Fejér Megyei Hírlap, 2012. március (57. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-14 / 63. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 2012. március 14. Megyeszerte sok településen ünnepük meg március 15-ét. A pákozdi Katonai Emlékparkban például ma délelőtt iskolások tartanak hadtörténelmi bemutatót Kossuthkifli, nyelvnek, szemnek Bokros Judit bokros.judit@fmh.pl.hu Izgalmas olvasnivalónak ígérkezik Fehér Béla igen aktuális új könyve, a Kossuthkifli. Az 1848- 49 eseményekről nem a szokásos megvilágításban kapunk képet, hanem humoros, hazafias kalandregény formában. Történelmi road movie, Jókai-paródia, történelmi groteszk, hazafias kalandregény - néhány jelző, amelyekkel Fehér Béla író, esszéista, újságíró legújabb könyvét, a Kossuthkiflit illetik az elemzésekben, ajánlókban. Ebből és a címből sejthető valami: a műnek köze lehet a magyar történelemhez, közelebbről az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeihez, és netán valamiféle gasztronómiai vonatkozása is van. Bizony, a gyanakvó, leendő olvasó nem téved nagyot. A székesfehérvári kötetbemutatón a műről maga a szerző, Fehér Béla mesélt, akit a Vörösmarty Társaság látott vendégül (hogy pozsonyi kifli járt-e ellátásként a látogatáskor, arról nincs információnk). Az író egy dedikálás után érkezett a Kossuth utcai terembe - talán a párhuzam kedvéért is -, ahol érdeklődő hallgatóság előtt beszélt az izgalmasnak ígérkező- és március idusa lévén - igen aktuális kötetről. Az irodalmi estet a társaság alelnöke, Arató Antal vezette föl, aki több részt is idézett a Kossuthkifliből, hogy érzékeltesse annak stílusbravúrját és az írói fantázia gazdagságát (a regény egyébként valós alapokon nyugszik). A felolvasott szövegekből maga a történet - ami sütemények Pozsonyból Debrecenbe történő szállítása körül bonyolódik - kevéssé volt követhető, de az olvasás közben úgyis összeáll. Kirajzolódott viszont a jópofa, régies, német szavakat is használó nyelvezet és a groteszk hangvétel. És akkor itt el is jutunk a műfajig. Fehér Béla szerint könyve leginkább a történelmi groteszk jelzővel illethető, illetve a hazafias kalandregény is helytálló kifejezés. Ám akár „hasregénynek” is lehetne nevezni, hiszen több részben szerepet kap az étkezés, mivel a szereplőknek utazás közben élelmet kell venniük magukhoz. Van ezenkívül besúgóhálózat és boszorkányság, szóval krimibe és mesébe illő motívum. Az író szerint azonban nem történelmi regény, mert nincs benne csata, a szereplők inkább el akarják kerülni a „forró” helyzeteket. Egyfajta háttér akar ez lenni az 1849-es szabadságharchoz, olyat akar megmutatni, amiről egyébként nem szól a fáma a forradalom és szabadságharc eseményeinek felelevenítése kapcsán. Fehér Bélát az zavarta, hogy a magyarok, a fiatalok elég keveset és felületesen tudnak arról, mi történt valójában március 15-én és utána, pedig az ördög a részletekben rejlik - fogalmazott, így tollat ragadott, és több éves kutatómunka után 1849 öt napjába sűrítette az eseményeket. Azért ezt a májusi időszakot választotta, mert úgy érzi, leginkább ez tartalmazza a magyar történelem groteszkségét, ez jellemzi a magyar emberek mentalitását, tartását. A kitalált történet és a szereplők mögött tehát ott sejlik a valóság. A szerző például egy régi osztrák katonai térképet használt a helyszínek jelölésekor, tanulmányozta a kor gasztronómiáját - ami egyébként is