Felvidéki Ujság, 1943. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1943-11-10 / 254. szám

é 4 BSESBIH Felvidéki Újság, 1943 november 10. — 254. szám • Hogyan várta Kassa öt évvel ezelőtt a magyar katonát Ma öt éve, 1938 november 10-én vonultak be a felszabadult Kassa vá­rosába az első honvéd csapatok. A boldog város boldog lakói forró, má­moros lelkesedéssel fogadták a húsz év óta nem látott Magyar Katonát. Ennek a határtalan lelkesedésnek jel­lemzéséül az alábbiakban leközöljük a helyi sajtó vezércikkét, amelyet a Felvidéki Újság mostani felelős szer­kesztője,­ Kassai Zoltán írt. E cikk történetéhez tartozik, hogy az első honvéd csapatok bevonulását meg­előző napon, 1938 november 9-én dél­után jelent meg,­­ amikor tehát a kivonulásra készülő cseh csapatok még Kassán tartózkodtak. Elhangzott a legfelsőbb hadiparancs, a magyarok nagyurának parancsa: „Honvédek, Isten és a Haza nevében — előre!“ Indult a honvéd, a magyar igazság győ­zelmének végrehajtó katonája Elindult az örök magyar harcok, örök magyar vérzések ezeréves szimbóluma: a magyar harcos, és szittyaföld nyugtalan ifjasa, honszerző Árpád keményizmu, félelmes magyarja, Nagy Lajos három­ tengerhatárolta birodal­mának győzelmes katonája, Mátyás fekete hadának Bécset döngető legénye, Kassa ősi kuruca, Bem tábornok és Damjanich sza­badsághőse, Gorlice és Isonzó poklának hé­rosza, a trianoni tragédia lefegyverzett, megszégyenített, de keményöklű­, leszámo­lásra készülő honvédje... ez mind, mind te vagy magyar katona. Ázsiából hoztak kön­­­nyüröptű paripák, az ősi múlt misztikus ho­mályába hullott, titokzatos haza törvényé­ből fakadt a Dunamentét ezer éven át hatal­madban tartó erőd és harci kedved. Jöhe­tett tatár had, jöhetett Mohács és Trianon, álltad a vészt. Sziklát elmorzsol egy ezred­év, de nem törte meg akaratos, dacos harci kedvedet, nyilas ősapák apáról-fiúra szálló pogány örökségét. Pompás harcos! Régen nyillal, kópiával, buzogánnyal sem voltál más­, mint ma gépfegyverrel, nehéz ágyú­val, tankkal és repülőgéppel: honvéd, ma­gyar katona, aki hazáját védi. Védte nyil­­­lal,­­védi tankkal, vagy védi fiz körmével, fia­­ elveszti, visszaszerzi. Történelem ezer­éves katonája vagy, honszerző Árpád, hon­alapító Szent István és honmentő Horthy harcosa. Mondd, magyar katona, aki húsz év után elsőnek léptél őseid vérével oly sokszor megszentelt földünkre, mit éreztél? Mit érezték amikor a világtörténelem egyik legbarbárabb erőszakának, Trianonnak, tes­tünket kettévágó sorompóit keményléptű­ lábaddal félrerúgtad? Mit éreztél, amikor izmos kezeddel letépted rólunk a modern rabszolgák bilincsét, amit a huszadik század „kultureurópája“ kezünkre kovácsolt húsz évvel ezelőtt? Mit éreztél, amikor barna kezeddel megsimogattad az első felvidéki magyar arcot, hogy letöröld róla húsz év szégyenpirját, húsz év könnyét? Mit érez­ték amikor falvaink bogárhátú házain elő­ször láttad meg a te zászlódat, a mi lábbal taposott, de rejtve őrzött lobogónkat? Mit érezték amikor őszi tarlókon megindult a legörömösebb, könnyesen boldog magyar zarándoklat, hogy a Felvidék szivére ölelje az Alföld felszabadító fiát? Mit érezték ami­kor lépteid alatt megrendült ez az ősi föld, a te földed, az elvett magyar róna? Ennek a földnek hangja volt, lépteid nyomán don­gott, felcsuklott, zokogott. Mondd, megér­tetted, miért