Figyelő, 1991. június-szeptember (35. évfolyam, 23-39. szám)

1991-06-06 / 23. szám

2 FÜST VAGY SUGÁRZÁS? „Atomkraft: Nein, Dan­ke"— cseng vissza a fü­­lembe környezetvédők 70-es és 80-as években hullámszerűen hol erősö­dő, hol halkuló, végül a csernobili baleset után megint csak harsogó jel­szava. A környezetünk iránti aggodalom persze nemcsak jelszó, hanem mindenütt politikai kér­dés is lett. A tudósok azó­ta is sürgető figyelmezte­tései gyors és hatékony akciókért kiáltanak, hogy a globális felmelegedés vagy az üvegházhatás mi­att — fogalmazzunk így — bizonytalan jövőjű bolygónk sorsát tovább­ra is irányítani tudjuk. Ami engem illet, noha nem vagyok „zöld”és ed­dig más színű mozgal­makhoz sem csatlakoz­tam, szintén aggódom. Ál­talában is, és a nukleáris energiafelhasználás mi­att is. Tudom, hogy az energiatermelés — és azon belül elsősorban a villamosenergia-termelés — alapvető a gazdaság működésében. És azt is tudom, mert tapasztal­tam, hogy az energiater­melés környezetszennye­zéssel jár. Ezért hajlok arra, hogy a lehetséges források közül azt kell vá­lasztani, amely legkevés­bé károsítja a vizet, a föl­det, a levegőt. Ilyen egy­szerű lenne? Aligha. Olvasom a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egyik tájékoztatójában, hogy ha a tavaly atomerő­műben termelt villamos energiát széntüzelésű erő­műben állították volna elő, akkor csak a széndi­oxid-emisszió mintegy 40 százalékkal nőtt volna, nem beszélve az egyéb szennyezésekről. Riasztó­an hangzik, de a másik ol­dalon Csernobil emléke kísért. Őszintén szólva nem bánom, hogy a döntés nem az én tisztem, mert a napnál is világosabb, hogy minden döntésnek — az igennek és a nem­nek is — van rizikója, így aztán jobb híján egyelőre csak azt találgatom, hogy nem éppen tiszta levegő­jű kis országunkban az immár politikailag is le­gitim környezetvédők mi­lyen jelszót írnak majd zászlajukra a 90-es évek­ben. CÍMZETT: BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA A­lulírott környezetvédő szer­vezetek örömmel tapasztal­ták az Önök eddigi követ­kezetes intézkedéseit, egyebek kö­zött a belvárosi közlekedési rend­del (parkolással) kapcsolatban. Nagyra értékeljük azt az ökológiai érzékenységet, amelyet az önkor­mányzat tevékenysége révén érzé­kelünk. Ezért, bízva az Önök tisz­tánlátásában, kérjük, hogy vizsgál­ják meg újra és bírálják felül az ex-Fővárosi Tanácsnak a szilárd kommunális hulladékkal kapcsola­tos programját, amely a megelő­zés, a szelektív gyűjtés és a szétvá­logatás alapvető szempontjait telje­sen figyelmen kívül hagyva, a hul­ladékégetés (megsemmisítés), mint egyetlen lehetséges megol­dás mellett döntött. Legfontosabb érveink a következők. A korszerű hulladékgazdálko­dás leglényegesebb és leghaszno­sabb eleme a „megelőzés”, azaz a hulladékkeletkezés megakadályo­zása, illetve mérséklése. Egyes ter­mékek, különösen az indokolatla­nul pazarló csomagolási módsze­rek (műanyagflakonok, dobozos sörök, üdítők stb.) és az egyszer használatos dömpingcikkek rende­leti korlátozásával, tiltásával azon­nali és gyakorlatilag költség nélkü­li siker érhető el a hulladék csök­kentésében. A hulladékégetők létesítése ép­pen ezt a hulladékcsökkentést te­szi értelmetlenné, egyrészt, mert az égetők „gazdaságos