Film Színház Muzsika, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-02-08 / 6. szám

TELEVÍZIÓ ..........­­ ■ TELEVÍZIÓ — AKIKET NEM LÁTUNK A KÉPERNYŐN A zenei rendező A zenei stúdióban éppen befejeződött a munka: elkészült Déry Tibor Fele­let című regénye nyolcré­szes tévéváltozatának kísé­rőzenéje. — Hatalmas mennyiségű kísérő és aláfestő zenét al­kalmaztunk — mondja Pa­lásti Pál, a televízió zenei munkatársa. — Szép fel­adat volt, mert Zsurzs Éva rendezővel nagyszerűen tu­dunk együtt dolgozni, s ze­nei ízlésünk is találkozik. Ezúttal Dohnányi Ernő mu­zsikájából válogattunk, a Pierette fátyola című ba­lettzenéből és a Gordonka­­versenyből vettük át a hangsúlyos zenei motívu­mokat. Farkas Zénó pro­fesszor és Júlia szerelmi je­leneteit például mindig ugyanaz a zenei motívum, a Gordonkaverseny néhány taktusa festi alá. Palásti Pál a rádiónál sajátította el a zenei ren­dezés szerteágazó, bonyo­lult mesterségét. A kezdet óta munkatársa a televízió­nak. — A hőskor — mondja — az ötvenes évek végén még úgy indult, hogy a te­levíziónak sem saját zenei anyaga, sem magnetofonja még nem volt. Zenei alá­festést pedig szinte minden műsorhoz igényeltek. Zene­kísérettel indult az akkori televízió híradó, muzsika festette alá a tsz-riportot, zene kellett a televíziós já­tékokhoz, a dokumentum­filmekhez. Délben rendsze­rint megnéztem az esti té­véhíradó előzetes anyagát, elrohantam a rádió zenei osztályára, kiválasztottam a megfelelő hanglemezeket és ezeket forgattam le adás közben. Ugyanígy készült az akkoriban mindig élő adásban a képernyőn meg­jelenő televíziós játékok zenéje is. Talán mondanom sem kell, hogy ez milyen izgalommal járt. Egymásért izgultunk, a rendező a szí­nészekért, a színészek a partnerekért, hogy kellő időben kapcsolódjanak be a játékba, hogy megfelelő helyen és időben hangoz­zék fel az összekötő vagy aláfestő zene. Éjjel-nappal szemben voltam, hogy ki­elégítsük az óriási zenei igényeket. — És most? — Kilenc zenei munka­társ —• külön csoport va­gyunk — foglalkozik a ze­nei anyagok megszerkesz­tésével. Ez azt jelenti, hogy az esti mesétől kezdve, a televíziós híradókig, a té­véjátékokig, a dokumen­tumfilmeket készítő ripor­terekig, minden rendező­vel, szerkesztővel együtt dolgozunk. — Milyen zenei anyago­kat használnak fel gyak­rabban? — Eleinte szinte gátlás­talanul nyúltunk minden zenéhez, ám különféle ne­hézségekbe ütköztünk. Nincs ugyanis kialakult jo­gi gyakorlat, hogy miért jár szerzői díj? A televí­ziós műsorok falják a ze­nét. Előfordult, hogy az a zeneszerző, aki a hosszabb­­rövidebb, úgynevezett alá- Palásti Pál munka közben TELE BENEDEK MARCELL: Előszó A Thibault családhoz , előzetes tervek szerint február 20-án, csütörtökön 20 órakor indul Roger Martin­­ Du Gard (1881-1958) A Thibault család című, 1922—1940 között írt világhírű regényének hatrészes — folytatásonként mintegy másfél órás — francia tévéfilm-válto­­zata Andre Michel rendezésében. A magyar szinkronszöveget Benedek Marcell kitűnő fordításának felhasználásával dr. Hársing Lajos írta. A filmsorozat indulásának alkalmára a nagyszerű irodalom­­történész, Benedek Marcell előszavát közöljük, amelyet a regény általa fordított 1938-as első magyar nyelvű kiadása elé írt. Úgy véljük, ez az előszó tökéletes össze­foglalását adja e hatalmas mű világirodalmi jelentőségének. evés híján száz esztendeje, hogy a lángeszű dolgozógép, Honoré de Balzac, ujjongva közölte nővérével, legjobb barátjával nagyszerű ötletét, hogy már megírt és ezután írandó re­gényeit ciklusba foglalja. Ezzel az ötlettel új, diadalmas műfaj született meg. Mert a regényciklus más és több, mint bizonyos számú regény. A szó szoros értelmében új műfaj, amelyet új szükségletek teremtettek meg, mint ahogy a gőzmozdony is megszületett abban a pillanatban, amikor a társa­dalom életének alakulása szükségessé tette a gyors helyzetváltoztatás és áru­szállítás lehetőségét. A regényciklus A műfaját fel kellett találni, mert a regényhősnek, az egyéniségnek fontos­sága a romantika elmúltával csökken­ni kezdett s helyette az érdeklődés középpontjába került egy másik fősze­replő, a társadalom, a maga végtelen, formák közé alig szorítható bonyolult­ságával. A regényhős sorsa aztán sok­féleképpen változott egy évszázad fo­lyamán: a modern lélektan új monda­nivalóinak tömegével egy ember ben­ső fejlődése számára is szűknek érez­te a regény kereteit: a környezet és az átöröklés tanulmányozói a csalá­dot, a nemzedékek sorát tették meg regényhőssé; aztán olyan idők jöttek, amikor megtanultuk, hogy magánügy nincs a világon, s az egyéni élet min­den mozzanata összefügg mindnyájunk sorsával. Ezek az új felismerések mind módo­sítottak valamit a regényciklus felépí­tésének módján. Az irodalom történe­tének végtelenül érdekes és tanulságos szelete ennek az új műfajnak alakulá­sa Balzactól Zolán, Galsworthyn, Ro­main Rollandon, Marcel Proust­on, Jules Romainsen keresztül Roger Mar­tin Du Gard-ig. Az irodalmi Nobel-díj, amely a Thibault családot már befejező kötete előtt megkoszorúzta, annyit jelent, hogy a mai irodalomban ez a regény­­ciklus ábrázolja legtökéletesebben a fejlődő egyéniség s a körülötte fejlő­dő társadalom kölcsönös viszonyát. Oger Martin Du Gard sajátos módon emlékeztet bennünket Shakespeare-re. Személyéről, noha kortársunk, éppoly keveset tudunk, mint Shakespeare-éről. Műve éppen olyan sokoldalú tudást árul el: Antoine Thibault orvosi működésének leírása képzett orvosra vall, Vécard abbé vi­táiban a teológus sem találhat kivetni­valót, az első köteteket mintha pedagó­gus, az utolsókat mintha szociológus vagy történettudós írta volna. És ép­ 26

Next