Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-12 / 19. szám

;■■■ 1 -------—■—:---------——----—r----------------------=-r;, ■«.—...w —r- . T»—>.-**‘‘f . -i --------,.. ..-----------------------------------------„ , .. „1 ____ . _ ________ BHE SZALÁMI KARRI ER Az átlag fo­­gyasztó annyit tud a szalámiról, hogy nem romló, jóízű kolbászféle; a cse­megeszalámi kiló­ja a kiskereskede­lemben 100 Ft., a télié 120 Ft , és gyakran nem kap­ható ... Közgazdasági szempontból azon­ban a magyar sza­lámi egész sor ke­véssé ismert tu­lajdonságáról be­szélhetünk. Így például: a magyar szalámi a világ élelmiszer­ipari élvonalába tartozó termék. Számos áru eseté­ben azért harco­lunk, hogy „elér­­jük", a világs­zín­­vonalat. A magyar szalámi viszont évtizedek óta a szalámik kö­zött a világszín­vonalat jelenti. A külföldi konkur­­rensek szeretné­nek olyan minő­ségű és jóízű sza­lámit gyártani, mint mi. Sőt, kül­szalámik nem is különböznek a magyar szalámi­tól, különösen akkor, ha még a piros-fe­­hér-zöld papírszalagot is ráteszi­k. Ízre azonban a magyar szalámi egészen más, mint például az osztrák, a jugoszláv és a román Ez a közkedvelt szalámi-íz nagymértékben függ a hazai takarmá­nyoktól, sertésfajtáktól, a földtől és ég­hajlattól is. Mindezt együtt a külföldi szalámigyártók — nem véletlenül — eddig nem tudták reprodukálni. A magyar szalámira jellemző az a tény, hogy a szegedi gyár — amely gyárt­mányainak kétharmadát exportálja — az utóbbi 4 évben minőségi kifogás és köt­bér nélkül teljesítette szállításait. Pedig hát csak­ 1970-ben több mint háromezer­­kétszáz tonna szalámit exportáltak. A szalámi tulajdonképpen Észak-Olasz­­országból ered. Az olasz szalámi szintén igen jó, de íze különbözik a magyarétól. Ott nem füstölik, hanem szárítják a ter­­r­méket és másként fűszerezik. Ennek kö­vetkeztében az olasz szalámi — bár szin­tén­­sertéshúsból készül — más ízű. A közép-európai piac — Nyugat-Né­metország, NDK, Ausztria, Csehszlovákia —, különösképpen kedveli a magyar sza­lámit. Emiatt egyes külföldi vállalatok azt írják saját gyártmányú szalámijukra, hogy „magyar módra készült”. (Sőt, van olyan külföldi gyár, amely magyar man­galicát vásárol a szalámigyártáshoz.) Exportnövekedés A szalámi különleges íze több kiváló egyedi tulajdonsággal párosul. Az egyik ilyen tulajdonsága, hogy hidegben, me­legben, szinte korlátlanul eltartható, nem romlik. Ennek a sajátosságnak biológiai okai vannak, a 90 napig tartó érlelés ide­jén a szalámi héját kívülről miserobaölő penicillinszerű nemes penész borítja. Ez átereszti a szalámiból a nedvességet, de nem engedi be a bomlasztó mikrobákat. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy sza­lámigyártó elődeink fél évszázaddal Fle­ming előtt felfedezték a „szalámi-peni­cillint”. Másik tulajdonsága: a gazdag vitamin­és béltartalom. Az ízek és a béltartalom gazdagsága abból adódik, hogy a szalámi a nyers hús. A hús konzerválása füstö­léssel, fűszerekkel, sóval megy végbe. A sertéshús-masszát, amelyből készítik, elő­zőleg nem főzték, nem sütötték meg, és benne megtalálhatók azok az értékes és ritka eredeti tápanyagok, amelyek egy ré­sze a konyhán, főzés közben múlhatatla­nul felbomlik. Fontos közgazdasági tulajdonsága a szaláminak az exportgazdaságossága. 