Fejér Megyei Hírlap, 2008. április (53. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-29 / 100. szám
2008. ÁPRILIS 29., KEDD FÓKUSZ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 5 Jajgatva fogadta őket a föld Ma áldják és búcsúztatják a legyilkolt székesfehérvári katonák emlékművét a Városház téren Tihanyi Tamás tihanyi.tamas@fmh.pl.hu Székesfehérvár - Emlékművet áldanak és búcsúztatnak ma a Városház téren. Régi adóssága ez a megyeszékhelynek, hisz egy fehérvári alakulat elestének napján sok évtizeden át csupán a helybéliek, a gyergyóiak gyújtottak gyertyát. Mi történt akkor a Kárpátokban? Ahogy itt ülök a szobámban, csupán lépésnyire a szerkesztőségi folyosó realitásától egy közönséges koranyári napon, sokadszorra érzem magam tehetetlennek. A leírt mondatok körül ugyanis még mindig sok a bizonytalanság. Üres és fáradt vagyok ettől. Végül is elértem, hogy nagyjából kirajzolódott a tragédia története, s talán idővel majd ismert emlékké válik. Van értelme annak, hogy 159 gyilkosság okát firtatjuk? Kétlem, s ez a kétely üressé tesz. Lehet írni a háborúról az utókor közönyével, vagy a színlelt beleérzés pátoszával, de végül elkopnak a szavak, mert nincs erő megértetni a fájdalmat, amit a hegyek sikoltanak. „Pajtás, segíts...!” Úgy érzem, hogy szavaim elolvadnak a papíron, mint tette nemrégiben a hegytetőkön napsütéssel dacoló hó. „Aki havas vidéken csak a lapályos völgyeket utazza, az csak félig utazik, mert a legszebb, leginkább meglepő helyek a hegyek között, a szűk völgytetekben, a nehezen megmászható magas bércek kebelében vannak elrejtve, mintha a természet az ily helyeket féltékenyen dugdosná az emberi kíváncsiság elől, mintha azért akarná azokhoz az embert bajjal és fáradtsággal juttatni, hogy így jobban méltányolja”, írta Orbán Balázs a Gyergyószentmiklóst övező tájról. A természet csodájával felékesített Székelyföldet hatalmas vulkánsor teszi tagolttá, amely a Hargitától megszakítás nélkül nyúlik a Kelemen-havasokig. A két hegyvonulat között terülnek el a székely medencék, közöttük az egyik, a gyergyói. A történelem viharában sokszor megtépázott székelységnek is mérhetetlen szenvedést okozott a második világháború. A katonaköteles fiatalok még a román hadseregben teljesítettek szolgálatot, amikor a második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án Észak-Erdélyt a Székelyfölddel együtt visszacsatolta az anyaországhoz. A romániai német erők 1944-es összeomlása után a Kárpátok vonulata vált részben természetes, részben mesterséges védővonallá a szovjetek előrenyomulásának megakadályozására. A háború idején sokszor felmerült magyar-román katonai összeütközést mindkét fél elsősorban Erdély területén képzelte el. A német hadvezetés a romániai helyzet miatt a Kárpátok déli hágóinak megszállására és új védővonal létesítésére gondolt, ezt azonban veszélyeztette az a körülmény, hogy Dél-Erdély területén egy hét hadosztályt számláló román sereg állomásozott, amely Észak-Erdély elfoglalására kapva utasítást a szovjet erők oldalára állt. A magyar kormány szeptember 5-én utasítást adott a 2. Magyar Hadsereg gyenge erőinek Dél-Erdély visszafoglalására, ám az eleve reménytelen vállalkozás kudarcba fulladt. A 2. Ukrán Front elérte Magyarország ezeréves határait Gyergyószentmiklós közelében is, a megtépázott magyar-német erők a Békás-szorosnál védekeztek, mindössze 30 kilométernyire a kisvárostól. A Székelyföld megvédéséhez alig maradt esély és lehetőség megfelelő egységek nélkül. A Kárpátok bércein akkor már több, feltehetően ukrán és román félkatonai egységből álló alakulat át-átcsapott a Székelyföldre. Nagyjából ez volt a helyzet 1944. szeptember 7- én Gyergyószentmiklós térségében, amikor egy székesfehérvári egységet sodort a háború vihara a kisvárosba. Egy szép őszi nap késő délutánján érkeztek ők Gyergyóba, a helybéliek leventékre is emlékeztek, de tudni vélték azt is, hogy kerékpár volt a katonáknál. Valószínűleg a Békás-szorosba indulhattak erősítésnek, Gyergyón csak lepihentek. A szájhagyomány erről a Ceaucescu-rendszerben csak suttogva lehetett szólni, egymástól eltérő módon örökítette meg a végzetes nap eseményeit. Bajna Gyögy évekig kutatta a történteket, s amikortól már lehetett, lapjában megemlékezett a fehérvári halottakról. A katonák érkezésük után bementek a Pál Istvánféle vendéglőbe, s ott ittak valamit. Később átvonultak a Gac-hegy oldalára, s ott feküdtek le pihenni. Két felszegi ember töltötte nekik a pálinkát, így aztán nemsokára az