sír és mit mesél a magyar hol­takat takaró és magyar élőket ápoló szent rög? Mit éreztél, amikor Klapka Komáro­ménak kapui megnyíltak előtted, Érsekújvár utcáin rádhulltak az ősz utolsó virágai, legendás hírű Krasznahorka alatt imára hi­vott a kürt és fejszél zúgott át az őszi me­zőkön? Megértetted, mit mesél, milyen üze­netet hoz messzi észak magyarjaitól? És mit érzel, amikor ősi kuruc Kassa utcáira lépsz, amikor Rákóczi lelke száll feléd és feltámadt magyar harangok szavában vezérlő fejedel­med küldi áldását rád? Tudod-e magyar honvéd, mit jelent húsz év után az első magyar katona Kassán? Mit jelent, hogy feszes vigyázzban állhatsz nagy fejedelmünk koporsójánál te is, te kései kuruc ivadék, felszabadító alföldi ma­gyar? Tudod-e áldott első magyar katona, mit jelent a húsz évig valótlanságokkal bitorolt magyar városban a te izmos kezed, a te szuronyod, a te nevető barna arcod, a te trombitád szava a te dalod? Tudod-e mit jelent? Életet a magyarnak, darab ke­nyeret azoknak, akiknek szájából idevezé­­**yelt idegenek kiütötték a száraz falatot is. uz öntudatot, hitet, megnyugvást azoknak, akiket húsz év alatt naponként akartak igába törni, szégyenkapu­­’­­> zárni, megalázni, csak azért, mert magyarok mertek lenni. Kinyíló börtönajtókat jelent rabságba vetett, de meg nem tört magyaroknak, kiknek bűnük csak annyi volt, hogy magyarok ma­radtak. Húsz év alatt több volt a könny a mosolynál, eljöttél és több lesz a mosoly a könnynél. Elűztél egy lidércnyomásos húsz­éves rossz álmot: villogó szuronyokat, szá­guldó tankokat, rendőrattakokat, húsz év előtti sortüzek, elnémult márciusi szabadság­­ünnepek, börtöncellák és a demokrácia nevé­ben hirdetett valótlanságok felkísértő emlé­keit. Megérted-e mit jelent, hogy puskalövés nélkül hoztad el hozzánk a felszabadulást? Egyetlen csepp magyar vért nem fizettünk áldozatképpen a visszatért földért, egy millió magyarért. Szuronyod tisztán csillog az őszi napsugárban, halottak vére nem bar­nítja. Meg tudod-e érteni, miért nézzük sze­retettel, miért simogatjuk ezt a szuronyt? Húsz év óta az első fegyver, amit meg tu­dunk simítani, mert a tiéd és a mi feltámadt erőnket jelképezi. Húsz éven át irtózva néz­tük a szuronyt, mert mellünknek szegezték, mert hideg hegyét éreztük szívünkön. Ma­gyar honvéd, felszabadulásunk csukaszür­kébe öltözött, rohamsisakos angyala, tu­dod-e, hogy húsz éven át rab volt itt a magyar szó, a te beszéded, rab volt a búza­termő föld, a te földed, rab volt a magyar ima, a te imád, rab volt a hit, érzés, rab volt minden, ami magyar. Áldott legyen a szuro­nyod, mert örökre elűzte azt a demokráciát, mely emberi jogokat és egyenlőséget hirde­tett húsz éven át kifelé, de megalázott, el­Hidasnémeti, 1938 november 8. ... ma tud­tuk meg, hogy századunk, mint a 19. dandár éle elsőnek fog bevonulni Kassára! Tornyosnémeti határ 1938 november 9. 