Filmkultúra, 1981 (22. évfolyam, 1-6. szám)

1981-03-01 / 2. szám

szorítása nehezedett az alkotókra. Vajon ellen­álltak-e, s milyen sikerrel? A filmbeli IV. C-t válaszút elé állítja az igaz­gatóhelyettes: vagy folytatják homályos vesze­delmekkel teli „anarchikus” tevékenységüket, vagy legálisan szervezkedve, tárgyalások útján, közmegegyezéses formában kísérelik meg érde­keik érvényesítését. Ez a helyzetelemzés, ennek az alternatívának a felállítása azonban hamis. Elképzelni sem lehet ugyanis, hogy az olyan, totális rendbe szervező­dött, agyonhierarchi­­zált, egynemű struktúra, mint amilyen az iskola s annak képviselője, két veszély - az anarchikus lázadás és a szervezett ellenállás - közül az utóbbit választaná. Jenő, az igazgatóhelyettes azért szeretné for­mális szervezetbe szorítani az osztály lázadását, hogy ennek csakugyan veszedelmes méretet öltött informális szervezetét beépíthesse az ál­tala képviselt struktúrába, s így megfossza cél­jaitól, erejétől. Nyilvánvaló manipuláció, gon­dolhatjuk. Ám csupán gondolhatjuk, mivel a filmben mindebből semmi sem látszik, semmi sem hangzik el. Csupán sejthető, az eredmény­ből kikövetkeztethető, hogy mi történik, de maga a folyamat nem jelenik meg. Eltűnik, el­süllyed a privát érzelmek tengerében. Valójában mi kell az ilyesféle „beépítéshez”, hogyan mehet ez végbe ? Először is a meglevő, befogadó struktúra fel­tétlen túlerejére, szoros szervezettségére van szükség. A filmbeli iskola ebben bizony nem jeleskedik. A tanári karról kapott információ­ink éppen belső ellentétekre, szétesésre utalnak. Ám hogyan is lehetnének egységben, amikor csupa dimenziótlan ember, papírmasé figura kavargatja a kávét és veszekszik a tanáriban. Mindegyikőjükön ott a címke: én hisztériás vagyok, én modern, haladó, én stréber stb. Kiplakatírozott egyéniségük és vállalt szerepük nem esik egybe. A hivalkodóan autokrata igazgatóhelyettest például éppen az erőltetett basáskodás teszi könnyen kezelhető ellenféllé (vajha a valóságban is ennyire nyíltan ját­­szanák ki aduikat a partiban résztvevők!). Másodszor, meg kell változtatni az informá­lis csoport eredeti hierarchiáját. Vagy úgy, hogy eddig hallgatólagosan elismert vezetőit korrumpálják, vagy úgy, hogy eltüntetik, háttérbe szorítják őket, megfelelőbb személye­ket állítva helyükbe. Általában ez a lépés szokta kiváltani az érdekeltekből a legerősebb ellen­érzést, ezért ennek megszervezése követeli a legnagyobb körültekintést is. Márpedig a filmen mindennek nyoma sincs. Sőt, az igazgatóhelyettes­­ érthetetlen módon - óriási hibát vét: be sem megy az osztály kép­viselőválasztására. Hogy ennek ellenére még­sem­ K. Bélát, a tényleges vezetőt választják meg, annak csupán a rendezői intervenció az oka: az alkotók deus ex machinaként közbe­lépnek, egy eladdig jelentéktelen figurát, Ga­bit téve meg képviselőnek. Mi történik itt? Nem egyéb, mint az anyag utólagos korrekciója. Ha ugyanis K. Béla kerül az élre, az alkotók megoldhatatlan, vagy leg­alábbis nehezen megoldható konfliktusba ke­verednek. Azaz, valóságismeretük nem az át­gondoltságban csúcsosodott ki, de a nyilván­való eltérések „dramaturgiai” helyreigazításá­ban. A mélyebb, lényegi különbségeket a felszínen próbálták kiegyenlíteni, összemosni.

Next