Felvidéki Ujság, 1943. november (6. évfolyam, 247-271. szám)
1943-11-10 / 254. szám
é 4 BSESBIH Felvidéki Újság, 1943 november 10. — 254. szám • Hogyan várta Kassa öt évvel ezelőtt a magyar katonát Ma öt éve, 1938 november 10-én vonultak be a felszabadult Kassa városába az első honvéd csapatok. A boldog város boldog lakói forró, mámoros lelkesedéssel fogadták a húsz év óta nem látott Magyar Katonát. Ennek a határtalan lelkesedésnek jellemzéséül az alábbiakban leközöljük a helyi sajtó vezércikkét, amelyet a Felvidéki Újság mostani felelős szerkesztője, Kassai Zoltán írt. E cikk történetéhez tartozik, hogy az első honvéd csapatok bevonulását megelőző napon, 1938 november 9-én délután jelent meg, amikor tehát a kivonulásra készülő cseh csapatok még Kassán tartózkodtak. Elhangzott a legfelsőbb hadiparancs, a magyarok nagyurának parancsa: „Honvédek, Isten és a Haza nevében — előre!“ Indult a honvéd, a magyar igazság győzelmének végrehajtó katonája Elindult az örök magyar harcok, örök magyar vérzések ezeréves szimbóluma: a magyar harcos, és szittyaföld nyugtalan ifjasa, honszerző Árpád keményizmu, félelmes magyarja, Nagy Lajos három tengerhatárolta birodalmának győzelmes katonája, Mátyás fekete hadának Bécset döngető legénye, Kassa ősi kuruca, Bem tábornok és Damjanich szabadsághőse, Gorlice és Isonzó poklának hérosza, a trianoni tragédia lefegyverzett, megszégyenített, de keményöklű, leszámolásra készülő honvédje... ez mind, mind te vagy magyar katona. Ázsiából hoztak könnyüröptű paripák, az ősi múlt misztikus homályába hullott, titokzatos haza törvényéből fakadt a Dunamentét ezer éven át hatalmadban tartó erőd és harci kedved. Jöhetett tatár had, jöhetett Mohács és Trianon, álltad a vészt. Sziklát elmorzsol egy ezredév, de nem törte meg akaratos, dacos harci kedvedet, nyilas ősapák apáról-fiúra szálló pogány örökségét. Pompás harcos! Régen nyillal, kópiával, buzogánnyal sem voltál más, mint ma gépfegyverrel, nehéz ágyúval, tankkal és repülőgéppel: honvéd, magyar katona, aki hazáját védi. Védte nyillal,védi tankkal, vagy védi fiz körmével, fia elveszti, visszaszerzi. Történelem ezeréves katonája vagy, honszerző Árpád, honalapító Szent István és honmentő Horthy harcosa. Mondd, magyar katona, aki húsz év után elsőnek léptél őseid vérével oly sokszor megszentelt földünkre, mit éreztél? Mit érezték amikor a világtörténelem egyik legbarbárabb erőszakának, Trianonnak, testünket kettévágó sorompóit keményléptű lábaddal félrerúgtad? Mit éreztél, amikor izmos kezeddel letépted rólunk a modern rabszolgák bilincsét, amit a huszadik század „kultureurópája“ kezünkre kovácsolt húsz évvel ezelőtt? Mit éreztél, amikor barna kezeddel megsimogattad az első felvidéki magyar arcot, hogy letöröld róla húsz év szégyenpirját, húsz év könnyét? Mit érezték amikor falvaink bogárhátú házain először láttad meg a te zászlódat, a mi lábbal taposott, de rejtve őrzött lobogónkat? Mit érezték amikor őszi tarlókon megindult a legörömösebb, könnyesen boldog magyar zarándoklat, hogy a Felvidék szivére ölelje az Alföld felszabadító fiát? Mit érezték amikor lépteid alatt megrendült ez az ősi föld, a te földed, az elvett magyar róna? Ennek a földnek hangja volt, lépteid nyomán dongott, felcsuklott, zokogott. Mondd, megértetted, miért