Film Színház Muzsika, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-13 / 15. szám
Boldogtalanik Füst Milán drámája a Madách Kamara Színházban AZ ORVOSI GYAKORLAT ** pontosan jegyzi: a különböző altatófélékből mennyi szükséges a szervezet elpusztításához. De milyen erős egy dráma ellenállóképessége? Hány évtizedig viseli el egy színmű szervezete a köréje fonódó csendet? Kíváncsian vártuk a kísérletet: életre kelthető-e a fél évszázada írt dráma, melynek sohsem volt méltó premierje? Füst Milán 1914-ben írja a „Boldo®talanok”-at. A húszas évek elején két rövidéletű magánszínház játssza el néhány előadásban. A mű „klinikai halála” így tulajdonképpen megszületése óta tart. Közben némileg változik a világ. Jön egy háború, egy háborús pusztítással felérő új kurzus, jön egy új háború. Füst Milán boldogtalanjai eközben csak állnak, panoptikuma mozdulatlanságban, egy poros, szegényes, hónapos szobában. Így hagyta őket a negyedik felvonás végén az öngyilkos Vilma fölé hajolva az író, azon az estén, mikor a Damjanich utca 52. számú ház harmadik emeletén felolvasta Osvát Ernőnek, Tóth Árpádnak, Kosztolányi Dezsőnek és más barátainak. S a bajszos, gernyedttartású, keserű nyomdász, Huber Vilmos, így áll meredten a továbbiakban is. Körülötte már egy egészen más világ épül, ahol nincsenek papi nyomdák, nincsenek krajcárért kántáló árva gyerekek. A boldogtalanok türelmesen várnak öt évtizedet. Megszokták: nekik úgyis mindegy. Ezek után a neonfényes Madách téri színházban felmegy a függöny — a délutáni lap éppen a Lima—4 Holdat közelítő útjáról számol be —, s a színpadon századelejei bokáig élő ruhában áll egy nyomdászlány. Megérkezik, már nevével is jelezve az időszerűtlenséget, özvegy Huber Evermanné, kezdetét veszi a múltat idéző játék. És mindaz, amit látunk, különös módon mégis friss, izgalmas, egyre közelebb kerül hozzánk. Ébred egy „ismeretlen” dráma. Mi ébreszti? A különös történet? EÜST MILÁN így ír a „Boldogtalanok" meséjéről: „1913-ban egy ötvagy hatsoros hír jelent meg „Az Est" című lapban arról, hogy Egerben egy papi nyomdász szeretője megelégedvén szerelme csapodárságát, összeboronálta őt egy másik fiatal lánnyal, sőt oda is vette a lakásába és attól fogva hárman éltek együtt. De aztán ezt sem bírta ki tovább, rávette fiatal vetélytársát, hogy ölje meg a nyomdászt, a kislány vállalta is, az utolsó pillanatban azonban önmagát lőtte agyon .. Ennyi a dráma története. Társadalmi korkép a „Boldogtalanok”? Az is. Igazi ereje mégis a döbbenetes, feszült, nyers drámai alaphelyzet. Aki ilyen szituációba tudja hőseit taszítani, annak sok mondanivalója van az emberi természetről, az ösztönök világáról, az idegpályák működéséről. És minderről huszonhat évesen írni, s ráadásul még csak nem is „színháznak, szerződésre”, hanem egyszerűen az „örökkévalóságnak” ... Így születik egy mű, melyet félévszázad mozdulatlansága sem dermeszthetett meg. A „Boldogtalanok" azok közé a drámák közé tartozik, melyek nem gyönyörűséget szereznek a nézőnek, nem varázslattal fonják körül.. Itt figyelemre van szükség, s a színpadot figyelve, bátorságra. Itt erőt kell gyűjteni, hogy szembenézhesünk önmagunkkal Igaz, a játék alakjai egy elsüllyedt világból valóak, ám ha a világ emberellenes is, a küzdelem, ami a dráma színterén zajlik, végtelenül emberi. S ezért nézzük — ha némi szánalommal, s talán iróniával is — de mindenképpen a valóságosnak kijáró érdeklődéssel a „Boldogtalanok” alakjait: az embert, aki nem ura életének. Füst Milán nem a gogoli „felesleges ember” honi változatát idézi meg. Nem visszafelé halad az időben. Ősöket teremt. A huszadik század nagy drámaköltőinek tollán elevenednek majd meg néhány évtizeddel később a hasonló életsorsok, melyek a „Boldogtalanok” korához hasonló szerkezetű társadalom közegében megszületve mutatják, milyen végzetes érzéseket, hangokat csalhat elő az emberből a kilátástalanság. S ha a lelket, az érzelmeket deformáló világról szól az író, nem tűrheti meg színpadán sem az emberi természet kiegyensúlyozottságát. A „Boldogtalanok" hősei filozófiai és dramaturgiai értelemben „rossz emberek", így fordulnak egymáshoz: „Hazo, Téged nem lehet megmozdítani ... Olyan vagy mint az állat... Huber (mosolyog): Hát állatok vagyunk...” Füst Milán szennyezett anyagokat hevít Ilyen bátorság van benne! Itt nincs makulátlan hős. Nemcsak boldogtalan mindenki, de Jelenet a második felvonásból (Szénási Ernő és Márkus László) | VjLl] .. w /*. Hr »x ja ti; ■ M / FAa Jag 1. WsSimm - * Vilma és Róza (Béres Ilona fb. és Psota Irén)