Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-04-08 / 67. szám

­­ n Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál,­Magyarországon kí­vül a bécsi cs. kir. tvpostahivatalnál és helyben Budán a kiadó- és szerkesztőhivatalban ha­lászvárosi főúton 86. szám alatt is,­em. a dunaparton, hol hirdetések is elfogadtatnak. Megjelenik e lap hétfőt kivéve min­dennap reggel. Félévi előfizetési ára helyben boríték nélkül házhoz hordva Gfit 30 kr., postán hatszor küldve 8 írt. , kevesebbszer küldve 7 írt 12 kr. pengő pénzben. A hirdetések ára egy négyszer hasa­­­bozott k­i­c­s­i h­e­t­ü­s sorért 5 kr.p. (MÁSOD­ÉVI FOLYAM.) Budapest, Vasárnap 67. April 8.1849. Budapest, april. 7. V. Azon viszonyról akarok néhány szót szólani, melly hazánk földjén lakó különböző nemzetiségek közt létezik. Nevetséges elvű democratáink sorában legnevetsé­gesebb az, ki Magyarhont respublikává szeretné vál­toztatni. Nevetséges dolog, de hála istennek e hittan köve­tői száma csekély. Ezen urak azt gondolják, hogy mert Spártában, Athénében s Rómában a respublika századokon át virág­zott, virágozhatik nálunk is. Mert Washington alkotmá­nya még áll, fenállhatna egy magyar respublika is. Nem gondolják meg, mi más volt idő, körülmény, minden de minden a korban, midőn Solon, Lycurg , Bru­tus és Collatinus művei­ben tudták magukat tartani. Elfeledték, mi rövid ideig virágzanak a lechita köz­társaságok Polock, Pskov, Novgorod é­s a lengyel respu­blika sorsát is. S nem akarják tudni, hogy a velenczei köztársaság annyi századokon át fenállhatását absolutistk­us és zsarnok irányának köszönheté. — És ki akarhatná ma a Zianiak s Adria jegyeseinek korát visszaidézni ? A história dolga megbírálni: mi dönté meg a köztársa­ságokat s elvégre is miképp emésztették fel önmagukat — erre nem fogunk kiterjeszkedni. Röviden csak annyit mon­dunk el, mennyi illeti azt, a­mi a magyart is eltemetné. Ez a visszavonás szelleme! Sehol, sehol sincs annyi a visszavonást előidéző anyag, mint édes hazánk földén. A magyar, e keleties faj keleties szokásaival, izolál­va s elszórva áll a szláv, germán, vlach és saxon fajok közt. Egy ezredéves uralom nem tudta ezekkel összeol­vasztani. Hatalma­s harcziassága magasan ezek fölibe emelte. Ezek meghajoltak elötte, de vele összeolvadni nem tudtak. Mindamellett­­egy pár esetet, mik nem nemzetiségi, hanem paraszt-háborúk voltak, kivéve) nem keltek föl el­lene. Nem, mert rettegék hatalmát, s szomszédjukban volt az ozmán, ki ellen összelelt erővel vívtak vallás­háborút. De az ozmán hatalom megtört s lejárt vele a vallás­háborúk kora. Mi a nemzetiségi csatáknak ezutáni, inkább eddigi kiütését visszatartani tudta — ez a dynastia. Bomoljon csak fel e kapocs s mondassék ki a magyar köztársaság, vájjon mellyik szláv, horvát vagy vlach (vagy román, ha jobban tetszik) akar a ,,dicső“ magyar köztársaság tagja lenni ? Ki hódoland meg a magyar dem­okraták előtt az ide­gen nemzetiségek közöl ? S nem akarna inkább szláv, ro­mán vagy bármi másnevű köztársaság tagja lenni ? Vagy tán 10, 12 köztársaságot akarnánk keleti Eu­rópában az északi óriás ellen bástyafalul felállítani? Jól van , mondaná valaki, legyen meg az is. Inkább kis, önálló Magyarország, mint semmi (?) Magyar­­ország. Hát ezt ki tudná létesitni ? — E földön, hol alig van két három