sír és mit mesél a magyar holtakat takaró és magyar élőket ápoló szent rög? Mit éreztél, amikor Klapka Komároménak kapui megnyíltak előtted, Érsekújvár utcáin rádhulltak az ősz utolsó virágai, legendás hírű Krasznahorka alatt imára hivott a kürt és fejszél zúgott át az őszi mezőkön? Megértetted, mit mesél, milyen üzenetet hoz messzi észak magyarjaitól? És mit érzel, amikor ősi kuruc Kassa utcáira lépsz, amikor Rákóczi lelke száll feléd és feltámadt magyar harangok szavában vezérlő fejedelmed küldi áldását rád? Tudod-e magyar honvéd, mit jelent húsz év után az első magyar katona Kassán? Mit jelent, hogy feszes vigyázzban állhatsz nagy fejedelmünk koporsójánál te is, te kései kuruc ivadék, felszabadító alföldi magyar? Tudod-e áldott első magyar katona, mit jelent a húsz évig valótlanságokkal bitorolt magyar városban a te izmos kezed, a te szuronyod, a te nevető barna arcod, a te trombitád szava a te dalod? Tudod-e mit jelent? Életet a magyarnak, darab kenyeret azoknak, akiknek szájából idevezé**yelt idegenek kiütötték a száraz falatot is. uz öntudatot, hitet, megnyugvást azoknak, akiket húsz év alatt naponként akartak igába törni, szégyenkapu’> zárni, megalázni, csak azért, mert magyarok mertek lenni. Kinyíló börtönajtókat jelent rabságba vetett, de meg nem tört magyaroknak, kiknek bűnük csak annyi volt, hogy magyarok maradtak. Húsz év alatt több volt a könny a mosolynál, eljöttél és több lesz a mosoly a könnynél. Elűztél egy lidércnyomásos húszéves rossz álmot: villogó szuronyokat, száguldó tankokat, rendőrattakokat, húsz év előtti sortüzek, elnémult márciusi szabadságünnepek, börtöncellák és a demokrácia nevében hirdetett valótlanságok felkísértő emlékeit. Megérted-e mit jelent, hogy puskalövés nélkül hoztad el hozzánk a felszabadulást? Egyetlen csepp magyar vért nem fizettünk áldozatképpen a visszatért földért, egy millió magyarért. Szuronyod tisztán csillog az őszi napsugárban, halottak vére nem barnítja. Meg tudod-e érteni, miért nézzük szeretettel, miért simogatjuk ezt a szuronyt? Húsz év óta az első fegyver, amit meg tudunk simítani, mert a tiéd és a mi feltámadt erőnket jelképezi. Húsz éven át irtózva néztük a szuronyt, mert mellünknek szegezték, mert hideg hegyét éreztük szívünkön. Magyar honvéd, felszabadulásunk csukaszürkébe öltözött, rohamsisakos angyala, tudod-e, hogy húsz éven át rab volt itt a magyar szó, a te beszéded, rab volt a búzatermő föld, a te földed, rab volt a magyar ima, a te imád, rab volt a hit, érzés, rab volt minden, ami magyar. Áldott legyen a szuronyod, mert örökre elűzte azt a demokráciát, mely emberi jogokat és egyenlőséget hirdetett húsz éven át kifelé, de megalázott, elHidasnémeti, 1938 november 8. ... ma tudtuk meg, hogy századunk, mint a 19. dandár éle elsőnek fog bevonulni Kassára! Tornyosnémeti határ 1938 november 9. 