Fejlesztés és Finanszírozás, 2008 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 2. szám - Lengyel László: Reformok és ellenreformok Magyarországon
ELMÉLET- ÉS GAZDASÁGTÖRTÉNET - LENGYEL LÁSZLÓ: REFORMOK... 2008/2 ( 55 - 64) nvének megfelelően, amely így szól: a médiában és a szónoki emelvényeken a rossz értelmiségi kiszorítja a jót.” Az ezredforduló változásai megint kegyetlenül vetették fel egyrészt a hatalomhoz való viszony, másrészt a társadalommal való kapcsolat kérdését. A reformértelmiség - hagyományaihoz híven - meghasonlott önmagával: kell-e vállalni a lojalitást az igazság ellenében is a „mi” hatalmunkhoz, avagy inkább fenn kell tartani a kritika szabadságát akkor is, ha ebből az „ő” hatalmuk következik? A jobboldal antidemokratikus, reform- és Európa-ellenes magatartása megkönnyítette a döntést, és sajnálatosan többségi véleménnyé vált a reformértelmiség körében a lukácsi aforizma új változata: „a legrosszabb baloldali hatalom is jobb, mint a legjobb jobboldali”. Ebből egyenesen következett, hogy a baloldali kormányok mulasztásai, a reformok elmaradásának, a hibás gazdaságpolitikáknak a bírálata mindig megmaradt egy határon belül, és a reformerek jelentős része - tisztelet a kivételnek - jól érezte magát a hatalom védte bensőségben. A kiüresedés másik oka a társadalmi viszonyok vizsgálatától, a mélyfúrások elvégzésétől való elszakadás volt. A reformértelmiségnek, az újságírói elit többségének se ideje, se ereje, se anyagi háttere nem engedte, hogy elmélyültebb kutatásokat folytasson, hogy a jelentős társadalmi változásokat empirikusan kutassa, koncepcióit közvetlen tapasztalatokkal ellenőrizze, oknyomozó riportokkal alátámaszsza. A valódi szakmai közösségek, a viták hiánya, a társadalmi és civil mozgalmak elhalása közös teljesítmények gerjesztése helyett az egyéni jó és rossz teljesítményekre korlátozódott. A középosztályos, megállapodott életmód, a fiatalokkal kialakított párbeszéd korlátozottsága, s a tanítványok hiánya egyfelől, a társadalom új módszertani megközelítésének bizonytalansága másfelől, azt eredményezte, hogy a korábbi reformértelmiség a folyamatok követőjévé vált és immár nem volt értő, egyidejű megfigyelője. Nem lehet büntetlenül húsz-huszonöt évet a „fronton” tölteni. A reformértelmiség felélte szellemi tartalékainak, társadalmi örökségének és erkölcsi tőkéjének jelentős részét a társadalom, és részben a saját szemében is. A baloldali és liberális reformereket nem annyira a helyzet, az állapot osztotta meg, hanem a kivezető utat gondolták másként. Megkezdődött az ortodox neoliberálisok és a pragmatikus szociálliberálisok, a jozefinista centralizálok és a decentralisták, a doktriner és a pragmatikus egyensúlyi gondolkodók szétválása. DOKTRINER ÉS PRAGMATIKUS EGYENSÚLYI GONDOLKODÓK Surányi György - valószínűleg helyesen - az ortodox és heterodox megkülönböztetés helyett a doktriner egyensúlyi és a pragmatikus egyensúlyi álláspontok közötti különbség megfogalmazását javasolta. Ennek oka a gazdaságpolitikai szóhasználat megváltozása a kilencvenes évek közepéhez képest. A Bokros-csomag idején az ortodox-heterodox megkülönböztetés a liberális közmegállapodáson belül volt, mára a heterodox inkább a populisták megkülönböztetésére szolgál. Ha tetszik, valamennyien „deficit héják” - deficit hawk - voltak, amenynyiben azonnali deficitcsökkentést követeltek. Az egyik oldalon a neoliberális ortodoxok álltak, akik 2005 őszén aláírásukkal követelték, hogy a kormány ragaszkodjon az eredeti euró-bevezetési céldátumhoz és gazdaságpolitikáját ennek vesse alá. A másik oldalon azok a liberális és pragmatikus szociálliberálisok álltak, akik kételkedtek a célkitűzés politikai és szakmai realitásában, értelmetlennek tartották a társadalommal és a politikával szembeni radikalizmust, és nem az euró-bevezetéshez, hanem saját, hiteles társadalom- és gazdaságpolitikához kötötték volna a rendszert. Vita alakult ki a reformok természetéről is. Az ortodox neoliberálisok lelkesedtek a szlovák és a többi követő ország reform-módszereiért, míg a másik oldal elfogadhatatlannak tartotta a szlovák, román stb. reformok társadalmi igazságtalanságát, szélsőséges egyenlőtlenséget kiváltó természetét, és ennek gazdasági következményeit. Az előbbiek lehetőnek és szükségesnek vélték a szlovák adórendszer követését, az utóbbiak kizárták a magyar gazdaság egyensúlytalan helyzetében. E megosztottság szinte azonnal megjelent a 2006-os választások után, amikor az ortodox neoliberálisok a szociális romanticizmust és potyautas magatartás fölszámolását, az azonnali, minden irányú, központosított és gyorsított reformokat látták szükségesnek, amelyekhez kész recepteket is mellékeltek. Az ortodox neolibe