Film Színház Muzsika, 1979. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-06 / 1. szám
film—s színház muzsika A címlapon: PAP VERA Filmösszeállításunk a 16—17. oldalon (Fotó: Sípos Géza) A hátsó borítón: MARGITTAY ÁGI és UDVAROS DOROTTYA Mrozek: Tango című művének szolnoki előadásán (Fotó: Ilovszky Béla) A hét bemutatóiból Január 8—14-ig FILM (11-én) Detektív két tűz között (amerikai), Nuki majom kalandjai (szovjet), Veszélyes zónában (román), Az éjszakának vége (indiai) SZÍNHÁZ Nemzeti Színház a Fővárosi Művelődési Házban: Ruzzante: A csapodár madárka, Fővárosi Operettszínház: Cole Porter: Csókolj meg, Katám! (12-én), Állami Operaház: Manón Lescaut (új betanulás — 14-én), Erkel Színház: a Kubai Kulturális Napok megnyitó díszelőadása (9-én), Viva la vita! - Fodor Antal koreográfiái (13-án), Pataki Művelődési Ház: a Diego de Avila kubai együttes műsora inén), Kubai ritmusok (13-án), MUZSIKA Erkel Színház: az ÁHZ hgve, (8- án), Zeneakadémia Nagyterem: Magyar est (8-án), Margarete Tynes dalestje (9-én), az ÁHZ hgve, (11-én), a Magyar Kamarazenekar hgve (13-án), Némethy Attila zongorahgve (14-én du. 16), Zászkaliczky Tamás orgonaestje (14-én 8). 2 Párbeszéd „Ez igazán különös volt — írja Túras Péterné (Bp. 1036) —, hogy szinte ugyanaznap, amikor lapjukban örvendező sorokat olvastam új színházak felavatásáról, a rádióban hallom, hogy a Madách Kamaraszínházat bezárják, mert az épület további nyitvatartása életveszélyes lehet és ugyancsak azon a napon hallom azt az interjút, amelyben az Operaház igazgatója (egyébként szép és rokonszenves programot adott) elmondja, hogy az Opera berendezései elavultak, sőt, a színpadi technika gyakorlatilag nem is működik s így az ott rendezett előadások mindig bizonyos megalkuvással jönnek létre. Az is kiderült ebből a beszélgetésből, hogy évekig eltart majd, amíg ezt a problémát megoldják és közben lesz olyan időszak is, amikor előadásokat sem tartanak. Azt is tudjuk, hogy több vidéki színház, például a szegedi hasonló vagy még súlyosabb problémákkal küzd. Vagyis a helyzet mégsem olyan rózsás, mint ahogyan azt Önök írják. Nem kellene nyíltabb beszédre törekedniük?” Általában erre törekszünk — feltehetően olvasónk is tapasztalta. Ám itt két különféle dologról van szó. Ha mi egy rövid időszakra visszatekintve a biztató jeleket is elősoroljuk, ez egyáltalán nem azt jelenti, mintha nem ismernénk — vagy éppenséggel letagadni akarnók — a gondokat. A színházépítés és karbantartás azonban éppenséggel nem olcsó és nem könnyen megszervezhető feladat, társadalmi, tehát közös felelősségű gazdálkodásunkban így bizonyos türelemmel, s nem kis fegyelemmel kell közelítenünk a tárgyhoz. Némely tévedésekről, mulasztásokról, persze, szólnunk kell, miként megtettük például az évekkel ezelőtt bezárt Katona József Színház esetében, amely színháznak sorsa az átgondoltabb szervezés és a művészet iránti nagyobb érzéki enység révén tán másként is alakulhatott volna. Hanem azért, miért ne örülhetnénk, ha gondjaink közepette is sikerül egy-egy jó lépést tenni a színházat szerető ember érdekében. Másról — bár talán még mindig ugyanerről — szólva idézzük Huszti András (1025, Felsőzöldmáli út 82 a) levelének egy részletét: „Moziba szerettem volna menni, ezért előkészületeket tettem, azaz beszereztem (beszereztem volna) egy moziműsort ... Amikor („az Önök lapjában”) fellapoztam a mozik műsora című részt, megdöbbenéssel vettem észre, hogy az — amint Önök fogalmazzák — nem teljes. De ha már ilyen kevés helyük van, akkor sem kellene ilyen elemi módon szerkeszteni a műsort.” (Olvasónk feltehetően az „elemista” kifejezést kívánta használni.) De folytassuk: „... miért van ilyen kevés hely a moziműsor számára. Mert elfoglalja a