Felsőoktatási Szemle, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 4. szám - Kovács Ferenc: A minisztérium és az egyetemek kapcsolata
irányítják és ellenőrzik az egyetemi beruházásokat. Léptünk előre a költségvetési hitel és létszámgazdálkodás területén is. A Minisztertanács vonatkozó rendelete értelmében az egyetemek vezetőinek hatáskörét a költségvetési hitel- és létszámgazdálkodás területén kiterjesztettük olyan feladatokra is, amelyek eddig a pénzügyminiszter, illetőleg az Országos Létszámbizottság hatáskörébe tartoztak. Mindezekből kitűnik tehát, hogy az operatív vezetés területén vannak már eredményeink, az irányítás azonban továbbra is csaknem változatlanul a minisztériumban központosult. Ezen a téren is előbbre kell lépnünk. Ennek a lépésnek a megtételére kötelez bennünket a Minisztertanács erre vonatkozó rendelkezése is, amely a felsőbb hatóságok feladatává teszi a túlzott központosítás felszámolását, az intézmények vezetőinek az irányító munkában való tevékeny részvételét, hatáskörük, intézkedési körük kiszélesítését. Így a feladatok megoldása érdemibb lesz, meggyorsul, hiszen a döntés ott történik, ahol legközelebb vannak a felmerült problémához és legjobban ismerik minden körülményét. Milyen jellegű legyen tehát az újfajta kapcsolat? Melyek a jellemző vonásai ennek a kiépítendő kapcsolatnak? Mindenekelőtt meg kell mondanunk, hogy az újfajta kapcsolat az egyetem legfontosabb kérdéseit, feladatait hosszabb időre szabályozó alapelvek tisztázására épül. Ezeknek egy része, mint már erről fentebb szó volt, megvan, másik részüket a minisztérium a közeljövőben bocsátja az egyetemek rendelkezésére. Az új viszony csak úgy szilárdulhat meg, ha pontosan meghatározzuk a minisztérium kapcsolatát az egyetem, a kar egyszemélyes vezetőjével, s emellett határozottan megszabjuk az egyszemélyes vezetés mellett működő testületek, az egyetemi és a kari tanácsok szerepét. Amikor hangsúlyozzuk az egyszemélyes vezetés fontosságát, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a vezető mellett működő testületek, tanácsok szerepéről sem! Határozottan alá kell húznunk ezeknek a tudományos testületeknek az egyetem vezetésében betöltött szerepét anélkül, hogy az egyszemélyes vezető felelősségét megkurtítanánk. Az egyetemi vezetés csak úgy töltheti be maradéktalanul a maga szerepét, ha a legnagyobb mértékben támaszkodik a tudományos testületek tapasztalataira, javaslataira. A vezetés egyszemélyes felelősségének elve viszont megköveteli, hogy az egyetemi kérdések valamennyi ágazata a feladatok és feladatkörök logikus egymásra épülésén keresztül az egyetem egyszemélyes felelős vezetőjének, a rektornak a kezébe fusson össze. Az egyetem vezetőjének tudnia kell minden fontosabb dologról, ami az egyetemet érinti, akár felülről jövő utasításról, akár alulról jövő kezdeményezésről van szó. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy a dékánok egyszemélyes felelősségét el akarnánk homályosítani. A legkisebb mértékben sincs szándékunkban kari viszonylatban a dékán felelős vezetését csorbítani, ellenkezőleg: az egyetem vezetője hatáskörének a kiszélesítése csak úgy jár eredménnyel, ha ezzel párhuzamosan kiszélesedik és megszilárdul a karok vezetőinek az intézkedési köre, egyszemélyes felelőssége. Ez a feladatok logikus egymásra épüléséből természetszerűleg következik, de itt is szeretnék nyomatékosan felhívni erre a figyelmet. Az egyetem és a minisztérium kapcsolata végső fokon az egyetem 147