Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)
1849-03-24 / 54. szám
Megjelenik e lap hétfőt kivéve mindennap reggel. Félévi előfizetési ára helyben boríték nélkül házhoz hordva 6 frt 30kr., postán hatszor küldve 8 frt. , kevesebbszer küldve 7 frt 12 kr. pengő pénzben. A hirdetések ára egy négyszer hasábozott kicsi betüs sorért 5 kr.p. Budapest, Szombat Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál,Magyarországon kiind a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál és helyben Budán a kiadó- és szerkesztői hivatalban halászvárosi főúton 86. szánt alatt sírem. a dunaparton, hol hirdetések is elfogadtatnak. (MÁSOD-ÉVI FOLYAM.) 54. Martius 24. 1849. HIVATALOS RÉSZ. Hirdetés. Több rendbeli tudakozásoknak megfelelőleg, s a magyar 5 és 100 ftos pénzjegyek törvényes értéktelenségéről minden kétséget elhárítandó, f. hó 8-ról kelt rendeletem folytán ezennel tudjul adom , hogy senki sem köteleztethetik fizetéseknél magyar pénzjegyeket elfogadni. Kelt budai föhadi szállásomon, martius 21. 1849. — Hg Windisch-Grätz Alfred s. k. cs. k. tábornagy. Budapest, mart. SS. Figyelemmel olvastuk ,,egy fájdalommal telt kebelnek a Figyelmezö 47-ik számában közzé tett szózatát“, és bár vele együtt mi is felkiáltunk, hogy „meddig fogja a magyar faj még Kossuth szerencsétlen politikáját tűrni ? meddig nézni kedves hazájának , vérének pusztulását? meddig ringatni magát a legesztelenebb reményekben ? meddig ámuttatni a legostobább ígéretekkel ?“ mégis sem eszméinek menetével , sem a javaslati orvoslási móddal egyetértésben egyátalában nem vagyunk, sőt amazt hibásnak, emezt pedig veszedelmesnek ismerjük. Tévesztettnek tartjuk különösen azon aggodalmat, mely a felszólalónak fájdalommal teli keblét nyugtalanítja, mintha t.i. „Austria, ha tökéletesen meghódíttatunk, velünk kénye kedve szerint parancsolandna, és mi csak nézzük és ne tegyünk semmit sem a veszedelem elhárítására ?“E szerint a veszedelem abban rejlenék, ha Austria által meghódíttatunk, holott igénytelen nézetünk szerint üdv reánk nézve csak abból eredhet, ha Austria császárja, ki egyszersmind magyar király is, bennünket teljesen meghódít, vagyis a köztünk sokaknak tettleges részvéte és még többeknek gyáva semlegessége miatt csaknem átalánossá lett rebelliot fegyveres erővel legyőzendik,— minek hitünk szerint következése korán sem az leend , mitől értekező urnák kebele fájdalommal megtelt, hogy Austria velünk kénye kedve szerint parancsoljon; — hanem leend az,— minek az időközben kiadott birodalmi alkotmány fényes bizonysága — hogy az alkotmányos élet közöttünk még inkább ki fog fejlesztetni, — a nemzetiségi harczok a különböző népfajok nyelvi és vallási egyenjogositásával el fognak enyésztetni, — országunknak a birodalom tartományaival visszás, hogy ne mondjam, ellenséges állása,a birodalom alkotó részei érdekeinek kiegyenlítésével meg fog szüntettetni. Már magában a dicsőségesen országló austriai ház minden egyes tagjainak vallásosságában a tény-kedv szerinti uralkodás ellen annyi biztosítékot találhatunk — miszerint ezek absolutizmusát is inkább óhajtanák, — mint Kossuthnak és társainak hazugság-, rettegtetés-, rablás-, gyújtogatáson alapuló constitutionalismusát! Ki tagadhatná, hogy felső ifjú királyunk, az alkotmánynak, mellyel a népek felséges elődjétől a múlt évi martiusban, a népek és trónok közötti viszonyok bomladozásának e gyászemlékű szakában nyertek ajándékul — a folyó évi martiusban