Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)

1983-06-11 / 24. szám

1Q SAS GYÖRGY SOROZATA 5.1 TOROCSIK MARI ALBUMÁBÓL — Gellért Endre nem állította le a további filmezésemet sem, habár ter­mészetesen megtehette volna. Ellen­kezőleg, odafigyelt, hogy továbbra se kelljen fölöslegesen bejárnom a főis­kolára, őrködött, hogy ne legyek a fő­iskola részéről túlfoglalkoztatva. A színházi statisztálás a hallgatók szá­mára kötelező volt, engem azonban felmentett alóla. Sőt, akkor a vizs­gáim alól is, mondván, az én képessé­geimet a mozivászonról úgyis isme­rik, s így több idő jut a többiekre. — Igazságosnak tartották az év­folyamtársai ezt a kivételezést? Még élesebben téve fel a kérdést: nem irigyelték ilyen nagymértékben tá­mogatott korai karrierjét? — Ha akadhattak is irigyeim, azok nem az én évfolyamtársaim voltak, ők mindig a legőszintébben és a leg­tisztességesebben együtt izgultak ve­lem — és értem. Átérezték, ha közü­lük valaki előtt ekkora lehetőség nyí­lik, azt nem szabad kihagyni. Amikor ruhakölteményt csináltattam a can­­nes-i fesztiválra, persze kölcsönpénz­ből, testületileg eljöttek és megcsodál­ták. De én is mindenben együttéltem velük. A vizsgaelőadásaikon ugyan nem szerepeltem, de ott voltam és iz­gatottan rohangáltam az öltözők és a nézőtér között, hogy halljam, érzé­keljem, milyen a visszhang. Kik jöt­tek el, mit mondanak egymásnak, van-e siker? S ha szabad ilyet állíta­nom, még én irigyeltem őket. Sőt, a szívem szakadt meg, hogy például a nevezetes Koldusoperájukból kima­radtam, pedig helyette nem akárhol, hanem Cannes-ban voltam ... — Ami késik, nem múlik. Most benne van a Koldusoperában, azaz a Háromgarasosban ... — És hogy a kivételezett helyze­temmel és társaim megértő magatar­tásával kapcsolatban mondjak még valamit... Bejött a rendelet, hogy minden végzősnek kötelező vidékre mennie. Engem, és még két társamat, feloldottak a kötelezettség alól, Pes­ten hagytak. Egyenesen a Nemzeti­hez szerződtetett Major Tamás. Tud­tam, hogy Margitai Áginak sokkal több joga lett volna a maradáshoz, hiszen főiskolásként lényegesen töb­bet játszott a Nemzetiben nálam, őt mégis vidékre küldték. De én ezért az Ágitól se nyíltan, se a hátam mö­gött egyetlen zokszót sem hallottam soha. Minek tulajdonítható Fábri döntése Törőcsik Mari mellett? Fábri így vall erről: „ ... hamvassága, őszintesége, hiteles népiessége mindenkinél iga­­zabb volt.” Majd a közös munkára így emlékezik: „A forgatáson úgy dolgozott, mint egy kiskatona. Fe­gyelmezetten, koncentráltan, mellékes duma nélkül. Figyelmesen. A hallott szót felszívta magába, s magáévá tette. Törékeny alkatát meghazudtol­va fáradhatatlan volt. Reggeltől es­tig. Ha kellett, estétől reggelig. Arcá­nak, szemének kifejező ereje már az első napokban nőttön nőtt...” Vagy­is: nemcsak Törőcsiknek volt szeren­cséje Fábrival, hanem i­s a dolog­nak erről az oldaláról vajmi keveset szoktunk szólni — Fábrinak is Törő­csikkel. Nem így látja? — Én úgy látom, ha van valami érdemem, az nem több, mint hogy — jókor érkeztem. Pontosan a Körhin­tára. Nagy film lett, s mondják, hogy ezzel az egyik napról a másikra én is berobbantam a köztudatba. Az igaz­ság az, hogy szerencsém volt. Én a magyar filmművészetnek egy éppen felfelé ívelő, s ma már klasszikusnak is nevezett korszakába robbantam be­le, az vett engem is a szárnyára. Ta­lán mondhatnám úgy is: a magyar film megújulásával, minőségi átalaku­lásával egybeesett az én indulásom; ennyi az egész! Mondhatnám, igen, ennyi az egész, ha nem lett volna a számomra oly felbecsülhetetlen nagy adomány a sorstól... Voltak az indulásnak olyan nehéz­ségei, amelyek jelezték, hogy Törő­csik Marinak nagyon meg kell küz- A hintán ... A Körhintában Soós Imrével... ... és az Édes Annában Négy lány a Körhintából: egy népi táncos, Kádár Flóra, Újvári Viktória „hangosan” nevetett helyettem — meg én

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék