Film Színház Muzsika, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-18 / 42. szám
/V főiskolai hallgatók vastapsa és ovációja fogadta Pethes Sándor kiváló művészt, amikor a bensőséges ünnepségen átvette a gyémántdiplomát. Hatvanéve színész. Másnap otthonában beszélgettünk vele, meghatottan láttuk, hogy a harmonikus környezetben mennyi kép őrzi a falon édesapja, Pethes Imre, a nagy színész emlékét. Láthatjuk Pethes Imrét Bajor Gizivel a Hazajáró lélekben, a Császár komédiása címszerepében (ezt a darabot Hevesi Sándor írta), két alkalommal is az Élő holttest Fegyájaként, s késői szerepében mint Cyranót. Első kérdésünk szinte önmagától adódik. — Játszott-e valaha egy színpadon apa és fia? — Igen, 1920 szeptemberében Sebestyén Géza igazgató hívására az Aranyemberben. Édesapám volt Tímár Mihály, én pedig Krisztyán Tódor. Nagyon nagy érzés volt látni a tekintetét és tudni, hogy az én jeleneteimben engem is követ. Emlékszem, pályaindulásomkor ezt mondta: „Színész lehetsz, de a magad erejéből.” Halálakor mégis úgy éreztem, mintha egy láthatatlanul irányító, segítő kezet vesztettem volna el. Krisztyán Tódor egyébként vizsgaszerepe az Akadémián is. Sőt, ebben az időben gyakorlatos színészként a csajkás tisztet játszotta az Aranyemberben. (Teréza mama Jászai Mari volt.) Fehér szőttes ingben, fehér kendőben játszott. Orgánuma csodálatos. Természetesen a régi iskola tagja. De ahogyan híres monológjában elmondta, hogyan került a Senki szigetére, megállt körülötte a levegő. Engem Petikének nevezett. Az ő neve pedig mindenkinek ugyanaz volt: Nagyasszony. A színház körüli öreg katonák vigyázzban álltak, ha velük beszélgetett a Nagyasszony. — Játszott együtt Jászai nagy riválisával, Márkus Emíliával? — Nem így fejezném ki magam, hegycsúcsokat jelentettek. Jászai férfias volt, kemény. Márkus Emíliát a gyönyörű hosszú szőke hajával másként sem lehetett hívni, mint Emmuci. Nem véletlen, hogy Szőke Csodának nevezték. A szülők lázasodása című darabban is játszottam vele egy színpadon, Frigyes voltam, a komornyik, akihez Márkus végül is hozzámegy. De volt közös jelenetünk az Antonius és Cleopátrában is később. Én voltam a félelemtől reszkető Hírnök, Alexus, aki azt ahírt nyögi el Cleopátrának, hogy Antonius megnősült. Érdekes, furcsa érzés, sok színésszel, színésznővel láttam az Antonius és Cleopátrát, legutóbb a Vígszínházban én voltam a „kígyós ember”, én vittem Ruttkai Cleopátrának a halált hozó mérget. — Nem fájlalta, hogy a hősi szerepek kimaradtak a palettájáról? — Nem, már korán tudtam, hogy karakterszínész leszek; az Akadémia után én az Újpest—Makó—Hódmezővásárhelyi társulathoz kerültem. Utána a katonaság következett, majd leszerelvén várt a Renaissance Színház szerződése. Látja, itt játszottam hőst, bizonyos Gabelincourt Julien kisdiákot, Henri Bataille Gyengédség című darabjában, Góthné oldalán. Elálló füleimet leragasztottam, ám a színpadi meleg hatására a ragasztó lepattogzott. Úgy mentem ki a darab végén, mint egy spániel, szétálló, lelógó fülekkel, Harsányi Zsolt mégis fizetésemelést adott. Pethes Sándor karakterszínész természete leginkább a Shakespeare-vígjátékszerepekben érvényesült. A Szentivánéji álom mesterembereivel egész pályáján találkozik. Először egy Titánia című balettben táncolja a Falat és Thisbét, majd a Nemzeti Shakespeare-ciklusában újra mesterember, ezúttal a Hold, a Fal és Thisbe. Részt vesz a Sok hűhó semmiért előadásán, de leginkább szeretett szerepe a Vízkeresztben Nemes Keszeg Andor, a maga hevülő, félénk pipifaxos figurájával. Zilahy Lajos Süt a nap című darabjában a forgalmista Pethes megfogalmazásában kiugró siker. Mint a Sárikáért (Bajor Giziért) hiába epekedő forgalmista. Itt kosarat kap — de elveszi Bajort a Házasságszédelgőben. — Régen Temesváron egy Pathelin mester előadáson odasúgja nekem Vízvári Mariska: „Látod, néhány éve dajkáltalak, most meg a férjemet játszod.” — Szeretnénk hallani valamit a Pethes—Dénes duóról. — Nos, az Apolló Kabaréban Nagy Endre kitalálta a Fox és Box párost. Parodizáltuk a koncertet, Dénes György zongorázott, voltam csellóművész, baszszus bariton, sőt, női hangon szoprán is. Szerződhettem volna a müncheni Tabarinba, a londoni Palládiumba, de hazavárt a Nemzeti és többek között a New Yorkház bárja. Itt lépett fel dizőzként Mezei Mária, Kellér Dezső politikai pamfletet írt, s a közönség láthatta Bethlen István, Klebelsberg Kunó és Keresztes-Fischer Ferenc paródiáját. Egész nap ettünk, mert a koszt a gázsiban volt. Nézőink és barátaink közé tartoztak Reinitz Béla, Hunyady Sándorka, Indig Ottó, Horváth Árpád. Szinte végigjátszotta a magyar filmeket, vígjátékokat. A koprodukciók közül Rökk Marikát említi, vele németül játszott, s egy francia filmsorozatot, ahol Kempelen Farkas (Latinovits Zoltán) szolgáját játszotta. Mindketten franciául. A színházak államosításakor az Ifjúsági Színházban találja magát. Dzsomárt szőnyege, Új ember kovácsa, A Sasfiók Ferenc császára, a Légy jó mindhalálig Valkay tanár ura következik. Egyszer meghívják a mai Pesti Színház épületébe, hogy játssza el az Ingyenélők című Csiky vígjátékban Mosolygó Menyhért szerepét. Rendező: Apáthi Imre. A Vígszínházhoz Magyar Bálint szerződtette. Itt ügyvédet alakít a Barátom, Harvey-ban, amelyben Páger egy láthatatlan hatalmas nyulat talál barátnak. Halljuk Pethes Sándor gitárját Tyeljeginként, s ahogy a Közjáték Vichyben egyik elfogottjaként utolsó menedék számára a testéhez szorított tollas párna, és szeméből süt az iszonyat, őrzi a Magyar—Szovjet Társaság díszjelvényét, a Munka Érdemrend bronz-, majd arany fokozatát, Érdemes művészi, kiváló művészi kitüntetését, és most a gyémántdiplomát. A 81 esztendős Pethes Sándorról szóló írásunkat Pethes Imre híres mondásával akartuk befejezni: „A színészet átélés nélkül csak kutyakomédia”, de az interjút ő fejezi be. — Energiámat feleségem, Judit adja. Szeretem az életet. Minden érdekel. A színház, a mozi, a forgatás, az emberek, a forgalom, a Közért... Nagy Judit Fotó: Mönich László GYÉMÁNTDIPLOMA PETHES SÁNDORNAK 10