Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-12-08 / 124. szám

Megjelenik e lap hétfőt kivéve min­dennap reggel. Félévi előfizetési ára helyben házhoz hordva, valamint vidéken postán küldve 8 ft­p­p.; az év hátralévő részére 2 ft 40 kr. p­p.;jövő év júniusa végéig 10 ftp.p. A hirdetések ára egy négyszer hasá­­bozott k­i­c­s­i b­e­t­ű­s sorért 4 kr.p. Pest, Szombat (MÁSOD-ÉVI FOLYAM.) 124. Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál, Magyarországon kí­vül a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál és helyben Pesten, Hatvani utcza 581 sz. a. első emeletben a kiadó- és szer­k­esz­tőhivatalban hol hirdetések is elfogadtatnak. Decemb. 8- 1849- A szerb vajdaság'. Ha a szerb hivatalos lapnak alább közlött nyilatkoza­tából következést lehet vonni a szerb közvélemény han­gulatára, mellyel ezen, a birodalmi kormányra nézve sok tekintetben alkalmatlan kérdésnek, egy közelebbi lapunk­ban adott legfelsőbb pátens általi megoldását fogadta, úgy azt kedvezőnek senki sem fogja állíthatni; sőt, a­mennyi­ben általa Magyarország amaz aldunai népességei még ki nem aludt harczához a villongásnak egy új eleme — a szerbek és horvátok közti gyű­lölség fölébredése — járult volna , az eredményt nagyon szerencsétlennek is kellene mondani. Mert lehet-e képzelni a birodalomra nézve gyá­szosabbat, mint ha azok, kik annak megtartásáért a legelső és legtetemesebb áldozatokat hozóknak hiszik, minden re­ményeikben megcsalalva és egészen kiábrándítva látják egyszerre magukat? A buzgó barátságtól a vakbuzgó el­lenségig csak egy lépés van : a kiábrándulás. —Egyébiránt ha a szerbek egykor igen felhangoztatott összes biro­dalmi érzelme most illy szint váltana, kétségbe lehetne hozni: valljon a Caesar felesége olly tiszta volt-e, mint hirdettetett? — Mert hódolva kell elismernünk az igazságot, hogy a ministérium ő felségé­nek mást nem tanácsolhatott, magának a mart. 4-ki alkot­mány legfőbb elveinek megsértése nélkül, mint a­mit a leg­felsőbb patens kimond. Azért a szerb vezetők csak maguknak tulajdoníthatják, ha tulcsigázott követeléseik az illő mér­tékre vonatnak vissza. Midőn ők Magyarországból a kar­­loviczi convent végzései szerint egy kis birodalmat akar­tak elfoglalni, talán nem volt kevésbé h­im­erikus és lé­nyegében különböző nemzeti buzgalmak törekvése, mint a magyar insurrectióé, midőn nemcsak egy Austriától kü­lönálló respublikál-e ? vagy monarchiát, hanem az egész Európa szabadságát is meg akarta alapítani. Mi magyarok már eléggé szerények lettünk, mert követeléseink nagy­sága ellen senki sem emelhet panaszt; szerb atyánkfiain van a sor, leszállni a magas paripáról és a birodalom egy­ségéhez, miért annyit áldoztak, mérsékelni önállósági vá­gyaikat. A V Voivodina nem fog külön korona-tartományt ké­pezni, miután ezt már a birodalmi alkotmány 72. §-a el­határozta volt, s ideiglenesen, m­íg törvényesen egybe­­gyűlt képviselői s a birodalom gyűlése végképp elhatás­­zandják : mellyik koronaországba legyen bekebelezve, csak egy kerületét teendi a tem­esi bánságnak , mellynek széke Temesvár. Baranya nem fog hozzá tartozni., Szerémnek csak rumai és illaki járása, Bácskának csak szerb népes­ségben túlnyomó vidékei, tehát hihetőleg a volt tiszai kor. kerület, Torontálnak is hihetőleg csak k i k i n d a i és Tö­mösnek verse ez i kerülete. Ezeket utóbbi rendeletek fogják elintézni, valamint a katonai határőrvidék sorsát is, melly különös rendeltetését végkép meg fogja