Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1943-04-16 / 16. szám
A^Cselle Lajos válaszol Bubik Árpádnak te,ezdete*A "Búvik vaudeu. szavát készpénznek vettem... Bubik Árpád nemrég Budapestre érkezett. Kijelentette, hogy immár végleg búcsút mondott Berlinnek, s legfőbb óhajának engedelmeskedve, itt, Pesten kívánja életét leélni. A Gellért Szállóban vett ki lakást. Azután az egyik divatos étterembe meghívta a lapok színházi rovatvezetőit, Pussán kis ihvátságos eszmecserére. A menü második és harmadik fogása között bejelentette, hogy nem üres kézzel jött haza Berlinből. Színház-alapítási terveket is hozott magával. Azután nyilatkozott. Most már nem fehér asztal mellett, hanem az egyik nagy napilapban. Tizenöt pontban foglalta össze a nyilatkozatban a vádjait Cselle Lajos, a színészkamara főtitkára ellen. A pontokra osztott vádirat lényege az, hogy Cselle Lajos visszaélt annak idején a Kamaránál élvezett hatalmával, megrágalmazta őt a kamarai választmány előtt, hamis információt adott a választmány tagjainak, s Cselle kártékony működésének lehet betudni, hogy a Fővárosi Operettszínház és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad igazgatói székéből neki távoznia kellett. A nyilatkozat azt is tartalmazza, hogy Cselle Lajos egyszerűen meghamisította a kamara választmányi ülésének jegyzőkönyvét. s Mindaddig, amíg ön a kamara főtitkári székében ül, nagyon aggódom a magyar színészet, színészeink és munkásaink sorsa felett« — ezzel a melankólikus mondattal fejeződik be a nagy port felvert hírlapi nyilatkozat. Miután szóról-szóra és betűről-betűre elolvastuk Bubik Árpád nyilatkozatát, az ,,audiatur et altera pars“ elvénél fogva felkerestük Cselle Lajost, s megkérdeztük: mi a válasza Bubik Árpádnak? A kamarai főtitkár a következőket mondta: — Bubikot annak idején a legnagyobb bizalommal fogadtam, s bár a kamara akkori elnökének, Kiss Ferencnek némi bizalmatlanságot tapasztaltam vele szemben, mégis mindent elkövettem, hogy a segítségére legyek. Igyekeztem eloszlatni Kiss Ferenc bizalmatlanságát s majdnem azt mondhatnám, hogy tárt karokkal fogadtam Rubikot. Minden szavát készpénznek vettem. Javarészt ennek lehet betudni, hogy elnyerte előbb a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, majd a Fővárosi Operettszínház igazgatói stallumát. — Mikor rendült meg az a korlátlan bizalom? — Bizalmunk első ízben akkor szenvedett kisebb hajótörést, amikor a forgótőkéhez szükséges átutalás nem érkezett meg. Harmincezer márkáról volt szó, ennek az öszszegnek az érkezését jelezte Rubik, de az összeg csak nem akart megérkezni. A hiányt a Sziget Rt. kölcsönével kellett pótolni és a szezont elindítani. Aztán múlt az idő, sor került a Fővárosi Operettszínház nyitására. A harmincezer márkatovábbra is úgy viselkedett, mint eddig: nem akart megérkezni. Már novemberben fizetési nehézségek mutatkoztak, amit Bubik Árpád úgy hidalt át, hogy idegen tőkét szerzett. — Ez volt az a bizonyos Buzna-ügy? — Igen. Bubik bejelentette a Kamaránál, hogy keresztény tőkéstársat talált, a tőkés képviselőjeként dr. Buzna Pált jelentette be, akit gazdasági igazgatói, minőségben fel is vétetett a Kamarába. S mi történt ezután? Egy szép napon a tőkés panaszbeadványt intézett a Kamarához s ebből kiderült, hogy a tőkés egyáltalán nem tekintendő kereszténynek. A beadvány egyébként a segítségünket kérte a pénz visszaszerzésére, mire mi utasítottuk Rubikot, hogy fizesse vissza az igénybevett összeget. — Nyilván hiánytalanul viszsza is fizette . .. — Nem egészen. Mintegy húszezer