Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-03-24 / 54. szám

­ Megjelenik e lap hétfőt kivéve min­dennap reggel. Félévi előfizetési ára helyben boríték nélkül házhoz hordva 6 frt 30kr., postán hatszor küldve 8 frt. , kevesebbszer küldve 7 frt 12 kr. pengő pénzben. A hirdetések ára egy négyszer hasá­­bozott k­i­c­s­i b­e­t­ü­s sorért 5 kr.p. Budapest, Szombat Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál,Magyarországon ki­ind a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál és helyben Budán a kiadó- és szerkesztői hivatalban ha­lászvárosi főúton 86. szánt alatt­­ sír­em. a dunaparton, hol hirdetések is elfogadtatnak. (MÁSOD-ÉVI FOLYAM.) 54. Martius 24. 1849. HIVATALOS RÉSZ. Hirdetés. Több rendbeli tudakozásoknak megfelelőleg, s a magyar 5 és 100 ftos pénzjegyek törvényes értéktelenségéről minden kétséget elhárítandó, f. hó 8-ról kelt rendeletem folytán ezen­nel tudjul adom , hogy senki sem köteleztet­hetik fizetéseknél magyar pénzjegyeket elfogadni. Kelt budai föhadi szállásomon, martius 21. 1849. — Hg W­i­n­d­i­s­c­h-G­r­ä­t­z Alfred s. k. cs. k. tábornagy. Budapest, mart. SS. Figyelemmel olvastuk ,,egy fájdalommal telt kebelnek a Figyelmezö 47-ik számában közzé tett szózatát“, és bár vele együtt mi is felkiáltunk, hogy „meddig fogja a magyar faj még Kossuth szerencsétlen po­litikáját tűrni ? meddig nézni kedves hazájának , vérének pusztulását? meddig ringatni magát a legesztelenebb re­ményekben ? meddig ámuttatni a legostobább ígéretekkel ?“ mégis sem eszméinek menetével , sem a javaslati orvos­lási móddal egyetértésben egyátalában nem vagyunk, sőt amazt hibás­nak, emezt pedig veszedelmesnek ismerjük. Tévesztettnek tartjuk különösen azon aggodalmat, mel­y a felszólalónak fájdalommal teli keblét nyugtalanítja, mintha t.i. „Austria, ha tökéletesen meghódíttatunk, velünk kénye kedve szerint parancsolandna, és mi csak nézzük és ne tegyünk semmit sem a veszedelem elhárítására ?“E sze­rint a veszedelem abban rejlenék, ha Austria által meg­­hódíttatunk, holott igénytelen nézetünk szerint üdv reánk nézve csak abból eredhet, ha Austria császárja, ki egy­szersmind magyar király is, bennünket teljesen meghódít, vagy­is a köztünk sokaknak tettleges részvéte és még többeknek gyáva semlegessége miatt csaknem átalánossá lett rebelliot fegyveres erővel legyőzendi­k,— minek hitünk szerint következése korán sem az leend , mitől értekező urnák kebele fájdalommal megtelt, hogy Austria velünk kénye kedve szerint parancsoljon; — hanem leend az,— minek az időközben kiadott birodalmi alkotmány fényes bizonysága — hogy az alkotmányos élet közöttünk még inkább ki fog fejlesztetni, — a nemzetiségi harczok a különböző népfajok nyelvi és vallási egyenjogositásával el fognak enyésztetni, — országunknak a birodalom tar­tományaival­ visszás, hogy ne mondjam, ellenséges ál­lása,a birodalom alkotó részei érdekeinek kiegyenlítésével meg fog szüntettetni. Már magában a dicsőségesen országló austriai ház minden egyes tagjainak vallásosságában a tény-kedv sze­rinti uralkodás ellen annyi biztosítékot találhatunk — mi­szerint ezek absolutizmusát is inkább óhajtanák, — mint Kossuthnak és társainak hazugság-, rettegtetés-, rablás-, gyújtogatáson alapuló constitutionalismusát! Ki tagadhatná, hogy felső ifjú királyunk, az alkotmány­nak, mellyel a népek felséges elődjétől a múlt évi marti­­usban, a népek és trónok közötti viszonyok bomladozásá­­nak e gyászemlékű szakában nyertek ajándékul — a fo­lyó évi martiusban