10 óra. Sorakozik a dandár közvetlen a határon. Rengeteg ünneplő Felsőabaujból. Virág, virág mindenütt! A diadalkapu alatt a határon feketélik a tömeg. Ünneplőben mindenki! Polgári és katonai beszédek ... Himnusz- Szózat... éles kürtszó! Imajel... és végre parancs!... Előre! Mindenkinek patakzik a könnye. Ujjong .. . sír a tömeg! Köztük a feleségem és két kislányom... még egy búcsú... kézintés... és ebben a történelmi pillanatban, 1938 november 9-én 11 óra 30 perckor, mint a 19. ddr. évszázada elsőnek lépjük át Tornytsnémeti— Kenyhec között a gyászos trianoni határt. Ezt az érzést nem lehet leírni! Miglécnémeti mellett elhaladva, Abaujkenyhec végén diadalkapu ... síró ... zokogó... ünneplőbe öltözött kérgestenyerű magyarok. ... aztán Abaujszina ... zászló ... zászló, mindenütt a magyar trikolór! ...folyik, ömlik az örömkönny az emberek szeméből, öregek, fiatalok, gyermekek, férfiak, nők szeméből... kár, hogy ezt nem látják a Trianont csinálok! " 14 óra 30 perckor értük el Enyickét s ezzel a november 9-re előírt zónát megszállottak. Utána a század Enyicke körül biztosítást végzett. Előttünk még az enyickéi (kassai) rádióleadó állomás tetejéről cseh géppuska csöve van felénk irányítva... Egész éjjel össze-vissza lövöldöztek a felbomló cseh csapatok. Ezen az éjjelen egyedül a mi századunkhoz köriben! 300-an szöktek át a cseh hadseregbeli magyar és tót nemzetiségű katonák! 1938 november 10. Végre itt a nagy nap! Ma bevonulunk Kassára — Rákóczi városába! 8 órakor már gyülekezik a dandár .menetn?zopban. Mi, a határbiztoHtók, az é'en. ... Végtelen sorokban jönnek: «•vplossac kerékpárosok huszái rok, tüzérek, h radó«rok motorizált csapatok, vonatcsanatok .. N'n’' ’ehet a vefzét látni a budapest—kassai műúton... A vége egyrészt Encs, másrészt,Abaujszántó táján van... Azután a Wonn>. osonok mellett autó. ■ autó után. Magánautók zsúfolva, az ország m*n?p i részében 10 órakor iráulnak a m. kin posta autóin és a rádiósok, az Enyické határában lévő kassai leadóhoz, hogy a cs ° hok által e’hurcot rádióberendezést •nAto,I*V Négy nagy teher- Ur—berendezést hoztak! Fél 11 órakor a rendőrség riadóautókon sánj’ v tir'","'"" '', díszbe. Miknden magyar zászló. Ők előttünk vonulnak be, nyomott, börtönbe juttatott, földönfutóvá tett mindenkit, aki a hirdetett valótlanságokra hivatkozva jogot és egyenlőséget kért. Magyar honvéd, te harchoz, szabadsághoz szokott katona, neked kell legjobban érezned és értened, mit jelent húsz éven át tehetetlen dühhel, fogcsikorgatva várni, idegeneknek kiszolgáltatva számolni órákat, napokat, éveket, tűrni arculcsapást és csakazértis magyar maradni. Csak azért is, mert meg kellett őriznünk ezt a darab földet, meg kellett tartanunk magyarnak mindenáron, hogy átadhassuk neked, aki azért jöttél, hogy visszavedd, ami a tiéd volt, magyar föld fia. Tudtuk, hogy eljösz, hogy vissza kell kapnod mindent, hogy magyar rög el nem kallódhat, magyar kalász el nem veszhet, magyar szó el nem sikkadhat, magyar dal el nem némulhat. Magyar volt ez a föld, amikor elvették tőled, tudtuk, hogy magyarnak kell lennie akkor is, amikor visszakapod. Most a nagy számadásnál nincs mit követelned rajtunk. Jó sáfárjai, gondos gazdái voltunk ennek a földnek. Megőriztük neked. Magyar rög nem sikkadt el, magyar kalászt le nem törtek, magyar dal el nem némult. Megtartottunk, megmentettünk mindent, becsülettel visszaadunk mindent. Nézz végig sorainkon. A börtön megizmosított, nagyra nőtt erőnk. A megaláztatás büszkébbé tett, minden ütés magyarabbá, dacosabbá. Hallgassd csak: nótáidat nem felejtettük el! Hallgassd gyermekeinket, a friss palántákat, a te ízes nyelvedet beszélik hibátlanul! Minden ébredező hogy a honvéd csapatok bevonulásánál a rendet biztosítsák. ...11 óra!... Felhangzik a parancs!