őrök is elaludtak. Mint minden székely település, Gyergyószentmiklós is három területi egységre osztható: felszegre, középszegre és alsószegre. - Kik itatták a katonákat? - A helybéliek ismerik őket, de mivel semmi sem bizonyítható, nevet nem mondanak. Valószínű, hogy az a két felszegi ember árulta el a magyarokat, s vezette rá a szovjet előőrsként érkező, minden bizonnyal ukrán-román vegyes csapatot a székesfehérváriakra. Sokakat a saját szuronyukkal szegeztek a földhöz oly módon, hogy ne haljanak meg azonnal. Háromnégy napig hallatszott még az üvöltésük, hogy „pajtás, segíts, pajtás, ne hagyd!”, de ha valaki megpróbált feléjük közeledni, fegyvertűz fogadta. Ráadásul férfiak akkor már nem voltak Gyergyón, csak öregek és gyerekek. Amikor már mindenki meghalt, az érkező szovjetek kirendelték a helyieket, s a már bomlásnak indult holttesteket eltemették. - Románok árulták el őket? - Én nem mondom. Bajna György emlékeztetett arra, hogy amikor a románok átálltak a Szovjetunió mellé, a megnyitott börtönökből nagyon sokan önkéntesnek jelentkeztek. Többen orosz partizánoknak vélik a támadókat, de ez szerinte elvetendő gondolat, hiszen a partizán nem hagyta el a hazáját, az embermészárosok inkább ukránok, vagy besszarábiai románok lehettek. A véres eseményeket követően a németek ellenlökése még rövid időre kiűzte a támadókat Gyergyóból, s a mészárlást elkövetők közül nagyon sokan a lángok és a robbanások között pusztultak el. Aztán szeptember 10-én megérkezett a román Vasgárda. Bajna György szerint a támadás gerilláinak nemzetiségi hovatartozására jellemző adat, hogy velük szót tudtak váltani a székelyek, az oroszokat nem értették volna. A tragédia után a Gac oldalát elborították a gombák, annyi vér kifolyt. Senki sem szedett onnan, hiába éheztek. Bajkó Imre 16 éves fiatalember volt akkor. - Jaj szóra ébredtünk. Néha még ma is azt álmodom, hogy sikoltanak a hegyek. Nem férfiasan egymással szemben álló felek küzdelméről volt szó, felszeg azóta is árulásról beszél. Tömeggyilkosság történt, ezen nincs mit szépíteni. Bajkó Imre egy magyar hadnagyi egyenruhába öltözött férfira emlékezett, aki korsószám vásárolta a rumot a kocsmában, s itatta a fehérváriakat. Mező Sándor édesapja is a tömegsír boltjai közé került, ő marosvásárhelyi. A Székesfehérvárra sorozott alakulatban ugyanis sokfelől behívott katonák szolgáltak. A helybéliek a szigorú tiltás ellenére is ápolták a sírokat, Gyergyószentmiklós saját halottaiként tartja számon őket, s mától talán már Székesfehérvár is így tesz. A jelenlegi kopjafákat a tömegsírok felett 1990-ben emelték. Bajna György szerint ezek a sírok még élnek. Mert nem felejtődnek. „Jajgatva fogadta testébe őket a föld, mert tudta, hogy az ő gyermekei, kik érte haltak, hogy itt mi megmaradhassunk”, olvasható a gyergyói emléktáblán. Kik voltak ők? A Hindenburg gyalogezred utódjának, a Szent István 3. honvéd gyalogezrednek százada, őket „feltöltésként” küldték a frontra, hiszen a teljes ezred hadszíntérre vezénylése már 1941-ben megtörtént. Akkor azaz 1944-benmár az 1921-1923. között születetteket sorozták, az pedig csaknem leventekor. Abban az évben már olyan gyakorisággal indultak egységek a vágóhídra, hogy külön ünnepségekkel már nem is búcsúztatták őket, mondta Csurgói Horváth József, a városi levéltár igazgatója. Hogyan alakult volna életük, ha azon az éjszakán ébren maradnak, jut erejük harcra, menekülésre? A kisvárosra gondolok a Székelyföld kapujában, a hegyek alján növekvő gombákra és fákra, az égnek mutató kopjafára, a 159 fiú és férfi halálára, fiatalságukra, ami elmúlt, öregségükre, amely sohasem jöhetett el. Eszembe jut mindaz, amit magyarságunk megmaradásáért nem követtünk el, az elásott tetemekre, a bűneink miatt cserbenhagyott szerelmekre, a hajnalban félbeszakadt álmokra, az elpusztított életekre és a robbanásokkal felszántott földekre gondolok. Mert a hegyek mindent befogadnak egyszer, mindent, aminek nem sikerült megszületnie, s ami meghalt. Arra a napra gondolok, amikor a völgyek megnyílnak, és az áldozatok boldog halhatatlanokká lesznek. Több évtized után rövidesen székesfehérváriak méltó emlékműve magasodik majd az egykor véráztatta gyergyói domboldalon ... Ezt láthatta a katona a Gac dombjáról, a Gyergyószentmiklóst övező magaslatok egyikéről. Ide vezette a végzet azt az alakulatot, amelynek honvédei szó szerint vérüket áldozták a második világháborúban. Egy régi adósságot törlesztünk A tragédia pontos időpontja a kopjafán: 1944. szeptember 7-e