Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-12 / 19. szám
;■■■ 1 -------—■—:---------——----—r----------------------=-r;, ■«.—...w —r- . T»—>.-**‘‘f . -i --------,.. ..-----------------------------------------„ , .. „1 ____ . _ ________ BHE SZALÁMI KARRI ER Az átlag fogyasztó annyit tud a szalámiról, hogy nem romló, jóízű kolbászféle; a csemegeszalámi kilója a kiskereskedelemben 100 Ft., a télié 120 Ft , és gyakran nem kapható ... Közgazdasági szempontból azonban a magyar szalámi egész sor kevéssé ismert tulajdonságáról beszélhetünk. Így például: a magyar szalámi a világ élelmiszeripari élvonalába tartozó termék. Számos áru esetében azért harcolunk, hogy „elérjük", a világszínvonalat. A magyar szalámi viszont évtizedek óta a szalámik között a világszínvonalat jelenti. A külföldi konkurrensek szeretnének olyan minőségű és jóízű szalámit gyártani, mint mi. Sőt, külszalámik nem is különböznek a magyar szalámitól, különösen akkor, ha még a piros-fehér-zöld papírszalagot is ráteszik. Ízre azonban a magyar szalámi egészen más, mint például az osztrák, a jugoszláv és a román Ez a közkedvelt szalámi-íz nagymértékben függ a hazai takarmányoktól, sertésfajtáktól, a földtől és éghajlattól is. Mindezt együtt a külföldi szalámigyártók — nem véletlenül — eddig nem tudták reprodukálni. A magyar szalámira jellemző az a tény, hogy a szegedi gyár — amely gyártmányainak kétharmadát exportálja — az utóbbi 4 évben minőségi kifogás és kötbér nélkül teljesítette szállításait. Pedig hát csak 1970-ben több mint háromezerkétszáz tonna szalámit exportáltak. A szalámi tulajdonképpen Észak-Olaszországból ered. Az olasz szalámi szintén igen jó, de íze különbözik a magyarétól. Ott nem füstölik, hanem szárítják a terrméket és másként fűszerezik. Ennek következtében az olasz szalámi — bár szinténsertéshúsból készül — más ízű. A közép-európai piac — Nyugat-Németország, NDK, Ausztria, Csehszlovákia —, különösképpen kedveli a magyar szalámit. Emiatt egyes külföldi vállalatok azt írják saját gyártmányú szalámijukra, hogy „magyar módra készült”. (Sőt, van olyan külföldi gyár, amely magyar mangalicát vásárol a szalámigyártáshoz.) Exportnövekedés A szalámi különleges íze több kiváló egyedi tulajdonsággal párosul. Az egyik ilyen tulajdonsága, hogy hidegben, melegben, szinte korlátlanul eltartható, nem romlik. Ennek a sajátosságnak biológiai okai vannak, a 90 napig tartó érlelés idején a szalámi héját kívülről miserobaölő penicillinszerű nemes penész borítja. Ez átereszti a szalámiból a nedvességet, de nem engedi be a bomlasztó mikrobákat. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy szalámigyártó elődeink fél évszázaddal Fleming előtt felfedezték a „szalámi-penicillint”. Másik tulajdonsága: a gazdag vitaminés béltartalom. Az ízek és a béltartalom gazdagsága abból adódik, hogy a szalámi a nyers hús. A hús konzerválása füstöléssel, fűszerekkel, sóval megy végbe. A sertéshús-masszát, amelyből készítik, előzőleg nem főzték, nem sütötték meg, és benne megtalálhatók azok az értékes és ritka eredeti tápanyagok, amelyek egy része a konyhán, főzés közben múlhatatlanul felbomlik. Fontos közgazdasági tulajdonsága a szaláminak az exportgazdaságossága. 