Figyelő, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-03 / 1. szám

FÓRUM ffl FÓRUM © FÓRUM © FÓRUM © FÓRUM © FÓRUM 2 Meliorációs táj­endexés menedék t­érül­etekkel A meliorációs fejlesztések keretében az eddig kialakított nagyméretű táblák­ban levő fasorokat, fa- és bokorcsopor­tokat, kisebb erdő-, rét-, legelőfoltokat és nádasokat felszámolták. A lekopaszí­­tott táj így sivataggá válik, ezáltal ■el­veszti régi arculatát, s a jelenleg meg­levő élővilágnak nagy részét. Az ilyen területeken nincs meg a lehetőség a biológiai védekezésben fontos fajok, illetve az ősi flóra és fauna megőrzésé­re, mert víz és erdő nélkül igen sok olyan faj kipusztul, amely a táplálék­láncolatban nélkülözhetetlen. Természeti értékeink megóvására je­lenleg a nemzeti parkokban, a tájvédel­mi körzetekben, továbbá egyéb védett területeken van lehetőség. A többi te­rületeken pedig elfeledkezünk a kör­nyezet védelméről. A fátlanná­­ vált nagyüzemi táblákban egyre nagyobb károkat okoz, hogy a szél elhordja az értékes termőtalajt, vele együtt a vető­magot, a műtrágyát és a gyomirtó szert. Az anyagok egy része az érintett táblák mellett a közeli táblákat is károsítja. Mindennek következtében szükség van az üzemekben a refugium (mene­dék) területek kialakítására, a táj védel­mére és fejlesztésére. Szükségesnek tartjuk, hogy a meliorációs fejlesztések előtt, illetve azok megkezdésekor a meg­levő fásított, erdősített területek védel­met kapjanak, és a mély fekvésű rétek, nádasok stb. területén a víztározók ki­építésének lehetősége előtérbe kerüljön, így alakulhatnak ki az állandó refugiu­­mok, ahol az erdőhöz, vízhez és gyepes területekhez kötődő flóra, fauna üze­mi védelem alá kerül. Bárándon például az Új Élet Mgtsz területén 1976-ban kezdődött az üzemi melioráció fejlesztése, ahol az I. és a II. meliorációs üzem területén végzett táblásítás után a szokásos módon fel­számolták a fásított­ területeket. Helyet­tük a nagyüzemi művelésre nem alkal­­­mas kisebb táblarészek fásítására ke­rült­ sor, így nagyrészt fátlanná vált a meliorált terület. Ez arra késztette az üzemet, hogy a meliorációhoz kapcsolódó környezet­fejlesztési tervet a DATE Termelés­­fejlesztési Intézettel elkészíttesse. A tervben az I. és II. ütem területé­nek nagyobb fásítása már előtérbe ke­rült, továbbá a meloráció III. ütemének területén a meglevő fásított és erdősí­tett területek védelmet kaptak. A mély fekvésű összefüggő rétek és nádasok te­rületét pedig a víztározó kiépítésére tervezetten, ezeken a területeken ala­kultak ki a refugiumok. Itt a vízhez és erdőhöz, illetve gyepes területekhez kö­tődő flóra és fauna üzemi védelem alá került. Az eddigi tapasztalatok alapján szükséges, hogy a meliorációk fejlesz­tése előtt vagy azok­ megkezdésekor ki­jelölésre kerüljenek az állandó refu­­giumterületek. A kijelölést úgy kell vé­gezni, hogy a mező-, erdő- és vadgaz­dálkodás mellett a környezetvédelem érdekei is előtérbe kerüljenek. A táblák­ban több helyen­ védelem alá és fejlesz­tésre kerülő refugiumok tájesztétikailag is előnyösek és jelentős gazdasági hasz­not hozó területek. Az ilyen területeken megtalálhatók a táj természeti értékét képviselő növény-és állatfajok. Ezek a refugiumok me­zőgazdasági szempontból háborítatla­nok, nagyrészt kis méretű területek is lehetnek,­­ahol az üzem elrendelheti, hogy e területeket kik látogathatják. Így az itt található ritka növények, to­vábbá a föld felszínén és a felszín alatt levő állatok (talajmikróbák) védelme biztosított. A vadgazdálkodás szempont­jából ezek a területek ugyancsak ideáli­sak. Fejlesztésük során vadgazdasági beruházásokra is sort kell keríteni, mi­vel védelmet nyújtanak a mezőgazda­­sági technológiák által károsított