Film Színház Muzsika, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-28 / 35. szám
Társulati ülések Budapesten NEMZETI SZÍNHÁZ Augusztus 24. 11 óra. A Nemzeti Színház színpadán évadnyitó társulati ülésre gyűltek össze a művészek, s itt találjuk az újonnan szerződtetett tagokat is: Mezei Máriát, Vártai Hédit, Agárdy Gábort, Györffy Györgyöt. Both Béla, a színház igazgatója a többi között erről beszél: — Tekintsük át évadkezdéskor, milyen munka vár ránk. A műsortervet teljes egészében nincs módomban ismertetni, még dolgozunk rajta, néhány magyar és külföldi darab körül még folyik a vita. Szeretnénk e terven még tovább dolgozni. Arról kívánok ezúttal beszélni, hogy mi a színházunk feladata. A Nemzetiben vannak kimagasló művészi tehetségek. De vajon hogy állunk a tudásunkkal? Az a véleményem, hogy a Nemzeti Színház játékstílusa nem eléggé korszerű. Ennek következménye a nézőtéren is lemérhető volt. Művészeink jogosan bosszankodnak, hogy nincs tele a nézőtér, de a felelősséget egy kicsit mindenki másra tolja, önmagát kíméli. Pedig színházunk hívatott arra, hogy élenjáró legyen. Nem akarok a társulatnak meghatottságból »udvarolni«. Arról beszélnék, hogy veszedelmes dolog a Nemzeti tagjának lenni. Milyen veszélyek leselkednek? A fokozott egocentrikus gondolkodás, az előadások gyakran egyenetlen színvonala, a fellazulás, a sértődöttség érzése. Számot kell vetni magunkkal, a művészi munkában. Nem élhetünk a »készből«/ de a megszokott, bevált gesztust alkalmazzuk színpadon, a megújulásra, s ugyanakkor az igazság lényegének megközelítésére törekedjünk. - Mi legyen a célja ebben az évben a Nemzetinek? Olyan előadásokra van szükség, hogy összeszoruljon a torok, olyan előadásokra, amelyek érzelmileg hatnak a nézőre, s melyeket nem a hideg spekuláció jellemez. Természetesen nem választhatjuk ketté az érzelmi és értelmi színjátszást. Nem lehet »gőzölögve« szavalni. Nem lehet hidegen és retorikusan magyarázni. Az intellektus és érzelem szintézisére kell törekednünk. Az elkövetkező évben ünnepeljük felszabadulásunk huszadik évfordulóját. Hogyan tegyük ezt az ünnepet bensőségessé? Úgy, hogy minden erőnkkel és tehetségünkkel munkálkodjunk egy új Nemzeti Színház körvonalainak kibontakoztatásán. S küzdjük le magunkban az állhatatlanságot. Lelkesedésünk nem lehet szalmaláng! Ha szilárdak tudunk maradni új művészi elképzeléseink megvalósításában, megnyerjük a csatát. Ébresszük fel magunkban az aktív alkotó művészt. Becsüljük meg egymást és becsüljük meg az őszinte szót, a fegyelmet, a pontosságot. Adjuk bele egész szívünket ebbe az évadba. Nem kérek elnézést senkitől, de nem is ígérek senkinek. A Nemzeti Színházban, még a társulati ülés napján, megkezdődtek a próbák. A színpadon Az ember tragédiáját próbálják, Németh László »Villáimfénynél« című drámája olvasópróba előtt áll, a Katona József színházban pedig Majakovszkij szatírája, a »Gőzfürdő” készül. MADÁCH SZÍNHÁZ Foyer. Tizenegy óra öt perckor Ruttkai Ottó igazgató elkiáltja magát: »Tessék kérem befáradni, féltizenkettőre mozijegyünk van!« Körbenézek, minden-kinek tetszik, hogy az új igazgató ezek szerint nem lesz bőbeszédű. A nézőtér. Az első sorokban ma a statiszták ülnek. A rendezőket s a színház vezető művészeit valahol hátul, szinte az erkély alatt találni meg. Kőműves Sándor meg Jelentéseink öt színházból Mit játszanak? Új tagok az együttesekben “Sírt ,eSZ?“ a Madách Színház nézőterén, s hallgatják igazgatónak az évadot megnyitó szavait. Az előtérben Árva János, Vándor József, Darics János, Garas Dezső, a színház új tagja és Deák B. Ferenc (Féner Tamás felv.) .