Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-18 / 25. szám
SZENES IVÁN SZERZŐI ESTJE Zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség a Vigadó nagytermét, hogy meghallgassa Szenes Iván dalszerzői tevékenységét bemutató, különböző hangulatú, stílusú dalainak felvonultatását. A több évtizedes tevékenység színei, emlékei feltámadtak ezen az estén, legendássá lett színházi bemutatók slágerdarabjai és népszerű slágerek felidézései tették gazdaggá az estét, amelyben nagy sikerrel szerepelt Koós János, Kovács Kati, Csala Zsuzsa, Zana József, Verebély Iván, Aradszky László, Kornai Mariann, Straub Dezső, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Hofi Géza és Kabos László. A remek konferanszié Antal Imre volt, s kedélyes közvetlenséggel lépett fel az estén a szerző, interjúkban és zongorakísérőként egyaránt rokonszenvesen. Zenei közreműködők: Nádas Gábor, Koncz Tibor, Kékesi János és együttese. Képünkön: Hofi Géza és Szenes Iván KÖNYV: ZENETÖRTÉNETI PÁRHUZAMOK Vámosi Nagy István, aki 1957-től két évtizeden át pedagógusként és műbírálóként jelentős részt vállalt Szeged zenei életében, kritikáinak, tanulmányainak és előadásainak válogatását adta ki a minap a Zenetörténeti párhuzamok című kötetben. Jelképesnek is vehetjük, hogy a kötet első írása: recenzió a Hazugságok a művészetben című 1943-ban megjelent Sergio Failoni-könyvről. Miként a nagy olasz karmester, Vámosi Nagy István is az igazat szereti és keresi a művészetben, az igazról, az igazi eredményekről és teljesítményekről áttetsző-pontosan, élvezetes-olvasmányosan ad számot. Operaelőadásokról, koncertekről, Bayreuth-ról, Salzburgról írt, zenetörténeti, ismertető közművelődési előadássorozatokat tartott; ezeknek szigorú-puritán summája a harmadfélszáz oldalas kötet. Egy a muzsikáról írni tudó (s nemcsak a zenéhez értő) alkotónak kissé önportréja a Zenetörténeti párhuzamok, de egyik legnagyobb városunk zenei élete egy bő szakaszának pontos krónikája is. (déel) MEDVE ALFONZ NÍVÓDÍJA A Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat szervezésében került sor a környékbeli téeszek meghívására a Gulyás-fivérek Ne sápadj című filmszociográfiájának jászberényi bemutatójára. A vetítést követő vitán Schlett István, a MAFILM Társulás Filmstúdió vezetője adta át a Stúdió és a MAFILM igazgatója által adományozott jutalmat és oklevelet — az alkotók jelenlétében. (Fotó: Demeter István) PÁRBESZÉD • Völgyi Sándor (Debrecen, Ságvári E. u. 5.) olvasónk írja: „Levelezési rovatukban nemrégiben azt kérdezte egy olvasó: kik kaphatnak Kossuth-díjat. Én így kérdeznék: idejében kapnak-e valamilyen díjat színművészeink? Ha az USA filmszínészeit vizsgálom (lapjuk a tél folyamán Henry Fondával kapcsolatos, fényképes cikket közölt), akkor olyan nagyságok maradtak (Oscar) díj nélkül, mint Charles Boyer, Chaplin. Henry Fondának pedig a lánya futva vitte az Oscart, hogy még az apja megláthassa halálos ágyán. Nálunk?... Galambos Erzsi művésznő azt nyilatkozta — a Kiváló művész díja után — a helybeli lapban: (nem tudnám szó szerint idézni) „Másnak elég egy kör, hogy megkapja adíjat, nekem 25 körre volt szükségem”. Milyen jó volna, ha a művész idejében kapná meg a megérdemelt kitüntetést — és egyáltalán kapja is meg életében. Van még egy megjegyzésem: 8. számuk filmkritikájában a „fölület" szót használják. Nagyon elharapódzott a „föl”. Színházi felvonást is „fölvonásnak” írták lapjukban. Használják már egy kicsit a „fel”-t is, azt is szabad néha.” • Igaza van abban, hogy nincs olyan bizottság, figyelem, amely mindig, minden esetben jókor és időben méltányolná az arra érdemes teljesítményeket. És abban is igaza van, hogy vannak feltűnően későn jött díjak. A „fel” vagy „föl” használata? Úgy gondoljuk, hogy bármelyiket minden esetben a szövegkörnyezet igazolhatja. • Jani János (1123 Budapest, Kapitány u. 1.) olvasónk írja: „Évekkel ezelőtt magam is a felszólalók közé tartoztam, de azóta kifogástalannak találom a Rejtvény tálalását. Ami viszont a 19. számban volt tapasztalható, az külön kalaplengetést érdemel. A 10-dik vízszintes sorkérdező szövege ez: ...Halfa, szudáni város. A megfejtés: Wadi. Persze, csak lexikon segítségével tudtam megfelelni a feltett kérdésre, de a keresgélés rákényszerített arra, hogy elolvassam a címszó alatt található szöveget. Mondhatom, leesett az állam. Többek között ezt olvastam: Lakosa (...) Wadi Halfánál az ún. magarabok (a 16. sz. elején a törökök által Magyarországról elhurcolt hadifoglyok utódai). Bevallom őszintén, sohasem hallottam erről, és azt hiszem, hogy egyik iskolai tankönyv sem emlékezik meg ezekről a rabláncra fűzött és messze földre elhurcolt magyarokról. Kik lehettek ezek a nehézsorsú ősök? A huszadik században élő utódok ajkáról bizonyára már régen lekopott az édes anyanyelv, és talán csak az egészen különleges felkészültségű történészek tudnak róluk. Hála a keresztrejtvény szerkesztőjének, hogy megtanított erre a rejtett történeti tényre. — A F. Sz. M. 21. számának 22. oldaláról idézem Ungvári Tamás szép mea culpázását: „Makay Margit előtt itt térdelek bocsánatért esedezve. Fejedelemasszony, a magyar színészet becsületének őrzője.” Belátom, hogy a lap munkatársa nem lehet mindenhol jelen, bár nagy kár, hogy a Makay Margitról készült portréfilmre vonatkozó részletesebb értékelésével szegényebbek lettünk, mi olvasók. Elhangzott azonban a drága nagy művésznőnek egy mondata a portréműsorban, és ez azóta is furdalja az oldalamat. Ez pedig nem más, mint az ő kéziratos visszaemlékezésének a sorsa. Ez — ahogy ő mondta — ott hever valamelyik polcon, a lakásában. Egy meg nem nevezett lap ugyan folytatásokban közölni akarta, de ehhez ő nem járult hozzá... Szeretném, ha szót emelnének ennek a rendkívül becses és érdekesnek ígérkező műnek a kinyomtatása érdekében. Az olvasóközönség mindig nagy szeretettel és kíváncsisággal veszi kézbe az ismert művészek önéletrajzát, visszaemlékezését. Itt van pl. a „Bánk bán elmondja ..megérdemelt sikere. Örömmel látom, hogy az említett Simándy-könyv „krónikása” nem más, mint lapjuk rendkívül sokoldalú és népszerű munkatársa, Dalos László. Köszönjük régi kedves olvasónknak érdekes észrevételeit és sokoldalú figyelmét. 21