Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-08 / 49. szám
Új süntek a mozik műsorán , megyek és eszközök Moziélményeink sorából természetszerűen emelkednek ki azok, amelyekkel a személyes érdekeltség érzése párosul. Amikor nem pusztán történeteket látunk a filmvásznon, hanem ügyeket is, amikor önkéntelenül azonosulunk a hősökkel a közös féltenivaló okán. A művészek örök nagy feladata a mozgósítás az emberiséget fenyegető veszélyek ellen. Az eszközök sokfélék, a sejtéstől a bizonyításig, a riportszerűségtől a drámai leleplezésig terjednek. Olykor a látszólag kis jelentőségű, szűkkörű cselekmény foglalja magában az általános érvényű tanulságot azzal, hogy felmutatja a veszélyek igazi okát, az emberi, társadalmi torzulásokat. Jó példa erre Stanley Kramer kitűnő új filmje, az Áldd meg az állatokat és a gyermekeket ! Fiatal fiúk, tizennégy-tizenöt éves gyerekek játszszák az amerikai film főszerepeit. De hogy mégsem úgynevezett ifjúsági filmet látunk majd, arra már a főcím előtti döbbenetes pillanatok is figyelmeztetnek. Egy nevelőtábor mindennapjai tárulnak elénk. Hogy milyen jellegű a nevelés, elárulja a tábor jelmondata: „Küldj el nekünk egy fiút, és mi visszaküldünk egy cowboyt!” Akár a hírhedt tengerészgyalogság előiskolája is lehetne ez a tábor: a szenvtelen, kíméletlen férfiasság az ideál, büntetik a gyöngéket, kicsúfolják az érzékenyeket. A fiúk, akiknek a sorsába a nézőt beavatják, inkább ez utóbbiak közül valók. Az otthoni környezet feleslegeiként kerülnek a táborba, sebzett lélekkel, rövidre nyírt önbecsüléssel. Törvényszerűen jutnak tehát a felismerésre, hogy sorsuk, helyzetük sokban hasonlatos azokéhoz a karámba terelt selejtbölényekéhez, amelyeket — amint egy kiránduláson láthatták — darabonként 40 dollárért lőhetnek le a műkedvelő vadászok. A sokkoló élmény nyomán elhatározzák, hogy kiszabadítják a bölényeket. Gyerekes elképzelés, hogy ezzel végleg meg is mentik az állatokat, egy kissé maguk is sejtik ezt, de hát csinálniuk kell valamit, hogy megmutassák, nem lehet egyszerűen leírni őket, mint a társadalom kölönceit. A" részvét találkozik itt az önérzettel. Az emberiesség a hősiességgel. És nekivágnak lovagolva. Aztán egy lopott autón. Éhezve-szomjazva, úttalan utakon menekülve. Végül is gyalogosan érik el a karámot, s ha némi nehézséggel és súlyos áldozattal is, befejezik, amire vállalkoztak. A rendező, Stanley Kramer legjobb tulajdonságait, a nagy drámai feszültséget, a sokoldalú jellemábrázolást, az emberség diadalát sugárzó mondanivalót a magyar közönség olyan filmekből ismeri, mint A megbilincseltek, az Aki szelet vet és az ítélet Nürnbergben. Ez az új film az előbbieknek méltó folytatása. A történet az első pillanattól kezdve feszült várakozást kelt, a múlt és a jelen jó értékű váltakozása izgalmas adagolásban bővíti a környezetre és a szereplőkre vonatkozó ismereteinket és viszi hőseit elkerülhetetlenül a merész vállalkozás felé. A fiúk annyifélék, ahányan vannak. Egyéniségek, akiket a sokszínűen érzékeltetett, a cselekvésben megnyilvánuló jellemük minősít. No meg a kiváló színészi játék. Kiváltképp a Testet, ezt a koraérett, felnőtti életfilozófiájú, sokoldalú fiút játszó Bill Mumy méltó az elismerésre, meg a sikerélményre hisztériásan törekvő Cotton alakítója, Barry Robins. De kivétel nélkül tetszenek a többiek is. Izgalmasan, megdöbbentően hitelesek. Az előzményeket, a családi helyzetüket feltáró emlékképek nem annyira a jellemük kiteljesedésében, mint inkább a tágabb értelemben vett környezet megidézésében. Találunk ezekben banális megoldásokat, felesleges visszatéréseket is. De szerencsére ez a mellékvonulat a filmben nem tölt be jelentékeny szerepet. Az igazi hangulatot és mély tartalmat a fiúk táborbeli és kalandközbeni életében találjuk. A lélektani hatá sok tökéletes ismerőjeként teszi Kramer a nézőt a fiúk barátaivá, kalandjuk szúrr halálgyár az ŐSERDŐBEN. Szmolencev professzor és leánya (Nyikolaj Zaszuhin és Szvetlána Szmehnova) ÁLDD MEG AZ ÁLLATOKAT ÉS A GYERMEKEKET! A hat fiú és a korlátolt barakkfelügyelő