Figyelő, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-05-05 / 18. szám
_ MAGTAR % 310 _______________ Túl a nyugdíjkorhatáron „Hol lehet altiszt azt kutatja...’’ — írta József Attila, s e „kutatás" hátterében akkor még jobbára az állt, hogy az altiszt állás — nyugdíjas. Manapság már lényegében minden állás az! A társadalombiztosítás 1938-ban a lakosság 31 százalékára — 1964-ben pedig 97 százalékára terjedt ki, ami magában foglalja az öregségi, rokkantsági, özvegyi stb. nyugdíj-jogosultságot is. (Természetesen a jogszabályokban meghatározott, munkában eltöltött idő figyelembevételével.) Igaz, a havonta érkező összeg — különösen néhány nyugdíjas rétegnél — nem magas, noha a népgazdaság teherbíróképessége arányában időről időre többet juttatunk a munkában megöregedett vagy megrokkant dolgozóknak. Szélesebb érvénnyel 1959-ben rendezték a nyugdíjakat, részben emelve az összegeket, részben megszabva a saját jogú nyugdíjak alsó határát (500 forintban). Ez a rendezés akkor 430 ezer embert érintett és összesen mintegy 630 millió forinttal növelte a népgazdaság évi nyugdíj kiadásait. Az 500 forint alatti özvegyi nyugdíjakat 1963 január 1-től emelték 20 százalékkal. Ismeretes, hogy az országgyűlés februári ülésszakán bejelentették: idén július 1-től ismét emelik az 1959 előtt saját jogon megállapított, 1000 forint alatti nyugdíjakat. Érthető, hogy akiket nyugdíjrendszerünk közvetlenül, személyükben érint, azokat elsősorban az érdekli: milyen öszszeget kézbesít számukra a postás. Ha viszont országos, népgazdasági szempontból vizsgáljuk a nyugdíjrendszert , két fontos tényezőt kell figyelembe vennünk: egyrészt a nyugdíjakra kifizetett összegeknek különösen az utóbbi néhány évben gyors emelkedését, másrészt a nyugdíjazás és a munkaerőhelyzet összefüggéseit. A népgazdasági „főkönyv” kiadási rovatában ugyanis erőteljesen növekedtek az erre fordított összegek. Az utóbbi években általában évről évre 600—700 millió forint az emelkedés — több tehát, mint amennyivel az 1959-ben végrehajtott rendezés növelte a nyugdíjkiadások összegét! Évente 600—700 millióval több Mielőtt az emelkedés okait elemeznénk, tekintsük át a számokat. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1960-ban 4 milliárd 587 millió forint volt az országosan kifizetett nyug-íidíjak,járadékok összege — 1961-ben úgyszólván meredek az emelkedés: 5 milliárd 220 millió forint a kifizetett öszszeg, 1962-ben: 5 milliárd 801 millió, 1963-ban: 6 milliárd 412 millió és tavaly, 1934-ben már megközelítette a 7 milliárdot. A nyugdíjasok, száma évenként mintegy 60—70 ezerrel bővül; 1964- ben már csaknem 1,1 millió volt és idén 1 millió 143 ezer az állami és szövetkezeti nyugdíjas! Ami a nyugdíjasoknak az összes keresőkhöz viszonyított arányát illeti, erről képet ad a KSH 1963-ban végrehajtott, az 1960. évi népszámlálás adatait „továbbvezető” összeírása. (A népesség két százalékra kiterjedő mikrocenzus.) Eszerint 1963-ban a keresők 13,7 százaléka volt nyugdíjas, Összehasonlításként tegyük hozzá: 1930-ban 3,4 százalék, 1949-ben 5,5 és 1960-ban 8 százalék volt ez az arány. Különösen szembetűnő az emelkedés ha a nyugdíjas (mezőgazdasági és nem mezőgazdasági) munkások számát vetjük egybe az összes keresőkével. Az adatsor a következő: 1941-ben 2,5 százalék, 1949-ben 3,2 százalék, 1960-ban már 59 és 1963-ban 11,2 százalék. (A nyugdíjas szellemi dolgozóknak az összes keresőkhöz viszonyított aránya az 1911. évi 15 százalékról, 1903-ig mindössze 2,5 százalékra nőtt.)tossági sorrendben elsőként az áll a