vad­fajoknak. Kívánatos, hogy a mezőgazdasági üze­mek az élőhelyként felhasználható és nagyüzemileg nem művelhető területe­ket vadgazdálkodás céljára adják át, és minél szélesebb körben segítsék elő az élőhelyek kialakítását. A felsorolt terü­leteken a környezetvédelem és a vad­­gazdálkodás célja együtt valósul meg, amiből a közvetlen környezetnek, a nép­gazdaságnak, s nem utolsósorban a kö­vetkező nemzedéknek egyaránt haszna lehet. Hosszú távon azzal is számolunk, hogy ezeken a területeken kialakulhat­nak olyan génrezervátumok, melyek a biotechnológiáik megvalósításához fel­­használhatók lesznek. Erdő-, mező- és vadgazdasági hasz­nosítású refugiumterületek kategóriá­jába azok a területek tartoznak, ahol a környezetvédelmi feladatok másodla­gosak, inkább az erdő-, mező és vad­­gazdasági hasznosítás kerül előtérbe. A nagyobb kiterjedésű, gyenge termő­képességű szántó-, rét- legelőterülete­ket erdősítés, továbbá a mély fekvésű rétek, nádasok — kivett területek — só­der- és homokbányák üzemi víztározóvá fejlesztés után hasznosíthatják. Az összefüggő, nagyobb erdőterületek erdőgazdasági hasznosítása hosszabb idő után jön figyelembe. Addig a vadgaz­dálkodás számára jól felhasználható te­rületként szolgálnak. Az üzemi víztáro­zók kiépítése, után a mezőgazdasági hasznosítás figyelembe jöhet, azt öntö­zésre, halasztásra és vízi szárnyas ne­velésére jól ki lehet alakítani. A szikes legelőterületek fásításának jó példáját láthatjuk Püspökladányban a November 7. Mgtsz területén. Ezt a fejlesztést a helyben működő Erdészeti Tudományos Intézet Kísérleti Állomása tervezte és irányította. Az intézet saját szikes területén 8 hektáron­ olyan arbo­rétumot létesített, ahol a világ minden­­fájáról származó, mintegy 1500 fa és cserje díszült, és ez egy ott élő fauná­nak a refugiuma. A meliorált területeken referenciát a hencidai Új Élet és a körösladányi Ma­gyar—Vietnami Barátság Mgtsz-ek szol­gáltatnak a refugiumok kijelölése és azok fejlesztése témakörében. A fel­soroltak megvalósításához és elterjesz­téséhez szükségesnek tartjuk az üzemi tenniakarás, a tudományos megalapozás és a jó szakmai kivitelezés mellé mind­azok támogatását, akik helyeslik a me­zőgazdasági üzemek területén és azok környékén a refugiumok megvalósítását. Dr. Köhler Mihály főmunkatárs DATE Termelésfejlesztési Intézete Debrecen Ennek­­következményeként az ellen­őrzés nem komplexitásra, hanem a ki­adott intézkedések végrehajtására kon­centrált. A hibák tehát sehogyan sem illettek bele a képbe, feledve azt az ős­régi tapasztalatot, miszerint a gazdaság­ban a siker mellett ott vannak a siker­telenség nyomai is. Valójában egy gazdaság még elmélet­ben sem állhat csupa kitűnő hatékony­ságú vállalatból. Ez a törekvés érhető tetten egy olyan idealizáló attitűdben, mely az alacsony hatékonyságú vállala­tok radikális csökkentését tűzte célul. Eközben az elérendő szint méréséhez bekalkulálta a­ rossz hatékonyságúakat is. Arról már nem is beszélve, hogy ez még elméletileg is abszurd, hiszen meg­valósíthatóság esetén egy ponton már­ a legjobbak közül kellene kiválasztani a „rosszakat”. Másfelől világszerte tapasztalható: a vállalatok elsősorban nem az alacsony hatékonyság miatt, hanem a folyamat megszakadása (likvidálás! hiány!) kö­vetkeztében kerülnek csődbe. A gyakorlati munkában tehát fontos annak felismerése, hogy a hibát elken­dőzni a legnagyobb hiba. Ez egyébként a pedagógiában alapelv. Mégis, nagyon nehéz erre még a vezetőket vagy éppen őket rávenni, hiszen az image-be ez nem fér bele. Mit szól a minisztérium, a párt­­bizottság stb. a hibákhoz? Ezért tapasz­taltam azt, hogy a belső ellenőrzés erős nyomás alá került, amikor a PM (ko­rábban a Bevételi — most az Ellenőr­zési