---„Menet! Irány Kassa!“............és az Enyickéig elénk jövő kassaiak, főként diákok üdvrivalgása mellett megindulunk!... Sok menetparancsot hallottam már! Sokra indultam el magam is. És láttam honvédcsapatot is elindulni eleget... de ilyen „kilépést“, ilyen „testtartást“ ...soha! __És nem is látok talán sohasem! Zsebes-Bárca felé az út melletti távbeszélőoszlopok is zászló- és zöldgalydíszben. Az út két oldalán egyre sűrűbb az ujjongósító tömeg. Ütemes kiáltások: „Horthy!“ „Horthy!“... .Mindent vissza!“... Pozsonyt vissza!“ — „Lévát vissza!“... „Éljen a nemzeti hadsereg!“. .. „Vesszen Prága!“ Elérjük Bárca községet. Egyre sűrűbb az út két oldalán az élő embersövény.... __Itt menetelünk már az aszfaltúton Rákóczi sírja felé... Magam előtt látom Kassa szilluettjét, a felé menetelő, fenyőgallyal díszített rohamsisakos, magyar határvadász-századot... már ide hallom a Főutcán türelmetlenül ujjongó, éljenező tömeg morajlását__ Folyik... ömlik a könnyem!... Magyar Igazság győzelmes örömkönnyei! ...Tobzódó nemzeti színnel fedíszített kerékpárosok sietnek el mellettünk! Kassai diákgyerekek. Viszik a hírt!... Jönnek!---Jönnek!... Jön a magyar honvédség!..---Tíz perc múlva itt lesznek!__ kiáltják jobbra, bara az embersorfal ak. .. . Valaki, nyakamba ugrik, Ölel, csókol... alig ismerem meg, a kassai önkéntes tűzoltóság egyenruhájában lévő Rozits városi főszámvevőt. Szorongatják a kezünket... ismeretlenek ölelnek, csókolnak bennünket. Szem nem maradt szárazon!... Örömkönnyek ezek! A húsz évi nehéz rabságból felszabadult magyar lélek örömkönnyei! A Vascai vámnál impozáns diada’kapu alatt ha Vmas. embergyirfi. Ahogy a diada’kapu alá ér, a sz'zad éle, egetverő éljen! „Éljenek a magyar honvédek!“ .... Pillanatnyi csendben nevem hallom Váltani Schell Péter báró, nagyidai földbirtokos ismert fel a rohamsisak alatt. Kilépek egy percre az oszlop mellől, hogy a nagy embergyűrűblén lévő vezetőket: gróf Esterházy Jánost, a felvidéki magyar párt alelnökét, báró Schell Pétert, a felvidéki magyarsp egyik vezetőjét és Tost Barna prelátust. Kassa plébánosát köszönthessem. ...Innen kezdve diadalmenet! ___DiadalrroPe*’ Worp”'-''ül három Ic’ométeren át! Ember ember mellett. Kis nemzetiszínfi zászlókat lobogtató, virágecőt szóró, nevető, síró, felszabadult magyar tömeg ujjongása frfírK'** mppnfe1 ■'alpuk a virágszőnyegen! Elibünk szórták Kassa minden virágát! uj magyar lelket megmentettünk. Nincs mit szégyellenünk. És nézd: izmos a kezünk, de elfelejtettünk ütni. Kézenfogva hozzuk eléd a húszesztendő Ocskay brigadérosait. Egy család lett a felvidéki magyar család. Amikor visszakívánkoztak hozzánk, nem ütöttünk, jó szorosan megfogtuk kezüket. Ocskay is vér az ősi vérből, csak lázasabban pezsgett talán, mint a mi vérünk. Együtt van a család és együtt akar maradni. Felejtsük el lázadó Ocskay brigadérost. Felejtsük el, mert csákójához emeli kezét és Rákóczi felszabadult városában végre megbékélten tiszteleg előtted kurucok kései ivadéka. Az ősz utolsó virágait szórjuk rád magyar honvéd... És most indulj tovább, ahogy hadiparancsod szól: Isten és a Haza nevében előre... A kuruc város közelében vannak az uj „végek“. Állj oda honvéd, védd meg erős kezeddel a visszaszerzett ősi földet. Az ősz utolsó virágai nyíltak akkor is, amikor elvették tőled, kifosztottam megraboltan elindultál délfelé és a bánat fekete madara keringett felvidéki magyar mezők felett. Vigyázz honvéd, őrizzd meg most ezt a földet! Hegyek alján, ha majd ott állsz a vártán, észak és kelet felé fordítod komolytüzű, vigyázó magyar szemedet, jusson eszedbe, hogy szentemlékű magyar helyek várnak még és szelek szárnyán üzennek valamit. Érted-e, hallod-e, hogy mit?... Magyar föld szól magyar földhöz. Tököy és Rákóczi földje üzennek egymásnak. Nem örök, amit ember alkot, elrozsdáz és lehűlt egyszer minden bilincs, véges minden határ. Egyesül, amit egymás mellé rendelt a sors. Érzed-e, hallod-e honvéd? Hidd, hogy egyszer még felhangzik a magyarok nagyurának parancsa: „Honvédek, a haza nevében előre!“ Egetverő ütemes kiáltások: „Vissza, vissza, mindent vissza!“ „Horthy!“ „Horthy!“... .Vesszen Prága!“.........Éljen a nemzeti hadsereg!“...........Ki a Kárpátokig!“... „Éljen Imrédy!“... „Éljen Kánya!“... „Éljen Teleki!“... „Duce!“... „Hitler!“... „Közös lengyel-magyar határ!“ ... „Éljen Lengyelország!“ .... Az ünneplés fokozódik, mennél beljebb érünk a város központja felé. A Schalkház előtt hatalmas diadalkapu! Körülötte ezrek! Magyar ruhás lányok ... felnőttek, diákok ... zászlók, kendők lobogtatása! Zsúfolva az utca, a házak erkélye tele. A házak tetején is feketélő embertömeg ujjong, nevet, éljenez!... Majd szétszedik az évszázad oszlopát... ölelik, csókolják a legénységet ... a lóháton vezető századparancsnokot csakhogy le nem szedik a lóról... Hull a virágeső... és mi bokáig virágban menetelve két kézzel viszonozzuk az integetést, hol az utca sorfalának, hol az erkélyek integető, hol a háztetők kendőt lobogtató ünneplőinek! Amikor az ujjongás pillanatra elhallgat, körülbelül a plébánia magasságában, az egyik karpaszományos hangosan kikérdez az oszlopból: — „Ez a kassai 18 százalékos kisebbség?“... Eget verő „Pfuj Prága!“ rá a felelet. . . Alig bir menetelni a század. Csúszik, korcsolyázik a virágszőnyegen. Diadalutunk kisérő zenéje a folytonos „éljen“ hangorkán,. Ebben a percben ér századunk éle a dóm elé! ... Megkondul az Orbán-torony öreg harangja!... 13 óra 25 perc!... A század feje lecsuklik!... folyik a könny. Az öröm könnye... Lepereg a rohamsisak álsziján. Nem szégyen ez!. Pedig katonák vagyunk... A régi kadettiskola körül ritkul a tömeg és a Csermely elején szűnik meg az éljen. ...A dómtól hogy jutottunk idáig?! ... Ilyet megérni csak ezer évben adatik meg egyszer, Isten véghetetlen és különös kegyelméből, magyar embernek, magyar századnak! Legyen hála érte a magyarok Istenének! E század a 7/4 hb. század, tisztikara: Századparancsnok: Becsey Dezső őrnagy. 1. szakaszparancsnok: Sasváry Antal zászlós. 2. szakaszparancsnok: Burnácz Kornél hdp. őrmester. 3. szakaszparancsnok: Vitéz Szabó Sándor hdp. őrmester. 4. szakaszparancsnok: én. Gp. szakaszparancsnok, Pándy Sándor zászlós. A legénység kevés kivétellel a trianoni Abauj-Torna vármegye fiai. A Csermelyvölgyi úton rövid pihenőt tartunk. A legénység lábában 26 km-rel ül le Hogyan látta Kassát az első bevonuló honvéd Bitkey Gábor m. kir. vámszaki főtiszt, t. főhadnagy naplójából k i.A