Film Színház Muzsika, 1976. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-03 / 14. szám
Zoltán, Gobbi Hilda".) A Gobbi Hilda rendezte, híres Éjjeli menedékhelyvizsgán Pándy Lajos Színésze mellett Máthé Erzsi Násztyája tűnik ki. A pécsi gyönyörű emlékű tanulóéveknek nehézségei is voltak. („Erősek voltak a súlyok, nem lubickolhattam. Rhédey Eszter, a Liliomfi Kamillája, a Jegor Bulicsov Melannyija, Apátnéja. Könyörögtem az Ármány és szerelmet vendégrendező Gellért Endrének, lehessek másodszereposztásban Lujza. Azt hiszem, sikerült”.) Az 1954-es Talpsimogató előadást Marton Endre négy kezdő fiatal vállára helyezi a Katona József Színházban és Máthé Erzsi, Berek Kati, Kálmán György és Sinkovits Imre egycsapásra az élvonalba kerül. Emlékekezetes az Uborkafa vénlány-titkárnője, amint szerelmesen simogatta az igazgató üres karosszékét: Ó, Aladár, ha tudnád. Vagy amint az Ezer év Szabó Júliájaként gyilkosan kiáltotta: A lakás az enyém marad. Ezután következik a csodálatos találkozás Lorcával, a Bernarda háza, a Vémász. („De szerettem volna Termát játszani!”.) Ezerfajta szerepet kap, Pagenét, Ljubov Jarováját, Gonerillt s a legfélelmetesebbet, a III. Richárd Margit királynőjét. Férjét Marokkóba helyezték, egy évig Casablancában élt, itthon egy kis hallgatás után újra olyan szerepek várták, mint Jokhebéd, a Hongkongi paróka Felesége. Klitemnesztra, a II. Richárd York hercegnéja. (Számomra az volt a legfontosabb, hogy kitűnő rendezőkkel, színészekkel dolgozhatom együtt. Én tudom, mit jelentett, amikor Tőkés Anna megdicsért, vagy Somogyi Erzsi egy könyvet adott ajándékba ezzel az ajánlással: A tehetség kötelez”.) És a színháznak, művészetnek valóban erős akaratú elkötelezettje Máthé Erzsi Érdemes művész. EÖTVÖS GÁBOR_______ A világ porondjain Egy ember áll a manézs közepén, integet, szemét végighordozza a széksorokon, kezét felemeli és csak annyit mond: hu-hu! és a közönség kórusban visszhangozza szavait Amikor vége a műsornak és a fináléban megjelenik a műsor szereplőgárdája, a hatalmas aréna visszhangozza ennek az embernek a nevét, aki szerényen meghajol, s boldogan mosolyog az artisták együttesében. Most mégis egyedül őt szeretnénk köszönteni, az egyik legnagyobb magyar clown-t, Eötvös Gábort, abból az alkalomból, hogy immáron Érdemes művészként léphet porondra itthon és mindenütt, ahová az artisták kacskaringós vándorélete szólítja. Régóta tudjuk, hogy megérdemli ezt a címet, láttuk őt, amikor világvárosok fényes, gigantikus méretű cirkuszaiban lépett fel s képes volt tizennégyezer nézőt is ugyanilyen szuggesztivitással elbűvölni, megnevettetni, de legutóbbb, amikor Szatmárban találkoztunk, zuhogó esőben, hideg őszben a sátorcirkusz porondján ugyanolyan alázattal, igénnyel és intenzitással dolgozott, mint bárhol, bármikor. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy a világ nagy cirkuszai keresik az alkalmat, hogy szerződtethessék. Szatmárról szinte egyenesen Párizsba utazott, hogy egy nagy televíziós gálaműsorban szerepeljen, onnan Londonba, majd Windsorba hívták, s szinte lélegzetvételnyi szünet nélkül azonnal a nyugat-berlini nagycirkuszba repült, s alig hogy ott elült a tapsvihar, máris Pesten láttuk őt a jubileumi gálaműsorban, a Városligetben, a Fővárosi Nagycirkuszban, amely otthona, támaszpontja marad mindörökre. Életéről, pályájáról sokat és sokszor írtak már, tudjuk, hogy artista dinasztiába született, hétéves kora óta az artistaművészet minden lépcsőfokát, műfaját megismerte, kipróbálta. Nemcsak a nézők elismerését vívta ki, hanem a Jászai-díjat is kiérdemelte, de birtokosa egy nagy kitüntetésnek is, amelyről nincs oklevél, csak egy kép őrzi a pillanat emlékét. Amikor 1964-ben Lausanne-ban lépett fel a Knie cirkuszban, a világ egyik legnagyobb clownja, Charlie Chaplin kereste fel az öltözőben, és szeretettel, őszinte örömmel gratulált. Ilyen pillanat ritkán adódik egy artista életében. Eötvös Gábor is úgy őrzi ezt a percet, mint a legféltettebb kincsét. Az idő múlik, de az emlék egyre fényesedik. Különösen akkor, ha azt érezheti, amit most, hogy érdemes művészként államunk nemcsak őt, hanem személyében az artistaművészetet is kitüntette ... SÍK FERENC Magas színvonalon Sík Ferenc a Pécsi Nemzeti Színház főrendezője. Sokéves, módszeres alkotó munka eredménye, hogy most Érdemes művészként köszönthetjük. Mit jelent vidéki színházban főrendezőnek lenni? — Véleményem szerint annak a színháznak van létjogosultsága, amelyik egy közösség gondjait fölismeri, magáénak vallja, ezekről gondolkodik és valamiféle választ is ad. Voltak időszakok, amikor teljes közöny, fásultság, bohémia jellemezte a vidéki színjátszást. Ma már a bohémia is, a vidéki színházak „kedélyessége” is sokat apadt. A gondolati és művészi izgalom talán most megnövekedett. — Mit tart legfontosabb feladatának? — Hogy egyre magasabb színvonalon dolgozzunk, hogy egyenletesen magas színvonalon tartsuk a színházkultúrát, mert a magas átlagszínvonalból emelkedhetnek ki nagyon magas csúcsok. Azt szokták mondani, hogy a magyar színházi élet integrációjára van szükség és én ezen egyértelműen a magyar színjátszás folyamának hömpölygését értem. De csak a bele folyó, csordogáló patakokból teremtődhet integráció, s ez bizonyos fokú differenciálódást követel. — Kit tart rendezői példaképének? — Nádasdy Kálmánt. Amit én a színházról tudok, azt neki köszönhetem és mindaz, ami az ő rendezői gondolkodásához, magatartásához közel áll, az hozzám is közelebb áll. Valójában a Nádasdytól való távolságokkal lehet mérni a rendezők helyét a magyar színházművészetben, mert aki ma színházrendezéssel foglalkozik, kapcsolatban volt — van — közvetve vagy közvetlenül, így úgy-amúgy — Nádasdy Kálmánnal. Évek óta dolgozom Pécsett és remélem, hogy valamit át tudtam adni abból, amit tőle tanultam. Azt hiszem, a pécsi színház egy kicsit az ő színháza is. Szeretem ezt a színházat és ebben a kérdésben nem a színház színvonala a döntő — mint ahogy egy színház helyének kijelölésében sem —, hanem az, hogy milyen filozófiai, társadalmi-politikai és esztétikai célok és elvek irányítják. Ez a színház legfontosabb és meghatározó vonzóereje. Sík Ferenc rendezés közben Charlie Chaplin gratulál Eötvös Gábornak a Knie-cirkuszban