Film Színház Muzsika, 1974. június-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-16 / 49. szám
TELEVÍZIÓ ■ .......... n TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ ÚJ PORTRÉK A SZÍNÉSZMÚZEUMBAN Emlékek Latabárról Cyermekkorom első maradandó film- élménye a Mágnás Miska volt. Az a jelenet rögződött bennem a legjobban, amikor Pixi és Mixi gróf elmennek a búcsúba és felülnek a ringlispilre. A jegyszedő a jegyüket kérte, mire egyszerre azt felelték: „Bérlet!” A Vidámparkban a körhintán én is elővettem a villamosbérletem, de az akkor ügyeletes Liliom gorombán lependerített a hintáról. Nyolcéves fejjel rettenetesen csalódtam, hogy a film nem felel meg a valóságnak. Ez a kis emlék az Operettszínházban jutott eszembe, ahol a Színészmúzeum januári előadásának felvételeit készítik. A sorozat alkotói ebben a műsorban Latabár Kálmánra emlékeznek. A nézőtéren ül ifjabb Latabár Kálmán. Megmutatja a családi páholyt, ahonnan édesapja bemutatóit izgulta végig a család mintegy negyven éven át, hiszen Latabár 1924 októberében lépett az Operett színpadára, a Nótáskapitány előadásában. Később az emeleti Gobelin-teremben Neményi Lili ül a kamera előtt, ő arra az időre emlékszik, amikor a két Latabár 1933-ban hazaérkezett a külföldi turnéról, hogyan illeszkedtek be az itthoni színházi atmoszférába. Színpadon és filmen Latabár Kálmált gyakori partnere volt Turay Ida. Arról beszél, milyen élményei, emlékei fűződnek ezekhez a találkozásokhoz. A felvételek szünetében bizonyára jót tenne Csenterics Ágnesnek, a rendezőnek, ha kissé kifújná magát, de megkérem, menjünk, keressük meg Latabár Kálmán volt öltözőjét, fényképét szeretnék készíttetni arról, ami még az emlékét őrzi. Az öltözőt látva azt tapasztaljuk, hogy a kegyeletnek nyoma sincs. Pedig még csak öt éve, hogy a felejthetetlen színész meghalt. — Kik szólalnak meg még a műsorban? — kérdem Csenterics Ágnestől. — Az egyik legilletékesebb, Gáspár Margit írónő, aki az államosított Operettszínház első igazgatónője volt, Molnár Gál Péter, aki szem- és fültanúja volt annak az Ódry Színpadi vizsgaelőadásnak, amelyen Latabár Kálmán a fia játékát figyelte, izgulta végig. Kellér Dezső elmondja első találkozását a fiatal Latabár Kálmánnal, megszólal Vámos László, aki összegezi Latabár művészetének főbb vonásait. Vogel Eric, aki a három Latabárra emlékszik. Bános Tibortól, a forgatókönyvírótól arra szeretnék választ kapni, kikről láthatunk még a közeljövőben emlékműsort? — Még Latabár Kálmán előtt, tehát decemberben Törzs Jenő színészi pályáját kísérhetjük figyelemmel — mondja Bános Tibor. — További tervek? — Hirtelenjében csak kettőt említek: Sárdy János, és Ladányi Ferenc. A Latabár dinasztia hatodik tagja, a nagy Latyi unokája, a kis Latabár Árpád is, esténként már színpadra lép az Operettszínházban. Farády István, a műsorvezető így beszél róla: — A magyar színháztörténet gazdag és küzdelmes száznegyvenkét éves szakasza az a korszak, amikor a Latabárok jöttek, játszottak és győztek! És ez a korszak folytatódik . ■ . B. V. Emlékezetes filmvígjáték az 1943-ban készült Egy szoknya egy nadrág, amelyből három részlet is szerepel a műsorban (Csortos Gyula, Latabár, Mihályi Ernő) SZOMBAT ESTE Milyen is ez a Párizs? Láttam márvidámnak, tüntetőnek, zsúfoltnak, karácsonyfadíszesnek, májusian lelkesedőnek, novemberien hulló levelűnek, sztrájkolónak, álmosnak. De szomorúnak soha. És soha üresnek. Most, ebben az őszben pedig szomorú, esős, üres. Este kilenckor a nagybulvár teljesen kihalt. Az Opera kivilágítatlan, a Café de la Paix szinte beláthatatlanul hosszú termeiben alig három-négy vendég. Csak a Quartier Latin környéke hangos, itt azonban nem a párizsiak teszik Párizzsá Párizst. • Még egy jelző van, amelyik most — vagy átvitt értelemben, mindig — Párizsra illik: drága. Ezért ülnek talán otthon a franciák és nézik a televíziót. Amely — mint szervezet — ugyancsak válságos napjait éli. Néhány hónapja kezdődött meg a francia televízió átszervezése hónapra, napra lebontott, pontos „forgatókönyv” szerint. Az átszervezés a hírek szerint nagy elbocsátásokkal jár, mindenesetre azóta is érkeznek a tudósítások, rádión keresztül a zavargásokról. Rádión érkeznek a hírek, mert a postások október közepe óta sztrájkban vannak. A francia műsorújságot sem kapják kézhez az előfizetők, legfeljebb újságárusoknál lehet vásárolni. (Érdekes, e műsorújságok mindegyike magánkézben van. A televízió és a rádió előzetes műsorát megkapva, azt saját ízlésük szerint dolgozzák fel.) Az utca üres, mégis ... Egy érdekes jelenség kapott helyet a legnagyobb áruházak kirakataiban. A művészet jött ki az utcára! Párizsban ezelőtt is nagyon érzékenyen reagáltak a mindennapi látvány, a hétköznapok sokféle művészetének művelői a kortárs művekre. De most egyenesen a művészet lett eszköze a propagandának. A Lafayette kirakatában hatalmas Renoir-kép részlete, színesben, felnagyítva. Alatta Dior-festékek, amelyekkel az arc bőrének hasonló hamvasságát, az ajak festő ecsetjéről származó pírját reklámozzák. És ha valakiben összecsendül ez a kirakati reklám a Grand Palais-ben megrendezett impresszionista kiállítással, s nem új árnyalatú szemöldök ceruza vásárlására, hanem „csak” kiállítás-látogatásra ösztönzi — akkor nagyon jó dolog. Aki pedig el is megy a kiállításra, találkozhat e divatos impresszionisták képeivel, amelyeket centenáriumuk alkalmával gyűjtöttek egybe. Nemcsak a francia gyűjteményekből, hanem a világ számos múzeumából ide hozták Manet, Monet, Degas, Renoir és a többiek műveit. A földszint szívet gyönyörködtető képei után az emeleten az ész is gyönyörködhet: fotódokumentációs kiállítás mutatja itt be annak az első kiállításnak minden, hitelesen 28