Fejér Megyei Hírlap, 2022. június (67. évfolyam, 126-150. szám)
2022-06-08 / 131. szám
2022. JÚNIUS 8., SZERDA PUSZTASZABOLCS ÉS KÖRNYÉKE SEREGÉLYES A közös alkotófolyamat hozta össze a seregélyesi festőcsoport tagjait. Az immár harmadik éve együtt fejlődő közösség tárlata június 17-ig várja az érdeklődőket a Seregélyesi Művelődési Ház és Könyvtár épületében. 2019 májusa óta alkot a seregélyesi központú, nem csak helybéliek alkotta közösség. A Fessünk együtt! csoportot és alkotófolyamatait Bak Mária irányítja, s fogja össze. Mint mondta, helyből érkezett a felkérés, miszerint igény mutatkozik egy kreatív közösség létrehozására. Az egész úgy indult, hogy 2018 őszén Lajoskomáromból kerestek meg, ott is működik egy festőcsoport, aztán a seregélyesi baráti körrel beszélgettünk, s felvetődött, Seregélyesen is lenne igény ilyesmire - beszélt a kezdetekről a csoport vezetője. Mint mondta, kezdetben szárnyalt a művészpalánták lelkesedése, ám volt, akinél hosszabb, másoknál rövidebb ideig tartott a lendület. Nagyon változó a létszámunk. Van, amikor jön új csatlakozó és sokan, akár tízen is összejövünk, de olyan is előfordul, hogy csak ketten-hárman festünk. Én nem tartok előfestést, nem úgy működünk, hogy egy képet festünk közösen, hanem mindig azt kérem a hozzám érkezőktől, hogy válasszanak ők képet és azt fessék le. Tény, hogy így sokkal nehezebb és lassabban is haladunk, összességében nagyobb kihívás, de pont az a jó benne, hogy mindenki a saját ízlésének megfelelő képet alkothat. Az én feladatom, hogy segítsek elindulni és végigmenni az alkotófolyamat útján - magyarázta. A tematikát illetően többnyire tájképek készülnek a Seregélyesi Művelődési Ház és Könyvtár falain belül megrendezett találkozókon. A szebbnél szebb alkotások változó-Változatos technikákkal dolgoznak tás technikák alkalmazásával jönnek létre: olajjal és akrillal egyaránt dolgoznak az alkotókedvűek - utóbbi előnyére írható a gyors száradás és ezáltal a könnyebb javítás, elszállítás lehetősége. Valami újnak a megalkotása, létrehozása eredendően közelebb hozza egymáshoz az embereket, így az elmúlt 3 év alatt igazi közösséggé kovácsolódott a Fessünk együtt! csoport. Ez elsősorban kikapcsolódás mindenki számára, sokszor előfordul, hogy azt vesszük észre, hogy még csak most álltunk neki festeni, és máris vége van, mintha nem érzékelnénk az idő múlását. Amikor az ember jól érzi magát, akkor egy pillanat alatt elszáll az idő. Azt gondolom, hogy a színek, amelyekkel dolgozunk, hatással vannak ránk. Sokszor lehet hallani, olvasni arról is, hogy egyes színek gyógyító hatással bírnak, de az biztos, hogy amit befogadunk, az dolgozik bennünk. Nem beszélve arról, hogy türelemre és kitartásra tanít a festészet, a nagyon aprólékos dolgok elkészítéséhez bizony elkél a türelem - tette hozzá Bak Mária, aki a 3-4 hetente létrejövő találkozások és közös alkotások során folyamatosan nyomon követi a csoporttagok fejlődését. Mint mondta, a tökéletes rajztudás egyáltalán nem feltétel, van, aki óvodás szintű rajztudással érkezett, s a gyakorlásnak és kitartásnak hála megtanulta a selyemfestést, magabiztosan bánik az olajfestékkel. A változás pedig a festővásznon és azon kívül is tapasztalható, egy-egy eredményes folyamat az önbizalomra is pozitív hatással van. A Fessünk együtt! csoport tájképekből álló válogatott alkotásai a Seregélyesi Művelődési Ház és Könyvtárban várják az érdeklődőket június 17-ig. Az alkotók: Bak Mária, Karkóné Lukácsy Marianna, Nagyné Ambrus Mónika, Szalay Gréta és Tórizs Mihályné. HV Türelemre tanít a festészet Egy-egy eredményes alkotófolyamat az önbizalomra is pozitívan hat A nagyon aprólékos dolgok elkészítéséhez bizony elkél a türelem A tematikát illetően többnyire tájképek készülnek Fotók: Fehér Gábor Négy településen szolgált SÁROSD Fejér megye több településén látott el szolgálatot a június első napján elhunyt plébános, Szabó István, aki közéleti és hitéleti munkája elismeréseként 2017-ben Sárosd Nagyközség Önkormányzatától Pro Civitate kitüntetést vehetett át. „Mind azt súgja, pedig se hall, se lát, minden kő. Emlékezz rám, jó barát!” - Irvin D. Yalom szavaival búcsúztak a sárosdiak a nemrég elhunyt plébánostól. Szabó István 1951. május 17-én született Szekszárdon, Felvidékről származó földműves család gyermekeként. Szülei katolikus hitben nevelték, 12 évesen Tatára került, ahol a tóvárosi kapucinus templomban kezdett ministrálni. A közgazdasági szakközépiskola, az érettségi és a katonai szolgálat teljesítése után 21 évig polgári állásokban helyezkedett el, akkori kollégáival egész életében, papi hivatása