Főigazgatóság) munkájában kezdte felhasználni ennek dokumentációját, így azután a hibákkal való azonosulás­ból semmi sem lett. Talán­ fcól­tam olyan felfogással is, hogy a hibákkal való azonosulás badarság. Bár nálunk a filozófia­ már a középfokú szaktudásnak is tartozéka, mégis nehéz megérteni, hogy tévedni emberi dolog. Pedig általában ezt azért elfogadják. De miért éppen egy olyan bonyolult fo­lyamatban, mint a gazdálkodás, ne len­ne hiba? Ezt már minél feljebb kerü­lünk a vezetési létrán, annál nehezebb elfogadtatni. Pedig, ha megváltoznak a feltételek és nem a puszta szimpátia az egyetértés, hanem az asztalra tett való­di eredmény lesz ez egyedüli minősítő, ha így alakul ki az a bizonyos image, akikor talán könnyebb lesz megérteni, de elviselni is sajá­t hibáinkat. Mi az azonosulás haszna? Ezt a veze­téstudomány az utóbbi évtizedekben feltárta. A vezetőképzés mostanában kezdi alkalmazni. Elsősorban is ez ve­zet a tárgyilagos és valósághű önérté­keléshez, mely minden vezetői magatar­tás előfeltétele. Ha megismerjük önma­gunkat, jobban érthetjük környezetün­ket. Emellett még­ a felismert hiba már félig kijavításra került. Ha tudjuk, mi a hiba, jobban látjuk a kijavítás mód­ját. Megismertet a környezettel. Reáli­san látjuk versenytársainkat, jobban tudjuk a jövőt befolyásolni. Végül, de nem kimerítve a sort, alapja a mások iránti bizalomnak. Valahogy embersé­gesebb lesz a munkahely, nő és hasz­nunkra válik a demokrácia. Ehhez azon­ban a tükörbe nézés bátorsága kell, mindenekelőtt a vezetők részéről. Az eszköz pedig: az ellenőrzés. A reál­­folyamatokra irányított általános fi­gyelem. Marosi János ny. vezérigazgató-helyettes Azonosulás hibáinkkal Lassan kibontakoznak a gazdálkodás új, szigorúbb feltételei. Ez múlhatatla­nul magával hozza az ellenőrzés módsze­­rének megváltozását általában, de a vállalaton belül is. Ez nagy jelentőségű, egyszersmind egyik legneuralgikusabb pontja a gazdálkodásnak. Nemcsak ná­lunk, de szerte a világban. Az olvasott szakember tudja, se szeri se száma a szakirodalomban az ellenőrzésről szóló írásoknak. A nagy kérdés: milyen a jó és haté­kony ellenőrzés? A válasz az első pilla­natban nem tűnik nehéznek, de amint a gyakorlat területére lépünk, számta­lan nehézséggel találjuk magunkat "szemben". Erre vallanak a hazai ellenőr­zésre vonatkozó írások is, melyek a re­form kezdete óta egyre erőteljesebben tükrözik az ellentmondásokat. Hosszú évek tapasztalatai­ alapján ma­gam is azok közé tartozom, akik a vál­lalati kép sajátos kialakításában látják az ellenőrzés nehézségeit. Az immár meghonosodott kifejezéssel élve, az „image’’ nem a piac ítélete, hanem az irányítás bizonyítványa. Még a közvéle­mény is főleg a gazdasági eredmények­től elvonatkoztatott információ alapján rangsorol. Éppen az utóbbi időkben okoz némi zavart, hogy korábban meg­ingathatatlannak hitt vállalatok kerül­tek bajba. Pedig n­yilvánvaló, hogy ott­­ is volt külső és belső ellenőrzés. Ha en­nek okait kutatjuk, gazdaságtörténeti ér­dekességként tűnik fel az az egyszerűsí­tésre való hajlam, melyet azután a di­­rektív irányítás idejében még tetéztünk, miszerint a hangsúly nem a reálfolya­matok tényezőiben van, hanem első­sorban az állam — 1948. után a párt és az állam — határozatai alapján dől el a gazdasági hatékonyság kérdése. Tyúk vagy tojás? Aki figyelmesen olvassa a Figyelőt, az az 1984/49. számban a következőkre figyelhetett fel: „A tervezés műhelytit­kai” című cikkben tájékoztatást ka­punk arról, hogy a középtávú tervvel (makro) összefüggésben — egyik gyenge pont a vállalati ma­gatartás prognosztizálásának alacsony színvonala, és hogy­­ a belső gazdasági folyamatok elő­rejelzése érdekében elengedhetetlen a várható vállalati magatartás