Film Színház Muzsika, 1973. január-december (17. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-09 / 23. szám
12 VÁMOS LÁSZLÓ: Elfogult búcsú A Színművészeti főiskolai felvételi demokratikus módon történik. A tizenhathúsz tagú zsűriben ülő tanárok kézfeltartással szavaznak, ellenpróbával. Ad abszurdum előfordulhat, hogy valaki mellett tizennyolcan szavaznak, s a tiltakozó épp az osztályt indító két tanár. Ugyanis a képesség sokkal kevésbé meghatározható, mint az egyetemek bármely szakán, ahol a tudás anyaga a döntő. Itt valami megfoghatatlan rátermettségre kell ráérezni. Éppen ezért a tanári karnak — pro és kontra — legendás tévedései vannak. Tíz-húsz évi tanítás után sem állíthatja senki, hogy csalhatatlan. Valamenynyiünk színész-pedagógus mestere, aki megteremtette a modern színészképzés alapjait, Gellért Endre praxisában is előfordult, hogy a tehetség megítélésében tévedett." A most végző két osztályt négy évvel ezelőtt, 1969-ben vették fel. Kazimir Károly vezette a III/B-t és a III A-t. Magunk választottuk ki közülük, hogy kiket tanítanánk. Voltak olyanok, akiket szívesen tanítottunk volna mindketten és olyanok is voltak, akiket kötelességből felvállaltunk. A tanítás legizgalmasabb része, amikor ezek az éppen csak felvettek bontakozni kezdenek és igazolják a felvételi bizottság ráérzését. 1950-től a főiskola elvégzése óta, kisebb-nagyobb megszakítással tanítok, mint Gellért Endre tanársegédje, majd mint színész-mesterség tanár. De először voltam osztályfőnök. Tanár-munkatársammal, Szilágyi Beával abból indultunk ki, hogy a „gyerekeknek” tulajdonképpen két-két és fél év áll rendelkezésére a mesterség megtanulására. Az utolsó két évben ugyanis anynyira igénybe veszi őket a sok külső elfoglaltság, hogy az első két év alatt sűrítetten kell megtanítanunk a szakmát. Ezt a nagyon erős megterhelést az osztály kitűnően bírta. Az osztályban négy olyan korán érő tehetség van, aki már ebben a pillanatban alkalmas arra, hogy bármilyen megterhelést rábízzanak. Egri Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Szalay Edit és Kalocsay Miklós. Számomra nagyon nagy öröm, hogy erre a négy hallgatóra nemcsak én, aki elfogultsággal igen alaposan vádolható vagyok, hanem más rendezők is vezető feladatokat bíznak színpadon, filmen, tévén. Nem szeretném ezt a négy ifjú színészt mint ügyeletes zsenit kiemelni. Ez pillanatnyi állapot. A tehetség változik, átalakul. A ma kiugró képességűek holnap megállhatnak és helyet adhatnak a lassabban élőknek, esetleg olyanoknak, akiknek az egyénisége harminc-, esetleg negyvenéves korban éri el azt az állapotot, amikor az ember és az eljátszható szerepek találkoznak. Ezért hadd soroljam tovább osztályomnak azokat a hallgatóit, akik szintén az osztály élvonalába tartoznak és akikben szintén erősen hiszek. Ivánka Csabától, Lázár Katitól, Maróti Gábortól, Farády Istvántól, Miklósy Judittól és Soltis Lajostól már egészen érett dolgokat láttam az utóbbi hónapokban is s a pályára való képesség nem hiányzik Vas Zoltán Ivánból és Varga Mátyásból sem. Jövőjük azon múlik, hogyan kezeli őket a színház, ahova mennek és természetesen szorgalmukon és állóképességükön. A főiskola életéről, tananyagáról, a főiskolások szakmai felkészültségéről nagyon sok cikk jelenik meg mostanában. Legtöbbször elítélő értelemben. Merem állítani, hogy a főiskola tananyagát, tanítási módszereit a bírálók nem ismerik. Nem jöttek el az órákra és a vizsgaelőadásokat is alig látogatják. Legalábbis én nem találkoztam velük tanítás közben az elmúlt években. Holott mai magyar színházi életünkben egyre nagyobb szerephez jutnak a legfrissebben végzett főiskolai hallgatók, akiket a közönség és szakma felkészültnek ismer el. És azoknak, akik képet akarnak kapni, ha nem is teljeset, egy most végzett osztály művészi színvonaláról, figyelmébe ajánlom a nemrég tévére vett összeállítást, melyben minden növendékem bemutatkozik, jeleneteket mutatunk be a Szegeden játszott Rómeóból, A vágy villamosa és a Stuart Mária vizsgából, továbbá a Falstaff, a Három nővér és Heller: A 22-es csapdája című művének egy-egy jelenete kerül színre. És végül nem kis személyes meghatottsággal mondom: nagyon szerettem ezt az osztályt. Először tudtam tanítási elképzeléseimet megvalósítani. Az osztály tehetségszínvonala rendkívül magas és emberileg is jól összekovácsolódott társaság. Nagyon sajnálom, hogy jelenlegi színházi rendszerünkben nem lehet együtt tartani ilyen kis társulatot. Ha valaki megkérdezné mihez Volna legjobban kedvem, azt felelném, hogy ezzel a tizenkét ifjú színésszel színházat csinálni Székesfehérvárott. Kalocsay Miklós és Kútvölgyi Erzsébet a szegedi Rómeó és Júlia előadás főszereplői