Film Színház Muzsika, 1961. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1961-10-06 / 40. szám

,_5süléiig napi. A 78 ÉUES BÓlim LAJOSSAL A Fészek híres kertje még " dacol az ősszel : nyitva van. Színházi előadás után benépesedik, a vendégek nem mennek be az étterembe. Tartják a nyarat. Az egyik asztalhoz éppen most ül le Bálint Lajos — ötven éve tag­ja a Fészeknek, az egyik pin­cér bizalmasan áll mellette és azt súgja: - Még van két adag má­junk, Lulu bácsi. Így szólítja jószerivel min­denki: Lulu bácsi. Most is színházból jött, fűpróbáról. 1904 óta részese, tanúja, ih­letője a színháznak. A mi­nap volt hetvenöt éves, eb­ből ötvennyolc a színház jegyében telt el. Ott volt a Thália alapítói között, s két évtizedig a Nemzeti Színház dramaturgja és művészeti tit­kára. Itt, fordított - bocsá­nat: i­, fordít, mert még nyugdíjban is dolgozik. Erről a színházi ötvennyolc évről vall most, amikor be­szélgetünk. — Annyian kérdezték tőlem, hogy lettem dra­maturg? Anyám nagy­bátyja a pesti német szín­ház igazgatója volt, anyám pedig egy ideig német szí­nésznő. Mindezt gondosan titkolták előttem, nehogy én is kedvet kapjak erre a „zavaros” pályára. Er­ről a családi „gixer”-ről csak akkor értesültem, amikor már nyakig benne voltam a színházban — a Tháliánál. Ma irigylem azokat, akik a dramaturgi pályára készülnek, mert a főiskolán öt év alatt mindent megkapnak, ami­re szükségük van. Én ti­zennyolc éves koromban már benne voltam az el­ső Thália társaságban, mint titkár és színész. Aztán két évig Berlinben tanultam, mint rendező­­növendék, színházaknál, öt évig a régi Magyar Hírlap színházi kritikusa voltam, majd Tóth Imre, a Nemzeti Színház egy­kori igazgatója meghívott művészeti titkárnak. Tóth azzal indokolta ezt: a színházban két csoport áll szemben egymással, Hevesi Sándor köre (Csathó Kálmán, Pethes Imre, Odry, Somlay) ostromolja a konzervatív törekvéseket. Tóth a po­zícióját akarta erősíteni, s azt vallotta: dolgozza­nak csak, majd meglát­juk, kinek van igaza. Ivánffy Jenőék Leconte de Lisle-t akarták ját­szani, mi Heyermans-t, Ibsent, Strindberget. Így kerültem bele a modern színház viharzó küzdel­meibe. Ennyi évi előké­szület után lettem drama­turg. Amikor 1936-ban, huszonegy évi Nemzeti Színházi munka után, az újságból értesültem, hogy elbocsátottak, nagyon büszke voltam arra, hogy másnap két szerződés hevert az asztalomon: az egyik Hollywoodba, eh­hez semmi kedvem nem volt, a másik a Magyar Színházba, ahol összeke­rülhettem Hevesivel. Itt dolgoztam ezután, amíg lehetett. Alkalmasint, ebbe a né­hány mondatba belesűrítette az egész pályáját, bizonyára azért ilyen tömör, mert min­den névhez, dátumhoz száz és száz történet, epizód fű­ződik - s ezeket interjún kívül szokta elmondani, vagy akkor, ha éppen meg­kérdezik valamiről, hogy mi­kor történt és hol — Lulu bácsi azonnal válaszol, mint egy élő lexikon. Most meg így folytatja: — Eszembe jutott vala­mi. Sajnos, ennek nincs nyoma az emlékezések­ben, melyeket az első Ta­nácsköztársaságról írtak. De azt hiszem, érdekes. Sohase akartam direktor lenni, de egyszer nem ke­rülhettem el a sorsomat. 1919-ben alighanem a vi­lág legnagyobb társulatá­nak voltam a főigazgató­ja. Akkor még nem oldot­ták meg a vidéki színhá­zak ügyét, a magánszín­házak megszűntek és hat­száz vidéki színész kol­lektív színtársulatot ala­pított. Négy színházban játszottak. A Budai Szín­körben zenés darabokat, nagy klasszikus operette­ket, a Városligeti Szín­házban komoly drámákat, így Ibsen „A társadalom támaszai” és Bródy Sán­dor „A dada” című szín­művét, míg a másik ket­tőben vegyes műsorokat. A négy színház a Tanács­­köztársaság idején mind­végig működött, a hat­száz színész fix fizetést kapott, így akarták meg­oldani a vidéki színészek helyzetét. Bálint Lajos a felszabadulás után más területre került: írószövetség, Színpadi Szer­zők Egyesülete, Szerzői Jog­védő Iroda, Irodalmi Alap - de a színházzal való kap­csolata nem szűnt meg so­ha. Hivatalán kívül is dra­maturg maradt, csakúgy, mint mikor Móricz, Csathó, Boross Elemér, Anday Ernő, és még annyi szerző drá­máit gondozta. S máris a drámaírókról kerül szó. — Ma sokkal jobb dol­ga van a drámaírónak, mint akkor volt. Akadtak színházak, melyek magyar

Next