Felsőoktatási Szemle, 1956 (5. évfolyam, 1-9. szám)
1956 / 1. szám - Fodor Gábor - Szalai István - Huhn Péter - Szalay László: A fiatal oktatók fejlődése a szegedi Természettudományi Karon
A fiatal oktatók fejlődésének feltételei Nem érezzük hivatottnak magunkat arra, hogy országos viszonylatban vizsgáljuk, milyen mértékben sikerült az elénk tűzött célt, és ezzel felsőoktatásunk, továbbá tudományos életünk színvonalának emelkedését megoldanunk, csupán arra korlátozódunk, hogy a rendelkezésünkre álló, kézzelfogható adatok birtokában tudományegyetemünkön a Természettudományi Kar ilyen irányú tevékenységét mérlegeljük és értékeljük. A felmerült nehézségek több irányúak. Elsősorban is a szocializmus építésének jelenlegi szakasza minden egyes vezető tudományos kutató számára az élet számos területén jelent egyszerre kötelezettségeket. A felsőoktatást ellátó professzorok részt vesznek a Tudományos Akadémia, és nem egy esetben a felsőoktatás szervezési, építési munkájában, de rájuk hárul a TTIT nagyjelentőségű, tudományt népszerűsítő munkájának jó része is. Ugyanezek a professzorok a magasabb szintű MTESZ tagegyesületek helyi és országos tevékenységéből is kiveszik a részüket. Emellett sokan közülük párt- és tömegszervezeti funkcionáriusok is, vagy legalábbis ilyen.feladatokat látnak el, lelkesedéssel és nem csekély idő, ill. energia ráfordításával. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy az egyetemi jegyzetek, tankönyvek írása, tudományos könyvek írása, szerkesztése, lektorálása is azok közé a munkák közé tartozik, amelyeket ugyanazoknak a professzoroknak kell elvégezniük. A felsorolt tevékenységek különösen a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában önmagukban szükségszerű paraméterei a vezető káderek túlterhelésének, és ezen a legközelebbi jövőben sem lenne könnyű segíteni. Részben könnyítene azonban a helyzeten, ha az illetékesek valóban érvényt szereznének azoknak a jogszabályoknak, amelyek az egyetemi tanárok és az akadémiai tagok tudományos és felsőoktatási munkájának zavartalanságát volnának hivatottak biztosítani (az ún. kutatónapokra vonatkozó MT rendelet, az az utasítás, amely a hét első három napján eltiltja értekezletek tartását stb.), de amelyeket a tapasztalat szerint nem vesznek eléggé komolyan. A túlfeszített munka viszont nyilvánvalóan csak kevesek számára, akik extenzíve képesek gondolkodni és tevékenykedni, teszi lehetővé minden egyes feladatkör tökéletesen jó ellátását. Az építés ez idő szerinti helyzetéből és sokrétűségéből eredő nehézségeken kívül általános problémák is vannak. Az egyetemi tanár alkatát, nevelői egyéniségét Bónis György professzor, a Szegedi Tudományegyetem nevelési ankétjén az alábbiakban határozta meg: „Az egyetemi tanár, s általában az egyetemi oktatók magatartásának legfőbb vonásait 3 pontban szeretném összefoglalni, nevezetesen: legyen szenvedélyes tudós, egész ember és tudatos politikus.“ Ezen belül azonban megkülönböztetést kell tennünk a szakmai kvalitások tekintetében. A kiváló tanár és kiváló kutató egysége ritkán jelent ekvivalens képességeket az egyes embereknél. Az emberi kvalitásokat is nehéz egységes plattformra hozni, márpedig a nevelésnek hathatósabb eszköze a közvetlen érintkezés, mint ha a tanár példamutató munkájával, jellemével, világnézeti állásfoglalásával nevel csupán, de ugyanakkor nem áll eléggé közvetlen kapcsolatban azokkal, akiket nevelnie kell. Ha karunkon a tudományos kvalitásokat a tudományos fokozatok, valamint az aspirantúra elvégzése szempontjából mérlegeljük, a kép igen kedvező. A kar 17 tanszékvezetője közül 8 az Akadémia rendes, ill. leve 2