10 óra. Sorakozik a dandár közvetlen a határon. Rengeteg ünneplő Felsőabaujból. Virág, vi­rág mindenütt! A diadalkapu alatt a határon feketélik a tömeg. Ünneplőben mindenki! Polgári és katonai beszédek ... Himnusz- Szózat... éles kürtszó! Imajel... és végre parancs!... Előre! Mindenkinek patakzik a könnye. Ujjong .. . sír a tömeg! Köztük a feleségem és két kis­lányom... még egy búcsú... kézintés... és ebben a történelmi pillanatban, 1938 novem­ber 9-én 11 óra 30 perckor, mint a 19. ddr. évszázada elsőnek lépjük át Tornyt­snémeti— Kenyhec között a gyászos trianoni határt. Ezt az érzést nem lehet leírni! Miglécnémeti mellett elhaladva, Abauj­­kenyhec végén diadalkapu ... síró ... zoko­gó... ünneplőbe öltözött kérgestenyerű ma­gyarok. ... aztán Abaujszina ... zászló ... zászló, mindenütt a magyar trikolór! ...folyik, öm­lik az örömkönny az emberek szeméből, öre­gek, fiatalok, gyermekek, férfiak, nők sze­méből... kár, hogy ezt nem látják a Tria­nont csinálok! " 14 óra 30 perckor értük el Enyickét s ez­zel a november 9-re előírt zónát megszál­lottak. Utána a század Enyicke körül biztosítást végzett. Előttünk még az enyickéi (kassai) rádióleadó állomás tetejéről cseh géppuska csöve van felénk irányítva... Egész éjjel össze-vissza lövöldöztek a felbomló cseh csapatok. Ezen az éjjelen egyedül a mi szá­zadunkhoz köri­­be­n! 300-an szöktek át a cseh hadseregbeli magyar és tót nemzetiségű katonák! 1938 november 10. Végre itt a nagy nap! Ma bevonulunk Kassára — Rákóczi városába! 8 órakor már gyülekezik a dandár .m­enetn?z­opba­n. Mi, a határbiztoHtók, az é'en. ... Végtelen sorok­ban jönnek: «•vplossac kerékpárosok huszái rok, tüzérek, h­ radó«­rok motorizált csapatok, vonatcsanatok .. N'n’' ’ehet a vefzét látni a budapest—kassai műúton... A vége egy­részt Encs, másrészt,Abaujszántó táján van... Azután a Wonn>. osonok mellett autó. ■ autó után. Magánautók zsúfolva, az ország­­ m­*n­?p­ i részében 10 órakor iráulnak a m. kin posta autóin és a rádiósok, az Enyické határában lévő kas­sai leadóhoz, hogy a cs ° hok által e’hurco­t rádióberendezést •nAto,I*V Négy nagy teher- Ur—berendezést hoztak! Fél 11 órakor a rendőrség riadóautókon sánj’ v tir'","'"" '', díszbe. Miknden magyar zászló. Ők előttünk vonulnak be, nyomott, börtönbe juttatott, földönfutóvá tett mindenkit, aki a hirdetett valótlanságokra hivatkozva jogot és egyenlőséget kért. Magyar honvéd, te harchoz, szabad­sághoz szokott katona, neked kell legjobban érezned és értened, mit jelent húsz éven át tehetetlen dühhel, fogcsikorgatva várni, ide­geneknek kiszolgáltatva számolni órákat, na­pokat, éveket, tűrni arculcsapást és csak­­azértis magyar maradni. Csak azért is, mert meg kellett őriznünk ezt a darab földet, meg kellett tartanunk magyarnak mindenáron, hogy átadhassuk neked, aki azért jöttél, hogy visszavedd, ami a tiéd volt, magyar föld fia. Tudtuk, hogy eljösz, hogy vissza kell kapnod mindent, hogy magyar rög el nem kallódhat, magyar kalász el nem veszhet, magyar szó el nem sikkadhat, magyar dal el nem némul­­hat. Magyar volt ez a föld, amikor elvették tőled, tudtuk, hogy magyarnak kell lennie akkor is, amikor visszakapod. Most a nagy számadásnál nincs mit követelned rajtunk. Jó sáfárjai, gondos gazdái voltunk ennek a földnek. Megőriztük neked. Magyar rög nem sikkadt el, magyar kalászt le nem törtek, magyar dal el nem némult. Megtartottunk, megmentettünk mindent, becsülettel vissza­adunk mindent. Nézz végig sorainkon. A bör­tön megizmosított, nagyra nőtt erőnk. A megaláztatás büszkébbé tett, minden ütés magyarabbá, dacosabbá. Hallgassd csak: nótáidat nem felejtettük el! Hallgassd gyer­mekeinket, a friss palántákat, a te ízes nyel­vedet beszélik hibátlanul! Minden ébredező hogy a honvéd csapatok bevonulásánál a rendet biztosítsák. ...11 óra!... Felhangzik a parancs!