idején is kapcsolatban maradt. A munka mellett hitét megvallva levelező tagozaton végezte a Hittudományi Akadémia képzését, s mint kapucinus szerzetes végzett a pasaréti Ferences Hittudományi Főiskolán 1991-ben. Ez év novemberében szentelte pappá Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök. Szabó István huszonhét éven át szolgált Sárosdon, ahol nemcsak a gyülekezetért, de a plébánia felújításáért, az új generációk tanításáért, hitbéli vezetéséért is sokat tett. Sárosd mellett Hantoson, Seregélyesen és Nagylókon végezte hivatását, Nagylók önkormányzata 2011-ben Nagylók Tiszteletbeli Polgára kitüntetést adományozott számára. Huszonhét éven át Sárosdon szolgált Sárosdon töltött fáradhatatlan közéleti és hitéleti munkája elismeréseként az önkormányzat 2017-ben Pro Civitate kitüntetésben részesítette. HV Szabó István plébános a sárosdi orvosi rendelő ünnepélyes átadóján Fotó: PT Rongálás az éj leple alatt PERKÁTA Eddig ismeretlen tettesek az éj leple alatt a földdel tették egyenlővé a perkátai snookball - magyarra fordítva biliárdfoci - pályát. A települést elszámolási kötelezettség terheli, az elkövetőket keresik. A település kommunikációs csatornáin futótűzként terjedt a hír: június első napjaiban súlyos rongálás történt a településen. Reggelre virradóra a műfüves pálya melletti snookball - magyarul biliárdfoci — pályát vandálok a földdel tették egyenlővé. A pálya állami támogatásból valósult meg, ezért elszámolási kötelezettségünk van vele a Magyar Államkincstár felé - tájékoztatott közleményében Oláh István ügyvivő alpolgármester, aki kiemelte, nem hagyja szó nélkül a településen a vandalizmus elszabadulását, ezért az eset kapcsán ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen feljelentést tett. Mindezeken túl a település vezetője arra kéri a lakosságot, jelentkezzen, aki bármilyen érdemi információval tud szolgálni a kastélykertben történt rongálással kapcsolatban. A polgármester közleményében kiemelte, a bejelentő személye védettséget élvez. HV FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 0 RÖVIDEN Abai focisták győzelme ABA A gyermek labdarúgó kupasorozat legutóbbi állomásának Szabadbattyán adott otthont, hat település gyermekcsapata mérte össze tudását. Az első helyezettnek járó elismerés az abai csapathoz került, akik a kupasorozat folytatásaként e hétvégén az Aba Napokon lépnek újra pályára, é s mérik össze tudásukat a többi csapattal. HV Grillezés a Duna-parton ERCSI Tízfős csapatokba rendeződött családok, baráti társaságok és civil szervezetek merülhetnek el a gasztronómia rejtelmeiben június 18-án 15 órától az ercsi Duna-parton szervezett Grillezzünk együtt . programon. A sütögetéshez szükséges alapanyagot az önkormányzat biztosítja, azonban grillsütőt, a szenet és a jókedvet a csapatoknak kell magukkal hozni. A jelentkezéseket június 10-ig várják a művelődési házban személyesen, telefonon vagy e-mailben. A nap során R. Kárpáti Péter színművész zsűrizi az elkészült finomságokat. HV Elektronikaihulladék-gyűjtés ZICHYÚJFALU A VHG Nonprofit Kft. elektronikaihulladék-gyűjtést szervez június 11-én 8 és 13 óra között az egykori szelektív, hulladékgyűjtő mellett. Leadható: televízió, hűtőszekrény, mosógép, háztartási elektromos cikkek - például kávédaráló, lemezjátszó, hajszárító, mikrohullámú sütő -, számítógépek, monitorok, csatlakozók, kábelek és távirányítók. Leadás előtt lakcímkártya bemutatása szükséges. HV Új fűnyíró traktor szépíti a települést KULCS Kommunális eszközök beszerzésére nyert pályázati forrást az önkormányzat. Az eszközök a település közterületeinek rendben tartását segíthetik a jövőben, így újabb lépést tehet a település a tiszta és ápolt környezet felé. Minden települést meghatároz a róla kialakított első benyomás, vagyis az az összkép, amelyet elsőként a közterületek jellege ad az odalátogatók számára, mindezek mellett a települések környezete egyúttal nagyban befolyásolja az ott élő családok életminőségét is. A Magyar falu program kommunális eszközök beszerzésére kiírt pályázatának célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása és a megfelelő eszközállomány biztosítása. A program lehetőséget ad az önkormányzatok számára a közterület fenntartását biztosító eszközök beszerzésére. Kulcs önkormányzata 2,3 millió forintos pályázati támogatást kapott, melyből új fűnyíró traktorok vásárlására nyílt lehetősége a településnek. Az eszközök hadba állításával a település újabb lépést tehet a tiszta és ápolt környezet eléréséért. HV Az eszköz átvételének pillanata, középen Jobb Gyula polgármester Fotó: önkormányzat