testet, és pedig a legszabadabb institu­­tiók alapján épp akkor adott, midőn világszerte csudált hős seregei a lázadást mindenütt, hol csak mutatkozott, erős kézzel és kedvező sikerrel zabolázták, és igy a kir. trónt minden törvénytelen megrázkódtatás ellen biztositák. Nincs-e az alkotmányosság tiszteletének eme fényes ta­núságában elegendő okunk megnyugvásra,hogy I.királyunk, habár sokak gonoszsága és még t­öbbek gyáva tétlensége vé­gett az egész országot fegyveres erővel meghódítani leend is kénytelen,e meghódítást nem elfoglalásnak, hanem egyedül a pártütés legyőzésének tekintendi — és győzelmét nem arra forditandja, hogy kénye-kedve szerint uralkodjék, h­a­­n­emhogy a m­artiusi törvények iker­szülöttjét — a Kos­suth- Madarász féle­ kényuraságot megzabolázván és vég­képp elenyésztetvén — az adott szabadság eddig még meg sem ízlelhetett édes gyümölcseinek élvezetét is lehe­tővé tegye magyarországi népeinek. Nem kevésbé hibás értekezőnek következő szavak­ban kifejezett nézete : „f­e­g­y­v­e­r­t nem f­o­g­u­n­k v­é­­r­e­i­n­k ellen, mert noha ők is pusztítják anyaföldjöket, mégis véreink, s többnyi­re elámítottak, vako­k.­ Fájdalom e tan—mellyet teljes meggyőződéssel a leg­veszélyesebbnek mondhatunk — sok hívőkre talált, és épp ezt okozá, hogy a pártütés, mellyet csak kevesen készítet­tek, és talán még kevesebben óhajtottak, majdnem átalá­­nossá válhatott. E szerencsétlen tan szerint minden pártütés, minden forradalom csak külhatalom közbejöttével lenne legyőz­hető — holott a pártütés, a forradalom előidézőinek és részeseinek megfékezése, minden, királyához és hazájához hű hazafinak elengedhetlen kötelessége. Illy harczban nem vérek állanak véreik ellen, hanem a jó és hű polgárok a gonosz és hűtlen pártütök ellen; — a rablónál, ki egyesek vagyonát pusztítja, még gonoszabb a pártütö, ki midőn a köz­kincset támadja meg, egyszers­mind egyesek jólétét is feldúlja , és azért valamint képte­lenség lenne, ha p. o. a magyar vagy német, ellentállás nélkül nézné javainak elraboltatását, mert a rablók magya­rok vagy németek és így vérei, szintúgy képtelenség azt kívánni, hogy pártütő véreink ellen, kik pedig anya­­földünket pusztítják, fegyvert ne fogjunk, csak azért, mert véreink. Ami már a javaslati orvoslási módot illeti, bár megis­merjük is, hogy a bajok, mellyek hazánkat és nemzetün­ket elözönlék, számosak is, súlyosak is, és így azok mi­előbbi orvosoltatása úgy a dynastia és összes biroda­lom , mint önmagunk érdekében is — a legsürge­­tősebb szükségek közé tartozik, mégis távol vagyunk azt hinni, hogy e sok és súlyos bajok gyógyszerét egy mie­­lőbb összehívandó országgyűlésben lehetne feltalálni. Bonyodalmaink legnagyobb tényezői éppen az országgyű­lések valának, és el merjük mondani, hogy a múlt évi mar­­tiusi forradalom, melly a szabadság, egyenlőség és test­vériség csábitó zászlója alatt kierőszakolt győzelmével magának a szabadságnak gyakorlatát tette lehetetlenné — melly egyenlőség helyett az aristocratia részéről hozott nagyszerű áldozatok daczára a „nihil habentium contra ali­­quid habentes“ harczát idézte fel —és melly testvériség he­lyett a különböző népfajok közti irtó bábom tü­zét gyújtotta meg, — soha sem sikerül, ha az 1847/8-ik évi országgyű­lés gyávaságában segélyre nem talál , — el merjük mon­dani, hogy az utóbb lefolyt tíz hónapok hazánkra nézve örökké gyászos eseményei — legalább olly mértékben — soha meg nem történnek, ha Kossuth és vészthozó társai kárhozatos munkájukra az 1848-iki