Fejér Megyei Szemle, 1968 (5. évfolyam, 1. szám)
1968-01-01 / 1. szám
késleltetni próbálták a szovjet csapatok előrenyomulását. Ezenkívül felgyújtották az állomás raktárát. A vasutast, aki az oktalan pusztítást nem nézhette, s igyekezett eloltani az égő raktárt, falhoz állították, és csak egy légiriadónak köszönhette, hogy életben maradt. Nemkülönben nagy harcok színhelye volt a községhez tartozó Galambos-puszta is, amely Rácalmás és Perkáta között terül el. A fővárosban bekerített német és magyar katonaság felmentésére a németek több támadást hajtottak végre. A Komáromtól délkeletre Bicske—Budapest irányában történt elkeseredett fasiszta próbálkozás január 12-re végképp összeomlott a szovjet csapatok szívós ellenállásán. A kudarcba fulladt kísérlet után a német hadvezetés január 18-án Székesfehérvár körzetében indított új támadást. Háromnapos küzdelem után a fasiszta páncélosok beékelődtek a szovjet védelembe, és azt két részre vágták. „A Szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság január 22-én — még a védelmi harcok idején — parancsot ad a 2. és 3. Ukrán Front parancsnokainak, hogy zúzzák szét a védelembe ékelődött ellenséget, és állítsák vissza a Duna nyugati partján az eredeti helyzetet.” A védelem egységének biztosítására január 23-án a szovjet hadvezetőség kivonta csapatait Székesfehérvárról, és Adonytól északra újabb védőállást foglalt el, ahol január 25-én az újabb német támadást véglegesen megállították. Hitler belátta, hogy kísérlete eredménytelen volt, és azonnal leállíttatta az értelmetlen támadásokat. Január 26 és március 5 között csak helyi jellegű harcok folytak. Január 28-án az 1. német páncélos hadosztály Perkáta és Dunapentele felé tört, hogy a szovjet gyűrűbe zárt 3. hadosztályt felmentse. A szovjet csapatok nyomban ellenlökést indítottak a német harckocsik feltartóztatására, és ezzel háromnapos súlyos, főleg páncélosokkal vívott harc vette kezdetét. 29-én az egyik német páncélos harccsoport délnyugat felé kerülővel megszállta Galambospusztát. A hadosztály az éjszaka folyamán erősítést kapott, s másnap Galambospusztánál reggel 8-tól 13-ig tartott a páncélos ütközet. A szovjet csapatok nem tudták felszámolni a németeket, de azok sem jutottak egy lépést sem előre. Január 31-én a németek újra kezdték a támadást, és váltakozó harc után egyik harccsoportjuk 14 órakor elérte a Galambos-pusztától 2 kilométerre nyugatra eső útelágazást, ezeket követte egy másik harccsoport, így Dunapentelétől északra létrejött az összeköttetés a 3. német páncélos hadosztállyal. Másnap február 2-án a páncélos csatában résztvevő szovjet csapat bevonult a községbe immár másodszor, és véglegesen felszabadította. A február 2-án bevonuló felszabadító csapatok sem maradtak a községben. Budapest felszabadítása volt a nagy feladat, s ehhez szükség volt a nagyobb erő bevetésére. Kislétszámú helyőrséget hagytak, amely el tudta látni az ideiglenes parancsnokságot terhelő feladatokat. A katonai parancsnok Merkunov (?) ezredes volt, aki minden reggel autóra ült, és ment Pestre, hogy a front alakulását személyesen kísérje figyelemmel. A községben igyekezett a lakosság segítségével a romokat eltakarítani. Minden segítséget megadott az élet megindításához, és a népi demokratikus átalakulás megszervezéséhez.