falu egymás mellett, melly egy elem­ből állana, hol a nemzetiségek úgy öszvezavarvák, mint a bor, mellyel vízbe töltünk, öszveelegyedik ezzel? Felhozhatná valaki a frank köztársaságot 1791-ből, midőn Vendée de Laroche-Jaquelin alatt felkelt ellene. Ott is különböző nemzetiségek voltak. De nem úgy , miképp nálunk ! Nem volt egy magyar falu mellett egy oláh , egy horvát s egy szász. Ez az, mi itt a latban legtöbbet nyom. S ez az, miért a magyar köztársaság századok nyilva sem leend kivihető. S az első, ki azt initiálni akarná, egy haza megdöntésének megbocsáthatlan bűnét vonná magára. Egy Eris almája lenne a köztársaság. Ez buktatná meg Magyarhont is, mint Tróját, nem legyözölve, hanem önmagában s önmagától összedőlve. És épen e különféle nemzetiségek miatt sem lehetne választó királysággá. Mert az Ottó, Robert, Ulászló és Er­zsébet koronabeli trónörökösödési harczok újulnának meg. Mert mi nehéz lenne itt, annyi nép és annyi érdek igényeit kielégitni ? Mert mi egynek tetszenék , a másik ellenzené s elvégre is megújulnának a csaták, mígnem hosszas meg-megújuló háborúk és egy civilisáti, hatalmas és alkotmányos keleti birodalom szétomlása után az északi óriás Magyarhonra is kinyújtaná karját és beteljesednék hazánkról Kosciusko utósó szava Lengyelországról: F­i­­nis Hungariae! A­ki ezt sem látja előre, az a politikával ne bíbelőd­jék, mert nála csak kés az gyermek kezében. Aluszka interventio. A ,,Times“nak egy bécsi levelezője e kérdést illető­leg, a többek közt így ír : ,,Nagy meglepetést okozott itt, hogy ha a czár eltö­kélte volt magában Austriát segíteni, miért nem tette azt hatályosabban? Véleményem szerint a terv, mellyet a czár követni látszik, szorosan illik azon czérhoz, mellyet el a­­kar érni. Mert minél tovább tart a háború Magyarországon, annál gyengébb lesz Austria és annál kevésbé képes va­lamennyire is ellenzeni nagyravágyó kinézéseit a dunai fejdelemségekre. De másfelől neki sem lehet s nem is akar­hatja elhagyni Austriát szorultságában, mert igen jól veszi észre, hogy ha erre nézve rosszul ütnének ki a dolgok, egy átalános lázadás lenne a következés és a háború na­gyon hihetően az ő saját territóriumaira harapóznék át. E szerint a muszka császár politikája iránt én egészen tisz­tában vagyok , hanem a más két európai nagy hatalmas­ságé , különösen Angliáé úgy el van burkolva, hogy lilá­ban próbálom lebegtetni a fátyolt. Valamint Austria, ter­mészetesen Magyarországgal együtt, ezelőtt Európának nagy bástyája volt a török ellen, épp úgy kell most, már geographiai helyzeténél fogva is, nyugati Európa előőr­sének lenni a muszka beharapózás ellenében, a­mint két­ségkívül lett volna is, ha a lord Palmerston által követett politika nem kényszeritette volna , vérének legjavát olasz birtokai védelmére fordítani. Szerencsénkre , olly cabine­­tü­nk van, mellynek nemcsak akarata, hanem a kellő er­kölcsi bátorsága is van Austriát ellenségei daczára , ben mint kün, fentartani. Néhány hét hihetőleg meg fogja mu­tatni, vájjon túlbecsültük-e tehetségét, vájjon elsülyed-e a hajó, vagy kiállja a szélvészt, minek most ki van téve?