színházak műsora. .. Gondolom, azt ön is tudja (a levél a szerkesztőnek címzett), hogy színházba csak hónapokkal előre lehet jegyet kapni, ezért feleslegesnek tartom a színházi műsor ismertetését, mert vagy van valakinek jegye és akkor azon megnézheti, hogy mikor van az előadás, vagy nincs, de akkor egy hét alatt úgysem tud szerezni. .. E levél olvastán többféle dolog is eszünkbe jutott. Az egyik — ismerjük el sietve — az általunk adott szolgáltatások hiányai. Hivatkozhatnánk — miként az iparban is szokásos — a kooperáció nehézségeire. Más ritmusban és más feltételek között dolgozik a filmforgalmazás, más kényszerítő körülmények között mi. Ám ehhez tegyük még hozzá, hogy jóllehet e lapot csaknem felében vidéken is olvassák, arra már képtelenek vagyunk, hogy akárcsak legnagyobb más városaink moziműsorát közöljük. Elemi („elemista”) gond, de ilyen terjedelemben valóban megoldhatatlan. De haladjunk tovább. Levélírónk azt tanácsolja, hagyjuk el a színházműsort. Miért? Mert néhány nap alatt amúgy sem lehet színházi programot csinálni — lévén jegyhiány, ő ezt panaszosan említi s nyilván igaza van. Mi ennek mégis örülünk. Hangozhat ez akár demagógiának is, azért mégiscsak jobb, hogy nem kenyérmizéria van, hanem színházjegyhiány. Akkor is, ha egyik-másik színházunk felújításra szorul. Ami pedig e levél tanácsait illeti: elismerjük a bíráló szavak jogosságát s ahogy lehetőségeinkből telik, változtatni fogunk a valóban nem kielégítő gyakorlaton. Reméljük, hogy az olvasók, nézők — merthogy nemcsak Huszti András tette szóvá e jelenséget — kívánságait a jövőben az eddigieknél értelmesebben fogjuk szolgálni. A színházak állapotáról és a műsorközlés hiányairól Viva la vita! Január 13-án négy egyfelvonásosból álló balettest bemutatója lesz az Erkel Színházban Viva la vita! címmel. Talán szokatlan, hogy a több önálló táncdarabból öszszeállított estnek egy közös címet adtunk; ennek két oka van. Egyrészt olyan sok egyfelvonásos táncjáték van — örömünkre együttesünk programján, hogy hovatovább a bőség zavarában nem könnyű számon tartani valamennyit, s így inkább egy csokorban tarthatók; másrészt egyfelvonásos művekből álló estemen a teljesség igényére törekszem. Egész estét betöltő dramaturgiai és gondolati ív fogja össze az egymást követő részeket. A négy mű olyan novelláskötethez hasonlítható, melynek egyik darabja a címadó novella. Az első balett — a címadó Viva la vita! — zenei anyaga: Vivaldi a-moll concerto grossója, illetve e-moll cselló szonátája. Az est középső részében két modern zeneműre , Bozay Attila opusz 9-es vonósnégyesére és Krzysztof Penderecki Polymorphia című darabjára komponáltam táncot. Végül feloldásként a zárószám három Rossini-nyitányra készült Rossiniana címmel. A balettest címét a leghatározottabban vallom: Éljen az élet! - mely számomra egyszerien és megismételhetetlenül is csodálatos, ha gondjainkkal, nyűgjeinkkel együtt tudjuk, képesek vagyunk élni. Műsorunk a korszerűség jegyében született. De hiszem, hogy e modernség mindenkihez eljuthat, hiszen a tánc minden nyelven érthető. A balett a sejtetés művészete. Szemben az irodalmi gondolattal, ahol a kimondott szó konkretizál, a mozgás csak sejtet, érzelmeket, lelkiállapotokat fejez ki az emberi test vonalainak, ütközéseinek változataival. Az egyik legemberibb művészetnek tartom, hiszen itt az emberi test a hangszer s annak megszólaltatója is. A táncot szeretném megfosztani bizonyos intellektuális allűröktől; azt akarom, hogy az érzelmek hassanak az értelemre. Úgy gondolom, nem feltétlenül szükséges, hogy keresztrejtvényeket adjak fel a közönségnek, ugyanakkor szeretném, ha a színpadon megszületett gondolatokat továbbgondolnák. Új balettestjéről mondja FODOR ANTAL koreográfus.