Figyelő, 1991. június-szeptember (35. évfolyam, 23-39. szám)
1991-06-06 / 23. szám
2 FÜST VAGY SUGÁRZÁS? „Atomkraft: Nein, Danke"— cseng vissza a fülembe környezetvédők 70-es és 80-as években hullámszerűen hol erősödő, hol halkuló, végül a csernobili baleset után megint csak harsogó jelszava. A környezetünk iránti aggodalom persze nemcsak jelszó, hanem mindenütt politikai kérdés is lett. A tudósok azóta is sürgető figyelmeztetései gyors és hatékony akciókért kiáltanak, hogy a globális felmelegedés vagy az üvegházhatás miatt — fogalmazzunk így — bizonytalan jövőjű bolygónk sorsát továbbra is irányítani tudjuk. Ami engem illet, noha nem vagyok „zöld”és eddig más színű mozgalmakhoz sem csatlakoztam, szintén aggódom. Általában is, és a nukleáris energiafelhasználás miatt is. Tudom, hogy az energiatermelés — és azon belül elsősorban a villamosenergia-termelés — alapvető a gazdaság működésében. És azt is tudom, mert tapasztaltam, hogy az energiatermelés környezetszennyezéssel jár. Ezért hajlok arra, hogy a lehetséges források közül azt kell választani, amely legkevésbé károsítja a vizet, a földet, a levegőt. Ilyen egyszerű lenne? Aligha. Olvasom a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egyik tájékoztatójában, hogy ha a tavaly atomerőműben termelt villamos energiát széntüzelésű erőműben állították volna elő, akkor csak a széndioxid-emisszió mintegy 40 százalékkal nőtt volna, nem beszélve az egyéb szennyezésekről. Riasztóan hangzik, de a másik oldalon Csernobil emléke kísért. Őszintén szólva nem bánom, hogy a döntés nem az én tisztem, mert a napnál is világosabb, hogy minden döntésnek — az igennek és a nemnek is — van rizikója, így aztán jobb híján egyelőre csak azt találgatom, hogy nem éppen tiszta levegőjű kis országunkban az immár politikailag is legitim környezetvédők milyen jelszót írnak majd zászlajukra a 90-es években. CÍMZETT: BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alulírott környezetvédő szervezetek örömmel tapasztalták az Önök eddigi következetes intézkedéseit, egyebek között a belvárosi közlekedési renddel (parkolással) kapcsolatban. Nagyra értékeljük azt az ökológiai érzékenységet, amelyet az önkormányzat tevékenysége révén érzékelünk. Ezért, bízva az Önök tisztánlátásában, kérjük, hogy vizsgálják meg újra és bírálják felül az ex-Fővárosi Tanácsnak a szilárd kommunális hulladékkal kapcsolatos programját, amely a megelőzés, a szelektív gyűjtés és a szétválogatás alapvető szempontjait teljesen figyelmen kívül hagyva, a hulladékégetés (megsemmisítés), mint egyetlen lehetséges megoldás mellett döntött. Legfontosabb érveink a következők. A korszerű hulladékgazdálkodás leglényegesebb és leghasznosabb eleme a „megelőzés”, azaz a hulladékkeletkezés megakadályozása, illetve mérséklése. Egyes termékek, különösen az indokolatlanul pazarló csomagolási módszerek (műanyagflakonok, dobozos sörök, üdítők stb.) és az egyszer használatos dömpingcikkek rendeleti korlátozásával, tiltásával azonnali és gyakorlatilag költség nélküli siker érhető el a hulladék csökkentésében. A hulladékégetők létesítése éppen ezt a hulladékcsökkentést teszi értelmetlenné, egyrészt, mert az égetők „gazdaságos üzemelése” állandó