1 kg sertéshúsért, ha azt szaláminak feldolgozzuk és exportáljuk, kétszer annyi devizát kapunk, mint amikor feldolgozatlanul — félsertésként vagy élő sertésként — szállítjuk külföldre. Ezenkívül természetesen megtérül az exportárból a szalámigyártással járó nem csekély többletráfordítás is. A szalámi-export 1950-ben 394 tonna, 1970-ben pedig 5131 tonna volt. A szalámi-export növekedése 20 év alatt 13-szoros. Az értékesítésben a nyugati export aránya egyre nőtt, és az ötvenes évek 20 százalékáról 1970-ben csaknem 40 százalékra emelkedett. Drága , de viszik A belföldön forgalomba kerülő menynyiséget a fogyasztók megvásárolják, noha a jóval olcsóbb felvágottak is kaphatók. Ez a tény arról tanúskodik, hogy a szalámi hazai ára a mai keresetek mellett elfogadható. . Az államháztartás szempontjából is előnyösebb a szalámi forgalmazása, mint például a friss sertéshúsé. A szalámigyártás ugyanis nem kap állami ártámogatást. A fogyasztói árból a termelés összes költsége megtérül, és ha magas a gyártás termelékenysége — és ez magas —, akkor nyereséget is elérnek. (1969-ben például a szegedi szalámigyár 25,2, 1970-ben pedig 30 nap nyereségrészesedést fizetett.) Ezzel szemben a húsok árát az állami költségvetésből támogatják. Az ipar termelése 1938-ban 1620 tonna volt (1950-ben 1556 tonna), 1970-ben pedig 8625 tonna. A termelés tehát húsz év alatt több mint ötszörösére emelkedett. Annak ellenére, hogy az export gazdasági okokból sokkal gyorsabban nőtt, mint a termelés hazai 1 főre jutó fogyasztás is megháromszorozódott. A háború előtt 11 deka, 1970-ben viszont 33 deka volt az egy hazai lakosra jutó átlagos évi szalámifogyasztás. Ez a 33 dekás fejadag kevés, mert a mai, korántsem alacsony fogyasztói ár mellett is a lakosság jóval több szalámit fogyasztana — ha folyamatosan árulnák. Nem árt itt emlékeztetni arra, hogy a téliszalámi azelőtt sem volt egész éven át kapható. A neve, hogy „téli”, éppen ebből fakadt. Csak télen gyártották. Nyárra, amikorra fogyasztói ára a téli 2 (Folytatás a 2. oldalon) /C sőre a külföldi----------------------—————————----------------------——————— Valutaválság A múlt hét szerdáján az NSZK központi bankja megszüntette a dollár-felvásárlást, tehát a dollárvédelmi akciót, bezárt a Frankfurt am Main-i értéktőzsde, ideiglenesen megszűnt a DM tőzsdei árfolyam jegyzése. Ezek a lépések az NSZK-márka újabb felértékelésének lehetőségét tűzték napirendre, hiszen a tőzsdezárlat mindig ilyen horderejű intézkedéseket előz meg, ezt az 1969. évi márkafelértékelés krónikája is mutatta. A DM-felértékelés lehetőségét látszott erősíteni az is, hogy Schiller a hannoveri kiállítás megnyitásakor elmondott beszédében — ha homályosan is — utalt a valuták árfolyamrendezésének szükségességére. A nyugat-német tőzsde bezárását azonnal — láncreakcióként — London és Párizs kivételével majdnem minden jelentősebb pénzpiac követte.. Ez 1971. május 6-ra a nemzetközi pénzpiacon pánikot váltott ki. A DM bankközi árfolyama a dollárhoz a következőképen alakult: 1 dollár:3,57—3,60 DM. Ez azt jelenti, hogy az alsó intervenciós pontihoz (3,63) képest 1— 1,5 százalékkal kedvezőtlenebb dollárjegyzés alakult ki. Még erőteljesebb volt ez a különbség a svájci franknál, ahol 2— 2,5 százalékkal szakad el az alsó intervenciós ponttól a piaci dollár—frank árfolyam. (Meg kell jegyezni, hogy 1969- ben a DM felértékelését megelőző hasonló helyzetben az elszakadás mértéke sokkal nagyobb, több mint 5 százalék volt.) Az 1969. évi valutaválság óta először a dollár kedvezőtlen pozíciója miatt ismét