tartani. A minister­ előadásban igen bölcsen ki van fejtve, miszerint a nemzeti egyenjogúság nem teszi fel a territo­riális elkülönzést és az csupán az egyház, iskola, községi élet és hivatali képességre vonatkozhatik gyakorlatilag, és hogy a szerb vajdaság határainak valamint históriai adatokban semmi nyomára nem lehetett találni a legszor­galmasabb búvárkodások után is, úgy azokat a népességi viszonyoknál fogva most sem lehetett kiszabni. A­mennyire a vajdaság illyszerű ideiglenes rende­zését a mart. 4-diki alkotmánnyal megegyezőnek és ám­bár ránk, magyarokra nézve sajnosnak, mindazáltal a­mennyiben a vajdai kerület képviselőinek további nyilat­kozása fen van hagyva, mégis jelen viszonyok közt termé­szetesnek és megnyugtatónak találtuk, éppen annyira nö­vekedett aggodalmunk a temesi bánság iránt történt ren­delkezés miatt. A birodalmi alkotmány e tartományt még hazánk ha­tárai között hagyta volt, és a 6. §. meghatározta, hogy egyes koronaország határait csak törvény változtathatja meg. Igaz, hogy a 87. §. birodalmi vagy országgyűlés hiányá­ban, előre nem látott és sürgetés szü­kségű rendszabályok hozatalát megengedi. Csupán az itt hát a kérdés: egy ország határainak megváltoztatása a törvény magasabb, vagy a rendszabályok alsóbb rendű kategóriájába tar­tozik-e ? Tökéletesen elismerve a ministeri előadás azon néze­teinek helyességét, miknél fogva a szerb nép szétszórt gyarmatait, külön és megszaggatott territóriummal korona­tartománnyá alakítani nem tanácsolta, nem tudjuk azokkal összeegyeztetni a temesi bánságnak az Ennsen alóli Au­­striába olvasztását. És ámbár tudjuk méltatni az ezen rendszabállyal egybekötött anyagi javítási c­élzatokat, mi­után azt hisszük, hogy azokat az eddigi politikai határok között, lehetséges lett volna eszközölni, csak azt óhajtjuk, hogy háruljon abból a birodalomra nézve nagyobb haszon, mint a sérelem , mellyet a magyar nemzet érez miatta ! A magyar koronatartományban a tanítás ideigl. rendezésének alapelvei. II. A- Az alapelvek 5-ik és 6-ik §-ban az elemi isko­lák­ és középtanodáknak az egyházzali szoros kapcsolata van kimondva; elismertetik a vallásbeli oktatás fontossága, s még olly helyeken is, hol a körülmények parancsoló ha­talmánál fogva több felekezetek együtt kénytelenek isko­lát állítani — a politikai vegyes községnek csak a gazda­sági ügyekre engedtetik befolyás. Az újabb korban túlnyomó hitelre vergődött a nézet, miszerint az iskolákat egészen függetleníteni kelljen a vallástól, s annak szolgáitól. A m. évi pesti országgyűlé­sen e nézet uralkodó hatalma alatt alkottatott egy t.javas­­lott. Mi keletkezésénél mindjárt kimondottuk, miszerint a létező viszonyok számba véve nincsenek, s tömérdek aka­dályokkal fog találkozni. A főrendek táblája is kivihetlen­­nek látván, vétójával élt, a 1.javaslatot visszavetette, s a meg sem született gyermek, majd senkitől sem sajnálva semmiségébe visszaesett. Nem akarjuk tüzetesen vitatni, a státusiskola jobb-e vagy a felekezeti iskola? — de Magyarhon körülményei között bizton,merjük állítani, nagyobb ellenszenvvel egy eszme sem találkozhatik, mint a státusiskola eszméje. Minden vallásfelekezet, minden népfaj — való vagy képzelt szabadságára intézett csapást szemlélne benne. A státus­iskola olly országban — mint Franczhon, hol egy nyelv, egy vallás van — lehet üdvös, — ellenkezőleg illy polyglott országban, mint a mienk. Épen azért elismeréssel tartozunk a kormány irányá­ban, hogy az