Felsőoktatási Szemle, 1986 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Szabó Sándor - Zalányi Sámuel: A célzott oktatói magatartás, mint modell az orvossá válás folyamatában

FELSŐOKTATÁSI SZEMLE A MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM FOLYÓIRATA 1986. január 1. szám A célzott oktatói magatartás, mint modell az orvossá válás folyamatában DR. SZABÓ SÁNDOR DR. ZALÁNYI SÁMUEL egyetemi tanársegéd, egyetemi tanár, Szegedi Orvostudományi Egyetem Az új típusú orvos-beteg kapcsolat szükségessége A modern ember a hagyományos, tekintélyelvű orvos -beteg kapcsolat he­lyett inkább úgy akar viszonyulni orvosához, mint kliens a szakértőhöz. Ez általános jelenség, ami a hallgató-oktató, tanár-diák (legélesebben a fel­nőttoktatásban), a hivatalnok és mindennapi ügyeit intéző ember stb. kapcsola­tában is megjelenik. A felszabadulás előtti társadalmi formák hierarchiája és a vallás hatalma is a tekintély­tiszteleten és az engedelmességen alapult. Ez a személyiségbe épült viszonyulási mód, tekintélytisztelet jutott osztályrészül a régi idők orvosainak. Abban az időben az orvos főleg a feltartóztathatatlan heveny­ és a senyvedő idült betegségben szenvedő embereket gyógyította, ápolta. A beteg személyisé­gének változása mindenkor a fájdalom és a betegség súlyosságának a függvénye. A szenvedés, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság és a félelem a gyermek lelkiál­lapotához hasonló érzelmi helyzetet hoz létre, a beteg „regrediál”. Ebben az érzelmi állapotban a beteg úgy kapaszkodik az orvosba, mint gyermekkorában a szüleibe. Így tehát korábban az orvos zavartalanul viszonyulhatott tekintélyel­­vesen a betegeihez. A mai orvos ellátási gyakorlatában viszont megszaporodtak az olyan pácien­sek, akiket az egészségükkel kapcsolatos felfokozott igények visznek az orvos­hoz, az olyan krónikus betegek, akik megfelelő kezeléssel egyensúlyban tartha­tók. Ezekben az esetekben a betegek ritkán regrediálnak. Nő azoknak a száma.

Next