üzemelése” állandó hulladékmennyiséget felté­telez, másrészt mert éppen az egyik fő csökkentendő anyagcso­port, a csomagolóanyagok azok, amelyek jelentősen növelik a fűtő­értéket. Manapság a hulladékgaz­dálkodás szerte a világon a környe­zetért (a jövőnkért) való felelős­ség tudatában, az újrahasznosítás elveit és gyakorlatát juttatja ér­vényre. Ezzel szemben a hulladék elégetése Földünk rohamosan fo­gyó nyersanyagkészleteinek eszte­len pazarlását fokozza. Az elégetett hulladékkal lénye­gesen több energia vész el, mint amennyi villamos energia termelő­dik az égetőműben. Azaz a másod­­nyersanyagként való hasznosítás 5—7-szeres energiamegtakarítást jelent(ene) az elégetéssel szem­ben. Például, ha ugyanazt a papír­­mennyiséget hulladékpapírból ál­lítjuk elő, akkor ötödannyi villa­mos energiára van szükség, míg alumíniumújrahasznosításnál hu­­szadannyira. A háztartási hulladék messze a legdúsabb nehézfémtartalmú „fűtő­anyag”, különösen igaz ez a szét nem válogatott, veszélyes anya­gokkal teli budapesti szemétre. Eu­rópa nyugati részén, ahol a háztar­tási hulladékban lévő veszélyes komponensek (elemek, gyógysze­rek stb.) szelektív gyűjtése megol­dott, a legkorszerűbb hulladékége­tők nehézfém-kibocsátása (kadmi­­um, ólom, higany, horgany stb.) is 20—60-szoros (!) egy korszerű szénerőműhöz képest. Az égetéskor keletkező körülbe­lül 1800 különböző szerves vegyü­­letnek csak mintegy 20 százaléka azonosítható és ezeknek is csak a töredéke mérhető. A szerves anya­gok között rendkívül veszélyes idegmérgek is előfordulnak, mint például aromás klórszármazékok, dioxinok, furánok stb., amelyek a legprecízebb füstgáztisztító mód­szerekkel sem távolíthatók el! Ezeknek a vegyületeknek a súlyos egészségkárosító hatása köztudott, meggondolandó, hogy a 200—300 ezer tonna vegyes ház­tartási hulladék égetése során ke­letkező mérgesgázok légszennye­zését el tudjuk-e még viselni! A tervezett hulladékégető beru­házási költsége nagyságrenddel magasabb (14—16 milliárd fo­rint!) az általunk javasolt megol­dásnál. Elviselhetetlenül magas az üzemeltetési költség is. A fentiek azt bizonyítják, hogy a kommunális hulladékok elégeté­se a legdrágább megoldás és öko­­lógiailag-társadalmilag is elfogad­hatatlan. Az általunk javasolt keze­lési módszer (megelőzés, szelek­tív gyűjtés, újrahasznosítás) ol­csóbban, gazdaságosabban, ökoló­giai szempontból lényegesen ked­vezőbben megoldaná a hulladék ártalmatlanításának kérdését. A megvalósításhoz ésszerűen meg­szervezett szelektív hulladékgyűj­tésre, szétválogató és újrahasznosí­tó technológiákra van elsősorban szükség. Az utóbbiak behozatalá­hoz gazdasági preferenciák meg­adása szükséges. Ahhoz, hogy a jövőre nézve is felelős döntés szülessen, új szemlé­letmódra van szükség, amelyet mi a Fővárosi Önkormányzat eddigi lépései alapján reményteli optimiz­mussal várunk. BÁLINT CSABA Reflex Környezetvédő Egyesület ZAJA PÉTER BME Zöld Kör NYVELT ERIK ELTE Természetvédelmi Klub K­ifejezetten kedvező szá­munkra, hogy Bécs elutasí­totta a világkiállítás közös megrendezését, mert rendkívül nagy volt annak veszélye, hogy „szegény szomszéd”-ként a bevétel morzsáihoz jutunk. De most már nekünk is döntenünk kellene, mert elképesztő az a politikai harc, amely a világkiállítás ürügyén a