országgyűlés szolgai oda­adása által a nemzeti akarat firmája nem süttetik, — és bátran el merjük mondani, hogy keserves állapotunk még keservesebbé fajulna, ha enyhítésének munkája rög­tön egy újabb országgyűlésre bízatnék ; — mert olly or­szággyűléstől, melly a martiusi törvények alapján most hi­vatnék egybe, jól csak az remélhet, ki előlt hazánk sze­rencsétlen körülményei teljesen ismeretlenek, ki tehát né­pünknek azon demoralizált állapotját nem ismeri, melly azt olly elemek kiszemelésére alkalmatlanná teszi, mellyek közremunkálása a béke, jó rend és királyi hatalom helyre­állításához , és illetőleg megerősítéséhez vezethetne.­­ Az országgyűlés rögtöni összehivatását legkevésbé sem teszi szükségessé az ostromállapot mielőbbi megszüntetése utáni vágy , mert ez állapot, békés és rendes viszonyok­hoz hasonlítva nyomasztó lehet ugyan, de azon gyász ca­­tastropha után, mellyel a Kossuthok, Madarászok, Szeme­­rék, Ujházyak és többek gonoszsága szerencsétlen hazánkra hozott, csak azokra nézve nem kívánatos, kik a szabadsá­got egyedül abban találják , ha mások életével szabadon rendelkezhetnek, mások vagyonaiban kényök-kedvök sze­rint osztozkodhatnak. Ostromállapot kell nekünk mind addig , m­ig a mesterségesen felingerelt kedélyek le­csillapulnak , m­ig a hazugságokkal és vesztegetésekkel fanatizált nép megcsalattatását önként be nem látja és igy politikai jogainak gyakorlatára alkalmassá nem válik, szóval m­íg a h­arcz befejezve, a béke, a jó rend helyreál­lítva és ezzel az országgyűlési tanácskozásoknak egyik élet­ föl­télé a szabad vélemény szabad nyilvánít­tatása biz­tosítva nem lesz. Ha tehát országgyűlést óhajtunk, munkáljunk oda, hogy a harcz befejezve, a béke és a jó rend helyre állítva legyen — vetkőzzünk mindenek elött ki azon gyáva sem­legességből, mellyet a történetírás tanúsítása szerint őse­ink nem ismertek soha, ne irtózzunk valahára szembe­­szállani a pártütökkel, kiknek erőt eddig is csak tétlen­ségünk és mulasztásaink kölcsönöztek, ne hordozzuk to­vább a király iránti hűséget csak kebleinkben, hanem mu­tatkozzék az hazafius tetteinkben is, — ne rettenjünk vissza áldozatoktól, mert ez áldozatokat ön­fentartásunk is igényli, — szóval, tegyünk mit csak tehetünk, hogy imádott hazánk földéről mielőbb tova legyen űzve a pol­gárháború, mellynek áldozatai boszut kiáltanak azok fejé­re, kik azt eléidézték, élesztették, — sőt kik tétlenségük­kel terjedni engedték. Majd ha őszinte törekvéseinknek, hazafius feláldozá­sunknak sikerülene a pártütést legyőzni, a békét és jó rendet helyreállítani, akkor tartsunk országgyűlést, orvo­soljuk sebeinket, rendezzük állapotaikat, de addig csak a pártütés legyőzésének munkája foglalatoskodtassa minden erőnket. Bétes, mart. 20. Itt a rend mindinkább inkább kezd szilárdulni s a tár­sadalom visszatér életének rendes, termékenyítő folya­mába. Fordulnak ugyan most is elő azon ismeretes tényei az őrültségnek , mill­yen a katonai örökre­ lövöldözés , de ez egy okos statusférfiúnak sem fog ősz hajat nevelni. Mert az csak természetes, hogy egy olly népes városban, mint Bécs — hol néhány hétig, sőt, ugy szólván, hónapokig a proletariátus uralkodott, melly gyalázatos uraságot végre a katonai erőnek kellett megtörni s melly alkalommal sok vakmerő­­zenebona-hős, vagy azoknak rokona és barátja hagyta a fogát azon csatatéren, hol addig örökké övé volt a diadal, mert csak egy nagyszerű macskazene vagy ablak­betörés ügyes végrehajtásában állott az egész mesterség — hogy illy népes