testet, és pedig a legszabadabb institutiók alapján épp akkor adott, midőn világszerte csudált hős seregei a lázadást mindenütt, hol csak mutatkozott, erős kézzel és kedvező sikerrel zabolázták, és igy a kir. trónt minden törvénytelen megrázkódtatás ellen biztositák. Nincs-e az alkotmányosság tiszteletének eme fényes tanúságában elegendő okunk megnyugvásra,hogy I.királyunk, habár sokak gonoszsága és még többek gyáva tétlensége végett az egész országot fegyveres erővel meghódítani leend is kénytelen,e meghódítást nem elfoglalásnak, hanem egyedül a pártütés legyőzésének tekintendi — és győzelmét nem arra forditandja, hogy kénye-kedve szerint uralkodjék, hanemhogy a martiusi törvények ikerszülöttjét — a Kossuth- Madarász féle kényuraságot megzabolázván és végképp elenyésztetvén — az adott szabadság eddig még meg sem ízlelhetett édes gyümölcseinek élvezetét is lehetővé tegye magyarországi népeinek. Nem kevésbé hibás értekezőnek következő szavakban kifejezett nézete : „fegyvert nem fogunk véreink ellen, mert noha ők is pusztítják anyaföldjöket, mégis véreink, s többnyire elámítottak, vakok. Fájdalom e tan—mellyet teljes meggyőződéssel a legveszélyesebbnek mondhatunk — sok hívőkre talált, és épp ezt okozá, hogy a pártütés, mellyet csak kevesen készítettek, és talán még kevesebben óhajtottak, majdnem átalánossá válhatott. E szerencsétlen tan szerint minden pártütés, minden forradalom csak külhatalom közbejöttével lenne legyőzhető — holott a pártütés, a forradalom előidézőinek és részeseinek megfékezése, minden, királyához és hazájához hű hazafinak elengedhetlen kötelessége. Illy harczban nem vérek állanak véreik ellen, hanem a jó és hű polgárok a gonosz és hűtlen pártütök ellen; — a rablónál, ki egyesek vagyonát pusztítja, még gonoszabb a pártütö, ki midőn a közkincset támadja meg, egyszersmind egyesek jólétét is feldúlja , és azért valamint képtelenség lenne, ha p. o. a magyar vagy német, ellentállás nélkül nézné javainak elraboltatását, mert a rablók magyarok vagy németek és így vérei, szintúgy képtelenség azt kívánni, hogy pártütő véreink ellen, kik pedig anyaföldünket pusztítják, fegyvert ne fogjunk, csak azért, mert véreink. Ami már a javaslati orvoslási módot illeti, bár megismerjük is, hogy a bajok, mellyek hazánkat és nemzetünket elözönlék, számosak is, súlyosak is, és így azok mielőbbi orvosoltatása úgy a dynastia és összes birodalom , mint önmagunk érdekében is — a legsürgetősebb szükségek közé tartozik, mégis távol vagyunk azt hinni, hogy e sok és súlyos bajok gyógyszerét egy mielőbb összehívandó országgyűlésben lehetne feltalálni. Bonyodalmaink legnagyobb tényezői éppen az országgyűlések valának, és el merjük mondani, hogy a múlt évi martiusi forradalom, melly a szabadság, egyenlőség és testvériség csábitó zászlója alatt kierőszakolt győzelmével magának a szabadságnak gyakorlatát tette lehetetlenné — melly egyenlőség helyett az aristocratia részéről hozott nagyszerű áldozatok daczára a „nihil habentium contra aliquid habentes“ harczát idézte fel —és melly testvériség helyett a különböző népfajok közti irtó bábom tüzét gyújtotta meg, — soha sem sikerül, ha az 1847/8-ik évi országgyűlés gyávaságában segélyre nem talál , — el merjük mondani, hogy az utóbb lefolyt tíz hónapok hazánkra nézve örökké gyászos eseményei — legalább olly mértékben — soha meg nem történnek, ha Kossuth és vészthozó társai kárhozatos munkájukra az 1848-iki országgyűlés szolgai