Film Színház Muzsika, 1983. január-júnus (27. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-11 / 24. szám
1Q SAS GYÖRGY SOROZATA 5.1 TOROCSIK MARI ALBUMÁBÓL — Gellért Endre nem állította le a további filmezésemet sem, habár természetesen megtehette volna. Ellenkezőleg, odafigyelt, hogy továbbra se kelljen fölöslegesen bejárnom a főiskolára, őrködött, hogy ne legyek a főiskola részéről túlfoglalkoztatva. A színházi statisztálás a hallgatók számára kötelező volt, engem azonban felmentett alóla. Sőt, akkor a vizsgáim alól is, mondván, az én képességeimet a mozivászonról úgyis ismerik, s így több idő jut a többiekre. — Igazságosnak tartották az évfolyamtársai ezt a kivételezést? Még élesebben téve fel a kérdést: nem irigyelték ilyen nagymértékben támogatott korai karrierjét? — Ha akadhattak is irigyeim, azok nem az én évfolyamtársaim voltak, ők mindig a legőszintébben és a legtisztességesebben együtt izgultak velem — és értem. Átérezték, ha közülük valaki előtt ekkora lehetőség nyílik, azt nem szabad kihagyni. Amikor ruhakölteményt csináltattam a cannes-i fesztiválra, persze kölcsönpénzből, testületileg eljöttek és megcsodálták. De én is mindenben együttéltem velük. A vizsgaelőadásaikon ugyan nem szerepeltem, de ott voltam és izgatottan rohangáltam az öltözők és a nézőtér között, hogy halljam, érzékeljem, milyen a visszhang. Kik jöttek el, mit mondanak egymásnak, van-e siker? S ha szabad ilyet állítanom, még én irigyeltem őket. Sőt, a szívem szakadt meg, hogy például a nevezetes Koldusoperájukból kimaradtam, pedig helyette nem akárhol, hanem Cannes-ban voltam ... — Ami késik, nem múlik. Most benne van a Koldusoperában, azaz a Háromgarasosban ... — És hogy a kivételezett helyzetemmel és társaim megértő magatartásával kapcsolatban mondjak még valamit... Bejött a rendelet, hogy minden végzősnek kötelező vidékre mennie. Engem, és még két társamat, feloldottak a kötelezettség alól, Pesten hagytak. Egyenesen a Nemzetihez szerződtetett Major Tamás. Tudtam, hogy Margitai Áginak sokkal több joga lett volna a maradáshoz, hiszen főiskolásként lényegesen többet játszott a Nemzetiben nálam, őt mégis vidékre küldték. De én ezért az Ágitól se nyíltan, se a hátam mögött egyetlen zokszót sem hallottam soha. Minek tulajdonítható Fábri döntése Törőcsik Mari mellett? Fábri így vall erről: „ ... hamvassága, őszintesége, hiteles népiessége mindenkinél igazabb volt.” Majd a közös munkára így emlékezik: „A forgatáson úgy dolgozott, mint egy kiskatona. Fegyelmezetten, koncentráltan, mellékes duma nélkül. Figyelmesen. A hallott szót felszívta magába, s magáévá tette. Törékeny alkatát meghazudtolva fáradhatatlan volt. Reggeltől estig. Ha kellett, estétől reggelig. Arcának, szemének kifejező ereje már az első napokban nőttön nőtt...” Vagyis: nemcsak Törőcsiknek volt szerencséje Fábrival, hanem is a dolognak erről az oldaláról vajmi keveset szoktunk szólni — Fábrinak is Törőcsikkel. Nem így látja? — Én úgy látom, ha van valami érdemem, az nem több, mint hogy — jókor érkeztem. Pontosan a Körhintára. Nagy film lett, s mondják, hogy ezzel az egyik napról a másikra én is berobbantam a köztudatba. Az igazság az, hogy szerencsém volt. Én a magyar filmművészetnek egy éppen felfelé ívelő, s ma már klasszikusnak is nevezett korszakába robbantam bele, az vett engem is a szárnyára. Talán mondhatnám úgy is: a magyar film megújulásával, minőségi átalakulásával egybeesett az én indulásom; ennyi az egész! Mondhatnám, igen, ennyi az egész, ha nem lett volna a számomra oly felbecsülhetetlen nagy adomány a sorstól... Voltak az indulásnak olyan nehézségei, amelyek jelezték, hogy Törőcsik Marinak nagyon meg kell küz- A hintán ... A Körhintában Soós Imrével... ... és az Édes Annában Négy lány a Körhintából: egy népi táncos, Kádár Flóra, Újvári Viktória „hangosan” nevetett helyettem — meg én