---­„Menet! Irány Kassa!“............és az Enyic­kéig elénk jövő kassaiak, főként diákok üdv­rivalgása mellett megindulunk!... Sok me­netparancsot hallottam­ már! Sokra indultam el magam is. És láttam honvédcsapatot is elindulni eleget... de ilyen „kilépést“, ilyen „testtartást“ ...soha! __És nem is látok talán sohasem! Zsebes-Bárca felé az út melletti távbe­szélőoszlopok is zászló- és zöldgalydíszben. Az út két oldalán egyre sűrűbb az ujjongó­sító tömeg. Ütemes kiáltások: „Horthy!“ „Horthy!“... .Mindent vissza!“... Pozsonyt vissza!“ — „Lévát vissza!“... „Éljen a nemzeti hadse­reg!“. .. „Vesszen Prága!“ Elérjük Bárca községet. Egyre sűrűbb az út két oldalán az élő embersövény.... __Itt menetelünk már az aszfalt­úton Rákóczi sírja felé... Magam előtt látom Kassa szilluettjét, a felé menetelő, fenyő­­gallyal díszített rohamsisakos, magyar határ­­vadász-századot... már ide hallom a Fő­utcán türelmetlenül ujjongó, éljenező tömeg morajlását__ Folyik... ömlik a kön­­nyem!... Magyar Igazság győzelmes öröm­könnyei! ...Tobzódó nemzeti színnel fedíszített ke­rékpárosok sietnek el mellettünk! Kassai di­ákgyerekek. Viszik a hírt!... Jönnek!---­Jönnek!... Jön a magyar honvédség!..---­Tíz perc múlva itt lesznek!__ kiáltják jobb­ra, ba­ra az embersorfal ak. .. . Valaki, nyakamba­­ ugrik,­­ Ölel, csókol... alig ismerem meg, a kassai önkéntes tűzoltó­ság egyenruhájában lévő Rozits városi fő­­számvevőt. Szorongatják a kezünket... is­meretlenek ölelnek, csókolnak bennünket. Szem nem maradt szárazon!... Örömkön­­­nyek ezek! A húsz évi nehéz rabságból fel­­szabadult magyar lélek­ örömkönnyei! A Vascai vámnál impozáns diada’kapu alatt ha­ Vm­as. em­bergyi­rfi. Ahogy a diada’kapu alá ér, a sz'zad éle, egetverő éljen! „Éljenek a magyar honvédek!“ .... Pillanatnyi csendben nevem hallom Váltani Schell Péter báró, nagyidai­­ földbir­tokos ismert fel a rohamsisak alatt. Kilépek egy percre az oszlop mellől, hogy a nagy embergyűrű­blén lévő vezetőket: gróf Es­terházy Jánost, a felvidéki magyar párt al­­elnökét, báró Schell Pétert, a felvidéki ma­­gyars­p­ egyik vezetőjét és Tost Barna pre­­látust. Kassa plébánosát köszönthessem. ...Innen kezdve diadalmenet! ___Diadal­rr­oPe*’ Worp”'-''ül három Ic’ométeren át! Ember ember mellett. Kis nemzetiszínfi zászlókat lobogtató, virágecőt szóró, nevető, síró, felszabadult magyar tömeg ujjongása frfírK'** mppnfe1 ■'alpuk a virágszőnyegen! Elibünk szórták Kassa minden virágát! uj magyar lelket megmentettünk. Nincs mit szégyellenünk. És nézd: izmos a kezünk, de elfelejtettünk ütni. Kézenfogva hozzuk eléd a húszesztendő Ocskay brigadérosait. Egy család lett a felvidéki magyar család. Amikor visszakívánkoztak hozzánk, nem ütöttünk, jó szorosan megfogtuk kezüket. Ocskay is vér az ősi vérből, csak lázasab­ban pezsgett talán, mint a mi vérünk. Együtt van a család és együtt akar maradni. Felejtsük el lázadó Ocskay brigadérost.