Figyelmező, 1840. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)
1840-05-05 / 18. szám
276 érdekelne ? van-e ki a’ költészet’ felséges voltáról meg nem győződött? Alig hiszem, ha csak nem valami száraz tözsérlelkü váz, vagy a’ hasznot és kárt hideg pontossággal számítgató lélek az, melly az élet’ prosaözönén felülemelkedni nem tud, nem akar. De avatatlan kéz e’ szent tárgyakhoz ne nyúljon ! ’S bár kemény a’ szó, de ki kell mondanom: szerző olly kevés jeleivel lépett fel, nem mondom a’ költészeti tehetségnek, de csak a’mindennapi józan tapintatnak is, hogy az olvasó’kívánságait, bármilly szerények legyenek is azok, ki nem elégítheti. — Ha a’ múlt században lépett volna fel, talán tűrhető leendett olly mezőn, mellyen csak kevés virág díszlett, ’s ha nem is annyira ízlése mint jó akarata miatt; de most illy mesékkel állam elő , miután Fáy és Czuczor olly jeleseket izleltettek meg velünk; ’s illy „költeményekkel“, miután füleink, hála költőinknek egészen más szellemi és nyelvi hangokhoz szoktanak, hogy lágyan fejezzem ki magamat, megbocsáthatlan szerénytelenség’ szerencsétlen gondolatja volt. Érzi gyengéjét maga szerző is midőn mondja : ,,hogy a’ nagy nemeslelkű hölgy (kinek munkáját ajánlja) lelkét és nagy nevét képzetben lehetően felfogván, olly ritka erényekkel amalgamázott tükrözőkének találta, mellytűl reményű jelen munkájának azon he Cvezetet kölcsönözhetni, mellyet voltak szerencsések a’ Természet urától nyerni a’ tiszta víz partyán létező tárgyak, mellyeknek örök képeit lebegi vissza, annak pompás kristályzata“. Milly keresett szavak! milly fa lábon járás ! Előszavában is mentegeti magát azzal ,hogy a’ költészetben gyönyörködő Lélek, egyszerre remekeket nem tud teremteni; hogy ő még csak élte tavaszában van; hogy fellengző képző tehetsége kis méhecskeként ezer tárgyakra repked ’s bámulásra méltó tárgyakat láttatik ugyan felfogni, de a’ még csak ébredő ítélő tehetség nem képes azokat mozdulhatatlan alapra helyheztetni; hogy ő még csak bimbó , mellynek bájoló kellemeit csak a’ melegebb levegő tárja ki“. Furcsa őszinteség, melly azt vallja, hogy „illy lélek’ szüleménye e’jelen könyvecske, melly két részekből áll, u. m.Mesékből és Költeményekből“. De hasztalan minden mentegetés, ref. csak egyet fogadhatna elégséges mentő oknak: ha szerző munkáját sajtó alá nem bocsátja. Mert ha van hajlandósága a’ verselésre, panaszolja el hegynek völgynek kínjait, írjon emlékkönyvekbe verseket, használja „tehetetlen muzáját“ (mint ő maga nevezi) alkalmi versezetekre, de a’ magyar olvasó’lelke ’s erszénye iránt viseltessék egy kis kímélettel. Fognak-e a’ szép remények, melylyekkel biztat, valósulni, meghatározni nem merem, mert kételkednem kellene az emberi lélek’ haladásáról, de a’ jelen munkában, bár mint szeretne is ref., oroszlánkörmöt csakugyan nem lát. ’S van egy körülmény, melly igen csüggeszti e’ reményt, az t. i., hogy szerző már 1823ban egy kötet nefelejtset írt, ’s a’ higgadásra így elég ideje volt. Minden további bírálat helyett lássuk szerzőt magát néhány meséiben, a’ javából, ’s a’ rosszából. Mese 2. A Mészáros és Kutyája. Káromolta a’ mészáros kutyáját, miért nem kapaszkodik, az üsző füleibe? miért monda az: mivel az is állat, én is a’ vagyok, de majd el is felejtettem, hogy kegyed ád nékem kenyeret. — Jó lett volna az erkölcsi mondást, mellyet e’ mesébe rejt a’ szerző, világosan kitenni — mert a’ mese a’ mint most áll, azt is jelentheti, hogy meggyőződésünk ellen is vakon kövessük annak parancsát, kinek lekenyerezettei vagyunk. De másként is jobb volna, ha a’ mészáros figyelmezteti a’ kutyát arra, hogy ő ad neki kenyeret. Mese 6. A’ Rózsa. Bosszankodott a’ Rózsa, hogy miért kötötték őtet a’ többi alávaló virágokkal eggy tsomóba? Sok kevélyek szerették volna, ha részekre a’ Teremtő Légyen-e, különös világot alkotott volna. Elhervad pedig a’ ró’sa is, mint a’ legalább való fii. — ’S ez talán legsikerültebb meséje. Mese 7. A’ Kisasszony és Szúnyog. Egy érzelgő Kisasszonyka, az est homályában, gitárja húrjain , szerelmit álmodozá el , ’s a’ szúnyog hó szín kezeit, jól meg meg tsipé. Híjába űzé azt a’ szép magátol „Oh ! (így fejtegeté vizittye okát) én Nagyságodtól mu’sikálni szeretnék tanulni de szerelmes is vagyok belé , valahányszor megcsípem, vegye forró csók helyett! én másként csókolni nem tudok“, így csókolnak sok szerelmes ifjak. — A’ mese magában is elég bírálat. Szegény ifjak!! Mese 16. Béka és a’ Halász. B. Ugyan halász bácsi, énekellye el csak kend azt a’ szép dalt, mellyet a’ minap, olly nagy örömmel hallgattam, kezdje csak el az én kedvemért! H. Oh! fertelmes teremtmény, majd főbe ütlek ezzel az evezővel, még te az én dalolásomra ásitozol ! B. Mit? hát nem én vagyok e’ tónak fő Birtokosa? ’s kend csak Árendás! nem tudja a’köztünk való relatiót. Respect!!