Film Színház Muzsika, 1975. június-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1975-08-09 / 32. szám
„A feje a felhőkben, de két lábbal áll a földön" Beszélgetés Jankovics Marcellel Sisyphusról, János vitézről és Gusztávról E egy ember követ görget a hegytetőre. Nyög, liheg. Izmai ellankadnak, majd újra megfeszülnek — szinte eggyé olvadva a sziklával. Minél feljebb jut, hangja annál artikulálatlanabbá válik — hörgésbe, vinnyogásba, sikolyba torzul, teste már-már egy vonallá keskenyedik. A kő feljut a hegytetőre — de kezdődik minden elölről: az ember új követ kezd görgetni... Ritkán látni kép, hang és csend ilyen egységét, ilyen őszinte, színészi produkción is túlmenő „zenei aláfestést”, mint amilyet Jankovics Marcell Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező Sisyphus című alkotása ad. — A fuldokló hangokat, az artikulátlan nyögéseket uszodában próbáltam ki először, amikor a Mélyvizet készítettem. Ott is valóságos, emberi hangra volt szükség. A mesterséges zenei aláfestést itt, a Sisyphusnál is képtelenségnek tartottam. A „görgetés” pedig tulajdonképpen a művész élete, ha úgy tetszik: munkásélet, melynek csak a halál vethet véget. Jómagam úgy érzem, eddig két „követ" sikerült a hegy tetejére vinnem: a János vitéz, majd a Sisyphus című filmjeimet — mondja Jankovics Marcell. — Ha szabad az imént említett hasonlattal élnem, hogyan jutott el a hegy lábáig, a kövekig? Hogyan lett rajzfilmes? — Érettségi után egy évig az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalatnál dolgoztam, mint anyagmozgató. A legmélyén kezdtem, azaz: a csövek emeltetésétől eljutottam oda, hogy kis dolgokat esztergálhassak. Építészmérnöknek készültem.Korábban a Képzőművészeti Gimnáziumban szerettem volna tanulni — elutasítottak. A sors különös iróniája, hogy később — tanárként — mégiscsak bekerültem.) A rajzolást persze soha nem hagytam abba. — Hatott-e a fizikai munka jellemének alakulására, tehetségének kibontakozására? — Meggyőződésem: a munkának önmagában is van becsülete. Izgatott a játéka. Kitaláltam apró feladatokat, célokat tűztem ki, hogy jobban haladjak. Helytálltam, szerettem. Sikerélményt, s önismeretet kaptam. Éreztem, bárhová is kerülök, én mindenből csinálok valamit. — A Pannónia Rajzfilmstúdióhoz 1980-ban került, s 1965-ben jelentkezett első önálló alkotásával, a Szilveszteri legendával. Mi történt addig? — Szabó Szabolcs rendező felvételiztetett. Egy évig tanultam nála a rajzfilm technikáját, az alapokat. Első komoly feladatom a Gusztáv — azaz amikor 1964-ben Nepp József és Dargay Attila „bevettek” engem is a sorozatba. (Ekkor tizenhét Gusztávot készítettem — rendeztem, terveztem.) — Beszélgetésünk során többször is említette Nepp József nevét... — Már az inasévek kezdetén, hacsak tehettem, rohantam hozzá, tátott szájjal figyeltem. Ez időben ő éppen a Szenvedély című filmjén dolgozott. Barátságát kerestem. Tudást, tanácsot, példamutatást kaptam tőle. Barátom, mesterem. — Visszatérve az előző kérdésre, önt huszonkét éves korában „léptették elő” rendezővé. — És huszonhét éves koromig ittam ennek a levét. Határtalan önbizalmam ugyanis messze megelőzte képességeimet. — Egyik munkatársa azt állította önről, hogy „kolosszális méretekben gondolkozik”. — Ez igaz. Már-már úgy érzem, gigantomániám van, azaz a kisszerű, hétköznapi apró-cseprő dolgok nem érdekelnek. Az egyén és a társadalom, az egyén és az emberiség nagy problémái foglalkoztatnak. Ennek formai megnyilvánulása látható például a János vitézben is. A főhőst állandó alulnézetből látjuk. Feje a felhőkben, de két lábbal áll a földön. — Ha már a János vitéznél tartunk, a kritikák nem egyöntetű lelkesedéssel fogadták — annak ellenére, hogy majd egymillióan látták ezt az első egész estét betöltő rajzfilmet, ön szerint mik voltak a hibák? — Százötven ember, tíz hónap alatt készítette el a János vitézt. Huszonegy rajzoló számára olyan grafikai világot kellett megteremtenem, amit rövid idő alatt át tudtak venni. Azt hiszem, nagyon kevés volt a rendelkezésünkre álló idő. Ebből adódott egyebek közt az is, hogy a film utolsó húsz perce gyengébbre sikerült. Nem csoda, hiszen még forgatókönyv alakban sem készült el — improvizáltuk napról napra. A film hibáihoz tartozik még a gyakorlatlanságból következő túlzsúfoltság, s hogy a dalbetétek szöveg és stílus szempontjából egyaránt nem illettek a produkcióba. A hatszáz jelenet mindegyikében adódtak — a nézőket nem zavaró — technikai hibák is, vagy a kényszerű takarékosságból adódó egyszerűsítések. Ilyen volt például a puszta képe. Nem festhettem meg úgy, hogy a közelben fűcsomó, a messze távolban gémeskút látszik. Ezeket kék és zöld színsáv helyettesítette csupán. Dramaturgiai-szerkezeti hibának érzem, hogy a négy csomópont — a betyárok, a francia udvar, az Óriásország, s a Tündérország — megannyi válaszút — nem „rímeltek” eléggé. Ám nem értek egyet egyebek között azzal a váddal, hogy a Sárga tengeralattjáró című filmből „átvettem” a nagy csizmát. Hiszen míg ott csupán a karikírozó szándék szülte a nagy lábakat — nálam tudatos ábrázolási mód volt, tartalommal megtöltött funkcióval. — Milyen tanulságot von le a produkcióból? — Megerősített hitemben: az animáció forradalmi művészet. Film, zene, festészet és a többi — mind a nyolc művészet — összes lehetőségeit felhasználja. És tömegművészet. — Most min dolgozik? — Ismét — ötvenkét részből álló — Gusztáv-sorozatot készítünk társaimmal. Határidő: 1976 december. — A Gusztáv korábbi sorozata 1968 tavaszán fejeződött be. Most újra napjaink jellegzetes kisemberével találkozunk Gusztáv személyében? — A sorozatot grafikailag, szellemileg egyaránt modernizáltuk. Gusztáv ezúttal felelős ember. Igazgatói, vezető beosztásban látjuk majd viszont. Így a korábban magántermészetű fonákságok társadalmi szintre emelkednek. A vázlatos, képes forgatókönyvet rendszerint Nepp József adja, ő a „szellemi előkészítő”. Jómagam a technikai képeskönyvön dolgozom Kovács István képtervező-rendező asszisztens segítségével. Eddig tizenhárom epizód forgatókönyve készült el. A közös munkán kívül önálló feladatra is készülök: Égig érő fa címmel az ősi magyar és finnugor hiedelem-mítosz világ alapján filmet szeretnék készíteni, s most ennek forgatókönyvét írom. . . Baló Júlia Egy kocka a János vitézből, az első egész estét betöltő magyar rajzfilmből