Figyelő, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

2 FORUM a FÓRUM is FÓRUM a FÓRUM a FÓRUM a FÓRUM Taurus-tömlők norvégiai olajvezetékekhez Visszatérve a magyar—norvég gaz­dasági kapcsolatokról szóló cikkükre (FIGYELŐ, 1985/42. sz.), megemlítem, hogy a Taurus hosszú ideje szállít különböző nagynyomású tömlőket Nor­végiába, amelyeket főleg az olajkuta­tási tevékenységben használnak fel. Pl. építés alatt áll az USA nevű kuta­tófúrásokat végző platform, amelyre az összes nagynyomású, nagyméretű tömlőt a Taurus szállította. A jövőben az olajtermelés területén is nagyobb lehetőségek nyílnak meg, a Taurus rövidesen megkezdi a 200 méter hosszú tömlőik gyártását, és ezekből nagy hosszúságú olaj- és gáz­szállító vezetékek is építhetők. A nagy hosszúságú vezetékek építé­sének azonban csak részfeladata a nagy hosszúságú hajlékony vezetékek legyártása. Ezeket a vezetékeket adott helyre kell tervezni, és el kell végezni a beszerelésüket is. Norvégiában van­nak olyan cégek, amelyek a szükséges engineering és szerelési-fektetési tevé­kenységet el tudják végezni. Ugyanak­kor a nagy hosszúságú, hajlékony ve­zetékek gyártása Norvégiában nincs megoldva, és nem is tervezik a gyár­tás megszervezését. A Magyarországon megvalósított nagy hosszúságú tömlő­gyártás és a Norvégiában rendelkezés­re álló offshore tervezési tudás, vala-m­int szerelési gyakorlat jól kiegészíti egymást. Az eddig lefolytatott tárgya­lások alapján pl. a Seanor Enginee­ring A. S. és a SubSea Offshore Ltd. érdeklődik az együttműködés iránt. Ez­zel az együttműködéssel lehetőséget látunk arra, hogy a Gullfaks és Ose­­berg mezőkhöz komplett vezetékrend­szereket szállítsunk. A vázolt elképzeléseknek azért van realitásuk, mert törekvés tapasztalható arra, hogy az olajtermelési tevékeny­séget norvég kézbe vegyék. Eddig ugyanis főleg angol és amerikai cégek termeltek ki olajat. A norvég cégek­nek csak kis részük van ebben a te­vékenységben, bár ez a részvétel is jelentős jövedelmet biztosít a norvé­g államnak. Ismeretes, hogy valamennyi, norvég vizeken működő termelőberen­dez­ésről a csővezetékek a környező or­szágokba szállítják az olajat és gázt, közvetlenül Norvégiában jelenleg egyetlen vezeték sem végződik. A jövőben változtatni kívánnak ezen a helyzeten, és így szerencsés időpontban jelentkeztünk elképzelé­seinkkel a norvég piacon. Koltai Péterné főosztályvezető Taurus Gumiipari Vállalat Egy füstölgés nyomán A FIGYELŐ 1985/41. számában meg­jelent „Nemcsak” című cikkre az aláb­bi választ adjuk: A Margitszigeten közlekedő 26-os jel­zésű autóbusz forgalmi csoportvezető­jével ismertettük a levegőszennyezés­sel kapcsolatos bejelentést, s egyben felhívtuk a figyelmet arra, hogy a vo­nalra beosztott járművezetők vezetési stílusát ellenőrizze. Az üzemegység vezetése a levegő­­szennyezés kiküszöbölésére intézkedett. Rendszeres ellenőrzési feladatok között szerepel a füstmérés, illetve a szüksé­ges jelzések megtételére a mérés so­ron kívüli elvégzésére. A tett intézke­désekkel az üzemegység biztosítja a levegőszennyezés megakadályozását. Kiss József BKV Sajtó- és Propaganda és Nemzetközi Szolgálat vezető Kontakta-hibák Teljesen egyet lehet érteni azzal az állásponttal, mely szerint a szanálási jegyzőkönyvek „nem éppen sikertörté­netek” (FIGYELŐ, 1985/49. száma). Különösen nem olyan időszakban, ami­kor egy ország várja feszült figye­lemmel a lehetségesnél is lassúbb ara­szolást a reform kétségtelenül nem tü­körsima útján. De kétségbeesnünk nincs okunk. Miért? A szanálást olyan „csodacégeik” is kiállták, mint a Rolls- Royce, a Chrysler, a Volkswagen és legutóbb az AEG és még sokan má­sok. A Kontakta-ügy kapcsán ideje le­vonni azt az immár két évszázados ta­pasztalatot, hogy az árutermelő társa­dalomban — egy szinten felül — szük­ségképpen van verseny, s ha már van, a mezőny nem állhat csak nyerőkből. Amikor a veszteségért felelősök után kutatunk, a régi kínai közmondással találkozunk, mely szerint: „A­ sikernek megvannak a boldog szülei, a sikerte­lenség apátlan-anyátlan árva.” Tanul­ság: amíg nem lesznek látványos bu­kások, vélhetően nem fog növekedni a feltűnően kevéss és hatékonyan (nem­zetközi