hulladékmennyiséget feltételez, másrészt mert éppen az egyik fő csökkentendő anyagcsoport, a csomagolóanyagok azok, amelyek jelentősen növelik a fűtőértéket. Manapság a hulladékgazdálkodás szerte a világon a környezetért (a jövőnkért) való felelősség tudatában, az újrahasznosítás elveit és gyakorlatát juttatja érvényre. Ezzel szemben a hulladék elégetése Földünk rohamosan fogyó nyersanyagkészleteinek esztelen pazarlását fokozza. Az elégetett hulladékkal lényegesen több energia vész el, mint amennyi villamos energia termelődik az égetőműben. Azaz a másodnyersanyagként való hasznosítás 5—7-szeres energiamegtakarítást jelent(ene) az elégetéssel szemben. Például, ha ugyanazt a papírmennyiséget hulladékpapírból állítjuk elő, akkor ötödannyi villamos energiára van szükség, míg alumíniumújrahasznosításnál huszadannyira. A háztartási hulladék messze a legdúsabb nehézfémtartalmú „fűtőanyag”, különösen igaz ez a szét nem válogatott, veszélyes anyagokkal teli budapesti szemétre. Európa nyugati részén, ahol a háztartási hulladékban lévő veszélyes komponensek (elemek, gyógyszerek stb.) szelektív gyűjtése megoldott, a legkorszerűbb hulladékégetők nehézfém-kibocsátása (kadmium, ólom, higany, horgany stb.) is 20—60-szoros (!) egy korszerű szénerőműhöz képest. Az égetéskor keletkező körülbelül 1800 különböző szerves vegyületnek csak mintegy 20 százaléka azonosítható és ezeknek is csak a töredéke mérhető. A szerves anyagok között rendkívül veszélyes idegmérgek is előfordulnak, mint például aromás klórszármazékok, dioxinok, furánok stb., amelyek a legprecízebb füstgáztisztító módszerekkel sem távolíthatók el! Ezeknek a vegyületeknek a súlyos egészségkárosító hatása köztudott, meggondolandó, hogy a 200—300 ezer tonna vegyes háztartási hulladék égetése során keletkező mérgesgázok légszennyezését el tudjuk-e még viselni! A tervezett hulladékégető beruházási költsége nagyságrenddel magasabb (14—16 milliárd forint!) az általunk javasolt megoldásnál. Elviselhetetlenül magas az üzemeltetési költség is. A fentiek azt bizonyítják, hogy a kommunális hulladékok elégetése a legdrágább megoldás és ökológiailag-társadalmilag is elfogadhatatlan. Az általunk javasolt kezelési módszer (megelőzés, szelektív gyűjtés, újrahasznosítás) olcsóbban, gazdaságosabban, ökológiai szempontból lényegesen kedvezőbben megoldaná a hulladék ártalmatlanításának kérdését. A megvalósításhoz ésszerűen megszervezett szelektív hulladékgyűjtésre, szétválogató és újrahasznosító technológiákra van elsősorban szükség. Az utóbbiak behozatalához gazdasági preferenciák megadása szükséges. Ahhoz, hogy a jövőre nézve is felelős döntés szülessen, új szemléletmódra van szükség, amelyet mi a Fővárosi Önkormányzat eddigi lépései alapján reményteli optimizmussal várunk. BÁLINT CSABA Reflex Környezetvédő Egyesület ZAJA PÉTER BME Zöld Kör NYVELT ERIK ELTE Természetvédelmi Klub Kifejezetten kedvező számunkra, hogy Bécs elutasította a világkiállítás közös megrendezését, mert rendkívül nagy volt annak veszélye, hogy „szegény szomszéd”-ként a bevétel morzsáihoz jutunk. De most már nekünk is döntenünk kellene, mert elképesztő az a politikai harc, amely a világkiállítás ürügyén a pártok között folyik. Könnyen