Film Színház Muzsika, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)
1965-11-12 / 46. szám
Macduffot játszó színésznek mit kell csinálnia. Malcolm így szól hozzá: »Ember, ne húzd kalapod a szemedbel — Szóljon a gyászod! A kín néma hangja — Úgy súgdos bent, hogy szivünk megakasztja.» Ahogy a kalapnak ezt a fejbenyomását Petheő Attila megcsinálta, s hogy milyen elborzadó arccal, a fájdalomtól markolt arcnak milyen vonaglásával, azt filmre kellett volna forgatni. ő nemcsak a klasszikusoknak volt méltó megjelenítője Pethek, hanem az irodalmi értékű moderneknek is. Ibsen Nórájában Rank orvost, Tolsztoj Élő holttestében Karín Mihajlovicsot, Pirandello A becsületesség öröme című darabjában Angelo Saldovinót játszotta, nagy átéléssel s az egymástól igen különböző stílű szerzők hangjának teljes éreztetésével. Mint Rank orvos tartózkodott attól, hogy a patológiai vonásokat túlozza. Ellentéte volt a századforduló olasz virtuózainak, akik pepecselő hűséggel éppen a fizikai betegség tüneteire vetették a hangsúlyt. Ide sorolható Rudolf Besier angol írónak Ahol tilos a szerelem című színműve, ahol Bajor Gizivel együtt a Browning költőpárt játszotta. Egykorú kritikájában Kárpáti Aurél azt írja, hogy Petheőnek Robert Browningja »csupa élet volt és férfias kedvesség». Valóban az volt. Ezt a kedvességet Petheő nyilván szándékosan hangsúlyozta, hiszen női partnere azt mondja róla: »Maga még az apámnál is erőszakosabb.» Ez az erőszakosság Petheő játékában férfias kedvességgé vált. Kiváló szerepe volt Németh László nagysikerű darabjában, a Villámfénynél-ben: Bakos Béla vidéki főjegyző. Petheő játékában ennek a bikaerkölcsű vidéki úrnak bővérűsége is teljesen érvényesült, de ugyanakkor nem ejtette el az alaknak modorbeli kedvességét sem. Nagy érzéke volt a komikumhoz és a humorhoz is. Persze, itt szintén a művészi finomság határai között maradt. Mindig idegenkedett a nagyon éles mozzanatoktól. Vállunk el-beli Adhemárja maga volt a komikus kedvesség. Igen mulatságosat diszkrétül mulatságosat produkált Bunburyben, mint John Worthing, s finoman megnyerőt Hevesi Sándor Elzevirjében, ahol dr. Józsa Kálmánt játszotta. A jellemkomikum mélységéig hatolt mint Tellheim őrnagy, Lessing Barnhelmi Minnájában. A porosz keménység hiányzott ugyan alakításából, de az alaknak becsületmániája igazsággal érvényesült Milyen kár, hogy Moliére-szerepet nem láttunk tőle. Nagyon életszerű alakításokat nyújtott a magyaros hangú vígjátékokban. Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabjában Balázst erőteljes vidékiességgel ábrázolta, anélkül, hogy az alakot kisujtásolta volna. Ez irányú képessége miatt volt igen megnyerő a Csathó Kálmán-féle vidéki vígjátékokban is. Ha ki kellene művészi fővonását emelnem, akkor a diszkréciót jelölném meg. A hiánytalan illúziókeltés tehetsége mellett valami mértéktartás jellemezte. Egy vendéglői beszélgetés közben ezt mondtam neki: — Attilám, te egészen a francia színészek nyomdokain jársz. — Hogyan érted ezt? — kérdezte meglepetten. — A francia színész a maga évszázados tradícióját követve, átélésben mindig csak az utolsó előtti lépésig megy. Az utolsóig soha. Ezt részben barbárságnak tartja, részben pedig attól fél, hogy a végső lépést megtevő játék közben lemond az önellenőrzés lehetőségéről. Petheő Attila hallgatott. Kihörpintette sörös poharát. Azután megint hallgatott. Talán feszélyezte a szembedicséret, vagy talán nem szerette az elméleteket. A szünet már szinte kínos volt számomra. Attila újra sört rendelt, újra hörpintett, s végül mégis megszólalt: — Nem is tudtam. Egyénisége állandó kedvességet árasztott. Nagy érzékkel bírt a gúnyorosság iránt, de sohasem sértett. Nem hiszem, hogy közte és pályatársai között komoly összezördülés előfordult. Szerepekért sohasem intrikált, igazgatónak sohasem hízelgett, színpadon pedig engedte kollégáit érvényesülni. Kezük alá játszott, respektálta játékötleteiket. Ha valaki azonban ellene játszott, az nagyon fájt neki. Többször említette, hogy mennyire bántja, amiért egy idősebb kollégája az egyik darabban mindig a legszebb mondataiba köhög bele. »Hiszen a beteget megjátszhatná úgy is — mondta —, ha mondataim után köhögne»,elkiismeretességéről csak egy példa álljon itt. A nők az alkotmányban című Tóth Kálmán-vígjáték férfi főszerepét játszotta. Partnere, a kiváló és szintén igen lelkiismeretes Berky Lili volt. Az első felvonásban hosszú kettős jelenetük van. Próbák alatt nem lehetett velük elégszervisszamenni. Annyira elégedetlenek voltak, hogy Petheő Attila két egymást követő délután kilátogatott Berkyékhez Rákosligetre. S itt próbálták — kedvükre elég sokszor — a jelenetet. Szerep elől a szerep kicsisége miatt sohasem tért ki. Egyszer Moreto Donna Dianájábanhelyesebb lenne a régi Közönyt közönnyel cím!) megkapta Barcelona grófjának szerepét. — Nézzed — mutatta nekem a szerepet: — felöltözöm, kimaszkírozom magam, s az utolsó felvonásban jogom van tíz verssort elmondani. De nem adom vissza a szerepet. Még aránylag fiatalon tüdőbajjal párosult szívgyöngesége elvitte. Öszszesen húsz esztendeig volt a Nemzeti Színház tagja. Életének utolsó örömét akkor élte, amikor 1940-ben örökös tag lett. Éppen autókiránduláson volt feleségével, a finom tehetségű Füzes Annával együtt. Valahol Nógrádban kalandoztak, reggeli lapok nem kerültek a kezükbe, s Petheő az ottani gratulánsoktól tudta meg, hogy Rajnai Gáborral együtt megkapta az örökös tagságot. Ha élete végén visszatekintett pályafutására, bizonyosan többször jutott eszébe, hogy a közeli történelem mennyi nagy alakját személyesítette meg. Csokonait (Csathó Lillájában), Széchenyi Istvánt, Robert Browningot és az átdolgozott Feleskei nótáriushoz írt utójátékban Vörösmarty Mihályt. S ha erre a legutolsóra gondolt, minden szerénysége ellenére is talán elismerte, hogy azok a szavak, amikkel mint Vörösmarty jellemezte Megyeri Károly játékát, jellemzők lehettek volna areá is. — Ez a játék méltó élmény a legszigorúbb követelőnek is. Nemzeti Színház, 1928. Móricz Zsigmond »Nem élhetek muzsikaszó nélkül», Somogyi Erzsi és Petheő Attila