Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-17 / 11. szám
cot úgy fogadják a nézők, mint a mai olasz állapotok elleni küzdelmet. S a film nagyon ügyesen csak a végén közli, hogy mindez 1945-ben történt, amikor Észak-Olaszországban még tartott a Háború. A cenzúra így is majdnem meghiúsította a film bemutatását. S ez a szigor minden erős kritikai hangot megütő haladó alkotással szemben érvényesül. Az utak és próbálkozások érzékeltetésére sok példát lehetne felsorolni még, így a „Ciociará”-t, a „Mindenki otthon”-t, a ,,Garszonlakás”-t. Különböző művészi színvonalú és különböző tematikájú filmek ezek, amelyek más-más síkon igyekeznek felvetni a társadalom problémáit. Az „Adua és társai” és a „Rómában történt” már a mai állapotok közvetlen tükrözői. A legjelentősebb közöttük Visconti annyiszor emlegetett új filmje, a „Rocco és fivérei”. A szicíliai nyomor elől Milánóba menekült Rocconak, fiútestvéreinek és özvegy édesanyjának sorsában az egész olasz társadalom keresztmetszetét kapjuk a házasság útján révbejutó kispolgárnak és a kapitalizmus szennyes lehetőségeit felhasználó, erőszakosnak a típusától, egészen az öntudatos, a közösség követelményét és a helyes utat felismerő fiatalemberig. Milyen kapcsolatban van ez a film a neorealizmussal? Felvetődhet az, hogy talán egyenes folytatása. Visconti azonban már a neorealizmus közvetlen követőjeként is mutatott eltérést az irányzat, elsősorban Zavattini által megfogalmazott, jegyeitől. Sajátos egyesülését látjuk itt a neorealizmus, valamint a Fellinit — főleg az Országúiban — jellemző szemlélet vonásainak. A legfontosabb társadalmi problémák kerülnek elénk „neorealista” környezetben és nyíltsággal ugyan, de pszichológiai kibontakozásban és szimbólikus általánosítással. Nincsenek idealizálva a hősök, s éppen ezért a konfliktus nem a személytelen társadalom elnyomó hatásából adódik. Kétoldalú kritikája ez a társadalomnak. Nemcsak közvetlenül marasztalja el, hanem a hősök jellemén át is, amikor megérteti, hogy ezek egy bizonyos társadalmi környezet produktumai. Túlhaladta ez a film a neorealista alkotásokra jellemző bizonyos dokumentalizmust is, a filmművészet eszközeinek maximális igénybevételével fejti ki hatását. Ha a mai helyzet bírálatából hiányzik is a nagyobb közvetlenség és a változások óbaja sem jut eléggé kifejezésre, ezek a filmek mégis előrelépést és biztatást jelentenek. Persze, az előrelépés közel sem olyan egyszerű, mint ahogy egy ilyen vázlatos áttekintésből kitűnhet. A haladó filmművész sok küzdelme húzódik meg egy-egy, a kommerszfilm-áradatban megjelenő realista művészi alkotás mögött. Nemes Károly Hárman a Rocco-testvérek közül. (Az előtérben Renato Salvatori és Alain Delon) A felsőbb rétiek erkölcsi züllöttségével foglalkozik Maselli „Aranyifjak" (I dellini) című filmje. Gerard Plain, Anna María Ferrero és Antonella I.ualdi)