feltérké­pezése. Néhány oldallal hátrább az Állami Fejlesztési Bank kötvény-árfolyamai kommentálása során már a következő­ket olvashattuk: „Nem nehéz e törekvés mögött felis­merni az új gazdasági szabályozók ha­tását, de a jelenség arra is figyelmez­tet, hogy a vállalati magatartás meny­nyire a központi szabályozás, és nem a valós piaci folyamatok hatása alatt áll.” Véleményem szerint tovább egysze­rűsíthető a téma, hiszen :— mind a Népszabadságban (1984. október 13.) közölt interjú Faluvégi La­jos min­iszterelnök-helyettessel, —­ mind a „Viták a tervezésről” (Fi­gyelő 1984/45) című cikkből egyértelmű, hogy nálunk, a piac szabá­lyozott, illetve, tervszerűen szabályozott, tehát nem valós. Ismertek továbbá a tervezők előtt a versenyviszonyok kiteljesedésénnek kor­látai is: — a világpiaci versenyképességünk gyengéi, — az importverseny korlátai, — a KGST-országokkal való kapcso­lataink megtervezett jellege, — a társadalmi korlátok. Higgyük el tehát, hogy a változó vál­lalati magatartás — az állami (központi) szabályozás hatása alatt áll és, hogy — a vállalatok is „prognosztizálják az állam várható magatartását”, amint ezt egyszer egy nagyvállalat közgazda­­sági főosztályvezetője a hogyan tovább kérdésemre találóan megfogalmazta. Más kérdés természetesen, hogy a gazdasági környezet jelentős változásai közepette a vállalati magatartás meg­határozása a vállalat számára is bonyo­lultabb lett. A kényelmes, lusta vállalataink re­ceptje közismert:­­ amíg lehetett, illetve lehet, volu­ment és árat növelnek, — ezt követi a termékösszetétel elő­nyös változtatására való törekvés, — utoljára marad a költséggazdál­kodás. Találóan állapítja meg Kónya Lajos a „Lehetőségek és buktatók” című cik­­kébez­ (Figyelő 1984/49.), hogy „Ez utóbbihoz azonban még idő kell, csak fokozatos javulásra számítha­tunk.” Ehhez kapcsolódik Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes már hivatko­zott interjúbeli megállapítása: „A vállalatoknak még mindig jócs­kán van módjuk arra, hogy a hanyag, rossz munkát, ,a pazarló gazdálkodás költségeit beépítsék áraikba.” Tisztelet a kivételeknek, meggyőződé­sem szerint vállalataink zöme arra tart, — amerre lehetősége van és — amerre kényelmesebb. A gazdálkodó szervezetek tervezési és gazdálkodási önállóságával való maximális egyetértésem mellett is azonban — elsősorban össztársadalmi érdekből — az a véleményem, hogy be­hatóan kell foglalkozni a vállalati ter­vezés műhelytitkaival is. A vállalati tervezés műhelytitkainak feltárása nélkül ugyanis a várható, vál­lalati magatartás feltérképezése siker­telenebb vállalkozás lenne. Az érvénye­sülő vállalati magatartás ugyanis jelen­leg bonyolult összetevők eredője, me­lyek az állami (központi) szabályozás csak egy — bár egyre jelentékenyebb — része. Az inflációval való együttélés, egy- egy más telephelyű gyár speciális gaz­dasági környezete, az esetleges leválási törekvések stb. külön-külön is eredmé­nyezhetik azt, hogy — nem lesz érdek" a vállalati tisz­tánlátás, — az állami (központi) szabályozás hatása megáll a vállalatnál. Tudom, hogy minden hasonlat sántít, de talán mégis igaz: — az állami (központi) szabályozások, azok változásai egy mozgólépcsőre léptetik a vállalatokat,­­ de a mozgólépcsőn is lehet csak állni, vagy még saját erőből is haladni. Azt meg lehet állapítani, hogy ki nem tud fellépni a mozgólépcsőre, és hogy mi lesz a mozgólépcső sebessé­ge... Ha majd az lesz prognosztizálható, hogy a vállalatok többsége, zöme a mozgólépcsőn saját erejéből is halad egy gyenge ponttal kevesebb akadálya lesz a középtávú terv megalapozásának. Reich Sándor mérnök Budapest A szerkesztőség, fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. 1985. JANUÁR 3.

Next