Film Színház Muzsika Évkönyv, 1972

Az Agatha Christie-rejtély (Osvát Katalin)

Az első talány, hogy kerül egy detektívregény-szerző életével és munkáival foglalkozó írás egy filmről, színházról, muzsikáról szóló kalendáriumba. Nagyon si­mán és tárgyilagosan is megindokolhatnám: azzal, hogy Agatha Christie nevéhez néhány eredeti színpadi mű és számos olyan sikeres színpadi átdolgozás is fűződik, mint a Gyilkosság a paplakban, az Eszményi gyilkos és az Egérfogó, no meg olyan népszerű filmek, mint a Tíz kicsi indián, vagy A vád tanúja. Operát, operettet, mu­sicalt tudomásunk szerint eddig még nem írtak egyet­len Christie-történetre sem, de miért ne írhatnának ez­után? Ám legyünk őszinték, ez csak ürügy lehetett az Aga­tha Christie-story megírására. (És közlésére. A szerk.) A valódi indok egészen más. Szerző töredelmesen bevallja, hogy a Christie-rajon­­gók táborába tartozik. Az idegen nyelvű könyvesbolt­ban, gyakrabban antikváriumokban, még gyakrabban magánkönyvtárakban szokott vadászni az írónő köny­veire. (Közkönyvtárakban reménytelen, a példányok mindig kézben vannak.) A háború előtti pengős és fél­pengős sorozatokban megjelent magyar nyelvű Christie­­kötetek már jobbára elkallódtak, lapjaikra hullottak. Az Európa Könyvkiadó 1958 óta foglalkozik detektív­­regények kiadásával, néhány Christie-könyv megjelent azóta gondozásában magyarul. De a Christie-rajongók táborára éppen az a jellemző, hogy angolul olvassák a „bűn királynőjének” munkáit. Miért? Attól a jelentéktelen objektív­októl eltekintve, hogy a könyvek zöme nincsen meg magyarul, főképpen azért, hogy megtanuljanak angolul, illetve hogy tökéletesítsék fogyatékos nyelvtudásukat. S ez oly szép szándék, olyan nemes cél, hogy még a magas kultúra legfennköltebb apostolai sem találhatnak benne semmi kivetnivalót. Csakhogy ... Köztudomású, hogy Christie regényeinek, bűnügyi elbeszéléseinek jelentékeny részében a főhős egy Hercule Poirot nevű magánnyomozó. Később sokkal bővebben szólunk még róla, most csak annyit, hogy Monsieur Poirot, belga lévén, soha életében nem­ tudott becsületesen megtanulni angolul. Ezért szinte minden mondata gyilkos támadás, merénylet az angol nyelv ellen. Ez a könyvek humorát tagadhatatlanul fokozza ugyan, de nyelvtanulás szempontjából nem éppen po­zitívum. Különben is, detektívregényből aligha lehet alapos nyelvtudást szerezni. Az ember sokkal türelmetlenebbül olvas, mintsem hogy szótározzon, és — egy tizenhat nyelven beszélő, igazán rutinos nyelvtanulót idézek — egészen jól megérti a cselekmény lényegét, anélkül, hogy valaha is megtudná, tölgyfa, vagy bükkfa mögött rejtő­zött-e a detektív. És ha Christie elsősorban nyelvtanulásra volna jó, ak­kor vajon miért olvasnák az angol anyanyelvűek? (Ez a második talány a sok közül.) Pedig állítólag olvassák egynéhányan. Hazájában és az Egyesült Államokban több mint 80 könyve jelent meg, és szinte valamennyi munkája állandóan forgalomban van, olcsó paper-back és gyűjteményes kiadásokban. (Ebben a számban egyéb­ként csak a kifejezetten bűnügyi regények és elbeszélés­­kötetek vannak benne. Egyéb prózája, Mary Westmacott néven írt szerelmi regényei például, valamint a szín­padra írott és átdolgozott