Film Színház Muzsika, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1967-12-08 / 49. szám
ZENE Világhírű vendégek Alexander Brailowsky a kijevi születésű, de évtizedek óta Nyugat-Európában és Amerikában élő zongoraművész a régi»nagy iskola« neveltje. Főként mint Chopin-játékost ismerték meg világszerte, hanglemezfelvételei a 30—40 évvel ezelőtti előadói stílus reprezentatív dokumentumai. Brailowsky a század első felében világhírt szerzett zongoraművészek nemzedékébe tartozik, a még ma is aktív nagy öregek közé. Ha nem is a Backhausok és Rubinsteinek fajtájából való, neve előkelő rangot jelzett hosszú éveken át a nemzetközi koncertéletben. Annál érdekesebb a viszontlátás, a találkozás egy elmúlt korszak reprezentáns egyéniségével, hiszen az ilyen találkozásnál elkerülhetetlenül mai ítéletünk, ízléskultúránk mértékével mérjük a művészi teljesítményt a nagy nevek viselőinél is. Az ilyen összevetések tartogathatnak hatalmas meglepetéseket. Elég Backhausra, s Rubinsteinra gondolnunk; zongorázásuk »korszerűbb« ésmodernebb«, mint akárhány mai fiatalé, a megifjodás, a szüntelen újjáalakulás csodája. Brailowsky már emiatt sem mérhető e két legendás zongorista mértékével. Az ő zongorajátéka hű emléke a régi iskolának, sok értékes, s ma már menthetetlenül elavult, modoros vonásával együtt. Vivaldiról és Scarlattiról például ma már egészen másfajta elképzelésünk van (zenetörténeti, stiláris igényességünk megnőtt, és szigorúbban mér ilyen kérdésekben), mint ahogyan azt Brailowsky ezen a szólóesten megmutatta. Prokofiev III. szonátája és Schumann karneválja pedig fakó, színtelen és fantáziátlan előadásban szólalt meg. Brailowsky játékában alig találhattunk mást, mint rutint, egy kétségkívül gazdag múlttal bíró, de kiégett művész sok évtizedes rutinját.Daliás idők emlékeit, melyekben még a daliás idők értékei felől is akad egynéhány kételyünk. Brailowskyhoz ma is Chopin áll a legközelebb, de talán e tekintetben mibennünk is él egynéhány kedvező elfogultság, hiszen emlékeinkben Brailowsky nagyságát Chopin-interpretációi őrzik. Az Operaházban, alig néhány nappal Anja Silja emlékezetes vendégszereplése után, ismét olyan művészt láthattunk, aki rangját a nemzetközi, nagy színpadokon szerezte meg. Aldo Protti a milánói Scala baritonistája a Rigoletto címszerepét énekelte az Operaházban, majd vasárnap Renét az Álarcosbálban. Nagy sikerű vendégszereplése, mint minden, kivételes rangú művészé, nem csak élménytudó volt, hanem rendkívül tanulságos is. Protti, akárcsak a maga világában Silja, egy nagy operai és előadói stílus követeként érkezett hozzánk, s e stílus igazi értékeit mutatta meg. Példát adva egyben Verdi világában is a szó valóságos értelmében vett operajátszásról, s nagy honfitársa, Tito Gobbi után újra eloszlatva azt a hamis illúziót, hogy olasz operákbannem kell játszania, s a színészi alakítás csak másodlagos. Az utóbbi időben Budapestre is egyre sűrűbben eljutó vendégek épp azt bizonyítják, hogy ma már az énekes csúcsteljesítmény szinte elválaszthatatlan a színészi alakítástól. Mert Aldo Protti kivételes adottságú színész, akinek alakításából — akárcsak Anja Siljáéból — hiányzik minden esetlegesség, hevenyészett improvizálás. A tudatos szerepformálás logikusan következik szerepének tudatos zenei felépítéséből, a Verdi-stílus tökéletes ismeretéből. Hangja, magát a matériát tekintve, nem olyan telt és dús mint Gobbié, de a drámai pillanatokban döbbenetesen kifejező. Protti fő erőssége ez a drámai kifejezőkészség. A lírai pillanatokban hangjából az a melegség, hajlékonyság, s puhaság hiányzik, amit hasonló nagyságrendű honfitársainál oly gyakran megcsodálunk. Protti igazi nagysága a drámai jelenetekben mutatkozott meg. Ezért is lett a Rigoletto mostani szereplésének igazi eseménye. A remélt, mielőbbi viszontlátásig ezt az alakítását őrizzük meg emlékezetünkben. A Rigoletto operaházi előadását Erdélyi Miklós vezényelte, kitűnően. A főbb szerepeket még László Margit és Bartha Alfonz énekelte, az Álarcosbálban — Lukács Miklós vezényletével — Simándy József és Déry Gabriella. Fábián Imre Álarcosbál. René: amo protti (Jánosi Ferenc felv.) Aldo Protti a Rigolettóban. A háttérben László Margit (Gilda) (Mezey Béla felv.)