1 kg sertéshúsért, ha azt szaláminak feldolgoz­zuk és exportáljuk, kétszer annyi devizát kapunk, mint amikor feldolgozatlanul — félsertésként vagy élő sertésként — szál­lítjuk külföldre. Ezenkívül természetesen megtérül az exportárból a szalámigyár­tással járó nem csekély többletráfordí­tás is. A szalámi-export 1950-ben 394 tonna, 1970-ben pedig 5131 tonna volt. A szalá­mi-export növekedése 20 év alatt 13-szo­­ros. Az értékesítésben a nyugati export aránya egyre nőtt, és az ötvenes évek 20 százalékáról 1970-ben csaknem 40 száza­lékra emelkedett. Drága , de viszik A belföldön forgalomba kerülő meny­­nyiséget a fogyasztók megvásárolják, no­ha a jóval olcsóbb felvágottak is kapha­tók. Ez a tény arról tanúskodik, hogy a szalámi hazai ára a mai keresetek mel­lett elfogadható. . Az államháztartás szempontjából is előnyösebb a szalámi forgalmazása, mint például a friss sertéshúsé. A szalámigyár­tás ugyanis nem kap állami ártámogatást. A fogyasztói árból a termelés összes költ­sége megtérül, és ha magas a gyártás ter­melékenysége — és ez magas —, ak­kor nyereséget is elérnek. (1969-ben például a szegedi szalámigyár 25,2, 1970-ben pe­dig 30 nap nyereségrészesedést fizetett.) Ezzel szemben a húsok árát az állami költségvetésből támogatják. Az ipar termelése 1938-ban 1620 tonna volt (1950-ben 1556 tonna), 1970-ben pe­dig 8625 tonna. A termelés tehát húsz év alatt több mint ötszörösére emelkedett. Annak ellenére, hogy az export gazdasá­gi okokból sokkal gyorsabban nőtt, mint a termelés hazai 1 főre jutó fogyasztás is megháromszorozódott. A háború előtt 11 deka, 1970-ben viszont 33 deka volt az egy hazai lakosra jutó átlagos évi szalá­mifogyasztás. Ez a 33 dekás fejadag kevés, mert a mai, korántsem alacsony fogyasztói ár mellett is a lakosság jóval több szalámit fogyasztana — ha folyamatosan árulnák. Nem árt itt emlékeztetni arra, hogy a téliszalámi azelőtt sem volt egész éven át kapható. A neve, hogy „téli”, éppen ebből fakadt. Csak télen gyártották. Nyárra, amikorra fogyasztói ára a t­éli 2 (Folytatás a 2. oldalon) /C­ sőre a külföldi----------------------—————————----------------------——————— Valutaválság A múlt hét szerdáján az NSZK köz­ponti bankja megszüntette a dollár-felvá­sárlást, tehát a dollárvédelmi akciót, be­zárt a Frankfurt am Main-i értéktőzsde,­ ideiglenesen megszűnt a DM tőzsdei ár­folyam jegy­zése. Ezek a lépések az NSZK-márka újabb felértékelésének lehetőségét tűzték napi­rendre, hiszen a tőzsdezárlat mindig ilyen horderejű intézkedéseket előz meg, ezt az 1969. évi márkafelértékelés krónikája is mutatta. A DM-felértékelés lehetőségét látszott erősíteni az is, hogy Schiller a hannoveri kiállítás megnyitásakor elmondott beszé­dében — ha homályosan is — utalt a va­luták árfolyamrendezésének szükségessé­gére. A nyugat-német tőzsde bezárását azon­nal — láncreakcióként — London és Pá­rizs kivételével majdnem minden jelen­tősebb pénzpiac követte.. Ez 1971. május 6-ra a nemzetközi pénzpiacon pánikot váltott ki. A DM bankközi árfolyama a dollárhoz a követ­kezőkép­­en alakult: 1 dollár:3,57—3,60 DM. Ez azt jelenti, hogy az alsó intervenciós pontihoz (3,63) képest 1— 1,5 százalékkal kedvezőtlenebb dollár­jegyzés alakult ki. Még erőteljesebb volt ez a különbség a svájci franknál, ahol 2— 2,5 százalékkal szakad el az alsó in­tervenciós ponttól a piaci dollár—frank árfolyam. (Meg kell jegyezni, hogy 1969- ben a DM felértékelését megelőző hason­ló helyzetben az elszakadás mértéke sok­kal nagyobb, több mint 5 százalék volt.) Az 1969. évi valutaválság óta először a dollár kedvezőtlen pozíciója