Felsőoktatási Szemle, 1954 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1954 / 4. szám - Kovács Ferenc: A minisztérium és az egyetemek kapcsolata

irányítják és ellenőrzik az egyetemi beruházásokat. Léptünk előre a költségvetési hitel és létszámgaz­dálkodás területén is. A Miniszter­­tanács vonatkozó rendelete értelmé­ben az egyetemek vezetőinek hatás­körét a költségvetési hitel- és lét­számgazdálkodás területén kiterjesz­tettük olyan feladatokra is, amelyek eddig a pénzügyminiszter, illetőleg az Országos Létszámbizottság hatás­körébe tartoztak. Mindezekből kitűnik tehát, hogy az operatív vezetés területén van­nak már eredményeink, az irányí­tás azonban továbbra is csaknem változatlanul a minisztériumban központosult. Ezen a téren is előbb­re kell lépnünk. Ennek a lépés­nek a megtételére kötelez bennün­ket a Minisztertanács erre vonat­kozó rendelkezése is, amely a felsőbb hatóságok feladatává teszi a túlzott központosítás felszámolását, az in­tézmények vezetőinek az irányító munkában való tevékeny részvéte­lét, hatáskörük, intézkedési körük kiszélesítését. Így a feladatok meg­oldása érdemibb lesz, meggyorsul, hiszen a döntés ott történik, ahol legközelebb vannak a felmerült problémához és legjobban ismerik minden körülményét. Milyen jellegű legyen tehát az újfajta kapcsolat? Melyek a jellem­ző vonásai ennek a kiépítendő kap­csolatnak? Mindenekelőtt meg kell monda­nunk, hogy az újfajta kapcsolat az egyetem legfontosabb kérdéseit, fel­adatait hosszabb időre szabályozó alapelvek tisztázására épül. Ezek­nek egy része, mint már erről fen­tebb szó volt, megvan, másik részü­ket a minisztérium a közeljövőben bocsátja az egyetemek rendelkezé­sére. Az új viszony csak úgy szi­lárdulhat meg, ha pontosan megha­tározzuk a minisztérium kapcsola­tát az egyetem, a kar egyszemélyes vezetőjével, s emellett határozottan megszabjuk az egyszemélyes veze­tés mellett működő testületek, az egyetemi és a kari tanácsok szere­pét. Amikor hangsúlyozzuk az egyszemélyes vezetés fontosságát, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a vezető mellett működő tes­tületek, tanácsok szerepéről sem! Határozottan alá kell húznunk ezeknek a tudományos testületek­nek az egyetem vezetésében betöl­tött szerepét anélkül, hogy az egy­személyes vezető felelősségét meg­kurtítanánk. Az egyetemi vezetés csak úgy töltheti be maradéktalanul a maga szerepét, ha a legnagyobb mértékben támaszkodik a tudomá­nyos testületek tapasztalataira, ja­vaslataira. A vezetés egyszemélyes felelősségének elve viszont megkö­veteli, hogy az egyetemi kérdések valamennyi ágazata a feladatok és feladatkörök logikus egymásra épü­­lésén keresztül az egyetem egysze­mélyes felelős vezetőjének, a rek­tornak a kezébe fusson össze. Az egyetem vezetőjének tudnia kell minden fontosabb dologról, ami az egyetemet érinti, akár felülről jövő utasításról, akár alulról jövő kezde­ményezésről van szó. Ez viszont egyáltalán nem azt je­lenti, hogy a dékánok egyszemélyes felelősségét el akarnánk homályo­­sítani. A legkisebb mértékben sincs szándékunkban kari viszonylatban a dékán felelős vezetését csorbíta­ni, ellenkezőleg: az egyetem veze­tője hatáskörének a kiszélesítése csak úgy jár eredménnyel, ha ezzel párhuzamosan kiszélesedik és meg­szilárdul a karok vezetőinek az in­tézkedési köre, egyszemélyes fele­lőssége. Ez a feladatok logikus egy­­másra épüléséből természetszerűleg következik, de itt is szeretnék nyo­matékosan felhívni erre a figyelmet. Az egyetem és a minisztérium kapcsolata végső fokon az egyetem 147

Next