juthat bárki olyan következtetésre, hogy a kormány azokon a területeken — külpolitika, KGST megszüntetése stb. — számíthatott eredményre, ahol a korábban megkezdett folyamatokat tovább folytatta. Az egyébként nem túl sikeres gazdaságpolitikájának ellentételezésére szükség van a társadalom mozgósítására. No nem azért, hogy a kormány meg ne bukjon, hanem azért, hogy a magyar gazdaság kikerüljön a válságból. Erre kiválóan alkalmas a világkiállítás megrendezése. Úgy tűnik, a fővárosi önkormányzat, mivel ezen a címen nem tud meggazdagodni, elutasítja a világkiállítás megrendezését és olyan ingatlanokért szeretne kisajátítási kártérítést kapni, amelyek még nincsenek is birtokában. Megítélésem szerint teljesen más nézőpontból kell kiindulni. Az érintett területet — csereingatlan ellenében — ki kell sajátítani és 1996-ig önálló közigazgatási területként kell kezelni. A külföldi kiállítók pavilonjaikat önmaguk építik, vagy bérmunkában építtetik. De zömében magyar anyagból és többségében magyar munkaerővel. Nehezen hihető, hogy a tengerentúlról szállítanak tömegesen építőanyagot. Amit egyébként — ha van megfelelő hazai ajánlat — akár védővámmal is lehet korlátozni. Tehát a téglába kerülő magyar agyagot értékesíthetjük valutáért. Azzal az építőipari munkással végeztetve, aki egyébként rövid időn belül potenciális munkanélküli. A szálláshelyek biztosítása teljesen külön kérdés. Az osztályon felüli szállodák építésére mindig van vállalkozó. Míg a japán forrásból erre a célra jelzett 2,5 milliárd dollár felhasználására több lehetőség van. Amennyiben ők építenek szállodákat, ehhez közművesített telkeket, munkaerőt és építőanyagot szükséges térítés ellenében biztosítani. Ez így akár exporttevékenységnek is felfogható. Amennyiben hosszú távú — alacsony kamatozású — kölcsönként bocsátják rendelkezésünkre, akkor fiatal házasok és nyugdíjasok számára a garzonlakások tízezrei építhetők, melyek — világkiállítási előhasznosításként — 120—130 ezer szálláshelyül szolgálhatnak. Természetesen ez és a meglévő kereskedelmi szálláshelyeink csak a látogató áradat 3—4 napos itt-tartózkodását teszi lehetővé. Következésképpen az üdülők és egyéb szálláshelyek igénybevétele is szükséges a vendégek 7—8 napra való marasztalásához. Gyakorlatilag ez az ország más térségeinek bekapcsolását is szükségessé teszi. A látogatók ellátását saját — esetenként már meglévő — mezőgazdasági termékfeleslegből lehet biztosítani. A felesleget úgy lehet felhalmozni négy év alatt, hogy mi az előző év termékeit fogyasztjuk. Olyan biotermelés fejleszthető ki, mellyel betörhetünk a külföldi piacokra. Akik itt megismerkednek speciális termékeinkkel, hazatérésük után keresni fogják az ottani piacon. Teljesen nyilvánvaló, hogy a hazai termelőknek nincs tőkéjük a raktárra termelés megfinanszírozására. Indokolt lenne egy önálló pénzintézetet létesíteni csak erre a célra. A raktárra termelés munkaerőt köt le, következésképpen a munkanélküliséget mérsékli. Az építkezések munkaerő biztosítása viszont a munkaerő ingázását további négy évre konzerválja. Ebbe központi beavatkozás is szükséges, hogy elsősorban a veszélyeztetett térségekből jöjjön a munkaerő. Neves ellenző közgazdászaink minduntalan