hirtelen „ugró” számsorok mögött, hogy ebben az időszakban a tsz-tagok is részesei lettek a társadalombiztosításnak és 1984-ig több százezren éltek is nyugdíjasjáradékos jogukkal. (1964 végi adatok szerint 316 ezer tsz nyugdíjas-járadékos volt az országban. A „járadékos” megkülönböztetés azt jelenti: ezek az idős vagy megrokkant dolgozók még nem szerezték meg — a tsz-ben eltöltött évek alapján — nyugdíjjogosultságukat.) A falusi lakosság viszonylagos „öregedése”, tehát az, hogy elsősorban a fiatalok mentek az iparba, a városokba, régen ismeretes társadalmi folyamat. De ezek a jól ismert tények is újszerű, szinte meghökkentő alakot öltenek, ha mindezt a nyugdíjazás — tehát a júliusi „elöregedés” végeredménye — oldaláról vizsgáljuk. A több mint háromszázezer tíz nyugdíjasnál-járadékosnál figyelembe kell venni még azt is, hogy náluk magasabb a korhatár mint a nem mezőgazdasági ágazatok dolgozóinál. Mit jelent mindez a népgazdaság „kiadási oldaláról” nézve? A tsz járadék — igaz — viszonylag alacsony, de itt több tényezőt is figyelembe kell venni. Egyrészt, ha a nyugdíjas vagy járadékos 1964 márciusáig lett tsz-tag, akkor korlátozás nélkül tehet szert jövedelemre a termelőszövetkezetben, nem is szólva a „háztájiban” szerezhető kiegészítő jövedelmekről. Másrészt ezek a tsz-nyugdíjak vagy járadékok is, egyelőre 316 ezren, tetemes kiadást jelentenek az állami költségvetésben, mérlegelve azt is, hogy a szövetkezetek, illetve a tsz-tagok társadalombiztosítási hozzájárulása a kiadásoknak csupán egy részét fedezi. A népesség ötöde Mindehhez tegyük hozzá: a lakosság „öregedése" nem csak mezőgazdasági, hanem az egész társadalmat átfogó folyamat! A KSH adatai szerint a teljes népességben a 60 évesek és ennél idősebbek aránya folyamatosan emelkedik. Ez a szám 1930-ban 9,8 százalék volt, 1949- ben már 11,6, majd 1960-ban: 13,8 és 1933-ban: 14,8 százalék! Nem árt ha a közeljövő várható adatait is megemlítjük: a Tervhivatalban kidolgozott munkaerőmérlegek számai szerint 1996-ig a munkaképes kornál idősebbek részaránya a népességben eléri a 19 3 százalékot! Némi általánosítással ez azt jelenti, hogy 1966-ban a teljes lakosság csaknem ötödét kitevő idős korúakról kell gondoskodni. Mindez aláhúzza és bizonyítja azt a bevezetőben említett tényt, hogy a népgazdaság nyugdíjakra fordított kiadása —a nyugdíjak emelése nélkül is— évről évre több száz millió forinttal növekszik. Természetes, hogy ezek a százmilliókmegilletik,a munkában megfáradt, a munkás élet után nyugdíjba vonult dolgozókat. Sőt, jó lenne, ha a jelenleginél többet is nyújthatnánk számukra, de ennek megítéléséhez azért nem lehet számításon kívül hagyni, hogy a széleskörűen kiterjesztett nyugdíjjog milyen méretű terheket ró a közösségre, a népgazdaságra. Említettük, hogy anyugdíjazás az immár 7 milliárdos évi kiadáson túl, közvetlenül érint még egy alapvető társadalmi problémát: az ország munkaerőhelyzetét. Tekintsük át ezeket az összefüggéseket is. ... És a munkaerőhelyzet ? Az OT már idézett munkaerőmérlege szerint a munkaképes kornál idősebb aktív keresők (tehát: az 55 éves és idősebb nők, a 60 éves és idősebb férfiak) száma 1961-ben fél millió volt, ami az öszszes keresők 10,7 százalékának feleltmeg. (Az idősebb korú lakossághoz viszonyítva ez 29,1 százalék — tehát a nyugdíjkorhatárt elérteknek hozzávetőleg a harmada volt aktív kereső.) A második ötéves terv időszakában azonban jelentős változások következtek be itt is. Már említettük a mezőgazdaság idős dolgozóinak kiválását a munkából. A nem mezőgazdasági