Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-25 / 34. szám
SZÍNHÁZI PILLANATOK KÉPEKBEN Márffy Vera és Tímár József a Palotaszálló című nagyoperettben Szent Johanna, Darvas Iván (Warwick) és Görbe János (Stogtmber) A Nem élhetek muzsikaszó nélkül 1929-es előadásából (Turbók Rózsi, Kondrát Ilona, Kiss Manyi, Pallai Manci, Herman Manci, Szirmai Vilmos) Balogh Zsuzsa és Upor Péter Chomsky Kiadó című drámájában Ruy Bias, Latinovits Zoltán Polgár Géza és Molnár Tibor a Pillantás a hídról című Miller-drámában Vörös és fekete. Gyöngyössy Katalin (De Rénamé) és Markaly Gábor (Julien Sores) Stuart Mária, Kovács Mária (Erzsébet) és Spányik Éva (Stuart Mária) (Klein József felvételei) Warrenné mestersége. Zolnay Zsuzsa (Vivie) és Titkos Ilona (Warrenné) Arday Aladár meséli Grónay György volt az infláció idején a színház művészeti titkára. Mérhetetlenül zsugori. Megtudtuk, hogy egy demizson borért jegyeket adott cserébe. — Van egy ötletem —, mondta egy este Földessy Géza direktor. — Igyuk meg a borát. Az italt kitöltöttük, elszopogattuk, remekül éreztük magunkat. A demizsont megtöltöttük vízzel és visszacsempésztük. Másnap Földessy odamegy a titkárhoz. — Szomjas vagyok. — Van egy üveg príma borom — nyújtja át szolgálatkészen a demizsont Grónay. Földessy arca elsötétül: — Hiszen ez víz. Grónay a fejét fogja. — Átráztak. Attól kezdve Földessy csak így ugratta: — Két príma páholyért egy demizson víz. Siklósi László meséli Kabalám: színházi titkár létemre nem hordok magammal papírt. Ha utcán, villamoson üzeneteket kapok, egy cigarettás dobozra jegyzek fel mindent. — Elszívod, eldobod — jajgatnak a kliensek. — Nem. Bozóky Istvánnal az első szerződést egy doboz Kossuthra írtuk alá. S mindmáig nem dobtuk el.* Kassán vendégszerepeltünk az Antigonéval. Mindenki kapott öt napra szóló közlekedési kártyát, autóbuszra, villamosra érvényeset. Szirtes Ádámmal vacsoráztunk, a vacsora a reggelbe nyúlott. Megállítottunk egy konflist. A szálloda előtt Szirtes meglobogtatta a közlekedési utalványt. A konflis nevetett, köszönt, elhajtott. Deus ex machinal Szili János meséli Az államosítás előtti évben öttagú direktórium vezette a színházat: Hajdú Alfréd, Szabados Ambrus, Inke László, Szakács Sándor meg én. Nekünk mindenáron pénz kellett, hogy a tagokat kifizethessük. Felmentünk Szakács Sándorral a minisztériumba és kiverekedtük a mieinknek a húszezer forintot. A pénzt az én táskámba tettük. Rettentő nagy összeg volt. Szakácsnak hamarabb el kellett utaznia: a miskolciak a Fösvényt játszották Ózdon. Én később ültem fel a vonatra és fejem alá téve a táskát, elaludtam. Felébredek, pitymallik. — Ózdon vagyunk? — kérdem az ismerős kalauzt. — Igen, Jánoskám, már ötször meg is fordultunk Ózd és Miskolc között, de nem akartam fölébreszteni, olyan jól aludt. Szerintem, ha ellopták volna a pénzt, ma nincs miskolci színház. 17