“ Mi azt hiszük , hogy a hajó nem fog elsülyedni. De azért nem szemlélhetjük fájdalom nélkül annak olly hosz­­szas hánykódását, mert elvégre is csak nagyon megron­gálva fog révpartra juthatni. Azért csak minden jobbérzelműek óhajtását fejezzük ki, midőn a birodalom sorsát intéző státusférfiakat sür­getve unszoljuk, hogy félrelökve maguktól a non-inter­­ventio hamis és csak a forradalmasok kedvéért feltalált theoriáját, oda folyamodjanak segélyért, a­hol az vehető. Ha az insurrectio nem átalkodik magát az európai társa­dalom minden forradalmi elemeiből organizálni és igy az egyes hatalmat, az egész Európában elterjedt rend ellen­ségeinek összes hatalmával megtámadni: nem követeli-e az igazság és a józan ész, hogy a rend képviselői is szö­vetkezzenek és egyesített erővel álljanak szembe a felfor­gatásnak hőseivel ? Szép theória volna az , a­melly meg­engedné ugyan, hogy házamat egy rabló banda megtáma­dása ellen védelmezhessem a ház cselédeivel, de hogy a szomszédot segítségül hívhassam, azt nem , —mert felfor­dulna a súlyegyen-------egy békés család és egy rabló banda közt! Nem szeretnék, ha a muszka cabinet olly politicát követne, miilyenre a felemlített levelező rámutat. Köny­­nyen beteljesedhetnék rajta a példabeszéd : a ki másnak vermet ás, maga esik belé. Már is egy kis gyalázat hárult a muszka fegyverekre. Ha nem sietnek lemosni, szétfosz­­lik a nimbus, melly a colossus hatalmát környezte és e nimbussal a birodalom is oda van! Pedig a muszka biro­dalom az európai státusrendszerben épp olly szükséges, mint az austriai. Egymást tehát nem gyengiteni, hanem idejében kellene támogatniok.­kosaival , kiknek élén a dynastia roppant segedelemforrá­saival áll — könnyelmüleg élethalállal harczba keverték, nemzetünknek hóhérai. Vallom, hogy azon elvet „a czél szentesíti az esz­közt“ nemcsak a jesuitáknál, hanem mindenkinél kárhoz­tatom ; következőleg azon prókátori fogásokat , mellyek­­kel a dynastiávali kibékülés gátoltatott, Lambergnek, a béke követének meggyilkoltatását; a bécsi octoberi for­radalom előidézését és magyar pénzzeli elősegítését, melly­nek áldozatául Latour esett; a haramiáknak börtönbéli ki­szabadítását és koronás fejedelmünk ellen felfegyverzését és több efféléket a magyar história szenny foltjainak te­kintem. Vallom, hogy az 1848—ik évi erőszakkal rögtö­nözött s a követi utasítások megszegésén épült törvények­nek azon czéljait, mellyek a tulajdon szentségét meginga­­doztatták, mellyek a korlátlan népképviselettel a magyar nemzetiség sírját megásták és mellyek a feltételezett biro­dalmi kapcsolat épségét kijátszották, közcalamitásnak te­kintem. Vallom, hogy ezen törvényeket legelőször is a boldogtalan emlékű első magyar ministerium szegte meg az­által, hogy az ő felsége személye körüli ministeriumot, a törvény szava s értelme ellenére, tettleg külügyi minisze­­riummá alakította át s magát külhatalmakkal közvetlen tör­vénytelen érintkezésbe tette. Vallom, hogy a királyi kormány iránti megrög­zött bizodalmatlanság, melly a forradalmiak által mesteri­­leg fölhasználva, lángoló gyűlöletre fakadt, nagy részben a volt austriai kormány bal­fogásainak következménye; de vallom azt is, hogy Austriának valamennyi ministerei nemzetünknek nem ártottak annyit, mint egy maga Kossuth és satellesei, mert ábrándjaik miatt Magyarország vagy austriai provincia leend, vagy Lengyelország sorsára ju­­tand. *) Vallom, hogy ügyünknek e pontjai erőszakolása annál kárhozatosabb, minél tagadhatatlanabb , hogy azok újabb