művek természetesen nem.) És rajongói minden évben legalább egy új könyvet is várnak tőle. Ebben persze nyilván nemcsak az írónő erényeinek van szerepe, hanem az ügyes kiadói reklám­jelszónak is: „Christie for Christmas” — azaz Christiet Karácsonyra. Akik nem szeretik, sőt megvetik a krimit, általában türelmetlenek a bűnügyi irodalom rajongói iránt. Mi vi­szont legyünk türelmesek, jók, elnézők irántuk, dob­juk vissza őket kő helyett kenyérrel, hisz szegények nem tudják, mit nem cselekszenek. Ezért most először is szép türelmesen elmagyarázzuk nekik, hogy ki is ez az Agatha Christie. (Zárójelben jegyzem meg, hogy azokhoz a vizet pré­dikáló borisszákhoz, akik nagyképűen szapulják ugyan a krimit, de zúgban-titokban falják, egyetlen szavam sincsen. Feltételezem, hogy amúgy is a bűnügyi „iroda­lom” legalját fogyasztják, a szadista ponyvát és a hor­rort. S már csak jellembeli fogyatékosságaik miatt sem juthatnak el soha a logikai detektívregény Christie-féle magaslataira.) Szóval: kicsoda Agatha Christie? „A bűnügyi irodalom királynője.” Egy másik, szintén eléggé ismert király­nő, II. Erzsébet elhatározásából a brit birodalom lo­­­vagja. Pályafutásának első ötven esztendeje alatt 80 kötettel örvendeztette meg olvasóit. A nyolcvanadik éppen születésnapjára jelent meg, 1970 őszén. Színpadi műveinek száma 17, ebből eredetileg színpadra írott munka 5, a többi átdolgozás, regényekből, novellákból, rádiójátékból. Eddig 12 film készült az eredeti Chris­­tie-regényekhez, novellákhoz többé-kevésbé hű forgató­­könyvekből. Munkáit 109 nyelven adták ki — a sok-sok többi között japánul is — 1971-ig összesen 350 millió példányban. Christie a világstatisztikák szerint a legsi­keresebb élő író. Mint reklámszövegekben olvashatjuk, soha senki nem szórakoztatott egyidőben annyi embert, mint ő. A második legtöbbet fordított angol szerző, s azt hiszem szívesen megelégszik ezzel a hellyel, hisz a vi­lágranglistán az első helyezett: William Shakespeare. Néhány esztendős kimutatás tanúsága szerint a három legjobban kereső angol nő: Margot Fonteyn, a primaba­­lerina, Agatha Christie és II. Erzsébet. Azóta a sorrend talán változott. Gondolom ezek után elfogadhatjuk kiindulópontnak, hogy Christiet olvasni jó. Talán róla olvasni sem lesz nagyon unalmas. Megvallom, írni róla sem éppen rossz mulatság. Bár vannak nehézségek ... . .. Például Christie a meseszövés mestere, s én még­is, azoktól, akik még nem olvasták könyveit, csak azt kérhetem: higgyék el ezt nekem becsületszóra. Mert egyetlen sztoriját sem mesélhetem el, legalábbis kerek egészként nem, hisz akkor az én szerény soraimból tud­nák meg, ki a gyilkos. (A poéngyilkos mindenesetre én lennék.) Vagy egy másik probléma: minek nevezzem, milyen címmel említsem Christie könyveit? Az eredeti angol címeket sokan nem értik, de sokan igen. Még viszonylag kevés könyve jelent meg újonnan magya­rul, a háború előtt egyes kötetek viszont többször is, különböző címek alatt. Ehhez még vegyük hozzá, hogy az amerikai kiadások gyakran más címmel kerülnek az olvasóhoz, mint az Angliában kiadott eredetiek. Úgy döntöttem, hogy minden könyvet magyar címmel ne­vezek meg. Az 1958 óta Budapesten megjelenteket ter­

Next