaki, hogy erre már ed­dig is mutatkozott hajlam a hazának több vidékein? A vesztegetés nem csak törvény­telen, de veszedelmes eszköz is, veszedel­mes kivált a kormány embereinek kezé­ben... Nem állítom én, hogy a kormány azért emelte fel némely hivatalnak fizeté­sét, hogy azokkal még inkább veszteges­sen, de ismétlem félek mégis, miszerint lesznek, kik magukat áruba bocsájtják, és a kormány föbbjeinek egyenes akarat­án kívül is találnak vevőkre, vagy legalább biztatókra. Isten őrizze meg nemzetünket attól, hogy pénzen vásárolt emberek kezei­be kerüljön bármi hivatalos hatalom. Isten őrizzen attól, hogy a kormány pénzzel és anyagi érdekekkel közvetve vagy közvetle­nül vesztegethessen." A beszéd a kormány felelősségének tör­vénybe iktatását követelte, majd kitért a népképviselet és a közadózás kérdésére. Zala vármegye 1846. március 3-án ezeket a megállapításokat is belefoglalta abba a körlevelébe, amelyet minden megyének megküldött. Ehhez az állásponthoz csatla­kozott Kossuth Pest vármegye közgyűlé­sén. Az Ellenzéki Nyilatkozat Deák fogal­mazásában került az ellenzéki nagygyűlés elé Pesten 1847. június 6-án. Ebben már egyértelmű politikai igényként jelentették be a közvetlenül felelős kormány kineve­zését, a népképviselet megteremtését, a törvény előtti egyenlőség bevezetését, a kötelező örökváltság elrendezését és az ősiség eltörlését. 1847 novemberében az országgyűlés kerületi ülése elfogadta a há­ziadó és az országos pénztár terheinek kö­zös viseléséről szóló határozatot. Elvetette viszont a hadiadó közös viselését, azon in­dokkal, hogy a király által kinevezett kor­mány nem számol azzal el. Deák 1848 márciusáig nem vett részt az országgyűlés munkájában. A korábbi választásokon olyan atrocitások érték, hogy a tisztet első­ Természete­­sen azt is hoz­zátették sebtében, hogy „Deák Feren­cet más téren állani nem szerethetik, s e nagy tekintélyű hazánkfiát csak sa­ját pártjukhoz tar­­tozandónak ismer­tetni óhajtják..."­gadni nem akarta. Az ellenzékiek össze­foglalt politikai téziseit Pesten írta meg és Kossuth terjesztette az országgyűlés elé. A közvélemény vezetése Kossuth kezébe ke­rült. Irányi Dániel a pesti Ellenzéki Kör baloldali tagozatának megbízásából 1848. március 5-én Pozsonyba utazott és közölte Kossuthtal, készek petícióval támogatni politikai törekvéseit. Ennek eredménye lett a „peticionális mozgalom”, amely az országgyűlés március 3-i feliratát volt hi­vatva támogatni. Ennek a szövege, követe­lései lényegében megegyeztek az Ellenzé­ki Nyilatkozattal. A tizenkét pont A felirati mozgolódás eredménye volt, hogy március 11-én Irinyi József az Ellen­zéki Kör megbízatása alapján tizenkét pontba sűrítette a királyhoz intézett felirat lényegét. Március 12-én a pesti Pilvax kávéház­ban összegyűlt „középponti ifjúság” arra gondolt, a tizenkét pontot majd március 19-én, a József-napi vásáron terjeszti az összegyűlt sokadalom elé. Március 14-én az országgyűlés felső­táblája elfogadta a március 3-i feliratot, és azt Ferdinánd császár-király elé terjesztet­ték hivatalosan. A király a győztes bécsi forradalom hatására megígérte: alkot­mányt ad az örökös tartományoknak és en­gedélyezi a teljes sajtószabadságot. Ez a hír és a bécsi forradalom híre fellelkesítet­te a Pilvaxban összegyűlt ifjúságot és el­döntötték, hogy már másnap tömegtünte­tést rendeznek. Március 16-án Buda város közgyűlése elfogadta a tizenkét pontot. Eközben a bé­csi Államkonferencia megerősítette a ki­rályt elhatározásában, hogy István főher­ceget teljhatalommal ruházza fel, és hoz­zájárult a külön magyar kormány megala­kításához. Március 19-én Batthyány már Bécsben tárgyalt a kormányalakításról s annak névsorában csak a pénzügyi és had­ügyi tárca várományosának személye ma­radt függőben. A pénzügyi azért, mert Kossuthot még jelöltként sem szerette vol­na látni sem Bécs, sem Batthyány. A deáki elveknek megfelelő országgyű­lési határozat meghozatalára Pozsonyban március 18-án került sor, amikor a két táb­la elfogadta a közteherviselésről, az úrbéri szolgáltatások utólagos állami kárpótlás­sal történő azonnali megszüntetéséről és az egyházi tized eltörléséről szóló törvény­­javaslatokat. Két nappal később Szemere Bertalan előterjesztésében megszületett az első sajtótörvény is.