pártok között folyik. Könnyen juthat bárki olyan kö­vetkeztetésre, hogy a kormány azo­kon a területeken — külpolitika, KGST megszüntetése stb. — szá­míthatott eredményre, ahol a koráb­ban megkezdett folyamatokat to­vább folytatta. Az egyébként nem túl sikeres gazdaságpolitikájának ellentételezésére szükség van a tár­sadalom mozgósítására. No nem azért, hogy a kormány meg ne buk­jon, hanem azért, hogy a magyar gazdaság kikerüljön a válságból. Erre kiválóan alkalmas a világkiál­lítás megrendezése. Úgy tűnik, a fővárosi önkor­mányzat, mivel ezen a címen nem tud meggazdagodni, elutasítja a vi­lágkiállítás megrendezését és olyan ingatlanokért szeretne kisajá­títási kártérítést kapni, amelyek még nincsenek is birtokában. Meg­ítélésem szerint teljesen más néző­pontból kell kiindulni. Az érintett területet — csereingatlan ellené­ben — ki kell sajátítani és 1996-ig önálló közigazgatási területként kell kezelni. A külföldi kiállítók pavilonjai­kat önmaguk építik, vagy bérmun­kában építtetik. De zömében ma­gyar anyagból és többségében ma­gyar munkaerővel. Nehezen hihe­tő, hogy a tengerentúlról szállíta­nak tömegesen építőanyagot. Amit egyébként — ha van megfelelő ha­zai ajánlat — akár védővámmal is lehet korlátozni. Tehát a téglába kerülő magyar agyagot értékesít­hetjük valutáért. Azzal az építőipa­ri munkással végeztetve, aki egyéb­ként rövid időn belül potenciális munkanélküli. A szálláshelyek biztosítása telje­sen külön kérdés. Az osztályon fe­lüli szállodák építésére mindig van vállalkozó. Míg a japán forrásból erre a célra jelzett 2,5 milliárd dol­lár felhasználására több lehetőség van. Amennyiben ők építenek szál­lodákat, ehhez közművesített telke­ket, munkaerőt és építőanyagot szükséges térítés ellenében biztosí­tani. Ez így akár exporttevékeny­ségnek is felfogható. Amennyiben hosszú távú — alacsony kamatozá­sú — kölcsönként bocsátják rendel­kezésünkre, akkor fiatal házasok és nyugdíjasok számára a garzonla­kások tízezrei építhetők, melyek — világkiállítási előhasznosítás­­ként — 120—130 ezer szálláshe­lyül szolgálhatnak. Természetesen ez és a meglévő kereskedelmi szál­láshelyeink csak a látogató áradat 3—4 napos itt-tartózkodását teszi lehetővé. Következésképpen az üdülők és egyéb szálláshelyek igénybevétele is szükséges a ven­dégek 7—8 napra való marasztalá­sához. Gyakorlatilag ez az ország más térségeinek bekapcsolását is szükségessé teszi. A látogatók ellátását saját — esetenként már meglévő — mező­­gazdasági termékfeleslegből lehet biztosítani. A felesleget úgy lehet felhalmozni négy év alatt, hogy mi az előző év termékeit fogyasztjuk. Olyan biotermelés fejleszthető ki, mellyel betörhetünk a külföldi pia­cokra. Akik itt megismerkednek speciális termékeinkkel, hazatéré­sük után keresni fogják az ottani piacon. Teljesen nyilvánvaló, hogy a ha­zai termelőknek nincs tőkéjük a raktárra termelés megfinanszírozá­sára. Indokolt lenne egy önálló pénzintézetet létesíteni csak erre a célra. A raktárra termelés munkaerőt köt le, következésképpen a munka­­nélküliséget mérsékli. Az építkezé­sek munkaerő biztosítása viszont a munkaerő ingázását további négy évre konzerválja. Ebbe központi beavatkozás is szükséges, hogy el­sősorban a veszélyeztetett térségek­ből jöjjön a munkaerő. Neves