odaadása által a nemzeti akarat firmája nem süttetik, — és bátran el merjük mondani, hogy keserves állapotunk még keservesebbé fajulna, ha enyhítésének munkája rögtön egy újabb országgyűlésre bízatnék ; — mert olly országgyűléstől, melly a martiusi törvények alapján most hivatnék egybe, jól csak az remélhet, ki előlt hazánk szerencsétlen körülményei teljesen ismeretlenek, ki tehát népünknek azon demoralizált állapotját nem ismeri, melly azt olly elemek kiszemelésére alkalmatlanná teszi, mellyek közremunkálása a béke, jó rend és királyi hatalom helyreállításához , és illetőleg megerősítéséhez vezethetne. Az országgyűlés rögtöni összehivatását legkevésbé sem teszi szükségessé az ostromállapot mielőbbi megszüntetése utáni vágy , mert ez állapot, békés és rendes viszonyokhoz hasonlítva nyomasztó lehet ugyan, de azon gyász catastropha után, mellyel a Kossuthok, Madarászok, Szemerék, Ujházyak és többek gonoszsága szerencsétlen hazánkra hozott, csak azokra nézve nem kívánatos, kik a szabadságot egyedül abban találják , ha mások életével szabadon rendelkezhetnek, mások vagyonaiban kényök-kedvök szerint osztozkodhatnak. Ostromállapot kell nekünk mind addig , mig a mesterségesen felingerelt kedélyek lecsillapulnak , mig a hazugságokkal és vesztegetésekkel fanatizált nép megcsalattatását önként be nem látja és igy politikai jogainak gyakorlatára alkalmassá nem válik, szóval míg a harcz befejezve, a béke, a jó rend helyreállítva és ezzel az országgyűlési tanácskozásoknak egyik élet föltélé a szabad vélemény szabad nyilváníttatása biztosítva nem lesz. Ha tehát országgyűlést óhajtunk, munkáljunk oda, hogy a harcz befejezve, a béke és a jó rend helyre állítva legyen — vetkőzzünk mindenek elött ki azon gyáva semlegességből, mellyet a történetírás tanúsítása szerint őseink nem ismertek soha, ne irtózzunk valahára szembeszállani a pártütökkel, kiknek erőt eddig is csak tétlenségünk és mulasztásaink kölcsönöztek, ne hordozzuk tovább a király iránti hűséget csak kebleinkben, hanem mutatkozzék az hazafius tetteinkben is, — ne rettenjünk vissza áldozatoktól, mert ez áldozatokat önfentartásunk is igényli, — szóval, tegyünk mit csak tehetünk, hogy imádott hazánk földéről mielőbb tova legyen űzve a polgárháború, mellynek áldozatai boszut kiáltanak azok fejére, kik azt eléidézték, élesztették, — sőt kik tétlenségükkel terjedni engedték. Majd ha őszinte törekvéseinknek, hazafius feláldozásunknak sikerülene a pártütést legyőzni, a békét és jó rendet helyreállítani, akkor tartsunk országgyűlést, orvosoljuk sebeinket, rendezzük állapotaikat, de addig csak a pártütés legyőzésének munkája foglalatoskodtassa minden erőnket. Bétes, mart. 20. Itt a rend mindinkább inkább kezd szilárdulni s a társadalom visszatér életének rendes, termékenyítő folyamába. Fordulnak ugyan most is elő azon ismeretes tényei az őrültségnek , millyen a katonai örökre lövöldözés , de ez egy okos statusférfiúnak sem fog ősz hajat nevelni. Mert az csak természetes, hogy egy olly népes városban, mint Bécs — hol néhány hétig, sőt, ugy szólván, hónapokig a proletariátus uralkodott, melly gyalázatos uraságot végre a katonai erőnek kellett megtörni s melly alkalommal sok vakmerőzenebona-hős, vagy azoknak rokona és barátja hagyta a fogát azon csatatéren, hol addig örökké övé volt a diadal, mert csak egy nagyszerű macskazene vagy ablakbetörés ügyes végrehajtásában állott az egész mesterség — hogy illy népes városban, mondám, illy események után az elvetemedettek személyes boszuja még sokáig fog keresni magának habár ártatlan áldozatot is. Ezen apró kellemetlen esetek éppen nem akadályoztak semmit is, hogy a sardiniai hadszenetnek hite örömmel ne töltse el valamint az itt szállásoló őrsereget, ugy az itteni minden rendű műveltebb köröket is. A custozzai hősnek ez alkalommal kiadott hadi parancsa, (mellyet, reméllem, szóról szóra fogott már közleni a helyettesítettem-szerkesztőség) *9, magában fölér egy győzelemmel. „Turin!