­­Ez a napilapoktól 20 ezer forint biztosítékot kívánt meg és a saj­tóvétséget 4 évig terjedő börtönnel illetve pénzbírsággal rendelte büntetni. A tör­vényt a pesti radikális ifjak nyilvánosan elégették.) Deák március 20-án érkezett Pozsony­ba, és mint igazságügyiminiszter-jelölt kapcsolódott be a politikai életbe. E tiszt­ségében Batthyány Lajos gróffal 27-én Bécsben tárgyaltak a kormány szentesíté­séről, az úrbéri szolgáltatásokról szóló tör­vényről. Gondjaik abból adódtak, hogy a felelős magyar kormányról szóló törvény­­javaslatnak, az ország önállóságát biztosí­tó, legfontosabb pontjait akarta a bécsi Államkonferencia kihagyni. Deák jogi ér­veinek hatására, az országgyűlés és a pesti ifjak erőteljes fellépését megértve, Ferdinánd király március 31-én leirat­ban közölte, elfogadta a felelős kor­mányról szóló törvényeket. A „rendszerváltó" törvényalkotás A nagy pillanat április 7-én követ­kezett be, amikor a király kinevezte az első független és felelős magyar kor­mányt, ám elutasította a népképviseleti törvényjavaslatot, azt a határőrvidékek­re nem tartotta kívánatosnak kiter­jeszteni. Ez újabb feladatot jelentett Deák számára, aki megtalálta a komp­romisszumos megoldást, hosszas tár­gyalások után. Ám megjelent egy fenyegető veszély. A királyi leirat fel­szólította a kormányt, az államadósság kamataira és törlesztésére évi 10 millió forintot szavaztasson meg az ország­­gyűléssel. Utóbbi kötelezettség teljesí­tésének legnagyobb ellenfele Kossuth Lajos pénzügyminiszter lett, aki - Deák és Széchenyi tiltakozása ellenére - a pénzügyi nehézségek leküzdésére, „ércalap nélkül” (aranyfedezet nélkül) akart pénzt kibocsátani. (Később meg is tette és ezzel válságos helyzetbe hozta a Batthyány-kormány és Bécs viszo­nyát.) Április 11-én rekesztette be V. Ferdi­nánd az utolsó rendi országgyűlést, és szentesítette a törvényeit, melyekben szinte minden korábbi - Deák által megfogalmazott - követelés teljesült. Pozsonyban ekkor tette le az esküt a ma­gyar kormány, és szeptember 11-ig Deák is a kormány tagja volt. A törvényalkotó munkában komoly feladatokat vállalt magára. A minőségi előrelépés szándékával 1848. április 29-én adta ki sajtóesküdtszéki rendele­tét. Ez a szabályozás kötelezővé tette a védő alkalmazását, a nyilvánosság biz­tosítását és intézkedett a bírók füg­getlenségéről. A sajtóügyekben kikap­csolta a rendőri szerveket a nyomo­zásból és eltörölte az előzetes letar­tóztatást. Hamarosan megjelent a börtönrendelete, amely a humanizmus értékrendjének megfelelően előírta a börtönviszonyok javítását, a rabok elhe­lyezésének módozatait. Deák nevéhez fűződik a vésztörvény ki­dolgozása is. Amikor a törvényt előter­jesztette, ezt mondta: ,Én nehéz szívvel teszem e lépést, mert az ilyen törvény dic­­tatori hatalmat ad, ez pedig alkotmányos országban kényes hatalom” Ez a rendel­kezés végül is az első modern és polgári jellegűnek tekinthető államvédelmi tör­vény. Forradalminak mondható rendelke­zések születtek a népiskolai törvényeket illetően is, amikor Eötvös József 1848 augusztusában előterjesztette a javaslatát, amely előírta volna az ingyenes tankötele­zettséget. Az akkori kormánynak immár a Kossuth oldalán álló radikálisok (Zsembe­­ri Imre, Madarász László, Halász Boldi­zsár) voltak az ellenzéke és indulatos vitá­kat provokáltak. Elutasították a felekeze­tek iskolaalapítási jogát, követelték a kö­telező magyar nyelvű oktatást. Deák augusztus 9-i felszólalásában határozottan érvelt ellenük amikor kifejtette, a polgári értékrend alapja, hogy az állam nem avat­kozhat be a tulajdonviszonyokba, márpe­dig ez ad jogot a magánszemélyeknek arra, hogy iskolát üzemeltessenek. Az ellenzék tovább támadott és a felsőház a béke hely­reállításának indokával a kérdést levette a napirendről. Kossuthék győztek... Bár Deák tartotta magát zalai beszédé­ben megfogalmazott elvekhez­­ ,Midőn két párt áll felhevülve egymás ellen vala­mely hazában, két mód lehet a megzavart egyetértést helyreállítani, s a felindult keb­lek békétlenségét lecsillapítani. Egyik a ki­­egyenlítésnek szelíd eszköze, másik Ma­chiavelli tanítása szerint az egyik pártnak megsemmisítése. Óhajtom s reményiem, hogy a kormány hazánkban nem ezen utóbbi módot fogja követni...” - a végki­fejletet már Kossuth és radikális társai ala­kították, az ellenzéket egyszerűen felszá­molták. A „Béke Pártnak” nevezett tömö­rülés a csonka országgyűlésben nem ka­pott szót.... A párhuzamos forradalomban az utcai­nak is nevezhető szélsőségek uralkodtak el a Batthyány-kormány leköszönése után. Deák is hosszú időre visszavonult, hogy aztán a kiegyezés forradalminak is nevez­hető építményét megalkossa. Deák Ferenc a törvényalkotó

Next