városban, mondám, illy események után az elvetemedettek személyes boszuja még sokáig fog keresni magának habár ártatlan áldozatot is. Ezen apró kellemetlen esetek éppen nem akadályoz­tak semmit is, hogy a sardiniai hadszenetnek hite örömmel ne töltse el valamint az itt szállásoló őrsereget, ugy az itteni minden rendű műveltebb köröket is. A custozzai hősnek ez alkalommal kiadott hadi pa­rancsa, (mellyet, reméllem, szóról szóra fogott már köz­leni a helyettesítettem-szerkesztőség) *9, magában fölér egy győzelemmel. „Turin!“ a jelszó, mondja az ősz baj­nok és „Turinba ! Turinba!“ rivalgja utána a lobogó lel­­kesedésű vitéz hadsereg. Mindenki meg van győződve, hogy ezen hadjárásnak hamarább vége lesz, mint a tavalyinak, mellyel sokkal nehezebb körülmények között, mégis olly fényes diadal koszoruzott; s hogy Austriára azon dicsőség vár nemso­kára, miszerint a minden jog- és becsületről megfelejtkezett és majd a kényszerítés vagy terrorismus ürügyével mente­getőző s bocsánatért esdeklő Carlo Albertonak országát azon szerződések alapján biztosítsa, miket ő (Austria) egész Európa tanúbizonysága szerint egy hajszálnyira sem sértett meg. Képzelem milly bőséges viz, sőt áradás lesz ez ese­mény egy pillanatig a magyar-lengyel insurgensek és ka­landorok malmára, kik a felső-olaszországi királyságot és a közép és déli olasz respublikákat már nemcsak mint megalakult , hanem el is ismert státusokat hatalmas sere­gekkel az ő segítségükre útban lenni fogják képzelni vagy legalább hazudni. Hát ha még azt is megtudják, hogy a frankfurti parlament német császárságon vajúdik Austria kirekesztésével ! Hanem milly rövid ideig fog tartani a di­csőség ! — Fridrik Vilmos csak nem akar a horogba ha­rapni és sem Francziaország, sem Anglia, sem a többi nem akarnak tudni a felső olaszországi királyságról, sőt nyilván kijelentik, hogy egészen sorsára bízzák annak tán nem is annyira vakmerő , mint képtelenségből kalan­dos alapítóját. Ezenkívül folyvást erősítések mennek a magyarországi hadsereg számára. Komáromot és Szege­det hihetőleg tegnap ostromolták s a miilyen készületek­­ végre tétettek volt, a siker iránt nem soká lehet kétel­kedni. A pártütés, akármiilyen bosszúra látszék is nyúl­ni az utosó hetekben, rövid időn le lesz győzve s a ki­­lencz hónapos őrültség, proletariusi fecsérlés , anarchia és háború által megrongált haza majd békében ápolhatja mélyig halott sebeit. E végre az új viszonyok csak kedvezők lehetnek rá nézve. Ha Magyarország és a birodalom többi részei között lehullanak a sorompók, ha válogatott, becses termékei­vel a német, cseh és lengyel piaczokat szabadon és aka­dály nélkül látogathatandja meg, és ha az iparnak termé­kenyítő szelleme is hozzájárul, majd kétszerezni fogja pro­­ductióját s kilábalandja nyavalyáját. A­mi politikai viszonyát illeti: Magyarországnak 300 esztendő óta souveraine independentiája nem volt; önál­lósága is csak képzeleti. Most már ezen imaginatius mennyiségek helyébe egy birodalmi alkotmányos hatalom nagy részének jutott birtokába, melly igazi valóság. Ha ezzel okosan tudand élni, majd át fogja látni, mennyivel többet ér — mint a magyar példabeszéd mondja — h­a mindjárt egy veréb is ma, mint holnap egy túzok. Itt so­kan már attól kezdenek félni, hogy a magyar elem parla­menti gyakorlottsága által éppen uralkodni fog a birodalmi közgyűlésen; ha pedig az olasz és lengyel elemekkel el­lenzéki szándékból találna szövetkezni, már akkor éppen *) L. tegnapi lapunkban Austria rovat alatt.

Next