Film Színház Muzsika, 1973. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-20 / 42. szám
Kecskeméti Katona József Színház Troilus és Cressida Troilus és Cressida kivételes helyet foglal el Shakespeare életművében; ez a dráma egyaránt zavarba hozta az utókort és a kortársakat. A Troilus és Cressida olyan világról fest lehangoló, de helyenként elkeserítően mulatságos képet, amelyben a hagyományos értékrend a feje tetejére áll. Hőseit a becsvágy hajtja, és a hírnévért, a becsület nevében követik el árulásaikat és becstelenségeiket. Cselekedeteik rugói afféle „presztízsokok”: nagyon is komolyan vesznek olyan dolgokat, amelyek szót sem érdemelnek, s könnyedén fogják fel a véresen komoly valóságot. Szerepet játszanak, s hogy sikerrel felelhessenek meg szerepüknek, nem riadnak vissza a szerep tartalmával ellentétes cselekedetektől. Shakespeare az emberiség ősi történetének, a trójai háborúnak legendáját forgatja úgy, hogy saját kora lássa meg magát benne: milyenek a valóságos cselekedetek a hősi „gentleman-like” látszat mögött. De nemcsak a kiábrándultság, a könyörtelen reménytelenség hozta zavarba mindazokat, akik e művel foglalkoztak; műfajilag is nehéz volt helyére tenni. Van, aki paródiának tartja, szatírának, komédiának, de van olyan felfogás is, amely a tragédiák közé sorolja, tulajdonképpen mindez együtt. Voltak kritikusok, akik nagyon rossz, s voltak, akik nagyon jó drámának tartották; alighanem ez utóbbiaknak volt igazuk. Mindaz, ami ebben a darabban oly közel áll korunk gondolatvilágához, felfokozottan van jelen a kecskeméti Katona József Színház színpadán. Ruszt Józsefnek, az előadás rendezőjének, aki a Lear király, a Hamlet s a III. Richárd színpadra állítása során lépésről lépésre jutott közelebb a korszerű Shakespeare-előadásról alkotott eszményképéhez, elképzeléseit ebben a produkcióban sikerült hiánytalanul, tökéletesen megvalósítania. Nagyszerűen használja fel a színpadi teret, amelynek kompozícióját szervesen beleépíti a dramaturgiai kompozícióba. Nagy segítségére van ebben Csányi Árpád remekbe sikerült díszletkonstrukciója: ez az építmény valósággal megszervezi a mozgásokat, s nemcsak atmoszférát, hangulatot teremt, hanem drámai szerephez juttatja a lehetséges színpadi járásokat is. De bámulatos az a teljesítmény is, amit a rendező színészeiből kihozott. Ezernyi ötlettel, a legapróbb részletekig egységes stílusba fogta játékukat, de ugyanakkor, amikor beléjük plántálta saját elképzeléseit, mozgásba hozta, felszabadította a szereplők alkotó fantáziáját is, így azután az aprólékos műgonddal kidolgozott, mérnöki pontossággal megszerkesztett jelenetekben valósággal pezseg a sok szín, játékötlet, mely végül is mind azt célozza, hogy igazi együttes szülessen, amely nemhogy elnyomná, de valósággal kivirágoztatja az egyéniségeket. S még valamit, ami valamennyi színházunk számára tanulságos lehet: a felgyorsított ritmus, a gyorsan pergő párbeszédek ellenére a szöveg él, világos és tisztán érthető. A nagy számú szereplőgárda szinte minden egyes tagja hibátlanul illeszkedett a kitűnő együttesbe. s ezen belül is ki kell emelnünk Lengyel János egyéni ízekkel megrajzolt Pandarusát, Tolnai Miklós remek ötletekkel megtűzdelt, egy érett színész nagyszerű teljesítményéről tanúskodó Hectorát, Székhelyi József bravúros játékát, amellyel az elkeseredett és epés Thersitesben, az urai kedvére komédiázó, gyávaságát sem szégyellő nyomorékban érzékeltetni tudta a bölcset, aki az író keserű gondolatait a bohóctréfa ostyájában adja be hallgatóinak. Szakács Eszter ezernyi színt felvillantó Cressidája, Szilárdy István nagyszerű Patroclusa, Fekete Tibor kicsinyesen