a várható haszon bizonytalanságára hivatkoznak. Tételezzük fel, hogy reményeink ellenére a világkiállítás — a központi költségvetés szempontjából — nullszaldóra sikerül. Akkor mi a kockázat haszna? A felkészülés és lebonyolítás időszakában több százezer ember számára teremt munkalehetőséget. Tehermentesítve a költségvetést a munkanélküli-segély fizetése alól. Ez pont arra az időszakra esik, amikor a piac- és a szerkezetváltás rázúdul a magyar társadalomra. Rendkívül fontos annak tudatosítása, hogy ez csak átmeneti jellegű és lélegzetvételhez engedi jutni a magyar gazdaságot. Szándékaink szerint: a tudomány, az innováció, a kultúra, és az oktatás bemutatásával közép-európai hídfő kívánunk lenni és amennyiben támogatják törekvéseinket a kelet-nyugati kereskedelem egyik fontos kapujává válhatunk. KALOCSÁN ISTVÁN Ajka HÍDFŐ ÉS KAPU FÓRUM GAZDASÁGI HETILAP Főszerkesztő: dr. Varga György Főszerkesztő-helyettesek: dr. Follinus János, Vértes Csaba Olvasószerkesztők: Bertalanfy Judit, Varga András Műszaki vezető: Tóth Attila Művészeti szerkesztő: Paczkó János Tervezőszerkesztők: Babay Zsolt, Dávid Gábor, Toman János Fotó: Erdei Katalin Grafika: Fintor: Gerse László Dokumentáció: Kápolnai Györgyné Titkárságvezető: Kiss Jánosné Munkatársak: Fórum: Steiger Ödön Gazdaságpolitika: dr. Karsai Gábor Hétközben: Hajnóczy Árpád Társadalom: Fricz Tamás Vállalatvezetés: Meixner Zoltán Magyar gazdaság: dr. Becsky Róbert, Eiler Erzsébet, dr. Sebők Emília Vállalkozók — vállalkozások és Tőzsdevilág: Gallai Andrea Mezőgazdaság — Környezetvédelem: dr. Bonyhádi Péter Pénz- és tőkepiac: dr. Wiesel Iván, dr. Ferber Katalin, Fehérvári Erzsébet, Garamvölgyi István Nemzetközi gazdaság: Gömöri Endre A szerkesztőség címe: Budapest V., Alkotmány u. 10. levélcím: Budapest, Pf. 18. 1355. Telex: 22-66-13. Telefax: 132-2990. Titkársági telefon: 112-7664. Üzenetrögzítő 16 óra után: 111-7064. Munkatársak: 111-2014, 111-7064, 131-1302, 111-7201, 111-9664, 131-1564. Szedés és nyomdai előkészítés: Figyelő szerkesztősége Textline 5 rendszerrel CCS Hamburg ♦ ♦♦ Grafikai előkészítés, nyomás: SEMIC INTERPRINT Kft. Budapest Nyomdavezető: Molnár György HU ISSN 0015—086 X. Index: 25 283 Papír: FINNPAP, Helsinki ❖ ❖ ❖ SÜRGŐS HIRDETÉSEIT, ÜZLETI KÖZLEMÉNYEIT EGY HÉTEN BELÜL KÖZZÉTESSZÜK! HÍVJA A FIGYELŐ REKLÁMSZERKESZTŐSÉGÉT: 153-1935 131-0395, TELEFAX: 153-0106, ILLETVE A HÍRLAPKIADÓ HIRDETÉSI OSZTÁLYÁT: Telefon: 138-4669, 138-4707, 138-4456, Telefax: 138-3331 ❖ ❖❖ Kiadja a Figyelő Rt. Budapest V., Alkotmány utca 10. Telefon: 131-0395, 131-5372, 111-2137. Telefax: 153-0106 Felelős kiadó: Vince Mátyás, a Figyelő Rt. elnöke Ügyvezető igazgató: Doktor Ferenc Kiadóigazgató: Doromby Endre ❖ ❖❖ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlen befizetéssel, postautalványon, illetve átutalással a POSTABANK RT. 219-98636, HELIR 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldi terjesztés: Kultúra Külkereskedelmi Vállalat, Budapest I., Fő u. 32. Előfizetési díj: egy évre 1500 Ft, félévre 750 Ft, negyedévre 325 Ft. ❖ ❖❖ A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A Figyelőben megjelent írások másodközlésével kapcsolatban minden jogot fenntartunk. 1991. JÚNIUS 6.