Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-02-15 / 7. szám

rekeszei telis-teli vannak fehér fol­tokkal, különösen tizenkilencről szól­va. Prónay naplójában csupán há­rom bekezdés van egy vörös katonából lett spicliről és ez a három bekezdés lett a modellje az én Vancsurámnak; így született A kívülálló. — Miközben a regényét olvastam, egyre arra gondoltam, hogy mennyire filmre kívánkozik a téma. A színpadot nem éreztem ilyen kézenfekvőnek. — Én sem. Radnóti Zsuzsa, a Víg­színház dramaturgja azonban más­képpen vélekedett. Még kézirat for­májában elolvasta a regényt, s mint­hogy ő egyebet sem csinál, mint örö­kösen drámai témákat keres, másnap felhívott és azt mondta, hogy A kí­vülállóból színdarabot kell írnom. Azt válaszoltam, hogy ez képtelenség, s különben sem értek a színházhoz. Ad­dig ösztökélt, míg bogarat nem ültetett a fülembe. A Vígszínháztól mindvégig a legteljesebb erkölcsi támogatást kap­tam. — Beszéljünk egy kicsit erről a Van­­csuráról, hiszen ő a dráma főhőse is. — Egykor vöröskatona volt, s a bu­kás után nyomban árulóvá lesz. Nem kényszeríti erre senki, úgy gondolja, ha önként jelentkezik, az hasznosabb lesz számára. Kívül akar maradni mindenen, azt hiszi, hogy túl járhat mindenki eszén. Tulajdonképpen illu­zionista, s ezért kell buknia. De Pró­nay is az. Prónay, aki hisz abban, hogy amit csinál, fontos és alapvető, hogy hasznos és nettó veszi észre, hogy a konszolidált ellenforradalomnak már nincs szüksége rá. — A szerző hol keresi Vancsura iro­dalmi őseit? — Ő a balzaci és a stendhali fiatal­emberek elkorcsosult kelet-európai le­származottja. — És nem érez rokonságot Gorkij Áruló­jával? — vetem közbe. — De, vele is rokon. Gorkij talán legtökéletesebb műve az Áruló és szin­te hihetetlen, hogy az Anyát minden iskolásgyermek ismeri, de ezt a nagy­szerű Gorkijt csak kevesen, úgy ér­zem, hogy atmoszférájában a Csend és kiáltással is egy családba tartozik. Jancsó filmjei különben is roppant nagy hatással t­annak rám. — Vagyis, ez annyit jelent, hogy hisz a „kegyetlen” moziban és szín­házban ? — Csak abban! Ma sokkírozni kell a nézőt és ez már Brechttel megkez­dődött. Persze, korántsem a hitchcocki értelemben vett naturális kegyetlensé­gekre gondolok, ha kegyetlen színház­ról vagy filmről beszélek. A kívülálló­ban szinte egyetlen fizikai tettlegesség sem lesz a színpadon és mégis kegyet­len színház lesz. Kegyetlen lelki kín­zás, ahol egy egész apparátus szedi ízekre a főhős lelkét. — Milyen problémákkal találkozott a kezdő drámaíró munka közben, és mi az, amit megtanult? — A néző status quó-jából kerültem a színházi munka kellős közepébe. Úgy mondják, szerkeszteni és dialogi­­zálni tudtam, de fogalmam sem volt, hogy miként kell „kiküldeni” és „be­hozni" valakit a színpadra. Sohasem értettem, hogy színházi barátaim mit szeretnek Molnár Ferencen. Most meg­tanultam! A bemutató: március 18-án lesz. Lelkes Éva

Next