ágazatokban 1961-ben 166 ezer idős, munkaképes kor feletti kereső dolgozott — számuk azóta csökkent, s a közeli években tovább mérséklődik. Ez azzal kapcsolatos, hogy az öregségi résznyugdíjhoz szükséges tíz évi munkában eltöltött időt ezekben az években töltik le azok, akiknek társadalmi „átrétegződése” az ötvenes évek elején ment végbe, akik tehát akkor léptek át a magánszektorból, vagy a háztartásból az állami, szövetkezeti munkahelyekre. (Teljes öregségi nyugdíjhoz — az 1959-ben életbelépett jogszabályok szerint —, idén már 20 évi szolgálati idő igazolása szükséges, s 1970-ig ez a kötelező idő 25 évre emelkedik, de mivel ilyen „távol” az ötvenes évekbenátlépett”, idősebb dolgozók úgysem közelíthetnek meg, sokan a legalább 10 éves feltételhez kötött öregségi résznyugdíjat választják.) A létszámcsökkentés, általában a termelékenység emelésének hangsúlyozottabb követelménye egész sor iparágban, vállalatnál arra mutatott rá, hogy van felesleges munkaerő, másutt viszont továbbra is jelentős a munkaerőhiány. Mindebből az következik, hogy általános, országos érvénnyel nem lehet megszabni, hol mennyi nyugdíjkorhatárt elért dolgozót célszerű tovább foglalkoztatni; ezt kizárólag a helyi munkaerőigények, illetve az érintett dolgozók produktivitása határozhatja meg. munka — a korhatár után Annyi azonban általános érvénnyel is megállapítható, hogy nem helyeselhető, ha a korhatárt elért dolgozót — függetlenül attól, hogy szakmai tudását, tapasztalatait a vállalat értékesen kamatoztathatja-e — „automatikusan’ nyugdíjba küldik. Sokhelyütt tapasztalható ennek az ellenkezője is, különösen a nyugdíjasok részfoglalkoztatásánál, az úgynevezett „500 forintos” állások elbírálásánál — ezt olykor „szociális” indokokkal, a vállalat termelési igényeitől függetlenül engedélyezik. Kétségtelen, hogy az esetek javarészében — természetesen ha az idős dolgozó egészsége engedi, s ha ezt maga is kéri —, kár megfosztani a népgazdaságé, a sok évtizedes tapasztalatoktól, a még magas teljesítménytől. Ilyen értelemben, tehát a népgazdaság munkaerő-igényeit mérlegelve szabályozzák a rendelkezések a nyugdíjasok foglalkoztatását. Erre ösztönöz az a jogszabály, hogy ha a korhatárt elért dolgozó továbbra is munkában marad, kérheti, hogy a korhatárt megelőző munkabérátlagok szerint állapítsák meg nyugdíját (tehát nem az idősebb kora miatt csökkent — bár a társadalomnak még hasznos — teljesítményei szerint.) Külön szabályok rendezik néhány szakmában azt a lehetőséget is, hogy — meghatározott időszakokban és kereseti határral — a teljes nyugdíjösszeg folyósításával vállalhatnak munkát az idős dolgozók, így van ez (esetenkénti szabályozással, engedélyezéssel) például idényben az élelmiszeriparban, a vendéglátóiparban, az építőiparban és amint már utaltunk rá, az 1964 márciusig tsz-taggá vált mezőgazdasági nyugdíjas is megkapja nyugdíját függetlenül attól, mennyi munkaegységet szerzett közben a termelőszövetkezetben. E jogszabályoknak, ha nem is a betűjéből, de a szelleméből voltaképpen minden vállalatra általánosíthatók következtetések. Az ugyanis, hogy — amint a népgazdaságban, éppen úgy helyileg, a vállalatoknál is — csak a körülmények, gondos mérlegelése, az érintett dolgozók személyes elbírálása adhat alapot a nyugdíjkorhatár utáni foglalkoztatásra! X. A. Xajtfényes bányák . Expportérdekeltségi kísérletek ' ’ K ■ Nyugdíjas-járadékos tsz-tagok Térjünk vissza most már az évi nyugdíjösszeg emelkedésének okaihoz. Fon A gazdaságirányítás rendszeréről írt .‡;*?[’:■&*•***S‚ß$■•;*?**CíHt? *