Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1943-09-24 / 39. szám
BESZÉLGETÉS A SZÁZÖTVENSZERES „TACSKÓIVAL Mészáros Ágival ÚJ SZEREPÉRŐL, A PAPRIKÁSCSIRKÉRÓL ÉS A HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓRÓL A színházi toronyórák még nem ütötték el a színházi estét, a hat órát, de Mészáros Ági alakja már feltűnik az Andrássy út forgatagában. Kalap nélkül jön e edse a pillanatban vidáfára kiránduló kislánynak nézhetnénk Hozzálépünk, megkérdezzük: — Örül a »Tacskó« nagy sikerének, a százhuszonöt előadásnak! — Pardon! — emeli fel mosolyogva, cseppet sem zordon tiltakozásra szavát — a vidéki szereplésekkel együtt a százötvenedik előadás felé taposunk)... Ami a boldogságomat illeti, azt nem lehet érzékeltetni és kifejezni eléggé. Négy éve vagyok a Nemzeti Színház tagja, de az ottani és a bérletekhez kötött műsorrend miatt nem alakulhatott ki ilyen nagy sikerem. Talán nem leszek szerénytelen, ha azt mondom hogy bár a nekem még ma is annyira kedves szerepem, az »Északiak» sikere előrevetette a »Tacskót sikerszériájának fényét, de enynyit nem reméltem... Vidéki színlapokat mutat . A kamaraszínházi együttes vidéki körútja még ma is úgy ál emlékezetemben, hogy ha nagyon szépet akarok álmodni, viszszaidézem az ottani tapsfergetegeket, mindennél inkábbizomban a nagyváradi hat előadást Ez a körösparti metropolis valóban úgy fogadott, mint Ady Endre városa. A művészet élet szép iránti szeretet extázisában azt értük meg, amit csak a békevilág színész-vándorai, valóságos virághegyeket dobáltak fel a színpadra. — Féltékenyek leszünk Váradra- kérünk valami szép dokumentumot a főváros szeretetéről is... Elgondolkozik pár pillanatra, azután felcsillanó szemekkel mondja: — Csak a legszebbet mondom el. Végignézte előadásunkat igen sok sebesült katona is. Egyik előadás után egyszerű, nehézírású levelezőlapot kézbesített nekem a posta, címzése csak ennyi volt: »A Tacskódnak Pesten.« Valamelyik pesti hadikórházban ápolt vidéki honvéd írta s arra kért, hogy a falun élő kislánya részére küldjem el a fényképemet■ A »Tacskó« természetesen boldogan teljesítette a meghatóan kedves kérést... — Új szerep! — A »Tacskó« után, amely előreláthatólag a »Tartuffe« bemutatásáig, október elejéig marad műsoron, a legközelebbi szerepem Malter Károlynak, a kitűnő erdélyi írónak »Örökmozgó” című darabjában lesz, d© már a Nemzeti színpadán. Egy feltaláló ezermesterről szól a darab s az én szerepem ugyanolyan lesz, mint a Niccodemi-darabban, vidám és szomorú színekből felépített leányfigurát alakítok■ — Ennyit a színpadról, mire készül fümön? — Semmire! — mondja ki» sóhajjal — Úgy látszik, nem vagyok elég cukros baba s ami szerep pedig nekem volna jó, azt még nem íratták meg a filmesiek. Utoljára a »28-as«-ban lépten fel... — így tehát_ rossz véleménye van a magyar filmről! — tesszük fel a kérdést. — Nincs nekem semmilyen, már csal azért sem, nehogy azt higyjék, hogy én elfogultságból mondok rossz véleményt. — Mégis mi a nagy vágyai, mit szeretink eljátszani a színpadon! Nevet, majdhogynem »tacskósan csapkodja térdeit, amint válaszol: — Nem akarom eljátszani sem Jusit a »Romeo és Juliá*-ban, sem Évát »Az ember tragédiájáéban. Jó nekem Mészáros Ági szerepköre is... És a csendes, szolid háziasszonykodlás... — Csak nem! — De igen, ha a színpad és a próbák nem foglalnak le, a legkedvesebb passzióm a főzés. Már egész jól beletanultam ebbe, a mai háborús világban nagyanyáink főzés-művészeténél sokkal ördöngősebb mesterségbe. Már nem csak a főzésbe most beletanuló ifjú asszony egyszerű receptjeivel bajlódom, hanem az egészen komplikált szószokat is el tudom készíteni. — És há ebben a legfőbb kritikusa! — A férjem . . . — Árulja el nekünk, hogy mi a konyhaművészetének legféltettebb titka! Mészáros Ági a válaszadás előttkis hadműveleti szünetet tart. Tekintete végigpásztáz kissé az Andrássy-úti Mattiannis palotasorokon és a nyáriasan égen, azután felénk súgja: — A töltött tészta, tudja, úgy Sokrétegesen, zsírral bőven meglocsolva és a relniben pirosra sütve és a paprikás csirke jó tocsogóban, friss zöldpaprikával ízesítve és vastag tejföllel nyakonöntve... Az előadásmód szuggesztív erejével is meggyőz bennünket főzési tudományáról. Nem áruljuk el, de látatlanba receptjeinek hívévé szegődünk. — Igen, — mondjuk — így könnyű a boldog házasság évfordulóit kivárni. Mikor is lesz az első! — Óóó! — pironkodik Ágika művésznő — majd csak februárban. Addig még fejlesztem a főzéstudományomat, mert az évfordulós lakomát teljes egészében magam akarom elkészíteni s ez lesz a »Tacskó« után a legszebb szerepem... .... Kulcsár László Őszintén Türk Bertával fiatalságról, Vitairól stb. A nézőtéren halálos csend. Türk Berta szólózik a kis színpadon. Befejezte hatásos számát, tomboló taps jelenti a közönség tetszését. Ráadást követel a publikum, újra és újra tapsol. Türik Berta mosolygó arca végre megjelenik a kulisszák mögött Ide is elkíséri a közönség szűnni nem akaró ovációja. A kiváló művésznőről annyiszor írták már leaz örökifjú, jelzőt, hogy mertt, mikor szemtől-szembe állunk vele és megcsodáljuk varázslatos ifjúságát, önkéntelenül is ezzel a kérdéssel kezdjük az interjút: — Árulja el Budapest hölgyeinek, érdekes lénye hogyan sugározza ma is egy fiatal lányka ifjúságát! Mosolyogva válaszol: — Nyaralás Után vagyok. Ilyenkor mindenki szebb és fiatalabb. — Ez igaz! De talán más titka is van ennek az írigylésméltó arcbőrnek. Kedvesen és természetes közvetlenséggel válaszol: — A színésznőnek éppen olyan fontos a bőre, mint a hangja vagy mimikája. A színpadi festék bizony ősi ellensége az arcbőrnek, kiszárítja és elcsúnyítja. Minden színésznő vad védekezést folytat a púder, festék ártalmas hatásai ellen. Hosszas kísérletezés után találtam meg azt a csodaszert, ami megszüntette a szárazságot és visszaadta a bőr ingékonyságát. VITAL — így hívják ezt a szert. _ Kicsit kétkedve néztünk a művésznőre. Vajon miféle alkatrészeket rejtegethet ez a csodás kozmetikum! Erre is megfelelt a nagyszerű Türk Berta: — A VITAL-érémben vitamin és női hormon van, ez táplálja a bőrt! Egyetlen kísérlet meggyőzött arról, hogy a VITAL mindenkinek nélkülözhetetlen, aki szereti az arcbőrét. Művésznő, kérem hitelesíteni.