Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-15 / 7. szám
rekeszei telis-teli vannak fehér foltokkal, különösen tizenkilencről szólva. Prónay naplójában csupán három bekezdés van egy vörös katonából lett spicliről és ez a három bekezdés lett a modellje az én Vancsurámnak; így született A kívülálló. — Miközben a regényét olvastam, egyre arra gondoltam, hogy mennyire filmre kívánkozik a téma. A színpadot nem éreztem ilyen kézenfekvőnek. — Én sem. Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház dramaturgja azonban másképpen vélekedett. Még kézirat formájában elolvasta a regényt, s minthogy ő egyebet sem csinál, mint örökösen drámai témákat keres, másnap felhívott és azt mondta, hogy A kívülállóból színdarabot kell írnom. Azt válaszoltam, hogy ez képtelenség, s különben sem értek a színházhoz. Addig ösztökélt, míg bogarat nem ültetett a fülembe. A Vígszínháztól mindvégig a legteljesebb erkölcsi támogatást kaptam. — Beszéljünk egy kicsit erről a Vancsuráról, hiszen ő a dráma főhőse is. — Egykor vöröskatona volt, s a bukás után nyomban árulóvá lesz. Nem kényszeríti erre senki, úgy gondolja, ha önként jelentkezik, az hasznosabb lesz számára. Kívül akar maradni mindenen, azt hiszi, hogy túl járhat mindenki eszén. Tulajdonképpen illuzionista, s ezért kell buknia. De Prónay is az. Prónay, aki hisz abban, hogy amit csinál, fontos és alapvető, hogy hasznos és nettó veszi észre, hogy a konszolidált ellenforradalomnak már nincs szüksége rá. — A szerző hol keresi Vancsura irodalmi őseit? — Ő a balzaci és a stendhali fiatalemberek elkorcsosult kelet-európai leszármazottja. — És nem érez rokonságot Gorkij Árulójával? — vetem közbe. — De, vele is rokon. Gorkij talán legtökéletesebb műve az Áruló és szinte hihetetlen, hogy az Anyát minden iskolásgyermek ismeri, de ezt a nagyszerű Gorkijt csak kevesen, úgy érzem, hogy atmoszférájában a Csend és kiáltással is egy családba tartozik. Jancsó filmjei különben is roppant nagy hatással tannak rám. — Vagyis, ez annyit jelent, hogy hisz a „kegyetlen” moziban és színházban ? — Csak abban! Ma sokkírozni kell a nézőt és ez már Brechttel megkezdődött. Persze, korántsem a hitchcocki értelemben vett naturális kegyetlenségekre gondolok, ha kegyetlen színházról vagy filmről beszélek. A kívülállóban szinte egyetlen fizikai tettlegesség sem lesz a színpadon és mégis kegyetlen színház lesz. Kegyetlen lelki kínzás, ahol egy egész apparátus szedi ízekre a főhős lelkét. — Milyen problémákkal találkozott a kezdő drámaíró munka közben, és mi az, amit megtanult? — A néző status quó-jából kerültem a színházi munka kellős közepébe. Úgy mondják, szerkeszteni és dialogizálni tudtam, de fogalmam sem volt, hogy miként kell „kiküldeni” és „behozni" valakit a színpadra. Sohasem értettem, hogy színházi barátaim mit szeretnek Molnár Ferencen. Most megtanultam! A bemutató: március 18-án lesz. Lelkes Éva