iskolákat továbbra is felekezetieknek hagyta meg, s ezen általános szabály alól csak ott engedett kivé­telt, hol különben iskola sem lehetne, hacsak a külön fe­lekezetek egyesített erővel nem állítanak. Egyébiránt a felekezetességi ridegséget némileg mérsékli az, miszerint az iskola-felügyelők vallás-tekintet nélkül a világiakból fogván vétetni, az iskola didaktikai részére befolyást és egyformaságot az álladalom biztosít magának. A reál iskolákban igen helyesen eltérés van a kö­zönséges szabálytól, t. i. a felekezetességtől. Valóban czéltalan költekezés, sőt financziai szempontból kivihet­­­len is lenne, a reál iskolákat is felekezetenként szag­gatni meg ! A 8-ik­knek rendelete, miszerint mindenkor anya­nyelven történjék az oktatás — a dolog természetéből ön­ként foly, s a birodalmilag elfogadott egyenjogúság nél­kül is úgy kellene lenni. Mert zsenge korunkban anya­nyelven vagyunk csak képesek magunkhoz venni a szel­lemi tápot. E tekintetben kétségkívül hibázott a magyar, misze­rint iskolába és egyházba idő előtt feltolta a magyar nyel­vet s ez által a külön ajkunkban reactiót idézett elő. Eszünkbe jut ez alkalommal gróf Széchenyi István elhirált akadémiai beszéde, mellyben a magyar nyelvnek e r ö t e t e 11 terjesztése ellen hévvel kelt ki. Mi akkor is osztozunk véleményében, melly pedig az ellenzéki párt több nevezetes férfiaitól kigúnyoltatott. Az idő kiszolgál­tatta azóta az igazságot. E szempontból méltányoljuk a 12-ik §. d. pontja alatti rendelést, miszerint az iskolákban minden nyelvkénysze­­rítés megszüntetendő. E határozatban kezességet látunk arra is , miszerint a német nyelv által a magyar nem fog kiszórhatni. Mert hiszen minden nyelvkényszerítést kerülni kell! Nem is nyerne vele a német nyelv sem, épen úgy mint a magyar nyelv nem nyert, hahogy erőszakosan feltolatni czéloz­­tatnék. A magyar nyelv terjedését pillanatra megakasztot­ták ugyan az újabb szerencsétlen események, de az első meglepetés elmúltával kedvező változás álland­­ó. Ma­gyarország műveltebb néposztályaiban túlnyomólag kép­­viselték a magyarok. E körülmény a nyelv mellett is ke­zességet nyújt. Arra hogy a műveltebb körökben számosabb a ma­gyarság , elegendő bizonyságul szolgál a nagyobb tanuló ifjúság közötti arány. Jelenleg is a pesti egyetembe be­gyült ifjak a magyar nyelvet kívánták tanítási nyelvül, s ez tőlük természetesen meg sem tagadtatott. Csupán 12 hallgató számára tart a világtörténetek tanára külön lecz­­kéket német nyelven is. A 13-ik §. intézkedését szintén nem lehet nem he­lyeselnünk. Magyarországon kétségkívül aránytalanság­ban állott a tudós iskolákban mivelt ifjak száma a szük­séghez , kivált pedig a technikusokhoz képest. E volt oka, miszerint sok, különben jeles tehetség nem vívhatott ki olly sorsot, minőt érdemlett volna, s nem ritkán magának és másoknak terhére vált. Azért nagyon renden van fogyasztani a deák iskolák számát, a megma­­radandókat pedig tökéletesebb lábra állítani. A birodalmi ministeriumnak kedvező alkalma nyílik e mezőn az ország népe háláját biztosítani magának — esz­közölvén az iskolákban olly javításokat, minek már régen köz­hajtás tárgyai. A prókátori időszaknak a forradalom , mellynek pe­dig egyik táplálója ön­maga volt — véget vetvén — ezentúl csakugyan nem leend szükség annyi törvénytan­­székre. Az osztrák magánjog taníttatása , rendkívüli tanul­mány alakjában a mostani viszonyoknál fogva szükséggé vált. Mindazáltal most még csak másodrendű