Film Színház Muzsika, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-13 / 15. szám
EGY DÉLUTÁN, KITÜNTETETT MŰVÉSZEKKEL (folytatás) VASS ÉVA Jászai-díjas Pontosan öt évvel ezelőtt, Anna Frank-alakítása után vette át az első Jászai Mari-díjat. Sokan kérdezték akkoriban: vajon a fiatal színésznő újabb szerepeiben hogyan tud majd megküzdeni e színészi remeklés emlékeivel? — Igen — feleli most Fass Éva, kezében a Jászai Mari-díj első fokozatának plakettével —, ez valóban küzdelem volt. Élt bennem Anna Frank, ez az egyszeri szerep. S hiába volt egyik legcsodálatosabb élményem, mégis meg kellett szabadulnom tőle. Kerestem a magam stílusát, megkíséreltem, hogy érzelmeim — okos érzelmek legyenek. Úgy érzem, ez leginkább A vágy villamosa Stellájánál sikerült. Aztán Ophélia következett, s végre egy szatirikus hangvételű szerep a Tanner John házasságában. Régi vágyam volt vígjátékban is játszani! A színésznek is szüksége van a műfajok sokoldalúságára. Évek óta szinte minden este színpadon van, nagy széria-sikerek részese. S ezt már nem ő mondja el, hanem a krónikás. Vass Éva a századik előadás után is meg-megújítja szerepét, pontosan érzi, hogy a gépiesség milyen veszélye lehet a színjátszásnak. Lelkiismeretes, kitűnő művész, mindig elégedetlen önmagával, keresi a megoldási formákat, a szépséget és az egyszerűséget. S amikor kisiet az Újságíró Klubból, még visszanéz: — Ilyenkor, ugye, mindenki a boldogságról beszél. Nem hat ez sablonnak? Pedig higgye el, így igaz. Elhisszük. (mer) HERSKÓ ANNA Balázs Béla-díjas Nemrégiben mutatták be azt a kisfilmet, amelyet Herskó Anna operatőr legutóbb készített Kis József rendezővel együtt. A címe: „Külváros 1902.” Ez a film képviselte a Mar del Plata-i fesztiválon hazai kisfilmgyártásunkat. Ez is, mint a többi filmje, az úgynevezett rejtett kamera módszerével készült. Énről beszélgettünk. — Nem állítom, hogy ez az egyedüli módszere a hiteles dokumentumfilm készítésnek. Én azonban nagyon szeretem, így készült Kolonits Ilona rendezésében az „Ellesett percek”. És így a „Szentkút” is. Hosszú éveken keresztül a híradónál dolgoztam. Talán itt szoktam meg, hogy ellessem az eseményeket. Félreértés ne essék, én sohasem orvul filmezek. Világszerte vita folyik arról, hogy erkölcsös-e a kamera elrejtése. Én azokkal értek egyet, akik azt állítják, hogy a „lencsevégre kerülőknek" mindig tudniok kell arról, hogy filmezik őket. — Akkor hát nem is helyes a „rejtett” szó használata? — Nem! Én inkább „szoktatott” kamerának nevezném. Az én módszeremet csak akkor lehet alkalmazni, s a vászonra kerülés pillanatában csak akkor hat természetesen, ha fényképezés közben az elém kerülőket egy másfajta munka, egy másfajta izgalom köti le. — És az operatőr „rejtett” vágyai? — Egyszer rendezni is szeretnék... 1. é. Herskó Anna a kamerával Ésszerűbben... — Vita a peremelőadásokról — fervek, ellenérvek csapatáznak a színházak táj- és peremelőadásairól. Abban mindenki egyetért, hogy hasznosak ezek a színházi előadások: kitűnő dolog, hogy a peremkerületek és azok a falvak, melyek eddig el voltak zárva ettől a lehetőségtől, most művészi színházi előadásokban gyönyörködhetnek. A budapesti és vidéki színházak számára azonban ezek a perem-, illetve tájelőadások nagy erőfeszítést, komoly problémát jelentenek. A probléma kettős, egyrészt a kellő technikai felszerelés, s a színészek számára elengedhetetlen egészségügyi és munkafeltételek hiánya miatt, másrészt a fárasztó ide-oda utazás rengeteg időt rabol el az amúgy is túlterhelt színészektől. — A perem- és tájelőadások ügye most rövidesen fordulóponthoz ér — mondja Kazimirsné Lovászi Magda. — A Színházművészeti Szövetség és a Színházi Dolgozók szakszervezetének elnöksége közös bizottságot alakított a probléma megoldására. Az az álláspontunk, hogy csökkenteni kell az előadások helyének számát, vagyis ki kell alakítani vidéken a színházi tájközpontokat. A színházi előadásokat a nagyobb és jobban felszerelt kultúrotthonokba kell elvinni és a környező falvakból, tanyákból ide kell behozni a nézőket. Ez azt jelenti, hogy esetleg csökken az előadások száma, de ugyanakkor egy-egy előadást többen tekinthetnek meg. — Hogyan kívánják megoldani a közönség odaszállítását? — A legelfogadhatóbb javaslatnak látszik a győri Kisfaludy Színház társulatának bevált módszere, hogy tsz-vonatokat indítanak, autóbuszon hozzák be a falvakból a közönséget ás a jegy árába beleszámítják a költségeket. — És Budapesten? — Közismert dolog, hogy több olyan épületben tartanak színházi előadást a peremkerületekben — itt említhetném meg a MOM kultúrházat is —, amely nem megfelelő erre a célra. Sajnos, még most is az a gyakorlat, hogy a kultúrotthonok színpadának építésénél nem kérik ki a szakemberek véleményét. Így történt meg, hogy egyes helyeken nem építettek öltözőket, vagy lebetonozták a színpadot. A közös bizottság feladata most az, hogy ilyen szempontból felülvizsgálja a kultúrotthonokat. Igen figyelemre méltó kezdeményezésnek tartjuk a Nemzeti Színház pest- erzsébeti kamarászínházmegoldását, vitatkozni lehet azonban rajta, hogy érdemes-e ezt fenntartani, s nem lenne-e helyesebb autóbuszokkal a nagyszínházba behozni a közönséget. De még egyszer ismétlem: mit csak javaslatot készítünk elő, a döntést majd a Művelődésügyi Minisztérium mondja ki. (p. j.) .