­ Fe­lejtsük el, mert csákójához emeli kezét és Rákóczi felszabadult városában végre meg­­békélten tiszteleg előtted kurucok kései iva­déka. Az ősz utolsó virágait szórjuk rád magyar honvéd... És most indulj tovább, ahogy hadiparancsod szól: Isten és a Haza nevében előre... A kuruc város közelében vannak az uj „végek“. Állj oda honvéd, védd meg erős kezeddel a visszaszerzett ősi földet. Az ősz utolsó virágai nyíltak akkor is, amikor elvették tőled, kifosztottam megraboltan elindultál délfelé és a bánat fekete madara keringett felvidéki magyar mezők felett. Vigyázz honvéd, őrizzd meg most ezt a földet! Hegyek alján, ha majd ott állsz a vártán, észak és kelet felé fordítod komoly­­tüzű, vigyázó magyar szemedet, jusson eszedbe, hogy szentemlékű magyar helyek várnak még és szelek szárnyán üzennek va­lamit. Érted-e, hallod-e, hogy mit?... Ma­gyar föld szól magyar földhöz. Tökö­y és Rákóczi földje üzennek egymásnak. Nem örök, amit ember alkot, elrozsdáz és lehűlt egyszer minden bilincs, véges minden határ. Egyesül, amit egymás mellé rendelt a sors. Érzed-e, hallod-e honvéd? Hidd, hogy egyszer még felhangzik a ma­gyarok nagyurának parancsa: „Honvédek, a haza nevében előre!“ Egetverő ütemes kiáltások: „Vissza, vis­­­sza, mindent vissza!“ „Horthy!“ „Horthy!“... .Vesszen Prága!“.........Éljen a nemzeti had­sereg!“...........Ki a Kárpátokig!“... „Éljen Imrédy!“... „Éljen Kánya!“... „Éljen Te­leki!“... „Duce!“... „Hitler!“... „Közös lengyel-magyar határ!“ ... „Éljen Lengyel­­ország!“ .... Az ünneplés fokozódik, mennél beljebb érünk a város központja felé. A Schalkház előtt hatalmas diadalkapu! Kö­rülötte ezrek! Magyar ruhás lányok ... fel­nőttek, diákok ... zászlók, kendők lobogta­­tása! Zsúfolva az utca, a házak erkélye tele. A házak tetején is feketélő embertömeg ujjong, nevet, éljenez!... Majd szétszedik az évszázad oszlopát... ölelik, csókolják a le­génységet ... a lóháton vezető századpa­rancsnokot csakhogy le nem szedik a lóról... Hull a virágeső... és mi bokáig virágban menetelve két kézzel viszonozzuk az intege­tést, hol az utca sorfalának, hol az erké­lyek integető, hol a háztetők kendőt lobog­­tató ünneplőinek! Amikor az ujjongás pillanatra elhallgat, kö­rülbelül a plébánia magasságában, az egyik karpaszományos hangosan kikérdez az osz­lopból: — „Ez a kassai 18 százalékos ki­sebbség?“... Eget verő „Pfuj Prága!“ rá a felelet. . . Alig bir menetelni a század. Csúszik, korcsolyázik a virágszőnyegen. Diadalutunk kisérő zenéje a folytonos „éljen“ hangorkán,. Ebben a percben ér századunk éle a dóm elé! ... Megkondul az Orbán-torony öreg ha­rangja!... 13 óra 25 perc!... A század feje lecsuklik!... folyik a könny. Az öröm könnye... Lepereg a rohamsisak álsziján. Nem szégyen ez!. Pedig katonák vagyunk... A régi kadettiskola körül ritkul a tömeg és a Csermely elején szűnik meg az éljen. ...A dómtól hogy jutottunk idáig?! ... Ilyet megérni csak ezer évben adatik meg egyszer, Isten véghetetlen és különös kegyelméből, magyar embernek, magyar századnak! Legyen hála érte a magyarok Is­tenének! E század a 7/4 hb. század, tisztikara: Századparancsnok: Becsey Dezső őrnagy. 1. szakaszparancsnok: Sasváry Antal zászlós. 2. szakaszparancsnok: Burnácz Kornél hdp. őrmester. 3. szakaszparancsnok: Vitéz Szabó Sándor hdp. őrmester. 4. szakaszparancsnok: én. Gp. szakaszparancsnok, Pándy Sándor zászlós. A legénység kevés kivétellel a trianoni Abauj-Torna vármegye fiai. A Csermelyvölgyi úton rövid pihenőt tar­tunk. A legénység lábában 26 km-rel ül le Hogyan látta Kassát az első bevonuló honvéd Bitkey Gábor m. kir. vámszaki főtiszt, t. főhadnagy naplójából k ­i.A

Next