Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-19 / 12. szám
mások szerepeltetése Dovre manóbirodalmában — tehát a valóság és az álomkép harmóniája, vagy az elmegyógyintézeti kép frappáns megoldása, s a fényhatások érdekes alkalmazása. Ám ebben az eredeti koncepcióban vitatható dolgok is akadnak; ilyen például Ingrid visszaidézése a Dovrelány és Anitra alakjában. Ez perel Ibsennel — Ingrid nem jelentett annyit Peer Gyntnek, hogy őt lássa a további nőalakokban. Az álarcokat sem tartjuk éppenséggel ibseni megoldásnak (a Dovre-birodalom alakjaira gondolunk). De ha mindez vitatható is — legalább érdekes. Mint az egész előadás, melynek polémikus tartása több mint figyelemre méltó. Linka György Peer Gyntje kitűnő alakítás, s a fiatal színész — furcsamód — éppen a férfi és az öreg Peer megjelenítésében a legizgalmasabb, az ifjú Peernél még gyakran rájátszást, csináltságot éreztünk. De Lanka eszesen és mértékletesen elemzett Peerje drámai erejével, finom lírájával jelentékeny színészi munka. Hegedűs Erzsébet Aasóla, eltérően a hagyományoktól, nem őszhajú öregasszony, hanem telivérebb teremtés. Vörös parókája egész lényét illetően vall az újszerű koncepcióról. A tehetséges színésznő mélyen érző, nagyon bensőséges játékkal és nemes egyszerűséggel kelti életre a lírai szépségű nőalakot. Szabó Ildikó Solvegje áttetsző tisztaságával, eszközeinek finomságával ragad meg. Béres Ilona — a már említett vitatható elképzelés alapján — három figurát formál meg: Ingridet, a Dovre-lányt és Anitrát. Izgalmasan vibráló lénye, tehetsége átsüt a szerepeken, de a koncepcióbeli vitán túl, úgy gondoljuk, érdemes volna csiszolnia szövegmondását, mely ezúttal akadozott. Az epizódokban olyan kitűnő alakításokat láttunk, mint Novák István Begriffenfeldtje, Kézdy György Gomböntője, Sarlós Imre Dovre királya, és Sinkó Lászlóé, (Idegen Utas, Sovány). De a többiek is az összeírott együttest jelezték, s valamennyien részesei az olykor vitára csábító, de eredeti gondolkozásról vádló és gondolkodásra ihlető, érdekes előadásnak. Demeter Imre ESZMÉNY-KERESÉS Oratóriumok az Irodalmi Színpadon Három sajátságos költői kísérlet arat sikert már hetek óta az Irodalmi Színpadon. Győre Imre az elkötelezett embernek, a másokért folytatott szép, de véget nem érő harc magános katonájának állít emléket balladájának némi nosztalgiával megrajzolt vándorlegényében. Mezei András az egyik 1944-es börtönlázadás hittel fiított hősei előtt tiszteleg oratóriumában: a nosztalgiát itt már valóságosan is megtestesítik a keretjáték tisztánlátás utánisóvárgó mai fiataljai, akik a hajdani idők eszmei frontjainak félreismerhetetlen egyértelműségét keresik. Gorái Gábor útkereső szenvedélye áttételesebb: szobrásza az igazi modellt kutatja nagy alkotásához, hogy aztán fájdalmas pokoljárás után ráébredjen, nem egyedül a jó szemmel megragadott példakép szükségeltetik a műhöz, de valódi, adni és kapni egyaránt tudó szerelem, megszállottság, hit. Az eszmények keresésében egységes ez a három alkotás, az új eszmények utáni vágyban, vagy inkább a régi eszmények újjáteremtésének kísérletében. Formájukban, hatásosságukban már jobban különbözők: effajta kísérleti műveknél hogyan is lehetne másként. AMese a vándorlegényről beszélője, Bodor Tibor, de vándora és néhányszavas szereplői is tiszta szövegmondással, pátosztalanul recitálják a balladát: egyszerű, szép darab. AMessziről érkezett virág többsíkú cselekménye bonyolultabb beállítást kíván: a keretjáték egy csíra-állapotban maradt dráma, az oratórium-rész tiszta költészet; fel is fénylik gyakorta — bár volt néha túlzottan expresszív beállításokkal az amúgy is erőteljes szöveget feleslegesen nyomatékosítani. Az effajta hatások ma már távol állnak tőlünk. Koncz Gábor és Petényi Ilama játéka maradt jó emlékünkben. -Rapszódia az elragadtatásról: ez Garai táncjátékának címe. Egyívű, szép, emelkedett produkció, és előadásában is egységes stílusú, talán, mert a koreográfus (Széky József), a zeneszerző (András Béla) és maga a rendező is egyaránt feloldódott a szövegkönyv költői varázsában. S mert a szereplők is egyazon ihletés kölcsönhatásában beszéltek és mozogtak: Mensáros László őszintén vívódó Szobrásza, Bánffy György egyszerűségében is fölényes és nagyvonalú Mestere, és a Szellő-lány szerepében egyedül is teljes élményt nyújtó Balogh Edina alkalmazkodó, mégis szuverén tánca. (Mellékesen néhány karakterszámban is remekelt) Mindhárom darabot Szendrő Ferenc rendezte még inkább dicsérjük mintvállalkozót«, hogy az Irodalmi Színpad sokszínű repertoárját ezzel a nagyon hiányzó mai témájú költői estével gazdagította. Lukácsy András Balogh Edina és Mwrim láki Gorái Gátor .gl. ■»»■ íj Jl. --'■ -* ** —■■iMTirg« vw»|isiwua ikeiRigaai n iinroi« mifiu znnvcDcn