mércére gondolok!) dolgozó vállalatok száma. A reálfolyamat lé­nyegéből adódik, miszerint: ahol fény van, ott árnyéknak is kell lennie. Kü­lönben nem látunk semmit. Van egy-két felemlítésre méltó kö­rülmény, melyet főleg a közeljövőben nagyobb számban megalakuló ipari vállalati irányító szervek figyelmébe ajánlhatunk. Mindenekelőtt a pénz, a vállalati szférában: tőke. A vállalati pénzt be kell fektetni, hogy a hozamával megvalósuljon a bő­vített szociaista újratermelés. Ha nem így van, hosszabb távon csak tengő­dés és tönkremenés jöhet — még a szocializmusban is. Az állam csak a­­ jóktól veheti el munkájuk eredmé­nyeit. Már tudjuk, hogy ez a fejlődés, legnagyobb, önmaga ellen ható ténye­zője. A másik, hogy a fizetőképesség­nek (likviditás) nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani, mint azt a technok­raták általában vélik. Ha a vállalatnak nincsen pénze vagy éppen sorban áll, az első reakció, pénzt, hitelt (idegen pénzt) kell sze­rezni. Igen ám, de még a szocialista állam sem ad (hat) korlátlanul és fő­leg kamat nélkül hitelt. E gondolatsor végén azt találjuk, hogy nem elég ter­melésben gondolkodni, biztosítani kell a pénzügyi folyamatosságot is. Az utóbbi évtizedekben ezt jelentősen el­hanyagoltuk és semmi sem lett a re­form egyik alaptételéből, miszerint a fejlesztésnek komplexnek kell lennie. A legjobbakat kivéve a forgóalapra még ma is kevés figyelmet fordítunk és főleg — gyakran az alaptevékeny­ség hozamát meghaladó kamatú — hi­telekkel fedezzük hiányát. A szanálások kapcsán látjuk világo­san azt, hogy a gazdálkodásban valami egészen rendkívülit valósítottunk meg: a tartalék nélkül való működést, leg­többször vegetálást. Ez is a reform egyik megsértése volt, hiszen a tarta­lék, mint a kockázatot is viselő vál­lalkozó jellegű­ vállalat legfőbb segítője, az átmenetek nehézségeinek feloldója, immár majd két évtizeden át a költ­ségvetésbe vándorolt. Talán nem téve­dés azt gondolni, hogy ez az egyik je­lentős tényező abban az általánosan élő gyakorlatban, hogy minden szabad forrást, tartalékot azonnal el kell köl­teni. A szanálások kapcsán jelentős ál­lami támogatásokat kell adni, mivel az importverseny hiánya, a szervezeti struktúrából származó monopolhelyzet rányomja bélyegét a gazdasági viszo­nyokra. Igaz, nálunk az egy főre jutó cső­dök száma nulla és a szanálásban is igen jó a helyezésünk. Kár, hogy én- Alulfizetett oktatók Az egyetemek és főiskolák, más költ­ségvetési intézményekhez hasonlóan, ne­héz anyagi helyzetben vannak. Ez igaz a szűkös beruházási lehetőségekre, a folyó fenntartás egyre nehezülő fel­tételeire, és egyre élesebben az okta­tók alulfizetettségére, amint erről a FIGYELŐ 1985/44. száma is beszámolt. Beruházási szempontból nem elha­nyagolható előrelépést jelent, ha a VII. ötéves terv ma ismert tervezetét jóvá­hagyják és az abban szereplő fejlesz­tések megvalósulnak (Eötvös L­oránd Tudományegyetem, Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem,­­ Janus Pannonius Tudományegyetem rekonst­rukciók, pedagógusképző intézmények fejlesztései, kollégiumépítések stb.). Az üzemelési feltételek már ma is kritikusak. Az intézmények nem képe­sek a költséginflációt gazdálkodással ellensúlyozni az elvárt mértékben. A felsőoktatásban oktatók főfoglalkozású alapbérének alacsony szintje egyrészt kialakította a kontraszelekció reális ve­szélyét. Másrészt azzal jár, hogy az oktatók kénytelenek az alaptevékenysé­gük színvonalát veszélyeztető mérték­ben a külön jövedelemszerzésre be­rendezkedni. A Művelődési Minisztérium megérti, hogy a tárcának is viselnie kell az or­szág nehéz gazdasági körülményeiből adódó következményeket. Ugyanakkor rendszeresen jelezzük a megfelelő fó­rumokon, hogy a felsőoktatásban sok tekintetben kritikussá vált­ a helyzet. Az egyre romló feltételek súlyosan ve­szélyeztetik jövőbeli érdekeinket. Te­kintve, hogy a Művelődési Minisztérium intézményei költségvetési intézmények, a tárca alapvető lehetőségei, a kiinduló feltételek az országos szintű döntéseik­től függnek. A költségvetés által biz­tosított lehetőséggel ugyanakkor lehet és kell is jobban gazdálkodni. Ezért a minisztérium jelentős figyelmet és