Film Színház Muzsika Évkönyv, 1972
Az Agatha Christie-rejtély (Osvát Katalin)
mészetesen a „hivatalos” címen, a többit pedig úgy fordítom magyarra, hogy abból — az angolul tudó olvasó számára — kétséget kizáróan kiderüljön, melyik műről van szó, akkor is, ha az így létrejött cím nem a lehető legjobban hangzik magyarul. No de térjünk a tárgyra. Először is az életrajz tényeire. A Miller lány különös esete A lányt Agatha Maria Clarissa Millernek hívták, az anyja angol volt, az apja amerikai. 1890-ben született, az angliai Torquayban. Egészen kis gyermek volt, amikor apja, a New York-i születésű Frederick Alvah Miller meghalt, így az anyára maradt a két lány — Agatha és nővére — nevelésének gondja. Az életrajzírók kedvelt szokása, hogy egy tényezőre próbálják visszavezetni, mitől lett nagy emberré vizsgálódásuk tárgya. Valóban tetszetős dolog lenne azt mondani, hogy Agatha soha nem lett volna a világ legsikeresebb detektívregény írója, ha anyja nem úgy neveli, tanítja, buzdítja és ösztökéli, ahogyan tette. Ki tudja? Mindenesetre ténynek fogadhatjuk el Agatha szavait: „Anyám egészen korán kezdett biztatni, hogy írjak verseket és kis történeteket. Nagyon sokat segített olvasmányaim megválasztásában is. Rendkívül intelligens nő volt, igazán eredeti szellem. Megvolt benne a képesség, hogy lelkesedést ébresszen az emberben, és úgy tanított — nem volt nevelőnőm, és nem jártam iskolába —, hogy a tanulás izgalmas, lebilincselő játékká változott. A legeslegfiatalabb voltam a családban, s így gyakran maradtam egyedül. Mint élénk fantáziájú kislány, kitaláltam magamnak játszótársakat, s ezek az elképzelt lények számomra élőbbek és reálisabbak voltak, mint azok a hús-vér gyerekek, akik néha eljöttek játszani. Bár nagyon korán kezdtem kerek kis történeteket kitalálni, magamtól soha nem jutott volna eszembe, hogy ezeket le is írjam ... Hanem egyszer jól megfáztam, s anyám megtiltotta, hogy kimenjek a kertbe. Azt mondta, jobban tenném, ha nyugodtan maradnék és írnék valamit. Egy kis történetet, elbeszélést, vagy ilyesmit. Hamarosan rájöttem, hogy amilyen könnyű fejben kitalálni és kiszínezni egy történetet, olyan nehéz pontosan leírni. Nehéz, de szórakoztató. Persze, egy idő után a megírás is könnyebbé vált. De az akkorról származó történetkéim mind nagyon szomorúak és érzelgősek...” Hát valahogy így kezdődött. A dél-angliai Devon grófságbeli Torquayban levő családi ház atmoszférája minden tekintetben hatott a kislányra. A tárgyak közül legjobban a mama szobájának kandallópárkányán álló drezdai porcelán nippeket szerette. Egy Pierrot volt és egy Pierrette, egy Pulcinella és egy Pulcinella, Columbina és Harlekin. Egy kis versciklust is írt róluk, e versek egyike a Harlekin dala volt az első nyomtatásban megjelent írása. „Egy egész guinea-t kaptam érte” — emlékezik az írónő. Mit olvasott kislány korában? Tündérmeséket, aztán Dickens regényeit. Mindazt, ami akkoriban egy fiatal lány általános műveltségéhez tartozott, és persze azt is, ami nem tartozott szorosan hozzá: Arthur Conan Doyle könyveit a Sherlock Holmesról és az ő Watsonjáról. De még az olvasás előtti korszakra, a kisgyerekkorra is vissza kell térnünk egy percre. Mint minden angol gyereknek, Agathának is a nursery rhymes, a gyerekszoba rigmusok voltak első szellemi táplálékai. A ma „Három ujjal gépelek, a legtöbb amatőr csak kettővel” Agatha Christie és férje devoni házuk parkjában