“ a jelszó, mondja az ősz bajnok és „Turinba ! Turinba!“ rivalgja utána a lobogó lelkesedésű vitéz hadsereg. Mindenki meg van győződve, hogy ezen hadjárásnak hamarább vége lesz, mint a tavalyinak, mellyel sokkal nehezebb körülmények között, mégis olly fényes diadal koszoruzott; s hogy Austriára azon dicsőség vár nemsokára, miszerint a minden jog- és becsületről megfelejtkezett és majd a kényszerítés vagy terrorismus ürügyével mentegetőző s bocsánatért esdeklő Carlo Albertonak országát azon szerződések alapján biztosítsa, miket ő (Austria) egész Európa tanúbizonysága szerint egy hajszálnyira sem sértett meg. Képzelem milly bőséges viz, sőt áradás lesz ez esemény egy pillanatig a magyar-lengyel insurgensek és kalandorok malmára, kik a felső-olaszországi királyságot és a közép és déli olasz respublikákat már nemcsak mint megalakult , hanem el is ismert státusokat hatalmas seregekkel az ő segítségükre útban lenni fogják képzelni vagy legalább hazudni. Hát ha még azt is megtudják, hogy a frankfurti parlament német császárságon vajúdik Austria kirekesztésével ! Hanem milly rövid ideig fog tartani a dicsőség ! — Fridrik Vilmos csak nem akar a horogba harapni és sem Francziaország, sem Anglia, sem a többi nem akarnak tudni a felső olaszországi királyságról, sőt nyilván kijelentik, hogy egészen sorsára bízzák annak tán nem is annyira vakmerő , mint képtelenségből kalandos alapítóját. Ezenkívül folyvást erősítések mennek a magyarországi hadsereg számára. Komáromot és Szegedet hihetőleg tegnap ostromolták s a miilyen készületek végre tétettek volt, a siker iránt nem soká lehet kételkedni. A pártütés, akármiilyen bosszúra látszék is nyúlni az utosó hetekben, rövid időn le lesz győzve s a kilencz hónapos őrültség, proletariusi fecsérlés , anarchia és háború által megrongált haza majd békében ápolhatja mélyig halott sebeit. E végre az új viszonyok csak kedvezők lehetnek rá nézve. Ha Magyarország és a birodalom többi részei között lehullanak a sorompók, ha válogatott, becses termékeivel a német, cseh és lengyel piaczokat szabadon és akadály nélkül látogathatandja meg, és ha az iparnak termékenyítő szelleme is hozzájárul, majd kétszerezni fogja productióját s kilábalandja nyavalyáját. Ami politikai viszonyát illeti: Magyarországnak 300 esztendő óta souveraine independentiája nem volt; önállósága is csak képzeleti. Most már ezen imaginatius mennyiségek helyébe egy birodalmi alkotmányos hatalom nagy részének jutott birtokába, melly igazi valóság. Ha ezzel okosan tudand élni, majd át fogja látni, mennyivel többet ér — mint a magyar példabeszéd mondja — ha mindjárt egy veréb is ma, mint holnap egy túzok. Itt sokan már attól kezdenek félni, hogy a magyar elem parlamenti gyakorlottsága által éppen uralkodni fog a birodalmi közgyűlésen; ha pedig az olasz és lengyel elemekkel ellenzéki szándékból találna szövetkezni, már akkor éppen *) L. tegnapi lapunkban Austria rovat alatt.