tantárgy le­het, minthogy az alkotmány levélben Magyarhon számára külön törvények alkotása van felhagyva , addig pedig a régiek csekély módosításokkal életben maradnak. Hátra van még szólanunk az utolsó szakaszról, melly­ben fontos kérdés gyanánt vettetik fel — a protestánsok iskolái közül kelljen-e és mellyeket álladalmi segéllyel el­látni? melly esetben a kormány befolyást követelne a ta­nítók kinevezésére is. A legfelsőbb felügyelési jogot egyébiránt — mint eddig, úgy ezentúl is — természete­sen mindenikre alkalmazandja. E kérdésre való felelet önkényt foly a protestáns vallás-felekezetek számára biztosított önállóságból. A bécsi, linczi békekötések, 1792. 26-ik t. sz. szerint a protestánsok maguk vezetik iskolai dolgaikat. S ez nem is lehet másként, hahogy a vallás szabad gyakorlatát, mint az utolsó évtizedekben — ezentúl is háborítatlanul meg­hagyni kívánják. Nincs is ok e tekintetben mitől tartani, miután még az örökös osztrák tartományokban is az új al­kotmánylevél minden felekezet számára alapítványaik sza­bad élvezetét, tanítási s tanulási szabadságot biztosított. Ezekre támaszkodva a protestánsok — legalább mi úgy hisszük — továbbra is ragaszkodni kívánnak önálló kormányzási s kezelési jogaikhoz, s néhány forint segély­ért olly nevezetes érvet, mint tanítók nevezése , feladni nem lesznek hajlandók. Csak­is azon esetben, ha a protestánsoknak továbbra is meghagyatik eddig élvezeti joguk iskoláik vezetésében, tulajdoníthatunk fontosságot az 5-ik §-án előforduló ren­delésnek, miszerint a felekezeti iskolákba más felekezet­­beli gyermektől sem tilthatni el a járást. Ez engedély következik ugyan a tanulási szabadság­ból. De előmozdítandja az iskolák közötti dicséretes ver­senyzést is, mindenik azon fogván igyekezni, hogy elő­nyei által minél több tanítványt édesgessen magához. Kü­lönösen szükségük van a protestánsoknak szorgalom és pontosság által kitűnni törekedni, minthogy egyik fenn­állási eszközük a tanulók által fizetett tanítási pénz. Ha egyébért nem, csupán e versenyzés szempontjából is méltó lenne a protestáns iskolákat eddigi szabad moz­gásukban meg nem háborítani. A külön felekezetbeli ifjaknak egy iskolába járása na­gyon sokat tenne a polgárok közötti annyira kívánatos egyetértés és szeretet megszilárdítására is. De ez eredmény csak úgy érezik el, ha szabad aka­ratból , s nem kényszerítésből történik. Midőn a protestánsok részére alapítványaiknak teljes és háboríthatlan élvezetét, mint vallási s iskolai szabad­ságaik következményét, egy­úttal azok hatalmas emel­tyűjét a dolog természetéből önként folyó szükségesség­nek tartjuk, ugyanakkor a viszonyosság elvénél fogva oda kell nyilatkoznunk, hogy a többi vallásfelekezetek alapítványai és tőkéi se vonassanak el rendeltetések ózdi­jától. Javasolja ezt a jövő eventualitásokra éber gondos­ság is. — A r. katholikusoknál eddig az egyház magának tar­totta fel a jogot, a laikusokat is képviselni, úgy véljük mindazáltal m­aguknak e jogoknak biztossága tekintetéből is érdekében állana a világiakat is meghívni s bebocsátani a kezelés s felügyelés gondjai hordozásába. Mint fenntebb is már kifejtettük, az osztrák biroda­lomban a felekezeti oskolák megtartását a létező viszo­nyok által motiváltnak tartjuk. Nem kétkedünk azonban kimondani, miszerint mi magunk sem tartjuk ez állapotot tökéletesnek. Mert ha az alapítványokat felekezeti különbség nélkül tömegesíteni lehetne, s a készből állítani a szükséghez

Next