ener­giát fordít arra, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközöket nagyobb mér­tékben a szükségletek szerint ossza el az intézmények­ben, pedig lehetséges és szükséges legyen a kapott eszközökkel való hatékony gazdálkodás­­nak sem a gazdaságra, sem az élet­színvonalra semmiféle pozitív hatása nincs. Marosi János ny. vezérigazgató-helyettes Szeged Fontosnak tartjuk, hogy növekedjék az intézmények önállósága és felelőssé­ge a gazdálkodás területén. Az intéz­ményi önállóság növelése gazdálkodási és jövedelmi kérdésekben nemcsak kényszerszülte tendencia, hanem hosz­­szú távon is helyes elv, ami egyben gazdaságirányítási rendszerünk egészé­nek változásaival is egybevág. Ma és a jövőben is szükség lesz arra, hogy a felsőoktatás maga is közreműködjön a fejlesztés feltételeinek megteremté­sében. Az intézmények, illetve egyes ok­tatók önálló jövedelemszerzési vállal­kozásai azonban megfelelő jogsza­bályi feltételeiket kívánnak, amelyek megalkotását a Művelődési Miniszté­rium sürgeti. Olyan szabályozásra van szükség, ahol harmonizálnak egymással az oktatói, az intézményi és az or­szágos érdekeik és mindez a felsőokta­tás színvonalának javítását szolgálja. Az­ intézményi és egyéni oktatói vál­lalkozásoknak szoros összhangban kell lenniük az oktatás és a kutatás szükség­leteivel. Egyrészt ennek gyakorlati-in­formációs bázisát kell, hogy növeljék, másrészt a megterem­tett anyagi felté­teleket is — meghatározott arányban — az oktatás-kutatás feltételeinek javítá­sára kell fordítani. A Művelődési Mi­nisztérium jó együttműködésre törek­szik a képzésben érdekelt más minisz­tériumokkal. Ez az együttműködés megítélésünk szerint jó a ciikikrven érintett Külkeres­kedelmi Minisztérium esetében is. A két minisztérium jogszabályok által meg­határozott munkamegosztás szerint lát­ja el feladatait a Kül­kereskedelmi Fő­iskola tevékenységét illetően. Nincs je­lenleg akadálya annak, hogy a Külke­reskedelmi Minisztérium — mint a cikk is jelzi — sokoldalú segítséget ad­jon a képzés színvonalának emelése, az anyagi feltételek javítása érdekében. Török Imre főosztályvezető Művelődési Minisztérium A bíróság álláspontja „A lakás . . . kis hibával, eladó” cí­mű cikkel (FIGYELŐ, 1985 48. sz.) kap­csolatban közlöm, hogy a lakásokra vo­natkozó kötelező jótállás bevezetését a Legfelsőbb Bíróság a lakásszavatossá­­gi perek tapasztalatainak 1982. évben Maradjon a tanácsoknál A FIGYELŐ 1985.46. számában a Ta­nácsok és a környezetvédelem c. ciikk felvetette azt a kérdést, hogy vajon a tanácsi apparátus képes-e megbirkózni a levegőtisztaság-védelem ellenőrzésének feladataival. A levegőtisztaság-védelemmel kap­csolatban új jogszabály készítése van folyamatban. Ennek előkészítése során többen nyilvánítottak véleményt: vál­lalatok, a HNF az MTESZ az OKHT felügyelőségei, valamint a megyei taná­csok. Megállapítható, hogy jelenleg se­hol nincsen olyan szervezet, amelyik az újabb feladatokat képes lenne ellátni. A feladatok ellátásának feltételeit — bár­hol szervezzék is azokat — meg kell teremteni. A tanácsok már eddig is vé­gez­­ek környezetvédelmi feladatokat. Ismeretes, hogy a megyei tanácsok szer­vezete keretében környezetvédelmi tit­károk működnek, akik — többek között — a terület környezetvédelmi felada­tainak összehangolásával, koordinálá­sával foglalkoznak. A környezetvédelmi feladatok ellátá­sát nem szabad tovább megosztani, mert ez csökkentené a munka hatékonysá­gát, nehezítené az állampolgárok el­igazodási lehetőségeit. Megjegyzem, a környezetvédelmi feladatok ellátása már nem is eléggé megosztott. A leg­utóbbi környezetvédelemmel is foglal­kozó fővárosi, megyei tanácselnöki ér­tekezleten is olyan vélemény alakult ki, hogy levegőtisztaság-védelmi feladato­kat a tanácsi szervezetben kell elhe­lyezni, egyidejűleg megteremtve a szük­séges személyi és tárgyi feltételeket. Dr. Szabó Károly főosztályvezető Minisztertanács Tanácsi Hivatala A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. készített és az illetékes gazdaságirá­nyító szerveknek megküldött összefog­laló elemzésében javasolta. Dr. Kálmán György Legfelsőbb Bíróság Kollégiumvezető-helyettes 1986. JANUÁR 2

Next