Film Színház Muzsika Évkönyv, 1972

Az Agatha Christie-rejtély (Osvát Katalin)

mészetesen a „hivatalos” címen, a többit pedig úgy for­dítom magyarra, hogy abból — az angolul tudó olvasó számára — kétséget kizáróan kiderüljön, melyik mű­ről van szó, akkor is, ha az így létrejött cím nem a le­hető legjobban hangzik magyarul. No de térjünk a tárgyra. Először is az életrajz té­­nyeire. A Miller lány különös esete A lányt Agatha Maria Clarissa Millernek hívták, az anyja angol volt, az apja amerikai. 1890-ben született, az angliai Torquayban. Egészen kis gyermek volt, ami­kor apja, a New York-i születésű Frederick Alvah Mil­ler meghalt, így az anyára maradt a két lány — Agatha és nővére — nevelésének gondja. Az életrajzírók ked­velt szokása, hogy egy tényezőre próbálják visszavezet­ni, mitől lett nagy emberré vizsgálódásuk tárgya. Való­ban tetszetős dolog lenne azt mondani, hogy Agatha soha nem lett volna a világ legsikeresebb detektívre­­gény írója, ha anyja nem úgy neveli, tanítja, buzdítja és ösztökéli, ahogyan tette. Ki tudja? Mindenesetre ténynek fogadhatjuk el Agatha szavait: „Anyám egészen korán kezdett biztatni, hogy írjak verseket és kis történeteket. Nagyon sokat segített ol­vasmányaim megválasztásában is. Rendkívül intelligens nő volt, igazán eredeti szellem. Megvolt benne a képes­ség, hogy­ lelkesedést ébresszen az emberben, és úgy ta­nított — nem volt nevelőnőm, és nem jártam iskolába —, hogy a tanulás izgalmas, lebilincselő játékká válto­zott. A legeslegfiatalabb voltam a családban, s így gyak­ran maradtam egyedül. Mint élénk fantáziájú kislány, kitaláltam magamnak játszótársakat, s ezek az elkép­zelt lények számomra élőbbek és reálisabbak voltak, mint azok a hús-vér gyerekek, akik néha eljöttek ját­szani. Bár nagyon korán kezdtem kerek kis történeteket kitalálni, magamtól soha nem jutott volna eszembe, hogy ezeket le is írjam ... Hanem egyszer jól megfáz­tam, s anyám megtiltotta, hogy kimenjek a kertbe. Azt mondta, jobban tenném, ha nyugodtan maradnék és ír­nék valamit. Egy kis történetet, elbeszélést, vagy ilyes­mit. Hamarosan rájöttem, hogy amilyen könnyű fejben kitalálni és kiszínezni egy történetet, olyan nehéz pon­tosan leírni. Nehéz, de szórakoztató. Persze, egy idő után a megírás is könnyebbé vált. De az akkorról szár­mazó történetkéim mind nagyon szomorúak és érzelgő­­sek...” Hát valahogy így kezdődött. A dél-angliai Devon gróf­ságbeli Torquayban levő családi ház atmoszférája min­den tekintetben hatott a kislányra. A tárgyak közül leg­jobban a mama szobájának kandallópárkányán álló drezdai porcelán nippeket szerette. Egy Pierrot volt és egy Pierrette, egy Pulcinella és egy Pulcinella, Colum­­bina és Harlekin. Egy kis versciklust is írt róluk, e versek egyike a Harlekin dala volt az első nyomtatás­ban megjelent írása. „Egy egész guinea-t kaptam érte” — emlékezik az írónő. Mit olvasott kislány korában? Tündérmeséket, aztán Dickens regényeit. Mindazt, ami akkoriban egy fiatal lány általános műveltségéhez tartozott, és persze azt is, ami nem tartozott szorosan hozzá: Arthur Conan Doyle könyveit a Sherlock Holmesról és az ő Watsonjáról. De még az olvasás előtti korszakra, a kisgyerekkorra is vissza kell térnünk egy percre. Mint minden angol gyereknek, Agathának is a nursery rhymes, a gyerek­szoba rigmusok voltak első szellemi táplálékai. A ma­ „Három ujjal gépelek, a legtöbb amatőr csak kettővel” Agatha Christie és férje devoni házuk parkjában

Next