Film Színház Muzsika, 1972. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-15 / 3. szám
mutató miért oda, a kietlen magányosságba telepítette ezt a vadrózsa ás kövisfedésbozóttal is elzárt nyári otthont, csehévész fák közé, de szabad fronttal és kilátással a nagy kék égre, meg a Balatonra, amelybe szeretett mélyen beúszni, s olyankor beszáguldani vitorlásával, amikor már haragosra erősödött a szél.” Keresztury Dezső jellemzése ez Bajcsy-Zsilinszky Endréről halálának 25. évfordulóján. De ugyanez a kettős portré jellemzi Z. Szabó László Utolsó stáció című munkáját Bajcsy-Zsilinszkyről. A színpadon a mártír özvegyének visszaemlékezése nyomán laza, líraian szerkesztett emlékképekben jelenik meg Bajcsy-Zsilinszky Endre, a hirtelen indulatú, társak közt is magányos, s a természetben harmóniát kereső ember. A békés otthont idéző képek olyan sikerülten atmoszférateremtőek, hogy a néző ott, a színpad közelében érzi a faragott bútort, a sujtásos fekete ruhát, s a közeli íróasztalban talán a Gömbös Gyula miniszterelnök ellen mondott 1937-es parlamenti beszéd másolatát. Alapvető hiányérzetünk azonban abban rejlik, hogy az író ennek a megírásra mindenképpen méltó, de hegyeken-völgyeken kanyargó és ellentmondásos életnek csak legutolsó stációját ábrázolja. Holott az igazi dráma talán ott rejlenék: honnan indult el ez az életút, milyen személyi harcokon, vívódásokon, megrázkódtatásokon felismeréseken át jutott el a sopronkőhidai mártírhalálig, milyen emlékkel, árnnyal küzd szinte élete utolsó pillanatáig. Solti Bertalan lírai effektusokkal, érdekes díszletkompozícióval mélyíti el a drámát, megerősíti a jellemkontúrokat, s mint színész kitűnő alakítást nyújt a fegyházlelkész szerepében. Mester János belső tűztel átfűtött alakításában képet kísérel nyújtani a hőst szétfeszítő problémákról, Herendi Mária az emlékeket őrző özvegy szerepében nyújtott, áttetsző, szép alakítást, Patassy Tibor, Vennes Emmy, B. Kovács József, Erdélyi fla, Perédy László nevét említjük még meg. Az ősbemutató legjobb alakítását S. Tóth József, a képviselőjét megmenteni akaró tarpai katona nyújtotta, egy fiatal Tiborc erejét idézve, s így társadalmi hátteret adott Bajcsy-Zsilinszky Endre drámájának. NI. J. BÉKÉSCSABA: IV. Henrik A IV. Henrik a királydrámák között talán a leghatalmasabb, legjobban teljességre törekvő shakespeare-i mű, aránylag ritkán szerepel színpadjainkon. Ritkábban, mint a legtöbb Shakespeare-dráma, és sokkal, sokkal ritkábban, mint ahogy azt hallatlan gazdagsága indokolja. Már csak azért is figyelemre méltó a Békés megyei Jókai Színház vállalkozása, a IV. Henrik műsorra tűzése. A hatalmas terjedelmű, szövevényes cselekményű dráma-monstrum — eredetileg két, egymást követő estén játszották, két, csaknem önálló drámaként — napjainkban többnyire úgy kerül színre, hogy a címszereplő IV. Henrik alakját erőteljes húzások következtében háttérbe szorítja a könynyelmű és léha trónörökös és a groteszken humoros Sir John Falstaff alakja. A békéscsabai előadás rendezője, Sándor János arra törekedett, hogy e gyakorlattól eltérően a mű teljességét, a korona és becsület nevében egymást gyilkoló feudális nagyurak és a kocsmázó, útonálló, bort vedelő akasztófavirágok világának teljes kontrasztját színpadra idézze. A békéscsabai színpad méreteinek, a társulat lehetőségeinek ismeretében nyugodtan állíthatjuk, szinte emberfeletti feladatra vállalkozott, mégis teljes sikerrel valósította meg elképzeléseit. A rendező, aki ugyanezen a színpadon az elmúlt évben már megrendezte a II. Richárdot, következetesen építi tovább elképzeléseit. Ugyanazt a díszletkonstrukciót alkalmazza — Csányi Árpád nagyszerű, kitűnően játszható díszletépítménye csak apró részletekben tér el a II. Richárd díszletétől — és ugyanazzal a következetességgel, feszített tempójú, minden részletében kidolgozott színészmozgatással teremti meg az előadás dinamikus ritmusát. Sajnos, néhány tévedéséhez — elsősorban a jelmezek esetében — ugyancsak következetesen ragaszkodott. A csataképek nagyvonalú izgalma, az udvari intrikák feszült légköre, a halál tragikus fensége és a kocsmák világának duhaj, élethabzsoló világa egyaránt a rendező mindenre kiterjedő figyelmét, minden részletet alaposan elemző munkáját, tehetségét dicséri. Színészileg sajnos, korántsem kiegyensúlyzott az előadás. A címszerepet megformáló Lengyel Jánosnak nagyszerű pillanatai vannak, különösen a második részben, de a hatalmas szerepet nem tudja teljes ívében felépíteni. Körtvélyessy Zsolt trónörököse jól eltalált, következetesen felépített figura, de a színész beszédtechnikai fogyatékosságai sokban lerontják játékának hatását. Csernák Árpád Henry Percy-je korrekt, de kissé színtelen alakítás. Egyedül Simon Györgynek sikerült csaknem hibátlanul megoldania Falstaff hatalmas — és hatalmas lehetőségeket nyújtó — szerepét: humor és filozófia szépen ötvöződik játékában, és nem ragadják el a harsány, látványos, olcsó sikerre csábító pillanatok sem. Kisebb epizódokban igen jó teljesítményt nyújtott Halász László és Sarlai Imre; meg kell említenünk Demeter Hedvig vérbő kocsmárosnéját, valamint Szentirmay Éva, Cserényi Béla, Lukács József, Gálfy László, Valkay Pál, Székely Tamás és Szerencsi Hugó nevét. CS. I. BÉKÉSCSABA. IV. Henrik (Lengyel János és Körtvélyessy Zsolt) 11