Film Színház Muzsika, 1973. január-december (17. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-09 / 23. szám

12 VÁMOS LÁSZLÓ: Elfogult búcsú A Színművészeti főiskolai felvételi demokratikus módon történik. A tizenhat­húsz tagú zsűriben ülő taná­rok kézfeltartással szavaz­nak, ellenpróbával. Ad abszur­dum előfordulhat, hogy valaki mellett tizennyolcan szavaznak, s a tiltakozó épp az osztályt in­dító két tanár. Ugyanis a ké­pesség sokkal kevésbé meg­határozható, mint az egyetemek bármely szakán, ahol a tudás anyaga a döntő. Itt valami megfoghatatlan rátermettség­re kell ráérezni. Éppen ezért a tanári karnak — pro és kontra — legendás tévedései vannak. Tíz-húsz évi tanítás után sem állíthatja senki, hogy csalhatatlan. Valameny­­nyiünk színész-pedagógus mestere, aki megteremtette a modern színészképzés alapjait, Gellért Endre praxisában is előfordult, hogy a tehetség megítélésében tévedett." A most végző két osztályt négy évvel ezelőtt, 1969-ben vették fel. Kazimir Károly vezette a III/B-t és a III A-t. Magunk választottuk ki kö­zülük, hogy kiket tanítanánk. Voltak olyanok, akiket szíve­sen tanítottunk volna mind­ketten és olyanok is voltak, akiket kötelességből felvállal­tunk. A tanítás legizgalma­sabb része, amikor ezek az éppen csak felvettek bonta­kozni kezdenek és igazolják a felvételi bizottság ráérzését. 1950-től a főiskola elvégzése óta, kisebb-nagyobb megsza­kítással tanítok, mint Gellért Endre tanársegédje, majd mint színész-mesterség tanár. De először voltam osztályfő­nök. Tanár-munkatársammal, Szilágyi Beával abból indul­tunk ki, hogy a „gyerekeknek” tulajdonképpen két-két és fél év áll rendelkezésére a mes­terség megtanulására. Az utolsó két évben ugyanis any­­nyira igénybe veszi őket a sok külső elfoglaltság, hogy az el­ső két év alatt sűrítetten kell megtanítanunk a szakmát. Ezt a nagyon erős megterhelést az osztály kitűnően bírta. A­z osztályban négy olyan korán érő tehetség van, aki már ebben a pillanatban alkalmas arra, hogy bármi­lyen megterhelést rábízzanak. Egri Márta, Kútvölgyi Erzsé­bet, Szalay Edit és Kalocsay Miklós. Számomra nagyon nagy öröm, hogy erre a négy hallgatóra nemcsak én, aki el­fogultsággal igen alaposan vá­dolható vagyok, hanem más rendezők is vezető feladatokat bíznak színpadon, filmen, té­vén. Nem szeretném ezt a négy ifjú színészt mint ügyeletes zsenit kiemelni. Ez pillanatnyi állapot. A­ tehetség változik, átala­kul. A ma kiugró képességűek holnap megállhatnak és he­lyet adhatnak a lassabban élőknek, esetleg olyanoknak, akiknek az egyénisége har­minc-, esetleg negyvenéves korban éri el azt az állapotot, amikor az ember és az el­játszható szerepek találkoznak. Ezért hadd soroljam tovább osztályomnak azokat a hall­gatóit, akik szintén az osztály élvonalába tartoznak és akik­ben szintén erősen hiszek. Ivánka Csabától, Lázár Kati­tól, Maróti Gábortól, Farády Istvántól, Miklósy Judittól és Soltis Lajostól már egészen érett dolgokat láttam az utób­bi hónapokban is s a pályára való képesség nem hiányzik Vas Zoltán Ivánból és Varga Mátyásból sem. Jövőjük azon múlik, hogyan kezeli őket a színház, ahova mennek és ter­mészetesen szorgalmukon és állóképességükön. A főiskola életéről, tan­anyagáról, a főiskolások szak­mai felkészültségéről nagyon sok cikk jelenik meg mosta­nában. Legtöbbször elítélő ér­telemben. Merem állítani, hogy a főiskola tananyagát, tanítási módszereit a bírálók nem ismerik. Nem jöttek el az órákra és a vizsgaelőadásokat is alig látogatják. Legalábbis én nem találkoztam velük ta­nítás közben az elmúlt évek­ben. Holott mai magyar szín­házi életünkben egyre na­gyobb szerephez jutnak a leg­frissebben végzett főiskolai hallgatók, akiket a közönség és szakma felkészültnek ismer el. És azoknak, akik képet akarnak kapni, ha nem is tel­jeset, egy most végzett osz­tály művészi színvonaláról, figyelmébe ajánlom a nemrég tévére vett összeállítást, mely­ben minden növendékem be­mutatkozik, jeleneteket muta­tunk be a Szegeden játszott Rómeóból, A vágy villamosa és a Stuart Mária vizsgából, továbbá a Falstaff, a Három nővér és Heller: A 22-es csap­dája című művének egy-egy jelenete kerül színre. És végül nem kis személyes meghatottsággal mondom: na­gyon szerettem ezt az osztályt. Először tudtam tanítási elkép­zeléseimet megvalósítani. Az osztály tehetségszínvonala rendkívül magas és emberileg is jól összekovácsolódott tár­saság. Nagyon sajnálom, hogy jelenlegi színházi rendszerünk­ben nem lehet együtt tartani ilyen kis társulatot. Ha valaki megkérdezné mihez Volna leg­jobban kedvem, azt felelném, hogy ezzel a tizenkét ifjú színésszel színházat csinálni Székesfehérvárott. Kalocsay Miklós és Kútvölgyi Erzsébet a szegedi Rómeó és Júlia előadás főszereplői

Next