meghaladta a szabadpiaci aranyár az uncia—40 dolláros színvonalat. A két felértékelés szempontjából várományos valutában, a DM-bem és a svájci frankban a napi pénzek kamata 2—2,5 százalékra zuhant. Lebegő DM-árfolyam . Az NSZK kormánya május 7-i ülésén tárgyalta a valutaválságot. A kormány üléséről kiszivárgott hírek szerint az NSZK egyedül nem lép a felértékelés útjára, hanem a Közös Piac tagországaival megtárgyalja a teeendő lépéseket, továbbá valószínűleg flotálóvá teszi a DM árfolyamát. Döntés született arról, hogy hétfőn megnyitják a frankfurti értéktőzsdét. (A flotáló árfolyam azt jelenti napjainkban, hogy az állam nem szavatolja az intervenciós pontokat, az árfolyam lényegében szabadon, a kereslet és kínálat alapján ingadozóvá válik. Ez már egyszer jelentkezett a DM 1969. évi felértékelését megelőzően és a példa pedig a kanadai dollár, amelynek flotációja ma már több mint másfél éves múltra tekint vissza. A Közös Piac május 8-án kezdődött minisztertanácsa több mint 20 órás vita után, vasárnap hajnalban zöld lámpát adott az NSZK kormányának arra, hogy a DM árfolyamát átmenetileg flotálóvá (lebegővé) tegye. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a flotáló árfolyam, mint közgazdasági kategória szembenáll az Európai Gazdasági Közösség általános gazdaságpolitikai koncepciójával és ezért annak funkcionálása csak átmeneti jellegű lehet. Az NSZK-t — Hollandia kivételével — a többi tagország valutapolitikai lépésben nem követte és fenntartotta azt a mechanizmust, amelyet a Nemzetközi Valutaalap a valutaárfolyam rögzített jellegére előírt. A hatok szombati ülésén ismét felszínre kerültek azok az ellentétek, amelyek a valutapolitikai kérdésekben fenállnak. Franciaország képviselői ismét hangsúlyozták, hogy a jelenlegi valutaválságért az USA a felelős, s természetesen az amerikai kormánynak kell megtenni a szükséges lépéseket, le kell értékelnie a dollárt. Az egyoldalú lépések továbbra is elodázzák a tőkés nemzetközi monetáris rendszer akut problémáit. Utalnunk kell arra, hogy az USA kormánya rideg, szemlélődő magatartásával figyeli az eseményeket, mintha a jelenlegi valutáris problémákért semmi felelősség nem terhelné. Az amerikai adminisztráció úgy véli, hogy a dollár világpénzszerepének tehetetlenségi nyomatéka ismét azok gondjaivá válik, akiik a hatalmas dollármennyiséget felszívták. A flotáló márkaárfolyam a dollár de facto leértékelését idézi elő a márkával szemben, de nem vált ki általános bomlást a nemzetközi monetáris rendszerben, valamint módot nyújt arra, hogy a nemzetközi elszámolások bizonyos jogcímeiben differenciált pozícióban kezeljék a dollárt. Továbbá, nem járna a nyugat-német dollárkövetelések lökésszerű értékcsökkenésével, amit egy márkafelértékelés automatikusan előidézne. Ilyen sokkszerű megoldás a nyugat-német devizatartalékok gyors megcsapolását jelentené és próbára tenné a nyugat-német gazdaság teherbíró képességét. Az NSZK kormányának szóvivője május 9-én, délután bejelentette, hogy a „lebegő” árfolyamot ideiglenesen kívánják (Folytatás a 8. oldalon). A nemzeti jövedelem termelése és felhasználása 1966—70-ben (5. oldal) Üzletpolitika és vállalati tervezés (4. oldal) Az öntödei termelés problémái (5. oldal) A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója A gépexport távlatai (7. oldal) Vége a holtszezonnak a mezőgazdaságban (19. oldal) (6. oldal)