Figyelmező, 1840. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)

1840-05-05 / 18. szám

276 érdekelne ? van-e ki a’ költészet’ felséges vol­táról meg nem győződött? Alig hiszem, ha csak nem valami száraz tözsérlelkü váz, vagy a’ hasznot és kárt hideg pontossággal számít­­gató lélek az, melly az élet’ prosaözönén fe­lülemelkedni nem tud, nem akar. De avatatlan kéz e’ szent tárgyakhoz ne nyúljon ! ’S bár ke­mény a’ szó, de ki kell mondanom: szerző olly kevés jeleivel lépett fel, nem mondom a’ költé­szeti tehetségnek, de csak a’mindennapi józan tapintatnak is, hogy az olvasó’kívánságait, bár­­milly szerények legyenek is azok, ki nem elé­gítheti. — Ha a’ múlt században lépett volna fel, talán tűrhető leendett olly mezőn, mellyen csak kevés virág díszlett, ’s ha nem is annyira ízlése mint jó akarata miatt; de most illy me­sékkel állam­ elő , miután Fáy és Czuczor olly jeleseket izleltettek meg velünk; ’s illy „köl­teményekkel“, miután füleink, hála költőink­nek­­ egészen más szellemi és nyelvi hangok­hoz szoktanak, hogy lágyan fejezzem ki maga­mat, megbocsáth­atlan szerénytelenség’ szeren­csétlen gondolatja volt. Érzi gyengéjét maga szerző is midőn mond­ja : ,,h­ogy a’ nagy nemeslelkű hölgy (kinek munkáját ajánlja) lelkét és nagy nevét képze­tben leh­etően felfogván, olly ritka erények­kel amalgamázott tükrözőkének találta, melly­­tű­l reményű jelen munkájának azon he­ Cv­eze­­tet kölcsönözhetni, mellyet voltak szerencsé­sek a’ Természet urától nyerni a’ tiszta víz partyán létező tárgyak, mellyeknek örök ké­peit lebegi vissza, annak pompás kristályzata“. Milly keresett szavak! milly fa lábon járás ! Előszavában is mentegeti magát azzal ,hogy a’ költészetben gyönyörködő Lélek, egyszer­re remekeket nem tud teremteni; hogy ő még csak élte tavaszában van; hogy fellengző kép­ző tehetsége kis méhecskeként ezer tárgyakra repked ’s bámulásra méltó tárgyakat láttatik ugyan felfogni, de a’ még csak ébredő ítélő tehetség nem képes azokat mozdulhatatlan a­­lapra helyheztetni; hogy ő még csak bimbó , mellynek bájoló kellemeit csak a’ melegebb le­vegő tárja ki“. Furcsa őszinteség, melly azt vallja, hogy „illy lélek’ szüleménye e’jelen könyvecske, melly két részekből áll, u. m.Me­sékből és Költeményekből“. De hasztalan min­den mentegetés, ref. csak egyet fogadhatna elégséges mentő oknak: ha szerző munkáját sajtó alá nem bocsátja. Mert ha van hajlandó­sága a’ verselésre, panaszolja el hegynek völgy­nek kínjait, írjon emlékkönyvekbe verseket, használja „tehetetlen muzáját“ (mint ő maga nevezi) alkalmi versezetekre, de a’ magyar ol­vasó’lelke ’s erszénye iránt viseltessék egy kis kímélettel. Fognak-e a’ szép remények, mely­­lyekkel biztat, valósulni, meghatározni nem merem, mert kételkednem kellene az emberi lélek’ haladásáról, de a’ jelen munkában, bár mint szeretne is ref., oroszlánkörmöt csaku­gyan nem lát. ’S van egy körülmény, melly igen csü­ggeszti e’ reményt, az t. i., hogy szer­ző már 1823ban egy kötet nefelejtset írt, ’s a’ h­iggadásra így elég ideje volt. Minden továb­bi bírálat helyett lássuk szerzőt magát néhány meséiben, a’ javából, ’s a’ rosszából. Mese 2. A Mészáros és Kutyája. Káromolta a’ mészáros kutyáját, miért nem kapaszkodik, az üsző füleibe? miért monda az: mivel az is állat, én is a’ vagyok, de majd el is felejtettem, hogy kegyed ád nékem kenyeret. — Jó lett volna az erkölcsi mondást, mellyet e’ mesébe rejt a’ szerző, világosan kitenni — mert a’ mese a’ mint most áll, azt is jelenthe­ti, hogy meggyőződésünk ellen is vakon kö­vessük annak parancsát, kinek lekenyerezet­­tei vagyunk. De másként is jobb volna, ha a’ mészáros figyelmezteti a’ kutyát arra, hogy ő ad neki kenyeret. Mese 6. A’ Rózsa. Bosszankodott a’ Rózsa, hogy miért kötötték őtet a’ többi alávaló virágokkal eggy tsomóba? Sok kevélyek szerették volna, ha részekre a’ Teremtő Légyen-e, különös világot alkotott volna. Elhervad pedig a’ ró’sa is, mint a’ legalább va­ló fii. — ’S ez talán legsikerültebb meséje. Mese 7. A’ Kisasszony és Szúnyog. Egy érzelgő Kisasszonyka, az est homályában, gitárja húrjain , szerelmit álmodozá el , ’s a’ szú­nyog hó szín kezeit, jól meg meg tsipé. Híjába űzé azt a’ szép magátol „Oh ! (így fejtegeté vizit­­tye okát) én Nagyságodtól mu’sikálni szeretnék ta­nulni de szerelmes is vagyok belé , valahányszor megcsípem, vegye forró csók helyett! én másként csókolni nem tudok“, így csókolnak sok szerelmes ifjak. — A’ mese magában is elég bírálat. Szegény ifjak!! Mese 16. Béka és a’ Halász. B. Ugyan halász bácsi, énekellye el csak kend azt a’ szép dalt, mellyet a’ minap, olly nagy öröm­mel hallgattam, kezdje csak el az én kedvemért! H. Oh! fertelmes teremtmény, majd főbe ütlek ez­zel az evezővel, még te az én dalolásomra ásito­­zol ! B. Mit? hát nem én vagyok e’ tónak fő Bir­tokosa? ’s kend csak Árendás! nem tudja a’köz­tünk való relatiót. Respect!!

Next