Felsőoktatási Szemle, 1952 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1952 / 5-6. szám - Orbán László: Feladataink az 1952-53. tanévben
a lemorzsolódás. Vannak, akik azt mondják, hogy a bukások és a lemorzsolódás magas arányszámának oka kizárólag az, hogy viszonylag sok olyan diák került be az egyetemekre, akiknek gyenge az előképzettsége, vagy aki tanulni nem is akar. Elfogadhatjuk-e ezt az „elméletet“? Semmiesetre sem. Természetesen nyilvánvaló, hogy a bukásokban és a lemorzsolódásban szerepet játszik az is, hogy egészen mostanáig minden válogatás és felvételi vizsga nélkül engedtünk be egyetemeinkre, főiskoláinkra egészen gyenge tanulókat is. Ezen most jórészt segítettünk a felvételi vizsga bevezetésével. Az is világos, hogy a bukott, vagy lemorzsolódott diákokat sem lehet mentesíteni a felelősség alól. De az is világos, hogy az olyan elmélet, amely tagadja a tanszékek szerepét és felelősségét a tanulmányi eredmények — adott esetben a bukások és lemorzsolódások tekintetében, hamis burzsoá elmélet, amely lemond a diákok pedagógiai vezetéséről, és fokozott felelősség helyett felelőtlenségre, nemtörődömségre, közönyre ösztökél. A bukások és lemorzsolódások jórészének nem egyszerűen a diákok alkalmatlansága az oka, hanem a pedagógiai és módszertani munka gyengesége, a tanszékek munkájának a hibája. Ha a diák nem tanul, annak leg-többször az az oka, hogy nem látja világosan a tanulás perspektíváját, nem vezetik és nem ellenőrzik kellőképpen tanulmányi munkáját, ezért pedig a tanszék felelős. Törvényszerűen magáilapítható: ahol feltűnően sok a bukás, vagy lemorzsolódás, ott a tanszékek oktató-nevelő munkája körül van a baj. Az előttünk álló tanév egyik legfontosabb feladata: következetes harc a lemorzsolódás, a bukások ellen. Ezt a harcot úgy kell tekinteni, mint harcot az ötéves tervért, a terv teljesítéséért, amely meghatározott számú szakkádert követel egyetemeinktől és amely tervnek teljesítését veszélyezteti a sok bukás és lemorzsolódás. Azt jelenti-e ez, hogy ne buktassák meg a professzorok azt a diákot, aki nem tud, hogy liberalizmussal javítsanak a statsztikán és így „harcoljanak“ a bukás és lemorzsolódás ellen? Ez még nagyobb bűn lenne, mint a sok bukás! Nem az a baj, hogy a tanszékek megbuktatják azt, aki nem tud; az a baj, hogy sokan vannak, akiket meg kell buktatni. Harcolni a bukás és a lemorzsolódás ellen tehát nem liberalizmussal, hanem az oktató- és nevelőmunka megjavításával kell; úgy kell oktatni, nevelni, hogy a diákok tanuljanak és minél kevesebb bukjon el, morzsolódjék le. Ehhez a nevelőmunka, a módszertani munka, a tanulmányi munka ellenőrzésének komoly megjavítása szükséges. A tanév elejétől kezdve nagy figyelemmel kell kísérni minden hallgató munkáját, és idejében, a kezdet kezdetén kell segíteni ott, ahol lemaradás mutatkozik. Ne feledjük el: a bukás kérdése általában nem a vizsgán dől el, hanem évközben, a tanulmányi munka során. És ugyanez a helyzet a lemorzsolódással is. Ezért a harcot a bukások, a lemorzsolódás ellen a tanév első napján kell megkezdeni. A módszertani-pedagógiai munka megjavítását, a fokozott ellenőrzést, a tanszékek szorosabb kapcsolatát a hallgatókkal az új tanévben különösen időszerűvé teszi a 1. évre kerülő szakérettségisek nagy száma. Közel 4000 szakérettségis kerül az 1. évre és lesz olyan évfolyam, ahol 40% lesz az arányuk. Ezek a szakérettségizettek a gyárakból, a mezőgazdasági termelőmunkából kerülnek az egyetemekre és különösképpen értékes káderei népi demokráciánknak. Jó oktatásuk, eredményes tanulásuk szívügye kell, hogy legyen minden egyetem oktatónak. Kétségkívül ilyen nagyszámú, viszonylag gyengébb tanulmányi előképzettséggel rendelkező diák bekerülése az I. évfolyamra — jelentős problémát fog okozni az elsőévesek tanszékeinek. A Lenin Intézetben, a szakérettségizők átlageredménye nem rosszabb, mint