közel áll hozzá -, a gondosan kiépített besúgó hálózatot, és az akkor használt nyelvezetet is. Utóbbit nem győzték dicsérni a bemutatón, kiemelve az ötletes szóhasználatot, a nyelvteremtő képességet. Fehér Béla elmondta: a debreceni tájnyelvet és Pozsony rontott német nyelvét vette alapul. A regény kapcsán az sem elhanyagolható, hogy sok párhuzam fedezhető föl a mával. Úgyhogy akár ismét tanulhatunk valamit magunkról... Fehér Béla dedikált, majd részletesen beszélt új könyve megírásának előzményeiről Fotó: Pati-Nagy Bence Jellasics katonájának idő fogságába zárt szuronya Tihanyi Tamás tihanyi.tamas@fmh.pk.hu Egy kétszáz éves vályogház bontásában segédkezett azon a napon a bodajki fegyvergyűjtő és szakértő, Fülöp Attila. Aztán (erre mondják, hogy aki megérdemli, annak szerencséje is van) a falból váratlanul egy szurony került elő. A vályog lényegében tartósította. Fülöp Attilának ezután már csak annyi dolga volt, hogy meggyőzze a tulajdonost, lehetőleg ne reszeljen belőle disznóölő kést- hiszen tudta, a fegyvernek igen nagy lehet az eszmei értéke. Elcserélte, s így az ma gyűjteményének része. - Amit sejtettem, később beigazolódott: egy 1799 M mintájú osztrák döfő szurony került elő a falból - mondja Fülöp Attila. - A szabadságharc után, a megtorlások idején ugyanúgy el kellett tüntetni a fegyvereket, mint 1956-ot követően. Emlékszünk, Kádár alatt egy géppisztolyért felakaszthatták az embert. Világos után egy szuronyért tömlőébe lehetett kerülni, így inkább beépítették a ház falába. És ezzel az idő fogságába, és egyben menedékébe zárták. A szuronyt a belgák készítették: Belgium volt a korszak egyik vezető fegyvergyártója, főként kováspuskákkal látták el a kontinens hadseregeit. Kossuth Lajosnak 1848 augusztusában sikerült 10 ezer, majd később újabb 15 ezer már korszerűbb, gyutacsos puskát vásárolnia a forradalmi hadsereg számára Belgiumtól. Az osztrákok egy másik, ötezer puskát tartalmazó szállítmány megérkezését már meg tudták akadályozni. Egy puska 90-100 pengőforintba került, ezért elég nagy nehézséget jelentett a beszerzés. Mivel a honvédsereg létszáma később 170 ezer fő volt, sokan zsákmányolt fegyvert használtak, de legalább 25 ezer harcra kész hazafinak nem jutott más, mint kiegyenesített kasza. Belőlük lettek a népfelkelők. Bár mérete ezt első látásra nem indokolja, a szurony a kor egyik legfontosabb fegyvere volt. Az ok kézenfekvő: a kard a lovasság harci eszközének számított, de a puskás gyalogos, ha kilőtte a golyót, legalább másfél percet kellett, hogy bíbelődjön az újratöltéssel. Még ha gyakorlott lövésznek is képezték ki, ez az idő a csata közepén kiszolgáltatottá tette. Maradt tehát a bajonettnek is nevezett „penge” a csövön, amit a puskával együtt úgy használt, mint egy dárdát. A meglelt szurony vélhetően Jellasics seregével érkezhetett Pákozdra, bár erre nincs határozott bizonyítékom. Fa tokja van, amit bőrrel burkoltak be, ez pedig megvédte a pengét a rozsdásodástól. Egészen az első világháborúig így oldották meg a rohamkések védelmét, szigetelését is. A puskára szerelt „döfőkést” a 16. században találták fel, eleinte vadászok használták vaddisznók elejtésére. Tulajdonosaikkal ellentétben az eszköz túlélte a háborúk századait, s máig alkalmazzák a korszerű gépfegyvereken. Egy pákozdi vályogház bontása során került elő a falból ez a negyvennyolcas szurony. Fülöp Attila megmentette Fotó: Nagy Norbert