korban kedvező fordulatot vettek; hogy az 1825-ik év óta szentesített törvényekben szebb jövendőnk rejlett; hogy a magyar nyelv trónra emeltetvén, virágzásnak in­dult s hogy akkor, midőn a nagy austriai monarchia ki­bontakozván az absolutizmus nyomasztó bilincseiből, Eu­rópának alkotmányos álladalmai közé lépett, az önzéste­­len ildomosság , azzal a karöltést, nem pedig hajba­ kapást tanácsolt. Vallom, hogy hősies elszántság nyerhet ugyan hősies csatákat, de soha állandó gyözedelmet ki nem vív­hat, mert ez csak ildomos előrelátás és bölcs számolás gyümölcse. Vallom, hogy ollyan ügynek, mellyet vezetői fér­fias nyíltsággal megnevezni nem bátorkodnak, nehogy az elámítottak sympathiáit koczkáztassák, melly mellett a magyarománia, a democratiával természetellenes frigybe sajtoltatott, s mellyel rovásunkra készített bankjegyekkel hazánkba csöditett külföldi kalandorok törekednek legin­kább megajándékozni, szóval hogy a respublikának, Ma­gyarhonban jövendője nincsen. V a 11 o­­n , hogy tekintvén honunk geographiai fek­vését, lakóinak nyelv, vallás és érdekbeli eldaraboltságát, szomszédainkat és Európának viszonyait, a végveszélybeli megszabadulás lehetőségét csak abban találom, ha őseink nyomdokit követve , és nemzeti jellemünket híven megő­rizve, a dynastiának hódolunk, ha ifju fejedelmünk alkot­mányos trónja körül, türhellen hű ragaszkodással összese­­reglünk. Vallom, hogy lehet még jövendölik , de nem erő­­szakolás, hanem fokozatos fejlesztés utján, lehetünk nem *) Tisztelt beküldő úr meg fog engedni egy csekély észre­vételt t. i. azt, hogy az általa föltett alternatívában, a­mellyet ő egyenlőnek vesz, mi ég- és földkülönbséget látunk. Mert ha hazánk austriai tartomány lesz, csak az fog maradni, a­mi eddig volt valósággal és veszteni egyebet egy szóbeli fictional nem fog, ellenben nyerni sok olly anyagi jogokat és politikai hatalmat, minőkkel 300 év óta nem birt ; ha pedig Lengyelország sorsára jutna, a­mit csak az insurrectio győzedelme eszközölhet­ne, akkor nemcsak politikai szabadságaink, hanem nem­zeti tételünk is veszve volnának , következésképp az al­ternatíva össze nem fér. Ezen balítéletet azért tartok szükségesnek rectificálni, mert tudjuk, hogy hazánkfiai­nak legtetemesebb része — mint a különben olly józan eszű beküldő úr is tanúsítja — kábító befolyása alatt szenved és azért mind e mai napig egy állandó és békés politika követésére, fájdalom ! nem képes. — S­z e r­k. Vallomások. (Beküldetett.) Sokan „schwarzgelb“-nek neveznek; — nem tudom ugyan, hogy azok, kik ezen czimet a nagymesternek va­kon nem hódoló honfitársaikra gúnyosan szórják, volta­­képen mit értenek alatta , de magammal tisztában lévén, miszerint a gunyolókkal is tisztába jöjjünk, teszem követ­kezendő vallomásomat. Vallom, hogy a dem­ocratiának átalános gyakorlati alkalmazása a communismus, és hogy a communismus az álladalom czéljával, az egyéni és családi szabadság és jól­lét lehető kifejlesztésével és tökéles­ülésével homlok­­egyenest ellenkezik. Vallom, hogy a politikai ábrándozók Istennek leg­nagyobb átkai, és hogy olly nemzet, melly magát azokra bízta, politikai kiskorúságát tanúsítja, és ha idején-korán ki nem józanodik, megbukik. Vallom, hogy azok, kik az öt millió készületlen magyart, a birodalomnak többi harminc­három­ millió­ja­

Next