fenséges Agamemnonja, Trokán Péter önnön tökéletességétől eltelt, szuggesztív Achillese, Varsa Mátyás elbűvölően buta Ajaxa, Major Pál hidegen eszes, színészi telitalálatnak számító Ulyssese, Biluska Annamária megrázó erejű Cassandrája, Uri István felelőtlenül felszínes Párisa, Kalmár Zsuzsa élveteg Helénája egy-egy tökéletesen csiszolt építőköve az előadás épületének. Troilus megformálója, Farády István, ugyancsak sikerrel birkózott meg Troilus rendkívül bonyolult jellemábrázolást kívánó figurájával; ha nem is sikerült a szerep valamennyi árnyalatát érvényesítenie, lendülete és temperamentuma átsegítette az ábrázolás buktatóin. Az előadás valamennyi szereplőjét nincsen mód felsorolni, pedig minden közreműködő megérdemelné a meleg hangú elismerést. Mert a kecskeméti Katona József Színház színpadán olyan előadás született, amely megállná a helyét a világ bármely színházában; előadás, amelynek magával ragadó hatása éppen a nagyszerű együttesjátékban rejlik. Csik István Cressida a görög táborban (Szilárdy István, Szakács Eszter és Major Pál) Díjkiosztás Pécsett Háromévi szünet után ismét filmfesztivált rendeztek Pécsett. Hivatalos neve: VII. Magyar Játékfilmszemle. Célja az új alapszabályzat szerint, hogy „kultúrpolitikai célkitűzéseinkkel összevetve értékelje a magyar játékfilmművészet adott szakaszának eredményeit, segítse elő, hogy a mai játékfilmek magas színvonalon tükrözzék a mai magyar valóságot és járuljon hozzá a nagyközönség vizuális és esztétikai neveléséhez, kritikai érzékének fejlesztéséhez". Nemes program ez, ezért gyűlt öszsze az elmúlt héten Pécsett kétszázötven hazai újságíró, filmesztéta, kritikus, színész, filmrendező és tizenhét ország mintegy félszáz filmszakembere. Nehéz a hét gazdag eseménysorozatáról akárcsak körvonalakban is beszámolni, hiszen a versenyfilmek bemutatásán túl (az Utazás Jakabbal, A magyar ugaron, a Petőfi 73, a Harmadik nekifutás, a Plusz mínusz egy nap, a Kakuk Marci és a Fotográfia című filmeket nevezte be a gyártó vállalatunk), az új Kossuth klubmoziban Fábri Zoltánnak immár tizenhat filmből álló életművéből vetítettek le néhányat és hat új magyar, továbbá hét külföldi film ősbemutatójára is október 8—13. között került sor Pécsett. Hangverseny, balettelőadás, esténként irodalmi műsorok és a Csontváry Múzeum megnyitása — ezek szerepeltek a kiegészítő programban. A legnagyobb érdeklődést a központi vita váltotta ki. „Utak és lehetőségek a magyar filmművészetben" — ez volt Vitányi Iván bevezető előadásának címe. Mi jellemzi a magyar filmművészetet, helyes úton jár-e? Ezekre a kérdésekre kerestek választ a tanácskozás résztvevői és arra a megállapításra jutottak, hogy általában a valóság ábrázolásának igénye jellemzi, erre épül az az út- és eszközkeresés, ami egyéni arculatot ad a magyar filmnek. A vita nyomán végső soron ki lehet mondani, hogy a magyar film jó úton jár, nincs szó válságról, s bár a fellendülés némileg alábbhagyott, az összkép nemcsak azért bíztató, mert jó alkotások sorából alakult ki, hanem azért is, mert a törekvések jó irányba mutatnak. Utolsó eseményként a díjak átadására került sor. A zsűri a százezer forintos fődíjat és Kiss Nagy András Arany busófej című domborművét a Zolnay Pál rendezte Fotográfia című filmnek ítélte. A rendezői díjat Bacsó Péternek adták át, a Harmadik nekifutás című filmjéért. A legjobb operatőr és a legjobb forgatókönyvíró díját Kende János illetve Kovács András kapta. A legjobb női alakítás díja Drahota Andreáé, a legjobb férfialakítás díja pedig Bencze Ferenc, a Kolozsvári Magyar Színház művésze nyerte el a Plusz mínusz egy nap című filmben nyújtott alakításáért.