ellen­ző közgazdászaink minduntalan a várható haszon bizonytalanságára hivatkoznak. Tételezzük fel, hogy reményeink ellenére a világkiállí­tás — a központi költségvetés szempontjából —­ nullszaldóra si­kerül. Akkor mi a kockázat hasz­na? A felkészülés és lebonyolítás időszakában több százezer ember számára teremt munkalehetőséget. Tehermentesítve a költségvetést a munkanélküli-segély fizetése alól. Ez pont arra az időszakra esik, ami­kor a piac- és a szerkezetváltás rá­zúdul a magyar társadalomra. Rendkívül fontos annak tudatosítá­sa, hogy ez csak átmeneti jellegű és lélegzetvételhez engedi jutni a magyar gazdaságot. Szándékaink szerint: a tudo­mány, az innováció, a kultúra, és az oktatás bemutatásával közép-eu­rópai hídfő kívánunk lenni és amennyiben támogatják törekvése­inket a kelet-nyugati kereskedelem egyik fontos kapujává válhatunk. KALOCSÁN ISTVÁN Ajka HÍDFŐ ÉS KAPU FÓRUM GAZDASÁGI HETILAP Főszerkesztő: dr. Varga György Főszerkesztő-helyettesek: dr. Follinus János, Vértes Csaba Olvasószerkesztők: Bertalanfy Judit, Varga András Műszaki vezető: Tóth Attila Művészeti szerkesztő: Paczkó János Tervezőszerkesztők: Babay Zsolt, Dávid Gábor, Toman János Fotó: Erdei Katalin Grafika: Fintor: Gerse László Dokumentáció: Kápolnai Györgyné Titkárságvezető: Kiss Jánosné Munkatársak: Fórum: Steiger Ödön Gazdaságpolitika: dr. Karsai Gábor Hétközben: Hajnóczy Árpád Társadalom: Fricz Tamás Vállalatvezetés: Meixner Zoltán Magyar gazdaság: dr. Becsky Róbert, Eiler Erzsébet, dr. Sebők Emília Vállalkozók — vállalkozások és Tőzsdevilág: Gallai Andrea Mező­gazdaság — Környezetvédelem: dr. Bonyhádi Péter Pénz- és tőkepiac: dr. Wiesel Iván, dr. Ferber Katalin, Fehérvári Erzsébet, Garamvölgyi István Nemzetközi gazdaság: Gömöri Endre A szerkesztőség címe: Budapest V., Alkotmány u. 10. levélcím: Budapest, Pf. 18. 1355. Telex: 22-66-13. Telefax: 132-2990. Titkársági telefon: 112-7664. Üzenetrögzítő 16 óra után: 111-7064. Munkatársak: 111-2014, 111-7064, 131-1302, 111-7201, 111-9664, 131-1564. Szedés és nyomdai előkészítés: Figyelő szerkesztősége Textline 5 rendszerrel CCS Hamburg ♦ ♦♦ Grafikai előkészítés, nyomás: SEMIC INTERPRINT Kft. Budapest Nyomdavezető: Molnár György HU ISSN 0015—086 X. Index: 25 283 Papír: FINNPAP, Helsinki ❖ ❖ ❖ SÜRGŐS HIRDETÉSEIT, ÜZLETI KÖZLEMÉNYEIT EGY HÉTEN BELÜL KÖZZÉTESSZÜK! HÍVJA A FIGYELŐ REKLÁMSZER­KESZTŐSÉGÉT: 153-1935 131-0395, TELEFAX: 153-0106, ILLETVE A HÍRLAPKIADÓ HIRDETÉSI OSZTÁLYÁT: Telefon: 138-4669, 138-4707, 138-4456, Telefax: 138-3331 ❖ ❖❖ Kiadja a Figyelő Rt. Budapest V., Alkotmány utca 10. Telefon: 131-0395, 131-5372, 111-2137. Telefax: 153-0106 Felelős kiadó: Vince Mátyás, a Figyelő Rt. elnöke Ügyvezető igazgató: Doktor Ferenc Kiadóigazgató: Doromby Endre ❖ ❖❖ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlen befizetéssel, postautalványon, illetve átutalással a POSTABANK RT. 219-98636, HELIR 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldi terjesztés: Kultúra Külkereskedelmi Vállalat, Budapest I., Fő u. 32. Előfizetési díj: egy évre 1500 Ft, félévre 750 Ft, negyedévre 325 Ft. ❖ ❖❖ A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A Figyelőben megjelent írások másodközlésével kapcsolatban minden jogot fenntartunk. 1991. JÚNIUS 6.

Next