pengővel kevesebbet fizetett vissza. Lehet-e ezek után csodálkozni azon, hogy a Kamara azzal az emberrel szemben, aki a keresztény átállítás jelszavával szerzett magának színházat és aki kizárólag ennek köszönhette pesti karrierjét, elvesztette a bizalmát ? Ettől kezdve visszavonultunk minden támogatástól. — Mit válaszol a nyilatkozatban közölt súlyos vádakra ? — A fentiekben nagy vonatkozásokban már megadtam a választ. Részleteiben: 1. Igazolni tudom, hogy Rubiknak egyik vállalatához sem volt elegendő saját tőkéje és mindig a berlini devizaközpont kiviteli engedélyével operált, de az ennél sokkal lényegesebbet: a Magyar Nemzeti Bank behozatali engedélyét soha nem láttuk. 2. Köztudomású tény, hogy azelőtt Rubik artistaügynök volt, viszont mindig csak a színházi múltját emlegette; a teljes információ érdekében volt tehát szükséges hangoztatnom az ő artistaügynöki pályafutását is. 3. Óriási kulturális érdemének tüntette fel, hogy pesti slágerdarabokat, amelyek mindig önmagukból találták meg az utat a külföld felé, százas szériákban játszotta Berlinben. De miért nem mutatott be magyar klasszikusokat, vagy a modernek közül azokat, amelyek kizárólag a magyar irodalmat reprezentálták s nem jelentettek üzletet is egyúttal? 4. Azt állítja Rubik, hogy soha nem láttam az ő üzleti könyveit. Tévedés! Láttam még 1981 novemberében egy nyers mérleget, amikor tőkéstársat keresett a színházhoz. Ezt a mérlegetSeregi Andor is látta, de úgy megrettent tőle, hogy azonnal visszalépett a társulástól. 5. Hogy a kamarai választimányi jegyzőkönyvet megheprisítottam? Nagy merészség ilyet állítani, amikor ebben az ügyben Rubik már feljelentést tett ellenem fegyelmi hatóságomnál és ott teljesen tisztázódott a szerepem. Ebben az ügyben egyébként a független magyar bírósághoz fordulok. — Azt állítja Bubik, hogy ő mindig pontosan fizette a gázsit, önre is hivatkozik ... — Elámulok azon a bátorságon, hogy Bubik Árpád tanúnak mer hívni engem a pontos gázsifizetésre! Nem fizette pontosan a gázsit! A társulatának volt tagjai ívet köröznek és írnak alá, amelyben bizonyítják, hogy a tagok és a zenekar tagjai is rendszeresen elkésve kapták a fizetést. Csak jellemzésül említem itt meg, hogy a Kamara képtelen volt elérni hogy Bubik a Fővárosi Operettszínház gázsibiztosítékát Hatezer pengőről tízezer pengőre egészítse ki a második margitszigeti vállalkozásához. Ennek a négyezer pengő különbözetnek a befizetését a kultuszminisztérium is többször megsürgette és mi is többször átírtunk ebben az ügyben, de hiába. Ezzel szemben például Orosz Barnának, a Fővárosi Operettszínház jelenlegi gazdasági igazgatójának 69.000 pengő biztosítéka fekszik az Kamaránál. — Végezetül mit mond a főtitkár úr Rubik támadására? — Nem vagyok bosszúálló és talán el is engedtem volna a fülem mellett az egészet. De mint volt világháborús, frontharcos katonát és mint többszörösen kitüntetett volt tisztet, mélységesen felháborított az a tény, hogy amikor vitéz Bánky Róbert, az Új Magyar Színház igazgatója éppen a fronton tartózkodik, akad ember, aki megpróbálja a lába alól a színházat kirántani. Végül még annyit, hogy a nyilatkozat Befejező passzusa csupa aggodalom a magyar szülészet sorsa felett. Miért aggódik Rubik úr? Azért mert ő húszévi külföldi távollét után egyszerre csak hazajön és itt nem szolgálják ki gondolkodás nélkül az ő üzleti érdekeit? Még szerencse, hogy hivatalos fórumaink és a magyar színészet tagjainak döntő többsége nem aggódik... Eddig szól Cselle Lajos nyilatkozata. Az ügy fölöttébb érdekes. Deák Zoltán