miatt is­mét meghaladta a szabadpiaci aranyár az­­ uncia—40 dolláros színvonalat. A két felértékelés szempontjából váro­mányos valutában, a DM-bem és a svájci frankban a napi pénzek kamata 2—2,5 százalékra zuhant. Lebegő DM-árfolyam . Az NSZK kormánya május 7-i ülésén tárgyalta a valutaválságot. A kormány üléséről kiszivárgott hírek szerint az NSZK egyedül nem lép a felértékelés út­jára, hanem a Közös Piac tagországaival megtárgyalja a teeendő lépéseket, továb­bá valószínűleg flotálóvá teszi a DM ár­folyamát. Döntés született arról, hogy hétfőn megnyitják a frankfurti érték­tőzsdét. (A flotáló árfolyam azt jelenti napjainkban, hogy az állam nem szava­tolja az intervenciós pontokat, az árfo­lyam lényegében szabadon, a kereslet és kínálat alapján ingadozóvá válik­. Ez már egyszer jelentkezett a DM 1969. évi fel­­értékelését megelőzően és a példa pedig a kanadai dollár, amelynek flotációja ma már több mint másfél éves múltra te­kint vissza. A Közös Piac május 8-án kezdődött minisztertanácsa több mint 20 órás vita után, vasárnap hajnalban zöld lámpát adott az NSZK kormányának arra, hogy a DM árfolyamát átmenetileg flotálóvá (lebegővé) tegye. Ugyanakkor hangsú­lyozták, hogy a flotáló árfolyam, mint közgazdasági kategória szembenáll az Európai Gazdasági Közösség általános gazdaságpolitikai koncepciójával és ezért annak funkcionálása csak átmeneti jelle­gű lehet. Az NSZK-t — Hollandia kivételével — a többi tagország valutapolitikai lépésben nem követte és fenntartotta azt a mecha­nizmust, amelyet a Nemzetközi Valuta­alap a valutaárfolyam rögzített jellegére előírt. A hatok szombati ülésén ismét felszín­re kerültek azok az ellentétek, amelyek a valutapolitikai kérdésekben fenállnak. Franciaország képviselői ismét hangsú­lyozták, hogy a jelenlegi valutaválságért az USA a felelős, s természetesen az ame­rikai kormánynak kell megtenni a szük­séges lépéseket, le kell értékelnie a dol­lárt. Az egyoldalú lépések továbbra is elodázzák a tőkés nemzetközi monetáris rendszer akut problémáit. Utalnunk kell arra, hogy az USA kor­mánya rideg, szemlélődő magatartásával figyeli az eseményeket, mintha a jelenle­gi valutáris problémákért semmi felelős­ség nem terhelné. Az amerikai adminiszt­ráció úgy véli, hogy a dollár világpénz­­szerepének tehetetlenségi nyomatéka is­mét azok gondjaivá válik, akiik a hatal­mas dollármennyiséget felszívták. A flotáló márkaárfolyam a dollár de facto leértékelését idézi elő a márkával szemben, de nem vált ki általános bom­lást a nemzetközi monetáris rendszerben, valamint módot nyújt arra, hogy a nem­zetközi elszámolások bizonyos jogcímei­ben differenciált pozícióban kezeljék a dollárt. Továbbá, nem járna a nyugat-né­met dollárkövetelések lökésszerű érték­­csökkenésével, amit egy márkafelértéke­lés automatikusan előidézne. Ilyen sokk­szerű megoldás a nyugat-német deviza­­tartalékok gyors megcsapolását jelente­né és próbára tenné a nyugat-német gaz­daság teherbíró képességét. Az NSZK kormányának szóvivője má­jus 9-én, délután bejelentette, hogy a „le­begő” árfolyamot ideiglenesen kívánják (Folytatás a 8. oldalon)­­. A nemzeti jövedelem termelése és felhasználása 1966—70-ben (5. oldal) Üzletpolitika és vállalati tervezés (4. oldal) Az öntödei termelés problémái (5. oldal) A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója A gépexport távlatai (7. oldal) Vége a holtszezonnak a mezőgazdaságban (19. oldal) (6. oldal)

Next