Fejér Megyei Hírlap, 2015. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-10 / 8. szám
10 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP hétvége 2015. 01. 10. | SZOMBAT Azért haltak, hogy megmaradjunk A város temetőiben katonasírok idézik a történelmi múltat: megmentésük, gondozásuk fontos kötelesség Tihanyi Tamás tihanyi.tamas@fmh.pk.hu Székesfehérvár nemcsak a királyok városa, hanem katonaváros is, hiszen évszázadok óta ad otthont parancsnokságoknak, alakulatoknak. A mi honvédeink ott voltak minden fontos ütközetben. Jelenleg csaknem másfél ezer honvéd szolgál a fehérvári helyőrségben az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, valamint az MH 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi Zászlóalj kötelékében. A város befogadta, szereti katonáit, példaértékű kapcsolat alakult ki a civil társadalom és a honvédség között. Az évszázadok során a magyar katona mindig kitűnt bátorságával, hazája iránti mély szeretetével. Több hadseregnyien áldozták fel életüket, és találtak örök nyugalomra a világ számos táján, sokan jeltelen, közös sírokban. - A város múltját nemcsak történelmi emlékhelyek, hanem a Fehérváron eltemetett katonák sírjai is idézik - mondta Jobbágy Antal nyugállományú ezredes, aki hosszú évek kutatómunkája után összeállította azt a rendkívül értékes anyagot, amely a katonatemetőket, a sírkertekben nyugvó egyéni hősi sírokat mutatja be. Az írásból várhatóan nyomdai munkálatok után rövidesen kötet születik. A Hosszú-temetőben jártunk, és miközben az idős katonatiszt mesélt, utunk során keresztek kísértek. Az ismert katonatemetőkben nyugvókon kívül sok olyan családi sír is található a városban, melyekben tábornokok, tisztek, altisztek pihennek. Ők az 1848-1849-es szabadságharcban, a Nagy Háborúban, a második világháborúban harcoltak, többségükben parancsnokként. Az idő múlása feledteti, elhomályosítja hőseink szenvedéseit, halálát, áldozatvállalását. A sírokon a feliratok elhalványulnak, megkopnak, a sírhantok elsimulnak. Tavaly - az első világháború kitörésének századik évfordulóján többször is megemlékeztünk, katonai tiszteletadással adóztunk a hősök emléke előtt. A kerek évforduló ráirányította a figyelmet a háborús emlékekre, elődeink dicső tetteire, de szerencsére végső nyughelyük rendbetételének, megóvásának fontosságára is. Az utókor kötelessége és felelőssége a hősök sírjának ápolása. A kegyeleti gondoskodás bár össznemzeti feladat, de úgy érzem, ránk, katonákra ez még fokozottabban vonatkozik - folytatta Jobbágy ezredes, aki 85 esztendejét meghazudtoló elszántsággal keresi a hozzátartozókat, járja a temetőket, kutatja a levéltárakban a múltat. Az ő szervező munkájának eredményeként született meg az az összefogás is, amelynek során a honvédség és az önkormányzat mellett helyi civil szervezetek és iskolák vállalták fel egy-egy síremlék ápolását és gondozását. A holtakra való emlékezés, és a hősök tisztelete az egyik legősibb, legszentebb érzés. A temetők, bár idézik a harcot, már megnyugvást, békét jelentenek azoknak, akik a háborúban ellenségek voltak, de a halálban egyesültek. Székesfehérvár három katonai temetőjében mintegy ötezren várják a feltámadást, az egyéni, családi sírokban félszáz tábornok és tiszt pihen. Pilóta, aki a város légvédelme közben zuhant le, tábornok, aki alakulatával , utolsóként „vált le” a Don-kanyarról, és kezdte meg a visszavonulást, olyan harcos, aki két világháborút is megjárt. A Tar fivérek hárman voltak, s mindhárman tisztként haltak hősi halált a Nagy Háborúban. Sokak testét hazahozták a frontról, mások ott maradtak idegen földben, emléküket csak felirat őrzi nálunk a hideg kövön. Voltak, akik a harcmezőn sebesültek meg, de itthon, kórházban , haltakmeg. Huszárkapitányok, tábornokok, sőt, még