Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-13 / 19. szám
TELEVÍZIÓ TELE Szitányi rendhagyó koncertfilmnek nevezi munkáját, mi inkább dokumentumfilmnek nevezzük. Hiszen a rendezőt egyáltalán nem érdeklik a hangszercsoportok, őt a koncert aurája érdekli. S a film mégis a zenei rendezés egy útját villantja föl, hiszen a rendező a hat operatőr által fotografált dokumentumokat a Brucknerszimfónia atmoszférájának hatása alatt, építkezését követve montírozza a zenemű „fölé”. Szitányi egy fontos technikai újítást is bevezetett: a filmfelvételeket átkopírozta képmagnetofonra,és így újszerű kimerevítéseket, lassításokat tudott létrehozni. A koncertélménynek azt a pszichikai oldalát vitte filmre, mikor is egy-egy szemvillanás, a karmester bizonyos mozdulata kelt bennünk a megszólaló zenével összecsengő asszociációkat. Ha a játékfilmeket kísérő zenedarabokat filmzenének nevezzük, akkor Szitányi munkája zenefilm volt. Képekkel festette alá a Brucknert. Megkönnyítette a befogadását. Amire a tévénézők többségének bizonyára szüksége is volt. A filmrendezők többnyire kétféle úton közelítenek a rockzenéhez is: az egyik a ritmus, a másik a dalszöveg. Életveszélyes út mindkettő. Az egyik módszer veszélye: a „képi lüktetés” nemhogy aláhúzná a zenei szerkesztést, de inkább elvonja róla a figyelmet. Az óriási sikerű és többször is megismételt svéd Abba-film készítői mégis ezt a veszélyes utat járták. Csakhogy egészen másképp, mint azt bizonyos magyar produkciókban megszoktuk. Ők ugyanis nem a vágással akartak „lüktetni”. Vagy nem csak azzal. A rendező a hangfelvétel alapján fölskiccelte az Abba vokális hangzását. Aztán az egésznek adott egy képi koreográfiát. Két fiú és két lány. Ketten szembefordulnak egymással. A másik kettő hátat fordít. Majd a két lány találkozik. Aztán a két fiú. Valaki egyedül marad. Aztán ott vannak mind a négyen. A mozgások, fordulások, snittek soha sincsenek metrikus szinkronban a zenei ritmussal. Külön tudjuk figyelni a zenét és élvezni a koreográfiát. De a két szál néha összeér. Fedik egymást. Zene és kép a tudatunkban válik adekváttá, így történik, hogy később, a rádiófelvételt hallgatva is a film képei idéződnek fel. A másik út veszélye: a sláger szövegfordulatainak „leképezése” nemhogy megelevenítené, de tárgyias merevségűvé és így nevetségessé konkretizálja a „mondanivalót”. Sándor Pál is ezt az illusztratív utat járta a Lokomotív-show-ban. („Ugye, mi jó barátok vagyunk”.) És a mutatványát azzal nyerte meg, hogy tudott szellemesen illusztrálni. Stílben dolgozott. A szövegírót fölülmúló rímkészséggel. Ha már túl konkrét volt a látvány, akkor asszociálni kezdett. Óriási önfegyelemmel. Vagyis: nem engedte szabadjára a fantáziáját. Csak laza köteleket eresztett neki. A filmben változatos asszociációs szelek fújdogálnak. De sohasem viharosak. A szöveg valós tartalmaival állandó összeköttetésben maradunk. De eltávolodhatunk bizonyos képzavaraitól. Talán az Egymillió fontos hangjegy adásaiban is jeleit látjuk majd e két rock-film tanulságainak. Íme, néhány egymással is vitázó módszer a televíziós zenei rendezés terén. A nézők is csak az egyikre vagy a másikra szavaznak. Talán mégis inkább továbbfejleszteni kellene őket, semmint szembeállítani. Tihanyi Sándor „Ugye, mi jó barátok vagyunk?”. A Lokomotiv GT műsorából. SZŰCS JUDIT HÉT DALA Táncolj még... atalmas disco-klub a IV-es stúdió. Táncolj még... címmel Szűcs Judit önálló show-műsora készül ott színesben, Csenterics Ágnes rendezésében. Szűcs Judit közelmúltban megjelent nagylemezének hét számát adja elő a Color együttes kíséretével mozgalmas, táncos, vidám keretben. Adás: május 20-án. A Televízió Zenei Osztálya ezzel és a további huszonöt perces show-műsoraival a kellemes, könnyed szombat esti szórakozási igény kielégítését igyekszik szolgálni. Csenterics Ágnes rendező Szűcs Judittal Kamerák előtt a Color együttes (Fotó: Izsák Éva)