egy hadsereg-főparancsnok hadügyminiszter is. A sírkövet csiszoló szél arról beszél, hogy mivé lettünk, lehettünk volna, s lehetünk még. Jobbágy Antal nyugállományú ezredes a legrégibb székesfehérvári katonasírnál a Hosszú-temetőben, ahol „tekintetes vitézlő Vastagh Pál úr cs. kir. ezredes, főstrázsamester" pihen, aki 1829-ben tette le örökre a fegyvert Fotó: Lovász Lilla Vadászjelenetek a híres Seuso-tálon Tihanyi Tamás tihanyi.tamas@fmh.pl.hu A Seuso-tálnak, a székesfehérvári kiállítás legfőbb kincsének külső, gyűrűalakos mintázatát vadászati jelenetek töltik ki, egy helyen villaépület látszik. A felső sávban lovas vadász kifeszített hálóba kerget szarvasokat, alatta napvédő sátor alatt ül Seuso, a birtok ura feleségével és három másik rómaival lakomázva. A jelenet két oldalán felnyergelt lovak, kutyák, egy nyúl és egy főzéssel elfoglalt szolga látható. Az alatta következő sávot a középrészen a lakomázók asztala felé forduló szolgák kapcsolják össze a jelenettel, ott bontják föl a leölt állatot, ülve horgászik egy ember. A víz sávja alatti legalsó mezőben pedig vadkanvadászatot ábrázoltak. Milyen következtetést vont le mindebből Szabó Imre vadászattörténész? Pannóniába három vadfajt telepítettek a rómaiak: a dámszarvast, a fácánt és az üregi nyulat, de egyiket sem vadászati, sokkal inkább gasztronómiai, kulináris célból. A dámok Pannóniában vadaskertbe kerültek, ahol a „levadászás” során az állatot behajtották a hálóba, levágták, feldolgozták. A tál felső része feltételezhetően a Balaton partját ábrázolja, azt a területet, ahová Seuso a dámokat telepítette. - Abban az időben a dámnak két alfaja létezett, a mezopotámiai és az egyiptomi - folytatta Szabó Imre. - A Seuso-tálon lévő állat egyiptomi dám, ez az agancs formájából derül ki: egyébként találtam egyiptomi korsófestményen hasonló dámszarvas ábrázolást. A dámokat Egyiptomból hozatta Seuso, és ez nagyon sokba kerülhetett annak idején. Ez arra enged következtetni, hogy fontos hivatalt tölthetett be Egyiptomban, birtokai lehettek ott, mielőtt Pannóniába került volna. A tálon további vadfajokat sikerült azonosítanom, és valamennyi Egyiptomban élt abban az időben, sőt, él a mai napig. Látható a dám mellett a tálon még oroszlán, vaddisznó, addax antilop. Szabó Imre úgy gondolja, a villaépület is egyiptomi, és nem a szabadbattyáni palota ábrázolása. Érdekesség - bár ez nem kapcsolódik a Seusokincshez -, hogy Széchenyi Zsigmond nyolcvan éve világrekord addax antilopot lőtt az egyiptomi-líbiai sivatagban, ugyanazon expedíció során pedig Horthy Jenő, a kormányzó bátyja addig gazellából ejtett el egy világrekord trófeás példányt. Szabó Imre szerint a tál készítőjének látnia kellett a vadászjeleneteket akár együtt Seusával, akár nélküle - ez az ábrázolások pontosságából világosan következik. Több római síron látható lovas, dárdás vadász: ez arra utal, hogy az elhunyt halála hirtelen következett be. A tálon megjelenik a ló és a kutya alakja, mindkettővel vadásztak a rómaiak, de az ábrázolt kutyafajta - amellyel „állóra csaholtatták a vadat” - Egyiptomhoz köthető. A tálon lévő hálós vadászat igen elterjedt módszer volt abban az időben, de használtak vermeket, csapdákat is. Üregi nyulat az állat újszülöttjéért telepítettek, mert az ínyencségnek számított. A rómaiak tenyésztették a fácánt, módszerüket a 19. században az angolok és a franciák is alkalmazták. A táj két külön világot mutat be: a széle egyértelműen Egyiptomot, a belseje Pannóniát idézi. Vadászattörténeti tény és bizonyíték, hogy bárdám került Galliába és Hispániába is, Seuso nevéhez köthető a fajta Egyiptomból Pannóniába való telepítése. A Seuso-táj középmedailonja a vadászjelenetekkel Szabó Imre vadászattörténész és Nádorfi Gabriella régész Fotó: Lovász Lilla